Thália és teológia 3/20

Eperjes Károly, h, 06/20/2011 - 11:44

 

 

Folytatás 

 

           És az egoizmus?

 

            Bolberitz Pál: Az egoizmusnál különbséget kell tenni az énesség és az önösség között. Az énesség a következőt jelenti: szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat. Tehát először önmagamat kell szeretnem, helyes módon. Az önösség esetében pedig éppen ellenkezőleg: az én annyira önfejűvé és önzővé válik, hogy már a másik ellen irányul. Ez azt mondja: szeresd önmagadat és a többieket taposd el, ha kell. Szeresd önmagadat, a felebarátodat pedig felejtsd el. S ha már az izmusokról beszélünk, meg kell említeni, hogy ez utóbbi gondolkodás a globalizmus egyik alapvető összetevője.
 

Eperjes Károly: Akik ezt a logikát követik, azt szeretnék, hogy nemzetközivé, semmilyenné legyen a világ. Számukra valóban ez a harc lesz a végső, mert nem nemzetközivé lesz, hanem istenivé lesz az egész világ -- akárhogy történik is. Persze ez megint a mi felelősségünket veti fel. Hiszen nekünk, keresztényeknek értük is küzdenünk kell. Mert az Úr Jézus mindannyiunké. Nekünk a megtévedt emberekért engesztelni kell. Magunkért vezekelni, a megtévedtekért pedig engesztelni. Ez a kettős feladat.

 

            Visszatérve a történelem értelmezéséhez: mit gondolnak, vajon a történelem a tökéletesség felé tart-e valóban?

 

Eperjes Károly: Világos a válasz. Csak a tökéletesség felé halad folytonosan.

 

            És az emberekben?

 

            Eperjes Károly: Őbennük is, vannak ennek látható jelei.

 

            Melyek ezek?

 
            Eperjes Károly: Ha már az imént az énesség és az önösség kettősségéről beszéltünk, azt tudom mondani, amit Elmira mond a Tartuffe-ben: ,,az önszeretet önmagát is becsapja''. Ma -- ezzel talán professzor úr is egyetért -- az önösség divatját, uralmát éljük és szenvedjük. De ez nem tarthat örökké. Egyre többen kell hogy ráébredjenek: becsapják saját magukat. Így kell hogy legyen az emberek szintjén, és nagyobb történelmi távlatokban is. Az önszeretet kora a végéhez közeledik.

Bolberitz Pál: A tökéletesedés felé való haladás a teremtés művéből fakadó dolog, mert Isten megteremtett ugyan egy világot, beleteremtette mindennek a pozitív lehetőségét, de egy olyan világot teremtett, amely nem az örökkévalóságban van. Ez a világ az időben létezik. Az idő részesedés az örökkévalóságban, az örökkévalóság csak felcsillan az időben, a jelen vonatkozásában. Viszont a jelen csak szellemileg élhető meg, mint maradandó tartam. Az életünk furcsa tragédiája, hogy a múlttal már nem tudok mit kezdeni, legfeljebb értelmezni, a jövő pedig még nincs, csak reményeimben létezik. 

Az idő folyama egy potenciális örökkévalóság a történelemben, amely teljesen arra van utalva, hogy mind tökéletesebbé váljék, behozza önmagát. Azonban csak akkor tudja behozni önmagát, ha van egy kész állapot. Ez a kész állapot Isten örök terve a világgal. Ezt nevezzük abszolút jövőnek, amely elé megy a történelem, és amely elé megy a mi egyéni életünk is.

            A kereszténység teológiai történelemszemlélete abszolút optimista. Nem kétséges, hogy csak a hit által megvilágosított értelem és az isteni bölcsesség alapozhatja meg ezt az optimizmust, különben illuzórikus optimizmus lesz úrrá rajtunk. Sok történelmi rendszer használta már ezt céljai eléréséhez. A globalizmus azt mondja, egyszer majd mindenki annyit fogyaszt, amennyi jólesik. A liberalizmus azt mondja, eljön az idő, amikor mindenki abszolút szabad lesz, tehát minden vágya teljesülni fog. Összességében tehát azt sugallták, hogy még itt a földön megvalósul a mennyország. 

Ezzel szemben az Úr Jézus ezt az abszolút állapotot, a mennyországot egy másik dimenzióba helyezi. Azt mondja, ,,szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.'' (Kor 2,9) Isten azt mondja az embernek: ő maga lesz a mi nagy jutalmunk. Több nem is kell, mint hogy személyesen az élő Isten legyen az én jutalmam.

 

            Ez tehát a világ tökéletesedése teológiai, vagy akár eszkatológiai szempontból. De lehet-e haladásról beszélni immanens szinten?

 

            Bolberitz Pál: Alacsonyabb szinten, történelemfilozófiailag is megjelenik mindez, mert valóban beszélnek a haladásról. Csak épp azt lehet nagyon nehezen kibogozni, hogy miféle haladást értenek alatta. Ugyanis nem a haladás adja meg az értékét egy folyamatnak vagy egy tevékenységnek, hanem a cél az érték, amelyet el akarok érni általa. Jó esetben mindig valamiféle léttöbbletre irányul a tevékenységem. Persze nagy kérdés, hogy ki mit tekint léttöbbletnek. Van, aki a pénzt, van, aki a hatalmat, van, aki a biztonságot, van, aki az élvezetet. Igen ám, de az ember végső soron nem érheti be a földi javakkal. Ezt érzem az elmúlt évtizedek tragédiájának: az emberek úgy gondolták akkor is -- és sajnos így gondolják most is --, hogy meg kell teremteni az emberi élet feltételeit, s akkor a lélek is boldog lesz. Ez egy hatalmas hazugság. Így legfeljebb fogyasztóvá válik az ember, de pusztán ettől boldoggá biztosan nem. A pénzzel, karrierrel nem jár automatikusan együtt az önzetlenség, a szeretet és a biztonság. Körülbelül ennyit ér az evilági reménység és haladás, amelyet állandóan, éjjel-nappal propagálnak az embereknek.

 

Professzor úr egyik könyvében ezt írja: ,,Európa lassan csak múltjának emlékeivel dicsekedhet, mert jelene nem más, mint egy rosszal sikerült Amerika.'' Művész úr, Ön járt már Amerikában?

 

            Eperjes Károly: Nem, pedig az Eldorádó után hívtak. Azt mondták, menjek el Amerikába, ne törődjek semmivel, egy évig csak a nyelvtanulással kell foglalkoznom.

            Elgondolkoztam: része vagyok egy kicsiny, tizenötmilliós nemzetnek. Ráadásul olyan nemzetnek, amelynek az első szent királya az egész nemzetét -- hívőket, nem hívőket, magyarokat, cigányokat, svábokat, horvátokat, románokat, ruszinokat stb. egyaránt -- fölajánlotta, a Szent Szűz kezébe tette. És én ezt a népet hagyjam itt? Menjek ki Amerikába? S miért? Azért, hogy több pénzem legyen?Ráadásul az volt a feltétel, hogy a családomat nem hozhatom. Isten, család, haza eldobva... azt ígérték, sztár leszek. Egy év alatt majd kiderül, hogy jutok-e olyan szintre angolul, amilyenre szükség van. Utána már csak alá kellett volna írnom, miszerint a menedzserem mondja meg egy ideig, hogy miben játszom. Itthon maradtam.

 

És hogyan látja Európát Amerika tükrében?

 

            Eperjes Károly: Hogy Európa nem lenne más, mint egy elfuserált Amerika? Azt hiszem, erre most már kezd rádöbbenni Nyugat-Európa is. Abból látom, hogy a jobb oldali erők lassan kezdenek megerősödni Európa nyugati felén. Lám, az eddig baloldali Franciaországban mennyire megerősödött a jobboldal. Az olaszoknál jobboldal van, svájciaknál jobboldal van, az osztrákoknál jobboldal van... Talán ébredezik a kontinens. Ez abból is látszik, hogy például az iraki konfliktust megosztva, nyögve fogadja Európa.

 

Ez azt jelenti, hogy Amerika egyértelműen a baloldalt jelenti, és ennek ellenhatása látható Európában?

 

            Eperjes Károly: Azt hiszem, hogy Európában még maradtak spirituális erők, morzsák, de Amerikában már morzsafoszlányok is alig vannak. Nagyon jellemző rájuk, hogy saját magukat a másikhoz képest határozzák meg. Ők azok, akik nem olyanok, mint a másik. No, ez a téves amerikai, illetve -- úgymond -- XX. századi elitre jellemző gondolkodás a csőd szélén áll. Mondtam már, még fogom is mondani: az önszeretet önmagát is becsapja. 

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap