Thália és teológia 13/20

Eperjes Károly, v, 07/24/2011 - 05:53

 

 

 

 

Folytatás

 

Emberi ember

 

Milyen értékeket kell tehát közvetítenünk?

 

            Bolberitz Pál: A francia forradalomnak volt egy gyönyörű szlogenje: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ezt azért lehetett elterjeszteni -- hogy úgy mondjam: eladni -- a keresztény Európában, mert ez keresztény találmány. Csak a sorrend rossz.

 

            Eperjes Károly: Egyetértek.

 

            Bolberitz Pál: A katolikus egyház ugyanis éppen fordítva gondolja: testvériség, egyenlőség, szabadság. Ha ugyanis a szabadság van az első helyen, az annyit jelent: mindent szabad! Erre persze azt mondhatják, hogy nem egészen így van, hiszen a törvény meg az Alkotmánybíróság megmondja, mit szabad, hogyan szabad. Sőt azt is megmondják, hogy a szabadságom határa a másik ember szabadsága.

Ez valóban lelkesítőén hangzik, csak az a baj vele, hogy nem más, mint egy óriási blöff. Ugyanis ha elkezdek gondolkodni, hogy mit jelent, a következőre jutok. Te szabadon hozzászoríthatsz engem a falhoz, szabadságodban áll megtenni. S ekkor az én szabadságomnak az a határa, hogy nem tudok a faltól elmozdulni, mert mondjuk te két mázsa vagy, én meg negyven kiló. Szabad vagyok én ekkor?

            Nem, ebből a szabadságértelmezésből egyvalami következik: mindenkinek mindent szabad, mindig azt, ami éppen jólesik. Igen ám, de nekem ez esik jól, neked meg az esik jól. Máris van ok arra, hogy összevesszünk. Mert elméletileg ugyan egyforma a szabadságunk, hiszen egyenlőség van, de a valóságban szó sincs egyenlőségről: aki bírja, marja. A gyakorlatban ezt látjuk: mindent szabad, mindenki egyenlő. Csakhogy azonnal kiderül: van, aki szabad, de van, aki szabadabb, és van, aki még szabadabb. Akinek pénze van, az szabadabb, akinek hatalma van, az még szabadabb és így tovább. Ezzel az egyenlőség is elveszett, hiszen az dönt, hogy kinek mennyi pénze és hatalma van. Ez viszont azt eredményezi, hogy mindenki mindenkinek farkasa lesz, tehát szó sincs többé testvériségről. Mindenki gyanakszik mindenkire, ugyanakkor mindenki korlátozni akarja a másik szabadságát.

A kereszténység egészen mást hirdet. Azt mondja: induljunk ki abból, hogy testvérek vagyunk, mert Isten a mi Mennyei Atyánk. Egy Atyánk van, tehát mindnyájan egymás testvérei vagyunk. Persze a testvérek is veszekszenek néha, de alapjában véve a vérrokonság és az alapvető emberi természet összeköti őket, mégpedig az, amely Istentől származik. Tehát első lépés: testvériség.

 

            Eperjes Károly: És a második? Mitől vagyunk egyenlők?

 

            Bolberitz Pál: Azért vagyunk egyenlők, mert mindnyájan Isten gyermekei vagyunk, Isten mindenkinek szellemi lelket adományozott, mindenki Isten képére és hasonlatosságára teremtetett. Az Úr Jézus minden embert megváltott, s így potenciálisan minden ember Krisztus társörököse. Minden ember. Tehát nem csak azok, akik kereszténynek vallják magukat.

Ha tehát megvan a testvériség, akkor kialakul ez a fajta egyenlőség a természetes rendben, amely a természetfelettire épül. Aki pedig a természetfeletti rendet, vagyis Isten Országát akarja megvalósítani itt a földön is, az már nem fog visszaélni a szabadságával. Ilyen értelemben mondja Szent Ágoston: ,,szeress, és tégy, amit akarsz.'' Ha ugyanis szeretsz, ha Isten Országát építed, ennek keretein belül csak olyat fogsz tenni, csak olyat fogsz akarni, amely ennek az Országnak -- tehát az embereknek is -- javát szolgálja.

 

            Régóta beszélünk arról, hogy az embert milyen indítékok mozgatják, milyen hatások érik és milyen célokat tűz maga elé. De egyvalamit nem tisztáztunk még: mit takar tulajdonképpen a fogalom: ,,ember''?

 

Bolberitz Pál: Elég problematikus meghatározni az embert. Gyakorlatilag az emberségen mindenki azt ért, amit éppen a médiumokon keresztül beléje plántálnak az emberfogalomból. Úgy látom, hogy mindig az aktuális hatalom -- ma ez egyértelműen a média -- dönti el: mi az, hogy ember. Ezért mondom, hogy a humánum önmagában kevés. Mert a humánum csak akkor hiteles és időtálló, ha abszolút, transzcendens -- tehát természetfölötti --, időfölötti és időtálló definíciónk van az emberről. Ilyen definíciót azonban sem a filozófia, sem a biológia nem képes produkálni. Ilyen definíciót egyedül Isten tud adni, az az Isten, aki Jézus Krisztusban emberré lett. Az embert csak teológiailag lehet maradandóan meghatározni. Isten emberré lett, az ige testté, Jézus Krisztus az abszolút ember. Ugyanakkor Ő az, aki magához vonz mindenkit, Isten Fia, s bár nem tudunk istenivé válni, Isten kegyelméből mégis képesek lehetünk a nyomába lépni. Az ember tehát az Isten felé nyitott, tökéletességre törekvő lény.

 

Vajon csak tökéletességre törekszik-e az ember? Egyesek azt mondják ugyanis: az ember attól ember, hogy egyéniséggé válik, megvalósítja önmagát és a saját útját járja.

 

            Bolberitz Pál: Vagyis öntörvényű, ugye? Ennek megint az a gyökere, hogy a XX. század elkövetett egy iszonyatosan nagy hibát: azt sugallta az embereknek, hogy a bűnt mint etikai valóságot a szőnyeg alá lehet söpörni -- erről már beszéltünk.

            Mit is jelent az öntörvényűség? Azt jelenti, hogy az illető szakít az eddigi axiómarendszerrel, és új axiómarendszert állít föl. Mondok két példát. A zenében nincs többé klasszikus összhangzattan, hanem ettől kezdve az összhangzattannak az a lényege, hogy nem hangzik össze semmi, illetve legfeljebb a hallgató agyában hangozhat össze (már akinek sikerül...). Tehát minél nagyobb a kakofónia, a zűrzavar, annál szebb a zene. A festmény meg attól festmény, hogy sem festék, sem rajz nincs rajta, hanem a nézőnek kell a saját fantáziaképeit kivetíteni az üres lapra. És akik ezt kitalálják, az öntörvényű ,,művészek'', azok mind egyéniségnek gondolják magukat. Új világot teremtenek -- a maguk, úgymond, törvényei szerint --, tulajdonképpen isteni magasságokba emelik saját magukat.

Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy mindez szép és jó, csak hosszú távon nem működik. Az embernek ugyanis van közösségi dimenziója. Még az öntörvényű egyéniség is társakat akar találni magának. Közönséget nem feltétlenül akar, de társakat igen.

            Vizsgáljunk meg azonban egy másik fogalmat: személyiség. A személyiség pszichológiai fogalommá lett a mai világban, személyiség-lélektanról beszélnek és nem egyéniség-lélektanról. Az egyéniség öntörvényűség. A személyiség azonban az ember egyfajta interaktív, kommunikatív képességére, vagy igényére utaló valóság. Az interaktivitás annak a felismerése, hogy az ember mint individuum nem tud fönnállni egyedül, önmagában. Igényli a vele azonos természetű individuumokkal, tehát egy másik emberrel való kapcsolatot.

 

Folytatása következik  

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap