Temetni a virtualistásba

Kalász István, szo, 08/18/2018 - 00:07

 

 

 

 

 

 

Minden, igen, minden ami emberi felkerül az internetre: a szex, a homokozóban rekedt Bübüke fényképei, a politika, a halál... Tény, a halál, amitől félünk,tabuként kezeljük, ugyanolyan gyakori a google keresési ranking-ben, mint a szex kifejezés, így arra lehet következetni, hogy az eddig a mindennapi beszédben került téma a virtuális valóságban elnyerte igazi jelentőségét...
Az internet, ez a folyamatosan mozgó, rendeződő, változó valami tartalmaz virtuális temetőket is, ezek az internetes temetők, a "memorials" a kilencvenes évek óta vannak jelen, és az oldalak látogatóinak lehetőséget adnak, hogy az elhunytról megemlékezzenek, így tartva fent azok földi (jelen)létét. Van külön weboldal odalett házi állatoknak - az egyik (pl. német) oldalra látogató sírkövekre kattinthat, a kövek A-C, D-F... feliratot viselnek, a kövek alatt újabb lap nyílik, ott Rex, Sally labrador fényképe található. Pussy tacskóról megtudhatjuk: hűséges volt, párnáját őrzik, Getrud asszony azt üzeni, hogy Zozo ugasson sokat a kutyamennyben stb.
És vannak embereknek készült - jobb híján így nevezem - bit-byte-ból épített temetők is - a neten kutató sok igénytelen temetővel találkozhat, de léteznek szép, már-már hívogató weboldalak, melyeken langyos zene, szürke színek, az obligát idézet, kőangyal, komfortos menük fogadják a látogatót. A virtuális térben a halál tradicionális képet mutat, a kegyelet attribútumai ugyanúgy jelen vannak, mint a valóságban. És mégis... Mindez a művalóság egy pincében álló server merevlemezén "van", így otthonról, fürdőköpenyben, esős hajnalban is akár elérhető; a modern gyászolónak egyetlen lépést sem kell tennie, hogy a megemlékezés megtörténjen.
Nos, aki a temetőről beszél, annak a halálról is beszélnie kell. Míg a közbeszéd nem, a vallás, a művészet kiemelten foglalkozik a témával; a halál egyszerre individuális és társadalmi esemény, az egyén és a társadalom rendszere intenzíven reagál - zúgnak a harangok, gyászjelentést visz a posta, van halottak napja, krizantém, igen, az egyén és a társadalom beüzemelt sémákkal dolgozza fel a halált. Közös rituálékban, egyéni sírásban.
Nos, a halál rituáléi az esemény lelki feldolgozásában segítenek, a megadott-előírt cselekménysorozat - melynek nem vége a temetés - érzelmileg stabilizálja a gyászolót. A keresztény egyház élen jár a segítő megoldásokban, az elhunyt bekerül a gépezetbe, Isten akarta, hogy megszülessen, éljen, végül meghaljon, a koporsó felett a lélekért illik könyörögni. Továbbá a temetésen elhangzik, hogy halandók vagyunk, azaz: mi, akik most a sírnál összegyűltünk, mi sem ússzuk meg - az élők és holtak így alkotnak szimbiózist -, majd a bánat étkezésben csillapodik le, a gyászolók először az eltávozottról, majd a jövőről beszélgetnek a toron - így szállva ki a kínzó a haláltudatból. És jöhet a fekete ruha, a gyászmise, a gyászév, a sír belesimul a gyászfolyamatba. A temető közösségi tér, az élő a halottal, az élő az élőkkel (is) találkozik. Az emberi rivalizálás itt sem marad el, a közösség figyel: ki hogyan jár ki a sírhoz, teljesíti-e kötelességét, ápolja-e a sírt, gyomlál-e, hoz e virágot. A halálnak erkölcsi vonzata van, a közösség figyel, ítél. A temetők helyhez kötöttek, az élőnek oda kell járulni a halott "lakhelyéhez" a közösség szeme láttára. A temető bizonyos berendezkedést is kínál: van a sírhely, vannak pad, vízcsap, virág, felirat. X.Y. élt ettől eddig. Esetleg fénykép is kerül az elhunytról az emléktáblára. A valóságos temetőnek van kegyeleti rendje, házi rendje, itt nem illik nevetni, sem dohányozni, sem alkoholt fogyasztani. A temetőből a nyitvatartási idő után külön felszólítás nélkül el kell távozni, a sírhelyek gondozása során keletkező hulladék a sírhelyek között nem tárolható. A temetőben keletkezett hulladékot csak az arra kijelölt helyen lehet lerakni stb.
A halál tehát jelen van a gyászoló életében, de a halott személye lassan távolodik, a látogató halottal való diskurzusa ritkul, rövidül - mégis a temető a sírra (a halottra) fókuszál, a test de facto ott van, és - ha eljön egyszer az a nagy nap - e helyen fog feltámadni.
Ezzel szemben, és most utalunk a virtuális temetkezésre, míg az első temető meghatározható helyen van, alkonyatig látogatható, addig a virtuális temetőnek sem kerítése, sem nyitva tartási ideje, sem meghatározható helye nincsen.
Vagyis, ha innen közelítjük a problémát, a virtuális temető inkább médiajelenlét - jobb híján nevezem így - azaz: emlékek helye. Hiszen csak az elhunytra referál. Mert ezek az intézmények bár rendelkeznek kapuval, a komputeregérrel érkező vendég lát sírokat, fákat, még padra is leülhet, az ég is megjelenik fölötte, de mégis... A legfontosabb különbség, hogy a halott nincs jelen. De míg a porladó test nem, addig az elhunyt élete dokumentált, a pull down menük alatt fényképek, videók nézhetők meg a halottról, élete a fontosabb eseményein készült képek, netán videók is - a halott élete maga a médiakínálat.
A virtuális temetőkben soha nincs rossz idő, és a temetők saját logikai rendszerükkel működnek. Itt nincs gyomos, régi rész, ahová évtized óta nem temetnek, nincs újonnan parcellázott terület, a virtuális temetőben név alapján kell keresni. Továbbá több temető kínál ún. finomított keresést is, azaz kereshető a halál oka, vallási hovatartozás. Ahogyan az igazi temetők sem propagálják - de tudatják, az üzlet az üzlet - nos, a virtuális temetők sem az örökkévalóságnak szólnak. „Such virtual monuments, unlike real ones, will not weather with the passage of time.“ „(…) loved ones will be honoured – virtually for ever“ . Bizonyos amerikai oldalon ingyenesen lehet "elkészíteni" az emlékhelyet, a megemlékező sorok mellé emlékkönyvet helyeznek el, de ha többet szeretnénk, akkor X. dollár ellenében képeket, videókat tölthetünk fel, és "háttér"zenék közül válogathatunk. Továbbá kiemelhetjük, azaz: ismertebbé tehetjük az emlékhelyet. Végül sok pénzért az elhunyt születésnapján a címoldalról lesz elérhető egy éven keresztül, majd az emlékhely fenntartásáért kell fizetni XXX dollárt havonta vagy ... dollárt egy évre, és ha a gyászoló befizeti a legkomolyabb összeget, a sír fenntartását "örökre" vállalja a komputeres temető üzemeltetője. A korábban leírt szolgáltatások mellett gyújthatunk gyertyát és családfa megjelenítésre is van lehetőség. Egy bizonyos magyar emlékoldalon sok-sok ezer gyertya ég, az elhunytak részére emlékoldal készíthető fotókkal, szöveggel, idézetekkel és - ki hinné - gyertyát is gyújthatunk. Illetve megtilthatjuk másnak, hogy mécsessel tolakodjon. Térképen rögzíthető, hol ég a mi gyertyánk, az is megnézhető, kiért gyújtották a legtöbb gyertyát, merre üzemel a többi műláng, pontosabban honnan küldte a fényt a gyertya megvásárlója. És még azt is látjuk: hány vendég tartózkodik éppen az oldalon. A gyertyaláng oldalán a háttér fekete, vannak rózsák, virágcsokrok, üzenet hagyható a többi gyászolónak, a gyertya hét napig ég.
Természetesen az ilyen oldalakon regisztrálni kell, az elhunyt személy halotti bizonyítványát be kell mutatni az oldalak üzemeltetőjének. Hiszen, ahogyan a valós temetőkben is, a virtuális temetőkben is nyugszanak olyan emberek, akiket nem biztos, hogy szerettek, a sírgyalázás itt is előfordul. Ez pedig kerülendő. De az üzenetek szabadabbak a virtuális térben, ebben a dimenzióban a "de mortuis nihil nisi bene" elv érvényesül - a hangnem lazább, őszintébb. Az elhunytról még kritika is előfordul. És a humor sem hiányozhat, "A tacskód elment, most meg Te..." vagy: "Előbb a humor? Aztán a tumor?", bár itt is az elcsépelt temetői fordulatok "Emléke örökké élni fog." uralják a képet.
Igen, az internet a kommunikáció minden területére kiterjeszti hatását, és tény, hogy a változás ambivalens fogadtatásban részesül. Hiszen míg a képernyő előtti gyász hidegnek, kényelmesnek tűnik egyesek számára, mások úgy védik a cyberspace adta lehetőséget, hogy az elérhetőség, a halott felidézhetősége a legfontosabb. Az, hogy a halál és a test ebben a folyamatban elválik egymástól, nem releváns, a halott mediális jelenléte, a vele folytatott párbeszéd az emlékezés legigazabb formája. Ilyen értelemben az elhunyt személy köztes térben található, a folyamatos elérhetőség, a virtuális tér állandósága hozza ezt a különös mutációt magával.
Bár az elképzelés, hogy a gyászolókat motiválni kell, hogy látogassák az emlékhelyeket és így többet költsenek, nem sikerült, egy bizonyos weblap tulajdonosai úgy vélték, a szeretteiknek emléket állítókat folyamatosan figyelmezetni kell, hogy látogassák a virtuális sírokat. A lapon sírkövet álltak fel fotóval, szöveggel , majd a sírkő omladozni kezdett, a sír gazosodott, ha nem jött a fizető látogató. Bár, ez első olvasásra ügyes marketingfogásnak tűnt, a kegyelet webes világában nem működött, a látogatók nem voltak motiváltak, a weboldal az enyészeté lett. Vagyis, ha nincs a közösség ereje, akkor...
Nos, az internetes halál nyilvános, a sírhoz mindenki - tényleg mindenki - egyszerre állhat oda. Anélkül, hogy az új feleség és netán a volt feleség látnák egymást. Itt nincs rangsor, mint a temetéseken - oly jól megfigyelhető - a közelebbi és távolabbi hozzátartozók, barátok közötti megkülönböztetés. Igaz, hogy ez a szabadság a temetési turizmust (Voyerizumust?) támogatja, a celebek, ismert emberek virtuális sírjait is szabadon meg lehet tekinteni. Csakúgy kíváncsiságból. És lehet bánkódni vagy randa üzenetet hagyni. Név, felelősség nélkül. Ami szintén új jelenségként értékelendő: míg a halál és az igazi temetés közötti idő nem enged sok lehetőséget a szervezésre: gyászjelentés, kártyák, hirdetés, tor..., a virtuális temetés időt ad-hagy, a sírkő formáján többször lehet változtatni. Érdekes jelenség az is, hogy a halálra készülő személy a virtuális térben önmaga teremtheti meg önmaga temetését. Koporsó, gyertyák, csokrok...
Míg a valós életben a "selfmade" temetés visszatetszést vált ki, a cyberspaceben az ilyesmi teljesen elfogadott. Végezetül megállapítható, hogy a halállal való foglalatosság, mely a köz és magánszféra találkozási pontja, az internet korában támogatásra talált, a cybertemetők megjelenése új dimenziót nyitott a véggel való végtelen törődésnek, és a végről való gondolkodásnak.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap