Thália és teológia 9/20

Eperjes Károly, szo, 07/16/2011 - 09:00

 

 

 

Folytatás

Az emberi ember

,,A francia forradalom (...) gyönyörű szlogenje:
szabadság, egyenlőség, testvériség. (...) Csak
a sorrend rossz. (...) Éppen fordítva:
testvériség, egyenlőség, szabadság.''
(Bolberitz Pál)

,,A mai kor embere -- főleg a francia
forradalom (...) után -- tele van félelemmel.
Nem tudja, hogy honnan jön és hová megy.
Pedig a válasz egyszerű...''
(Eperjes Károly)

 

Történelemértelmezés a drámairodalomban -- van-e magyar filozófia? -- jó és rossz küzdelme a színpadon és az életben -- rendezői aberralizmus -- a színész felelőssége -- nevelés, okítás: tanítás --értékközvetítés -- szabadság, egyenlőség, testvériség -- az ember -- egyéniség és személyiség -- a boldogság -- erkölcs -- félelem, szeretet -- ,,az igazat mondd, ne csak a valódit'' -- bűn, bűnbánat,kiengesztelődés -- hivatás: papság és házasság -- nő és férfi -- Szűz Máriás lelkület - család -- értékrend -- abortusz, eutanázia, klónozás

____________________

 

Előző beszélgetésünket ott hagytuk abba, hogy a nemzetet csak Isten kegyelmi segítségével lehet feltámasztani, önazonosságára ébreszteni. Művész úr, vajon az ön hivatása, a színjátszás -- vagy tágabban fogalmazva: a drámairodalom -- közelebb vihet-e bennünket ehhez a célhoz? Közelebb vihet-e a múltunk jobb megértéséhez, és a jövőnk tervezéséhez?

 

            Eperjes Károly: Egyik legnagyobb fájdalmam, hogy a magyar történelmet és a sorsunkat a minőségi drámairodalom még nem kellően dolgozta fel. Nagyon-nagyon hiányzik a nemzet identitásában fontos történelmi pillanatok, személyek helyes, nagy formátumú, drámai feldolgozása. Ezzel még adósak vagyunk. Nem azt mondom, hogy nem történtek kísérletek. Jelentős kísérleteknek tekintem például Székely János drámáit. De ettől függetlenül: ez ügyben még van mit tennünk.

Mert ha Örkényre, Csurkára, vagy akár Páskándira gondolok -- bocsánat, hogy kihagytam a többieket --, akkor azt kell látnom, hogy a XX. század drámatermése elsősorban öniróniát hozott. Ez helyes is, mert mindig volt valamifajta nehéz történelmi helyzet, amelyben az írók kénytelenek voltak áthallásosan megnyilatkozni.

            Sőt annyira viharos a magyar történelem, hogy szerintem még a történészeink sem dolgozták föl egyértelműen. Ez is várat magára, és ennek következtében a drámairodalom igazi kiteljesedése is.

            Gondoljunk csak arra, hogy a Hídember című film, Széchenyi látásmódja milyen viharokat kavart. Hát még milyen viharokat kavarna egy remek drámaíró ötvenes évekről írott drámája, amelyben helyesen ütköztetné a természetfölötti és a materialista gondolkodást -- az előbbit Mindszenty, az utóbbit Rákosi testesíthetné meg.

Mivel azonban -- az én meglátásom szerint -- a filozófia a jelen pillanatig többnyire gyakorlati irányultságú Magyarországon, ez még várat magára. De másutt is hasonló a helyzet. Azt hiszem, a magyar líra és a próza jelenkori, furcsa helyzete is annak köszönhető, hogy a hétköznapi életben csatázik egymással a két filozófia. Ez egyébként politikailag is megjelenik, aminek pedig az a következménye, hogy az a gondolkodás nyer több teret, amely azonnal fogyasztható, és képes a médiában is megjelenni.

 

            Ha már a filozófiát említette, engedjék meg, hogy felolvassak egy rövid részletet Örkény István egyik interjújából. ,,Ezeréves történelmünk folyamán nem volt egyetlen magyar filozófusunk sem, egészen Lakács György fellépéséig, de ő is németül gondolkodott, neki kellett megteremteni a magyar filozófiai nyelvet.'' Professzor úr hogyan látja ezt a kérdést?

 

Bolberitz Pál: Nagyon vigyázni kell az ilyen sommás kijelentésekkel. Már csak azért is, mert rendkívül hajlamosak vagyunk arra, hogy ha egyszer valakit sztárolnak, annak a véleményét feltétlenül és minden kritika nélkül, bármilyen vonatkozásban elfogadjuk. A média ebből a szempontból is nagyon veszélyes, mert akár a legmagasabbra is fölemelhet valakit, de pillanatok alatt le is taszíthatja onnan. Azt tudom, hogy Örkény István nem volt főfoglalkozásban filozófus. S bármennyire kedvelt és elismert író, a magyar filozófiáról tett sommás kijelentése még nem feltétlenül igaz.

De térjünk a dolog lényegi részére. Szeretik azt mondani, hogy a magyar embernek nincs érzéke a filozófiához. Ez így nem igaz. Egyszerűen arról van szó, hogy ,,fegyverek között hallgatnak a múzsák''. A filozófia műveléséhez csönd és nyugalom kell. Ha azonban végignézzük a magyar történelmet, azt látjuk, hogy az emberek vagy háborúskodtak, vagy pedig a háború után próbáltak valamilyen életbiztonságot kialakítani. Nyilvánvalóan nem volt túlságosan sok alkalom arra, hogy Magyarországon a filozófiát művelni lehessen.

            De még ezzel együtt sem lehet azt mondani, hogy Magyarországon Lukács György teremtette meg a filozófiát.

Csak néhány nevet említenék. Volt nekünk egy Apáczai Csere Jánosunk, aki Descartes tanítványa volt. Sőt még Apáczai előtt élt Laskói Csókás Péter, aki természetesen latin nyelven írta a munkáit, tekintettel arra, hogy az 1500-as években nem illett magyarul írni, főleg, ha az ember Wittembergben jelenttette meg a könyvét...

            Az is kétségtelen, hogy Kölcseyből vagy Vörösmartyból kiváló, nagy filozófus lehetett volna, ha nem nemzetpolitikai kérdésekkel kellett volna foglalkozniuk. Aztán ott volt még a XIX. században Erdélyi József, aki megírta az egész addigi magyar filozófia történetét. Majd a XIX. század végén, a XX. század elején Alexander Bernát megindította a Filozófiai írók tára című sorozatot és lefordította magyarra Kant A tiszta ész kritikája című művét.

Tehát amint a kiegyezés után egy kicsit normalizálódott a helyzet, abban a pillanatban beindult a magyar filozófia. Aztán a két világháború között -- amikor Lukács György a Szovjetunióban élte életét, és dolgozta ki a maga marxista filozófiai rendszerét -- lépett fel Magyarországon Pauler Ákos -- én őt tartom a legnagyobb magyar filozófusnak --, akit akár világszínvonalú filozófusnak is mondhatunk. Rendszeralkotó, nagy filozófus volt. Aztán a magyar filozófiának voltak nemzetközileg is ismert képviselői, ilyen volt a dominikánus szerzetes Horváth Sándor és Szabó Szádok.

            Sorolhatnám tovább a neveket -- hogy csak néhányat említsek: Polányi Szilas vagy Brandenstein Béla --, egyszerűen csak azt szeretném mondani, hogy vigyázzunk az ilyen sommás kijelentésekkel. Magyarországon voltak és vannak is jó filozófusok, akik fel merik vállalni a magyarságukat.

Ha ez valóban így van, akkor bizonyára meghatározható a magyar filozófia karaktere. 

Folytatása következik

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap