A törvény

Bojtor Iván, sze, 02/13/2013 - 00:07

 

 

 

 

Valamikor régen én voltam „A Törvény”. Egyetlen villanásom népek, országok születéséről és haláláról döntött. Vártak megjelenésemre, készültek rá, és figyeltek jelemre. Én mondtam meg, mikor vonuljanak tovább a végtelennek tűnő síkságokon. Én mondtam meg, hogy mikor és hol irtsák ki az erdőket. Én mondtam meg, hol építsenek városokat, és azt is, hogy meddig lakjanak bennük. Én voltam a Törvény.

Ma már hiába keresnek mondákban, kódexekben, sámánénekek értelmetlen fordításaiban, nem találnak, nem ismernek fel.

Hová lettek a népek melyek parancsomnak engedelmeskedtek? Legtöbbnek már a nevét sem tudják, hiszen nem is tudhatják. Vajon miért azok a népek pusztultak el, melyek nekem engedelmeskedtek? Hisz én voltam a Törvény.

Tudtam mennyi idő, kell ahhoz: hogy a vadászterületek kimerüljenek, hogy a nomádok állatai letarolják a legelőket, hogy a földek terméketlenné váljanak. Mikor láttam, hogy már alig van néhány vad, kipusztult a legelő vagy a föld silány termést hozott, intettem és ők indultak. Családok, törzsek, birodalmak, varázsütésre megindultak és költöztek.

Az első birodalmak voltak, akik szembeszálltak a Törvénnyel. Merevek és rugalmatlanok voltak ezért megszegték a törvényt: Nagyfalakat és limeseket építettek és ezzel akadályozták a vándorlást.

De hiába, mert a népek jelemre újra és újra elindultak. A hiung-nuk miután hasztalan rohamozták a Nagyfalat, 373-ban átkeltek az Itil folyón, 451-ben már Catalaunumnál csatáztak a rómaiakkal. Testvéreik, az ephthaliták ugyan abban az évben a Ganga és Jamuna völgyében legeltették állataikat. Vezéreik közül Toramana (Termacsu, Tormás) elkeseredve tapasztalta, hogy azon az éghajlaton a lovaik elpusztulnak és visszafordult.

Csak a nyugatra vezető út, a népek országútja maradt nyitva: Szkítia, Turán, Irán, Anirán, Meotisz, Magna Hungárica, Levédia, Etelköz, Pannónia.

607-ben a magyar törzsek a Káma vidékéről Levédiába költöztek, 837-ben Levédiából Etelközbe, ahogy azt a Törvény irányította. Ám ezután felrúgták a Törvényt, és váratlanul Pannóniába özönlöttek. A Pannonkút pedig nyelte tovább a törzseket, mint előtte a hunokat, avarokat, később a besenyőket, kunokat, jászokat.

Mikor a Törvény ideje betelt, 912-ben Kievnél felbukkantak a fekete magyarok. Hová lettek? Ki tudja?

Miért azok a népek pusztultak el, akik betartották a törvényt? Miért azok maradtak meg, akik megszegték: magyarok, bulgárok, törökök? Ezt máig sem értem.

912-ben indultak a toltékok is, dél felé. 987-ben egy csoportjuk Yukatánba ért. A mondák szerint Tollaskígyó vezette őket. Persze engem hívtak Tollaskígyónak, meg Kukulkánnak, Quetzalcoatlnak, Csodaszarvasnak, Hadak Urának, és Kung-Kungnak, az Égi Sárkánynak. Millió nevet adtak, de az igazi nevemet, még akik ismerték sem merték kimondani.

1066-ban az aztékok elindultak a Hétbarlangból. Igen! 1066-ban ők még ismerték a törvényt. Míg másutt csak rettegést és félelmet keltettem.

A rettegést lassan felváltotta az érdeklődés. Régi tekercseket, feliratokat, rajzokat kezdtek gyűjteni rólam. Giotto 1301-ben megfestett Páduában. Elméleteket találtak ki: okosakat és ostobákat. Fényem jelentése elhalványult. 1531-ben az inkák engem vártak, de Pizarro érkezett. Mire felismerték tévedésüket… Már késő volt.

1758 decemberében Johan Georg Palitzsch, ki egy földműves volt, a maga készítette távcsövével megpillantott. Ezután neveztek el Halley-üstökösnek, arról az emberről, akiről azt hitték, hogy elsőnek számította ki visszatérésem idejét. Nem sértődtem meg ettől a névtől. Az igazi nevem úgy sem tudhatják.

Csak a Törvényt sajnálom. A Törvényt, ami elveszett, de homályos sejtések ködébe burkolva, még ma is kihallható az iskolások monoton mormogásából:

Aranybulla: 1222.

Árpád-ház kihalása: 1301.

Nándorfehérvár: 1456…

  

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap