A Tokaji és Trianon

Bihary József, sze, 04/19/2017 - 00:11

   Az épülőben lévő Péter-Pál-erőd százhuszonkét méter magas tornyában az óraszerkezet kalapácsa csaknem akkorát ütött a nagyharangra, mint I. Nagy Péter, minden oroszok cárja, aki ezt a címet maga adományozta magának, a mintegy harminc könyök hosszúságú ebédlő asztalra, a Nyári palotában, ami a Néva bal partján állt, Domenico Trezzini jóvoltából.

   Minthogy kedvenc aperitif és desszert bora, a hires Tokaji, kifogyott a poharából, és a reszketeg inú pohárnok azt volt közlendő, hogy a cári borospince minden ántalagja* üres.

   A sokkarú gyertyatartók karvastagságnyi gyertyái viaszcseppeket sírtak félelmükben, miközben vitustáncot jártak a vastag tölgyfa asztalon. Maga Miska Nóruska, a litván származású Marfa Szkavronszkaja parasztlányból lett cárné kedvenc fehéregere is ijedten mászott a vastag, arannyal átszőtt, zöld bársony falikárpit mögé, amikor Péter rárivallt élete akkori párjára:

   - Marfocska, galambocskám! Hogy a patvarban fordulhat elő az én házamban, hogy a Tokaji kifogy pincémből?! Az a ganéj Iván Vasziljevics Bondarcsuk, a voronyezsi bojár, bezzeg teli pincével büszkélkedhet. No hiszen karóba is húzatom azon mód! A svédeknek kémkedik, és ha nem, akkor is.

   - Csillapodjék a haragod, atyuska! Egyebekben is. Ezerhétszáz tizenkettő óta hivatalosan is Katyerina a nevem. Alázatosan kérlek, legalább a szolgák előtt tisztelj meg a cárnénak kijáró udvariassággal! Iván Vasziljevics pedig ártatlan.

   Nézd! A falon elsápadt a Rubljov ikon is gyalázkodó beszédedre. Azt javaslom, Pjotr Alekszejevics, galambocskám, hogy azt az átkozott örmény kalmárt húzasd karóba, aki azt állította, már száz versztányira* állt Petrográdtól a szekértábora, amikor zsiványok támadtak volna rá az erdőben. Hiába a sok reformod, atyuska, a közbiztonság olyas forma, mint a XXI. századi Vengrijában*** lesz.

   - Kuss! Asszony nem ugat bele a nagypolitikába – szólt a cár behízelgően - még ha cárné is! - Erre előugrottak a gyönyörű orosz agarak az asztal alól, azt hitték, őket szólítja kedves uruk.

   Péteren meglátszott, hosszú ideig Hollandiában szedte magára a jó modort.

   - Azt a gaz kalmárt, akit Vahram Mirzojánnak hivnak, aki elsinkófálta a mintegy egy pudnyi**** aranyamat, drága szibériai prémjeimet, amik egész Európában aranyat érnek, azt bizonyosan felakasztatom a Péter-Pál-erődben. Mindenek okulására. Ezt majd elintézik az Preobrazsenszkij kormányszék besúgói.

   Erre Katyerina, a majdani I. Katalin cárnő, sértetten visszavonult udvarhölgyeivel a saját termeibe. Miska Noruska lélekszekadva követte a plafonon. A cár odaszólt a szakálltalan ajtónállónak, miszerint az írnokot hivatja, aki ukázt kell, írjon a Néva menti kormányzónak.

*

   A későbbi Visnyevszkij tábornok nagyapja Sztyepán Abramovics Visnyevszkij, nemes ember, feszes vigyázban állt a kormányzó előtt.

   - Ön, Sztyepán Abramovics mostantól mentesül a katonai szolgálat alól. Mától Ön I. Péter, minden oroszok cárja borbiztosa. Ez azt jelenti, őrnagy úr - folytatta a kormányzó a cár parancsát – nem csak jelentős vagyonát köteles ezen túl egyetlen egy fiára hagyni teljes egészében, hanem a hivatalát is. A többi fia, ha lesz, mind a hadseregben teljesít majd szolgálatot.

   Hivatala abban áll, hogy a magyarországi Tokajba szekérkaravánt vezet egy katonai különítmény kiséretében. A kegyelmes cár Önt 10 évre való pénzzel és drága prémekkel látja el. A feladata nem csak bor felvásárlása lesz, hanem az is, hogy ott megtelepedvén szőlőtulajdont szerezzen a hegyen, tanulják ki az aszú készítésének mikéntjét.

   Nehogy előfordulhasson a jövőben, hogy bármelyik orosz cár asztaláról hiányozzon a Tokaji. Ön tehát a ma megalakult Orosz Borvásárló Bizottság (OBB) első kormánybiztosa. Bátyuska, ne legyen úgy elszomorodva! – folytatta a kormányzó a hivatalos hangot barátibbra váltva, amikor látta Visnyevszkij arcán a megrőkönyödést – Ez is hadi cselekmény. Hiszen ön békés hadiösvényre lép - ráadásul hadüzenet nélkül -, Magyarország, akarom mondani a lázadó bojárok, erdei zsiványok és hamis kalmárok ellen, a Tokajiért.

   A svédek elleni, hol vesztes, hol győztes háborúban magát oly sokszor a megfutamodásban, az előrenyomulásban kitűntetett hadfi elgondolkodva vakarta az üstökét.

    - Hmmm! Kormányzó uram. Az jutott eszembe, néhány évvel ezelőtt az a szegény Ukraincev, amikor Vengrijában járt, Egerben, Rákóczi fejedelemnél, bizony forró hideglelésben lelte halálát, hiába kúrálta magát oly szaporán pálinkácskával, serbettel és hideg vízöntéssel, valamint jóféle egri borokkal.

   Igaz, nagyon szép temetése volt - vigasztalta magát a kormánybiztossá előléptetett vetereán, hiszen ott volt az egész fejedelmi udvar a „rácz” templomban, magával a fejedelemmel egyetemben. Ott voltak az idegen országok követei, köztük az a ravasz Des Alleures francia generális is, akinek és követőinek történetünkben még jelentős szerepe lesz.

   - Bátyuska. Magának nem Egerbe, hanem Tokajba kell vonulnia. A Tokajiról pedig köztudott dolog, hogy medikamentum. Az gyógyította meg I. Péter minden oroszok cárjának fenséges hátsóját, amikor a Néva mocsaraiban egy átkozott tuskóra vetette le a lova, megbotolván abban.

   - Azért szívesebben lelném én is a halálomat a svédek ellen, a Néva mocsaraiban, kormányzó uram. De hát az ukáz, az ukáz. A katona oda megy, ahova rendelik.

   Ezzel vége is volt a kirendelésnek.

*

   Így hát, neki indult a szekérkaraván Szentpétervárról, át a nagy lengyel síkságon, Magyarország felé. Hiányos tehát a történészek forrásanyaga, amely szerint Anna Ivanovna cárnő ezerhétszáz harmincháromban alapítoptta volna az első borbizottságot.

   Erre kitűnő bizonyíték az is, hogy ezt a bizottságot, amely fegyveres katonákból, csinovnyikokból állt, Fedor Sztyepanivics Visnyevszkij vezette, az egykori Sztyepán Abramovics Visnyevszkij első szülött fia. Anna/Ányecska éppen is megszűntette a bizottságot, néhány ravasz kupecre bizva a borbeszerzést.

   A Tokajban történő orosz bortermelés remek ötletét sem lehet I. Pétertől elvitatni. Szintén téves tehát az a történészek által terjesztett állítás, miszerint Jelizavetta Petrovna cárnő ezerhétszáz negyvenötben adott volna ilyen értelmű parancsot, amikor megint csak egy Visnyevszkij vezetésével megjelent a tokaji hegy lábánál az OBB.

*

   Sztyepán Abramovics rossz előérzete nem csalt. Karavánja ugyan elérte Tokajt, de táborát - a rossz nyelvek szerint -, a gonosz francia generális által hozzájuk küldött kereskedőtől elkapott fekete himlő támadta meg. Sok katonája meghalt. Visnyevszkij csak megvakult, mint a mi szegény Kölcsey Ferencünk. Ekkor rendelték helyette a fiát szolgálatra, őt magát haza.

   Péter parancsa tehát tovább élt, ami így szólt:

 

„Amikor magyar földre érkeztek, keressetek és vásároljatok a legjobb magyar borokból. Igyekezzetek továbbá az áldott magyar földön, ahol a legjobb szőlők teremnek szőlőskerteket vásárolni…”

 

   Igyekezett is az éppen soros Visnyevszkij csapatával kitanulni az aszúkészítés fortélyait. A szőlőskert megszerzésénak azonban komoly akadálya volt. A monarchia földtörvénye nem engedett idegen állampolgárokat földtulajdonhoz jutni.

   Ezért a jól tájékozott Des Alleures elégedetten dörzsölte össze a tenyerét. Már csak a Mária Terézia által privilegizált görög és macedón kereskedőket kellett ellehetetlenítenie, hogy a francia boroknak utat nyithasson a kelet felé.

   Nem hiába tanulta meg Visnyevszkij tata unokája is a bortermelést, akit az apja ezerhétszáz negyvenötben magával hozott, negyven főből álló csapatában.

   Nem feleslegesen játszották ki a korabeli zsebszerződéssel a földtörvényt, mert - miként ezt Visnyevszkij és Jelizavetta ránk maradt levelezéséből tudjuk -, a magyar borok Oroszországba történő exportja soha nem látott méreteket öltött.

 

   (A földtörvényt egyebekben úgy játszották ki, hogy horribilis kölcsön fejében a cárné nevére tíz - huszonöt évre zálogba vettek szőlőket. Ahhoz már lehetett szabadon kőházakat, pincéket vásárolni, azaz berendezkedni a hosszabb távú bortermelésre.)

 

   Noha ennek örült Tokaj népe, mert az oroszok biztos megélhetést, jó fizetséget adtak sok családnak. Nem nézte ezt azonban jó szemmel a francia generális. Besúgta a dolgot Bécsnek. Véget nem érő perek következtek a bécsi és a szentpétervári udvar között.

 

   Gavrila Fedorovics Visnyevszkij, az unoka, hiába tett meg mindent. A gonosz francia generális közbenjárására ezerhétszáz ötvenötben visszarendelték Szentpétervárra.

   Helyette Zsolobov őrnagyot nevezték ki a cári udvar korifeusai. A jelzálogjog ezerhétszáz hatvanegyben lejárt. A bizottság a szőlőtermelést kénytelen volt feladni, de egy darabig még a borászatot folytatták.

Ekkár már megint más vezette a bizottságot, akit Anton Rarognak hivtak. Hiába volt ő tisztességes, lelkiismeretes ember. Egészségét - a perlekedés mellett -, ismeretlen kór őrölte fel. Suttogják, ebben is benne lett volna a hosszú életű és kezű Des Alleures generális praktikája.

Rarogot a tokaji unitáriusok templomában helyezték örök nyugalomra. Magyar katonai osztag ágyúsortüze búcsúztatta a közkedvelt vezetőt.

Az utolsó borbiztos, Szavva Gorev, több mint két évtizedig küszködött a XVIII. sz. végén a körülményekkel: a bécsi udvar kedvezőtlen intézkedéseivel, a francia borok térhódításával Oroszországban stb.

 

Sokat látott, tapasztalt hegyaljai emberek mondják nagyapáik, ükapáik után, a filoxéra gyökérrágó bogarait is a francia generális utódai hozták az akkori magyarországra ezernyolcszázhetvennégy környékén.

Bizonyíték erre a generális korabeli parancsa:

   „Mész jő! E tün tetűn le tűn Ongroá. É bordó burgony á é sár Doné legyőz uszár lezsend Tokaj”.. (A la fonetiqö!)

 

   Mindez iskolát teremtett Franciaországban. Igaz, sokan vették Oroszországban a francia borokat, de a cárok kitartottak a Tokaji mellett. A francia generális szelleme azonban tovább élt. Hiába mondta egykor XIV. Lajos a Tokajiról, hogy a borok királya, a királyok (és tegyük hozzá, a cárok) bora, Tokajnak vesznie kellett. Emiatt jöttek be a románok a Tiszáig, emiatt következett be Trianon is.

 

   Tanult történész barátaim azt "hablatyolják", hogy nagyon megcsappant a magyar lakosság lélekszáma a Magyar királyságban, hibás volt a nemzetiségi politika (pl. a XIX. sz.-ban Erdélyben csupán három nemzetiséggel számoltak: a mgyarral, a székellyel és a szásszal; az ötvenkét %-os többséget jelentő románságról elfelejkezett az úri Magyarország), Kossuth emigrációban kifundált idealisztikus és főleg későn jött Dunai Konföderációja, és sorolják, sorolják az okokat.

   Minden bizonnyal igazuk is van. De egyikük sem üt a szeg fejére, hogy a Tokaji ellehetetlenítésének olthatatlan francia vágya vezetett első sorban Trianonhoz.

 

 

Proszit!

 

*ántalag: kb. 75 l-es tokaji hordó

**verszta: kb.1067m

*** Vengrijá: Magyarország

****pud: kb.16 kg

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap