A térkép előtt

Felber Zsolt, k, 08/18/2015 - 00:11

Mit szólnának gyászos jelenünkhöz a múltban élt íróink, költőink? Lehet, hogy megijednének, hogy rossz helyen járnak? De vajon mi történt? Elveszítettük tán a nemzetet összekötő kovászt, a hazaszeretetet? Eltűntek hőseink, példaképeink?
A hazaszeretet minden nemzet számára egy és ugyanazt jelenti, a szülőföldhöz való ragaszkodást. Ez megjelenhet hősies tetteinkben vagy szavainkban is. A magyar irodalomban szinte minden költőnek, írónak született olyan műve, melyekben ezek állnak a középpontban.
A két háború közötti hazai politika célja is a Trianonban ránk erőszakolt békediktátum revíziója volt. Olyan jelentős magyar szellemi központok kerültek idegen fennhatóság alá, mint Pozsony, Kassa, Kolozsvár, Nagyvárad, Szabadka. Nem véletlen keletkeztek erről szóló versek, hitvallások. Mennyi kitűnő irodalmi alkotónk élne a jelenlegi határainkon túl, odavetve a „jószomszédi” viszonynak. Bár aligha hagynák magukat. A trianoni nemzetdarabolást elszenvedő irodalmi nagyságaink számos fórumon hangot adtak világfájdalmuknak a haza, az ország elvesztése felett, nem kis visszhangot váltva ki itthon és számos jobb érzésű helyén Európának.
Juhász Gyula 1920-as A békekötésre című költeménye első versszakában így állított emléket a tragikus békének: „Magyar Tiborc, világ árvája, pórja/ Nézz sírva és kacagva a nagyokra, / Kik becstelen kötéssel hámba fognak, /Hogy tested, lelked add el a pokolnak!”.
Manapság csak egy kisebb közösség az, aki nyíltan szembe fordul a haza gyalázásában, lejáratásában jeleskedő, magyar vagy akár idegen nyelven támadó, hazánkban mégis sztárolt, nem egyszer díjakkal elismert személyekkel szemben. Neveket szándékosan nem sorolok. Tudjuk kik ők, kiknek a szolgálatában állnak. Radnótit idézve, kiknek csak „térkép e táj”.

A térképre nézve azonban az ember szemébe könny szökik.

A térkép előtt

Észak, Kelet, Dél, Nyugat
az égtájak négyen,
Hogy mind szét felé mutat,
az tőlük nem szégyen.
De a sors keze, ami ilyenné
tette a Hazámat,
Az nem csak szégyen,
az már gyalázat!

Fenn Északon az óvóhelyet
nyújtó sziklás bércek
Védték évszázadokig
a Kedves Felvidéket.
Pozsony, hol királyokat
szenteltek a magyarnak,
Kassa, Beszterce és az
egyetemes Nagyszombat.

Ha segítségül hívnánk Felvidékünkön született, tanult vagy élt mestereinket (Balassi Bálint, Jókai Mór, Madách Imre, Márai Sándor, Mikszáth Kálmán, Pázmány Péter…) munkásságukkal ma is a nemzet életben maradásáért küzdenének. Vallom nagyobb sikerrel, mint a mai író, költői közegünk.
Például Balassi költő és katona is volt egy személyben. Harcait nem dicsvágyból, hanem a haza védelmében vívta. Hazája dicséretét zengi az Ó én édes hazám, te jó Magyarország versében is.
Márai a magyarságát a hosszú emigrációban is megtartotta.
Madách magyarsága révén egyetemes, és egyetemessége által igazán magyar.
Jókai Mór szerint „A mennyországért sem szabad elárulni Magyarországot”.
Mikszáth műveiből a magyarság derűje, óvatos optimizmusa, keserédes romantikája csendül ki. 
Itt a Felvidéken, Ipolyságon született a trianoni békediktátum ellen kitűnő verseket papírra vető Sajó Sándor vagy Hamvas Béla írónk is.
Irodalmi példával járhatna előttük Pázmány Péter jezsuita író és bíboros tüzes hitvitázó írásaival, követője Faludi Ferenc, vagy Prohászka Ottokár, Magyarország apostola és tanítója.

A forrongó keletet védőnk:
Kárpátalja és Erdélyünk,
S a Vereckei hágó, ahol
Őseinkkel megtértünk.
Lépteinket nem felejti
Munkács és Ungnak vára,
Nagyvárad, s Kolozsvár
Sírja, s bölcsője nagy királynak.

Irodalmi hagyományait tekintve a kárpátaljai magyarság írásbelisége a középkorra nyúlik vissza. Itt kell megemlítenünk Gyöngyösi István, Ilosvai Selymes Péter, és a Bibliát fordító Komjáthy Benedek nevét.
A magyar irodalom számos nagy alakja született vagy tevékenykedett a tágabb értelemben vett Erdély területén, például Ady Endre, Arany János, Dsida Jenő, Kölcsey Ferenc, Nyírő József, Reményik Sándor, Szabó Dezső, Tamási Áron, vagy Wass Albert.
Ady Endre Magyarság-versei azt a kétséget sugallják, fenn tud-e maradni a történelem viharában ez a csöppnyi ország, ez a „Húsvéttalan magyarság”, amely elmaradott és más nemzeteket majmol. „Kicsi országom, újra meg újra Hazajön a fiad” soraival a hazához való hűségét fejezi ki.
Arany János balladaköltészete a haza iránti odaadás példaművei.
Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című versében tesz hitet magyarsága mellett.
Kölcsey Ferenc Nemzeti Imánkban fohászkodik hazánkért az Istenhez. Bátran vallhatjuk magunkénak jelszavát ma is: "A haza minden előtt." vagy a "Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!" - sorait.
Nyírő, a székely apostol magyarsága még ma –holtában – is zavarja a területrablók lelkét.
Reményik irredenta versei ma is léleképítőek.
Szabó Dezső igazság melletti kiállása, a nemzeti szolidaritás, az elesettek iránti részvéte példaképpen kell szolgáljon a ma emberének is.
Tamási Áron írja, hogy a magyarságot nemzetté a magyar szó teremtette, ami a legnagyobb ereklye. Tőle származik, hogy: „Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan”.
Wass Albert műveiből napestig lehetne tallózni, de csak egy szó erejéig térek ki rá. Szinte felülmúlhatatlan regénye az Adjátok vissza a hegyeimet, ami a szülőföld iránti ragaszkodás eposza.
Számos vers örökítette meg a trianoni traumát is, ezek egyike József Attila verse, a Nem, nem, soha: „Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,/ nem lehet, nem, soha! Oláhország éke! Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret / Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!” - vetette lapra 1922-ben.

Odalenn, Délen a messzi
Rónák aranyló kalásza,
Hol termett a magyarnak,
Meleg kenyere, s kalácsa.
Az Erdélyhez hű Partium,
S az Aradi Tizenhármak,
Dicső Nándorfehérvárnak
Déli harangzúgása.

Az 1920-as évek Trianonnal kapcsolatos magyar irodalmának terméseit Kosztolányi Dezső, Délvidéken (Szabadkán) született költő, író által szerkesztett antológiába (Vérző Magyarország - Magyar írók Magyarország területéért) is összegyűjtötték, melynek 1928-as kiadásához maga Horthy Miklós írt előszót. A korszak irodalmi életének kiemelkedő alkotói járultak hozzá műveikkel a kötethez: Tóth Árpád, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes, Babits Mihály és Zilahy Gyula, továbbá Herczeg Ferenc, Gömbös Gyula és Tormay Cecile is.

S lám ott Nyugaton, hol
örökké félték a magyart,
Áll Őrvidékünk, mit mindig
Magyar felhő takart.
Hol az ormok árnya,
A Lajta vizét karcolta,
Itt hősi népünk csatáit
Derekasan harcolta.

Vitéz Somogyvári Gyula deák írónk énekelte meg legérzékletesebben az első világháborút követően Őrvidéken történt heroikus küzdelmeinket a megszálló csapatok ellen.

Az égtájak négyfelé mutatnak,
De mégis csak összetartanak,
Hát tartsák most össze újra
Hazáját a magyarnak!
A térkép előtt ülve, Hazám,
Javítok én a gyászkereten,
Mert Nagymagyarországot
Határtalanul szeretem!

Észak, Kelet, Dél és Nyugat,
Ahogy a kéz keresztet mutat,
Amint Szent Királyunk a lovon,
A kardjával négyfelé suhant,
Úgy suhints Te is, Istenünk,
Hogy belerengjen a világ is,
S eggyé váljon, mit adtál nekünk,
Áldott Szent Hazánk is!
(Felber Zsolt)

Költőink, bármely korszakban is alkottak, felismerték a hazaszeretet, a közösséghez való tartozás fontosságát. Ezek a fogalmak napjainkban is léteznek, de elvesztették igazi értéküket.
Az emberekből hiányzik az összetartás és a hagyományok tisztelete, pedig ezek tartanak össze egy nemzetet. Tudnánk-e így a lánglelkű Petőfi szemébe nézni, aki a Hazáért is képes volt áldozni életét, fegyverrel a kézben?
A globalizáció, a multi-kultúra ellen, minden magyar ember hazafias kötelessége a nemzeti örökség ápolása és a hagyományos magyar értékek megőrzése. Elődeink jó példát mutattak, nekünk sem szabad elmaradni tőlük, hogy a jövendő generációk is büszkén vállalhassák magyarságukat.
 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap