Tiszteletpéldány – mesterek és tanítványok

Lukáts János, v, 10/22/2017 - 00:20

 

Ez a különös kortörténet különös találkozásokról szól. Az irodalomkutató, a pedagógiatörténész ugyanúgy új adatokra és új összefüggésekre bukkanhat benne, mint a budapesti, a nagykőrösi vagy a kunszentmiklósi helytörténész. A könyv a magyar művelődéstörténet három alkotójának életpályáját fűzi egységbe: a költő Arany Jánosét, a tanár Baráth Ferencét és a drámaíró Molnár Ferencét.

A három alkotó egymástól markánsan különböző személyiség, más kor gyermekei, más művelődési területen tették ismertté nevüket. Balogh Mihály megkereste azt a közös szálat, amely végigfut mindhármuk életén, a könyv lapjain pedig kirajzolódik az 1860-as évektől az első világháborúig hömpölygő bő fél évszázad egy lehetséges olvasata. Valójában sokkal hosszabb időé: Arany János szellemisége, költői és tanári értékválasztása még a reformkor nemzetépítő lendületéből táplálkozik. Baráth Ferenc az önálló magyar iskolarendszer kialakulásának és megszilárdulásának lett kiváló munkása. Molnár Ferenc pedig a frissen kialakuló, Európára tekintő Magyarország polgári légköréből emelkedett világhírnévre, lett a neves elődök művének a maga módján hiteles, XX. századi folytatója.

Hogy a három nemzedék egymásutániságán kívül mi köti össze a három alkotót? Baráth Ferenc Arany Jánosnak volt tanítványa a nagykőrösi gimnáziumban, Molnár Ferenc pedig Baráth Ferenc osztályába járt a Budapesti Református Gimnáziumban. A három alkotó és a két iskola kapcsolata egyúttal (és legfőbbképpen) a magyar társadalom (és benne az iskolaügy) fejlődésének talán legígéretesebb idejét mutatja be, a fejlődés gondjait és eredményeit, a polgári Magyarország megteremtéséért tett erőfeszítéseket és a fejlődésben is benne rejlő ellentmondásokat, nehézségeket.

Az osztrák birodalmi tantervet, az Organisations Entwurfot (amely Entwurf néven lett rettegetté a magyar oktatásügyben) 1850-ben vezették be Magyarországon, a rendtevés szándékával, de mondhatjuk úgy is: büntetésből. Az Entwurf számos előremutató elvet tartalmazott, amelyek nagy része azonban Magyarországon megvalósíthatatlan volt, szándékában pedig sandaságot rejtett: a magyar szó és magyar szellem megtörését szolgálta, a magyar oktatói gárda kicserélését sürgette, és felváltását „megbízható”, német kultúrájú tanárokkal. Az Entwurf kemény rendszabályait a magyar oktatásügy túlélte, 1867 után pedig megindult az önálló magyar iskolarendszer kiépítése, kevés tapasztalattal, sok bizonytalansággal, de végül is sikeresen (miközben számos olyan gondot is meg kellett oldania, amire az Entwurf már évtizedekkel korábban megoldást javasolt, csak éppen a megvalósítás feltételei hiányoztak akkor, ott és úgy).

A tanmenet iskolánként és évfolyamonként változott, a hagyományokhoz és a rendelkezésre álló tanári kar kvalitásaihoz alkalmazkodva. Arany János (akit eredetileg matematikát tanítani hívtak meg Nagykőrösre) maga írta jegyzeteit, szöveggyűjtemény nem állt rendelkezésére. De a költő nagy beleélő képességgel közel hozta tanítványaihoz az irodalmat, felkeltette diákjai érdeklődését az írott szó, a tudomány iránt. Támogatta az önképzőkört, segítette az írói ambíciót tápláló tanítványok kibontakozását, fegyelemre, igényességre szoktatta őket.

A kunszentmiklósi diák fiú, Baráth Ferenc négy éven át hallgatta Arany előadásait, rajta keresztül ismerte meg a XIX. század első felének magyar (és kisebb részben világ-) irodalmát, Vörösmartyt, Berzsenyit, Petőfit, az élők közül Tompát, Lévay Józsefet – és magát Arany Jánost. Baráth Ferenc útja Debrecenbe, a teológiára, majd a skóciai Edinburgh-ba vezetett, hazatérvén pedig, három évtizeden át a (buda)pesti református (fő)gimnáziumban tanított (a Lónyai utcában).

Tanári pályája állomásait tankönyvek, pedagógiai, pszichológiai tanulmányok, sőt filozófiai röpiratok jelzik, a legemlékezetesebbet azonban naponta, a katedrán, tanári munkájával alkotta. A kiegyezést követő évtized kezdetén négy, az évtized végére tizenhét lett a fővárosi gimnáziumok száma, az oktatásügybe – több-kevesebb zökkenővel és kisebb-nagyobb megalkuvással – a felekezeti iskolák is beépültek. A „Lónyaiban” Baráth Ferenc tanárelődje Gyulai Pál és Thaly Kálmán volt. Baráth tanár úr esztétika könyve a művészetek összes ágát taglalta, legrészletesebben a költészetet. A tankönyvet sok magyarországi (főleg református) gimnázium és reáliskola használta, valamint a leánygimnáziumok is. A tankönyvek mellé azonban még ekkor sem társult szöveggyűjtemény, a tanár iskolán kívüli (könyvtári) források igénybevételét kívánta meg, illetve feltételezte, hogy diákjai családi és magán könyvtáraikat használják. (Amint hogy az önképzőköri tevékenység során valóban önálló alkotómunkára és könyvtárhasználatra volt szüksége a diákoknak.) Baráth Ferenc a tankönyv (a saját tankönyve) lapjai közé egy-egy üres lapot fűzött be, és erre jegyezte fel a szerzőket és a műveket, amelyeket az órán felolvasott, vagy amelyekre utalt.

Molnár Ferenc (akkor még Neumann Ferenc) az 1890-es évek elején volt a református gimnázium diákja, Baráth tanár úr tanítványa. 1893 nyarán (nyomdászok tanúsága szerint legalább egy hónapi munkával) a saját kőnyomatos, otthoni másológépén szöveggyűjteményt szerkesztett a tankönyvhöz. A tanár úr könyvének a tartalmi beosztását követte a 105 oldalas összeállítás, a felsorolt címeknél ugyan kevesebb, de mégis bőséges válogatást nyújtott a maga és osztálytársai számára. Molnár Ferencet praktikus meggondolások vezették: szegényebb diáktársainak nem kell kölcsönkérni könyvet, a gyűjtemény mindig kéznél volt, mivel ötven példányban készült és minden osztálytárs kapott belőle. Valamint Baráth tanár úr is, ezt a példányt Molnár Ferenc neki ajánlotta, ő maga pedig „Tiszteletpéldány” felirattal látta el. A kötetet Balogh Mihály a kunszentmiklósi könyvtárban, Baráth Ferenc hagyatékában, napjainkban találta meg, 115 évvel a könyv létrejötte után. A könyv többi negyvenkilenc példánya elkallódott, vagy lappang, Molnár Ferenc egyik osztálytársa 1923-ban, egy interjúban említette a szöveggyűjtemény létezését. Valójában Molnár Ferenc első írásos művét tartjuk a kezünkben (ha nem számítjuk a baráti kör szórakoztatására, szintén a kőnyomatoson készült diákújságot és az Urambátyám újságnak beküldött humoreszkeket). Molnár, a diák, azért válogat, a válogatásban saját egyéni ízlése is megnyilatkozik. Baráth Ferenc magába szívta és megörökítette Arany János irodalomszemléletét, költő- és versválasztását, Molnár Ferenc pedig Baráth tanár úrét, - valójában Arany János sugallatát folytatta tovább, természetesen a maga korához és szemléletéhez alakítva.

És még valami, ami talán a szövegszerű egyezéseknél és a fellelt (és talán a jövőben is fellelhető) példányoknál is fontosabb: tanár és diák (vagy emeltebb szintű kifejezéssel: mester és tanítvány) között olyan kapcsolat alakul ki, hogy a tanári kézikönyvet a tanítvány pótkötettel egészíti ki, amelyben tanára ízlését követi, és valójában az ő munkáját is megkönnyíti. A „Tiszteletpéldány” megnevezés pedig jelzi a szellemi rokonságot, nemzedékek összetartozását, a szellemi vezérfonal követését.

Molnár Ferenc eredményes volt tanulmányaiban, a gimnázium önképzőköri munkájában saját véleményét és ízlését folyamatosan kifejezésre juttatta. A Budapesti Református Gimnáziumról élete folyamán többször is megemlékezett, haditudósítóként is többször utal „a kibocsátó fészekre”, és arra, hogy a szellem, amely Baráth Ferenctől (távolabbról Arany Jánostól) származott, meghatározta fiatalkori gondolkodását. Ugyanebből a forrásból a szűkebb és tágabb szülőföld szeretete fakad, az összetartozás és a bajtársiasság nyilatkozik meg egy évtizeddel iskolái befejezése után keletkezett, talán legnagyobb sikerű prózai művében, A Pál utcai fiúkban.

Balogh Mihály: „Tiszteletpéldány”. Baráth Ferenc és Molnár Ferenc találkozása a Budapesti Református Főgimnáziumban. Bp. 2008, Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum – Kunszentmiklós város önkormányzata. 256 oldal. (Mesterek és Tanítványok)

 

(Különös találkozások címmel. Lyukasóra 2009/1 sz. 46-47. p.)

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

 

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap