TORMAY CÉCILE - BUJDOSÓ KÖNYV III/3 (Kötelező olvasmány!)

Szerkesztő A, p, 11/02/2018 - 00:18

 

 

 

 

 

 

 

Tormay Cécile (1876-1937)

 

I. RÉSZ 1/5

A századforduló legnagyobb magyar írónője. Lelkében izzón magyar, műveltségében teljesen nyugati. Stílusművészetének koronája hatalmas trilógiája; az "Ősi küldött", amelyben a Kelet és Nyugat két malomköve közé szorult tragikus magyar sors nagy regényét írta meg. Ő írta meg a világháború után bekövetkezett összeomlás siralmas krónikáját látomásos erejű "Bujdosó Könyvében". A bujdosó ő maga, aki számkivetve bolyongott, de mindig hazai földön, feje fölött a kommunizmus halálos ítéletével. "Napkelet" című folyóiratában ő gyűjtötte össze a világháború után induló új magyar nemzedéket. Szinte írói sikereit is feláldozta a szervező munkának nemzete és Európa közös nagy céljai érdekében. Ezt az érdemet méltányolta a nemzet, amikor őt küldte a népszövetség mellett működő Szellemi Együttműködés Tanácsába Genfbe. Sikere túlnőtt az ország határain, műveit angol, francia, német, olasz nyelvre is lefordították és a legelőkelőbb külföldi folyóiratokban közölték. Halála évében akarta az Akadémia a Nóbel-díjra ajánlani.

 

 

Március 29.

Aszódról kommunisták érkeztek a faluba. Az üvegfal hirtelen végig hasadt. Az agitátorok asztalt vittek ki a községháza udvarára, felmásztak rá és úgy szónokoltak. Mikor a kocsist kérdeztük, lesütötte szemét, mintha szégyellné elmondani és kitérően felelt:
- Holnap is itt maradnak...

Ezek az emberek dicsekedtek el vele, hogy az aszódi repülőgyár munkásai hatalmukba kerítették a várost és a direktórium letartóztatta a szomszéd Iklad urát, gróf Ráday Gedeont a feleségével.
Most tudtuk meg. Mikor Rádayék hírét vették a proletárdiktatúra kikiáltásának, a repülőgyár igazgatójával Budapestre akartak menni. De az aszódi kommunisták megelőzték őket. Elzárták előttük az útsorompókat és Pest vármegye egykori főispánját a feleségével, aki kórházában a háború alatt aszódi sebesülteket ápolt, fegyveresen, vörösen talán ugyanazok a katonák kísérték vissza, akiknek a betegágyánál egykor virrasztott. Ráday grófnét a javítóintézetbe zárták. Ráday Gedeont és a gyár igazgatóját, falhoz állították. A legénység felsorakozott. Egy hadnagy kérdezte, rendben vannak-e a töltények. Hozzáláttak, készülődtek, végül is nem bántották őket. Csak mulatságból tették, hogy egy kicsit kínlódjanak... Ilyesmiről gyakran hall most az ember. Sajátságos jelenség. Új és idegenszerű.
Ráday gróf felesége csak akkor tudta meg, hogy a férje él, mikor visszavitték hozzá a zárkába.
De azért ebben a csúnyaságban is történt valami, ami szép. Mikor az ikladi nép meghallotta, mit tettek a földesurával, legjobb akarójával, felkerekedett és kaszásan indult, hogy kiszabadítsa. Az aszódi direktórium neszét vette. Mielőtt az ikladiak beérkeztek volna, hirtelen Pestre toloncolta a foglyait.
Aztán soká fenyegetődztek a kaszások a piactéren.
De nem minden falu Iklad és nem minden földesúr Ráday Gedeon.

Más hírek is jönnek. Lopakodva, kerülő úton kastélyokból, városok felől, körös-körül végtelen a bizonytalanság. És megérkeznek az első fővárosi lapok. Eljött hát a hajnal, amelyet hirdettek és ők készítettek elő! Megvonaglik az ember keze. Miféle hang! Így még nem írtak, soha a mi nyelvünkön, saját szerszámunkkal gyilkol bennünket az idegen sajtó. Csúfolódó becsmérlő hahotával köpi be a múltunkat és gyaláz meg mindent, amiből talán még jövő lehetne. Forradalmuk diadalmámora ordít a papiroson. Világmegváltó teóriákba burkolt közönséges durvaságok, tajtékzó ocsmány gyűlölet.
Az ellenforradalom egyetlen lapját Milotay István hősies Új Nemzedékét eltörölték. A "Budapesti Hírlap"-ot megfojtották. Az előfizetőknek a Vörös Újságot küldik. A többi meghagyott lap pedig helyesel, lázít, tapsol és odaadja régi cégérét a bolsevizmusnak, hogy annál könnyebben férkőzzék a tájékozatlan, szédülő vidék lelkéhez. A mit sem sejtő emberek megszokott újságjaikból szívják magukba a mérget. Összekuszálódnak a fogalmak. Eltévednek még a becsületesek is.

A lapok pedig viszik a hírt úgy, ahogy a bolsevista sajtódirektórium feje, Göndör Krausz Náthán Ferenc aláírja.
Ha valaha eljönne az idő, hogy kérdőre vonnák ezt a lélekgyilkos, háborúvesztő, nemzetirtó idegen sajtót, mely ujjongott a forradalomnak, Károlyinak, fegyverletételnek, köztársaságnak, idegen megszállásnak és ma ujjong Kun Bélának és a bolsevizmusnak, ha eljönne az az idő, hallom a lapok védekezését... Terror... kényszer... De hát miért folytatódnak, miért nem szűnnek meg? Maga a sajtódiktátor nyilatkozik erről. Büszkén kijelenti, hogy "az újságírók szabad szervezetének az októberi politikai és a mostani "szocialista forradalomnak előkészítésében és megindításában jelentős szerepe volt".
Pogány Schwarz és Miklós Neumann Ármin, Kéri Krammer Pál, László Lewy, Purjesz Lajos, Szende Schwarc Pál, Pók Pauker Ödön, Magyar Ungar Lajos, Biró Blau Lajos, Garami Grünfeld, Kunfi Kunstätter, báró Hatvany Deutsch, Göndör Krausz, Fényes László, Jászi Jacobovits, Szamuelly Samuel, Kun Kohn Béla, Gábor Greiner, Adorján Andor, Backernbach Mochem és százan és százan még, mind újságírók voltak, - az évtizedes magyar közvélemény munkásai...
Borzadás szalad át rajtam. Mégis akaratomon kívülállón újra kezembe veszem az újságot és olvasom a "Népszava" március 25-iki számában:

"A munka megindul... A rombolás bátorsága, a felrúgás kérlelhetetlensége és az építés törhetetlen elszántsága: a proletárállam magteremtésének, a szocializmus megvalósításának ezek a "lelki instrumentumai".
Vajon milyenek lehetnek az ő testi instrumentumaik, ha többiek között a felrúgás a lelkiekhez tartozik.
Tovább lapozom az újságot: "Lenin közeli diadalt jósol!"... "Az orosz vörös hadsereg győzelme a galíciai határnál. Az ellenség menekül. A győzelem minden reménységet felülmúl... Angliában az imperialista kormány helyzete megingott. Clemenceau megbuktatták a magyarországi események... Teljes összeomlás előtt a szerb imperializmus: Bácska, Bánát, Baranya a proletárdiktatúra elvi alapjára helyezkedett. Szerbia a felbomlás tüneteit viseli magán. A proletárság a végső harcra készülődik."
Halommal fekszenek az összegyűlt újságok. Találomra olvasok: A forradalmi kormányzótanács elhatározta a vörös hadsereg felállítását. A hadügyi népbiztosság az imperialista királyok és militarista hadvezérek nevére keresztelt laktanyák nevét megváltoztatja. A kaszárnyákat Lenin, Marx, Dózsa György, Martinovich, Frankel Leó, Liebknecht és Luxemburg Róza laktanyáknak nevezi el.
Honvédek helyett vörös hadsereg. Mária Terézia és Ferenc József helyett Luxemburg Róza és Frankel Leó...

Megakad a tekintetem: "Ausztria elismerte a Magyar Tanácsköztársaságot és akkreditálta Kun Béla követeit"... "Két új tanácsköztársaság. -Wiener Neustadtban 28-án kikiáltották a tanácsköztársaságot:
Chotinban kikiáltották a besszarábiai tanácsköztársaságot. A braunschweigi munkástanácsi választásokon győztek a kommunisták. Olyasmit éreztem, mintha finom csipeszekkel egyenként húzgálnák az idegeimet. Talán hazugság az egész és még sem bírtam tovább elviselni. Futni kezdtem, ki a szobámból, a házból, a kertből.
A falusi utcán doboltak: "A Forradalmi Kormányzótanács elrendelte..." Visszafordultam. Elég volt! Becsuktam magam mögött az ajtót, hogy ne halljam. Odakinn a füvön a fehér kutya ugrált. Mögötte a gazdája járt. Kállay Lenke valakitől egy bécsi újságot kapott
Clemenceau követelésére Mangin tábornok parancsnoksága alatt egyesült csapatok vonulnak Kun Béla szovjetköztársasága ellen. Balfour is tiltakozni fog. Az angolok.
- Az antant rabjai vagyunk, a rabtartótól függ, hogy mi történik a fegyházban... Ebben a pillanatban megrezzent az ablakok üvegje. Egy távoli tompa mordulás...

- Ágyúszó, - mondottuk egyszerre mind a ketten. - Az Ipoly felől. Messziről. Hát mégis... Aztán szinte ijedten néztünk egymásra, olyan valószínűtlennek rémlett, amit éreztünk. Az ellenségeinktől vártunk szabadulást. Franciaországtól, a Franchet d'Esperayk, aVix alezredesek népétől és a kis szomszédoktól, akik hónapok óta marcangolják és rabolják az országunk. Mi történik körülöttünk? Minek kellett bennünk történni, hogy ennyire jutottunk. És az idegen népek nem fogják ezt megérteni soha.
Az emberiség olykor évszázadokra megfeledkezik a zsidó nép terveiről és hatalmáról. Az egyiptomi végzet, Kánaán sorsa, Róma feloszlása, Bizánc vallási villongásai, Spanyolország süllyedése... oly messze van. És messze vannak a nagy zsidóüldözések is, melyek következetesen akkor lobbantak fel, ha a júdeai nép túl vakmerően nyújtotta ki a kezét. A feleszmélés bosszúja: az üldözés, mindig rövid ideig tartott. A zsidóság a balsiker után sebesen tűnt vissza a homályba és mákonyport hintett a népek szemébe, hogy nemzedékekre megvakuljanak és ne emlékezzenek.
A háborút megelőzőleg, az ezerszer megbódított világ psziché altatta el a magyar nemzetet is. Láttuk, hogy a keletről beözönlő zsidóság a falusi pálinkamérők után rátette a kezét a földünkre. A városi kis rőföskereskedés után rátette a kezét egész gazdasági életünkre. Láttuk, hogy a háború alatt kivonta magát és milliókat szerzett, míg a mieink mankót szereztek. Hallottunk róla, hogy egy cionista kongresszus Párizsban azt a határozatot hozta: a zsidóságnak törekednie kell, hogy világuralma támpontjául Budapestet, azután Magyarországot elfoglalja. - És sokan voltunk, akik 1917-ben, a háború alatt olvastuk a magyarországi zsidó irodalom legkomolyabb tehetsége, Ignotus Veigelsberg Hugó megdöbbentő kijelentését a szabadkőművesek lapjában, a Világban...
"...a végsőn is túlmenő áldozatkészséggel mentjük át azutánra intézményeinket, eszközeinket és embereinket."
Most itt van az az azután, kilépett a homályból. Huszonnégy zsidó népbiztos ott áll a többi élén a magyar élet és halál fölött.
Egy ellenséges távoli ágyúszó és az elgyötört emberi teremtés fellélegzik és szabadulásra gondol. Talán közelebb jön, talán szétlövi aljas börtönünk falát. Nem... a boldogabb népek soha se fogják ezt megérteni.

Március 30-31-én.

Hírek jönnek, megállnak és nincs folytatásuk. Néhány napja múlt, hogy mondták: Az angol külügyi államtitkár tiltakozik. London nem tűri... Marseillesben harmincezer francia szállt hajóra... Most Mangin tábornok egyesült seregeiről beszélnek. Már jön, felvonul a bolsevisták ellen.
Eloltom a gyertyát és csak üldögélek, magányosan. És egyszerre úgy tetszik, mintha rémek emelkednének köröskörül és ráznák a fejüket. Visszakergetett kétkedésekből, leigázott csüggedésekből jönnek elő ezek a rémek és minden reménykedésnek ellentmondanak.

Még vergődik a szívem. Hátha senki sem jön, hogy segítsen rajtunk, hátha itt hagynak nyomorultan elveszni és csak körülállnak és nézik, hogy a saját szemetünkből nőtt férgek hogyan falnak föl.
Hiszen, ha úgy vesszük, a győztes nagyhatalmaktól függött, hogyne így legyen. Miért nem akadályozták meg ha nem akarták a bolsevizmust. Az antant katonai missziójának a feje, Vix alezredes, mindent mert a meghunyászkodó Károlyival szemben, hát ezt vajon miért nem merte? Kiváltságos helyzetében hónapokon át tiporta egy nemzet önérzetét. Úgy tudott bánni Európa keletének nagy múltú kultúrnépével, mint ahogy a francia tisztek valószínűleg kolóniáik vad népeivel bánnak. A kihívó, elzászi származású kis zsidó alezredes teljhatalmú uralmában miért távolította el a diktatúra kikiáltásának előestéjén Budapestről az összes francia katonaságot. Miért engedte, hogy a posta, távírda és telefon, mely felett korlátlan cenzúrát gyakorolt, kiszolgálja a forradalom előkészítésében Kun Béla táborát.
Valamikor felelni fog a jövő ezekre a kérdésekre. Vix alezredes írása, melyet 26-án közöltek a lapok és a magyar vidék csak most olvas, ad is már némi felvilágosítást. Az antant fennhéjázó katonai missziója most "egyszerre, az igazság és békülékenység szándékával kéri "a forradalmi kormányt: "Késedelem nélkül adja meg a legnagyobb nyilvánosságot a jelen közlésnek." Ezután a misszió Károlyi lemondó leveléről nyilatkozik: "A magyar néphez intézett proklamációjában a köztársaság elnöke a következőket mondja: - Az Antant Misszió kijelenti, hogy a demarkációs vonalat ezentúl politikai határnak tekintik. - Formálisan ki kell jelentenem; hogy ez a használt kifejezésnek téves értelmezése. Soha sem történt említés arról, mintha itt politikai határokról lenne szó".

Károlyi Mihály tehát megint hazudott szerencsétlen nemzetének. De, sajátságos és megdöbbentő, miért nyilatkozik Vix alezredes katonai missziója csak ilyes későn. Miért nem vette előbb tudomásul, hogy Károlyi Mihály lemondását az antant jegyzékében véglegesített határokkal indokolta. Miért engedte, hogy Károlyi egy nacionalista ürüggyel dobja oda Magyarországot a bolsevizmusnak. És Kun Béla ugyanazzal a nacionalista lobogóval lopódzzék be, mint amellyel Károlyi kilopódzott.
Kik játszottak még ezzel a két elvetemült emberrel a rettentő órában, mikor a tét egy ország volt. Az antant misszió megkésett magyarázata azt a látszatot kelti, mintha Vix alezredes velük játszott volna, vagy legalább is jóindulattal nézte a játékot.
A Károlyi-féle határ megállapítási mese után paródia lett Kun Béla első jelszava is: a területi integritás. Mióta a fegyver és az állampénztár a kezében van, másként beszél. A Neue Freie Presse munkatársa előtt már kijelentette, hogy:
"Tanácsmagyarországban mi nem állunk a területi integritás alapján... Egyáltalán nem ismerünk gazdasági határokat"...
És ilyen emberek intézik ma Magyarország sorsát!

Keserű haraggal döngette a vér a halántékomat és sebzetten felvonított bennem valami gőgös, ősi emlék.
Miért késik az antant? Miért ad rá időt, hogy a bolsevizmus vörös hadsereget toborozzon magának. A Vörös Katona! Új napilap indult meg Budapesten. folyik a szervezkedés. Pogány toboroz, Szamuelly vezeti a propagandát. Idegenszerű minden. A vörös hadsereg bölcsője: alacsonyrendű komédia. Reklám, újsághirdetések, komisz plakátok, örömtanyák heje-hujája, dob utcai kárpitos díszítés; népligeti hinták és tükrös bódék, vörös pódiumon véresszájú kikiáltók... ez a vörös hadsereg toborozó ünnepe...
Fedák Sárit, az ünnepelt primadonnát, Szamuellyvel látták autózni a városban és toborozni a nép között. Lelkesített, rábeszélt és csókot ígért annak, aki felcsap vörös katonának... Paulay Erzsi, a Nemzeti Színház művésznője és sok kis díva, forradalmi verseket szavalt a tömegnek az utcai emelvényeken. A budapesti antimilitarista költők pedig, akik a magyar faj sorstusája idején, a háború alatt pacifizmust daloltak, most színpadon szavaltak toborzót Kun Béla hadseregének. Zsibbadtan olvasom. Ez is, ez is! Minden megdől, amit a pacifizmusról valaha mondtak és elvesztik jogukat, hogy a magyar nép életébe valaha beleszóljanak.
Megmérgezettek és gonosztevők munkálkodtak a mi vesztünkön Budapest falai között. És a gonosztevők őszintébbek voltak, mint a többiek.

Vörös katonaest a színházakban! Az újságok elragadtatott hosszú hasábokon közlik a hiteket. "Ünnepi pompában álltak a Múzsák templomai!" Az internacionálé hangjai mellett tódult az ingyen nézőtérre a tömeg.
Az Operában Beregi Oszkár szavalt és Weltner Jakab elvtárs szónokolt a vörös hadsereg világmegváltó hivatásáról. A Nemzeti Színházban Pogány Józsefé volt a színpad. A Vígszínházban piros dísszel bevont szónoki emelvényről Kun Béla elvtárs lelkesítette a közönséget.
A Nemzeti Színházban Szamuelly Tibor, a Belvárosi Színházban Kunfi Zsigmond, a Városi Színházban Vágó Béla mondott ünnepi beszédet.
A galíciai Nérók színpadra léptek és eljátszották szerepüket.
" ...Haza nincs! - Éljen a proletár haza!..." "A hadsereg a nacionalista társadalom hatalmi eszköze. - Halál a militarizmusra! - Éljen a vörös hadsereg!"
Halkan bezörgettek az ablakomon. Falusi bundában Kállay Erzsébet állt odakint a szürkületben. Igen, menjünk! Sűrű és nehéz lett az este a falak között. Friss levegőt, mert megfulladok!
A Galga völgyén láthatatlan fagyok szálltak a szélben. Hazafelé az alsó udvaron jöttünk át Az istállóból lámpafény vetődött ki. A küszöbön egy pirosképű, szőke kis leány ült. Odabenn a tehén mellett az asszony guggolt és hallatszott a csendben, ahogy a tej egyenletes, éles csurranással verődött le a sajtárba.

A kocsis levette a kalapját és nem tette vissza. A falnál egy falusi gazda támaszkodott. Kiegyenesedett és ő is köszönt. A Vörös Újság harci üvöltése jutott az eszembe. "Be kell vinni az osztályharcot a faluba"...
Az emberek az aszódi agitátorokról mondtak valamit. Hadd ugassanak, - vetette oda a gazda nyugodalmasan - előbb majd kitapasztaljuk, hogy mit is akarnak fönn Budapesten.
Nem láttam az arcát a sötétben, de egyszerre úgy rémlett, már nem egy ember áll ott, hanem várakozón, gyanakvón ott áll maga a magyar paraszt. Keveset beszél, de nem is igen dolgozik. Az ekeszarvának dőlve komoran figyeli, hogy kié lesz hát a föld.
- Károlyi Mihály megígérte. Igaz, hogy nem adta és amit a magáéból osztott, arról is kitudódott, hogy a másé volt.
- A kommunisták még többet ígértek, - szólt közbe Kállay Erzsébet, azzal a csodálatos óvatos hanggal, amelyre minket ez az idő tanított meg.
- Azok csak a városiaknak ígérik, hogy minden az övék, - felelte a gazda, - nekünk azt tanítják, hogy a föld is mindenkié.
- Hát bizony - dörmögte a kocsis, - ezt az új törvényt nem lehet olyan könnyen megérteni...
- Ezért hallgattuk az elején a kommunistákat, mondotta a gazda. - Tudni akartuk, hogy hát már most mi történjék a földdel. Hanem aztán... Egy darabig hallgatott, mintha a sötétben tanakodott volna mondja-e, ne mondja. Helyette a kocsis folytatta:

- Mikor az új törvényt kezdték beszélni, hogy nincs többé vallás, ez már nem tetszett. Meg az se ám, szólt oda a gazda, hogy egy pár lesz azokból megkövetem szépen, akik esztendeig vadházasságban élnek. - Csend volt egy ideig. Az emberek, mintha szégyelltek volna nekünk erről beszélni, szinte maguk között beszéltek:
- De az asszonyok akkor haragudtak meg csak igazán, - nevetett a gazda, mikor azt szavalták, hogy még a házas ember is megházasodhat így akárhányszor, mert a régi magától megszűnik, ha kijelenti az ember, hogy újat köt.
És az előbbi komolyság mintha föloldódott volna. - Hirtelen szekérre is ültek a kommunisták. - Pénzért se jönnek azok ide vissza.
Odabenn már jó ideje elvégezte az asszony a fejést. Az istállóajtóban állt a kis leánya mellett. Egyszerre sötéten beleszólt a beszédbe:

Azt is mondották, hogy a templomokból panoráma színházat csinálnak, meg hogy nincs többé se törvénytelen gyerek se öröklés, majd eltartja a gyereket az állam. Az utolsó szónál rimánkodva kapaszkodott a kicsi lány az anyja szoknyájába. - Édesanyám, - mondotta szepegve, - de engem úgy-e, nem visz el az állat? A kocsis nevetni kezdett. Az asszony a fejét rázta. - Elvisz a bizony, ha rossz vagy. A kislány sivalkodni kezdett, az anyja a két karjába kapta és ezzel az egyetlen meleg kicsi mozdulattal feldöntötte a kommunizmus minden rendeletét. Aztán ment, vitte síró gyerekét, mintha csak egyetlen teremtés lettek volna. Utánuk néztem. Túl rajtuk lágy sötét áradással emelkedett az éjszaka és elmerült benne az alvó falu. Már csak a kunyhók teteje állt ki az áradásból a csillagos ég alatt.
És ide is eljött Lenin...
A falu pedig nagy vérveszteségében alszik és sehol sem ellenkezik. De álmában is belekapaszkodik a földbe. A föld pedig a haza és a haza a nagy Magyarország. Egyszerre odadobbant a falunak a szívem. Falu, magyar falu, önző, mint a gyerek, közönyös, mint a tilalomfa, erős, mint az idő. Minden bűne szőlőhegyek vad mámora, termékenyülések és termékenyítések ősi vágyai, a férfi, az asszony és a föld. De övé a vetés és az aratás.
Öntudatom alatt valami átderengett. Megváltó leszel-e örök magyar falu.

Április 1-2.-án.

Néhány nap is sok idő, ha az ember az órákat számlálja. Most pedig már a második hét múlik és ennek az agysorvasztó történésnek még mindig nem látszik a vége.
A bolsevizmus a tudatlanság vakmerőségével rombol és barbáron szertelen kezdetlegességgel épít. Lenin parancsa szerint: a régi szerkezetet rögtön össze kell zúzni, az új kiépítéséhez rögtön hozzáfogni... A budapesti bolsevizmus siet. Olyan falánkan esik a zsákmánynak, hogy nyakra főre kiadott rendeletei legtöbb esetben már csak leleplezései és törvényesítései az előzőleg elkövetett önkénynek.

Az újságok jóformán alig közölnek más egyebet. Ökölcsapások az emberiség erkölcsi értékeire és a magyar életre. Védbástyák a gonosztevők és haramiák számára. Az igazságügyi népbiztos, Rónai Grünfeld Zoltán, rendeletében hatályon kívül helyezte az - igazságszolgáltatást! Felfüggesztette a bíróságok működését. A levegőbe bámultam. A kiszolgáltatottság tudata talán soha se volt erősebb bennem, mint ebben a percben. Károlyi Mihály szabadon eresztette a bűnösöket. A bűnösök szabadon eresztik a bűnt... Szükségük van rá. A jogtalanság és erkölcstelenség csak a bűn felett tobzódhat korlátlanul. És hogy uralmához kimeríthetetlen eszközei legyenek, megszünteti a mások magántulajdonát és kiosztja hívei között, megfizeti a szolgáit.

Megint érzem azt a sajátságos nyugtalanságot, némely mostanában szüntelen fel-fel rémlik bennem. Talán olyasmi ez, mint amikor az ember késő este elhagyott sötét utcában jár és egy ablak mögül jajgatás hallatszik. Bemenni nem lehet. Rendőr sincs sehol. Mi történt odabenn? És aztán egész éjjel erre kell gondolni.
A budapesti házakba őröket és spionokat állít az osztálygyűlölet. Minden házban ott van az új hatalom kéme. Leselkedik, kínoz és feljelent. Tőle függ, hogy ki kap a házban élelmezési jegyet. Aki gyanús, attól megvonhatja a kenyeret. Tőle, kell kémi engedélyt, ha fát, szappant, vagy cipőzsinórt akarna beszerezni a lakó, de vásárlási igazolványt csak proletároknak ad. Hústalan hét van Budapesten. A vidék keveset szállít. Az élelem kifogy. Nagy hangon hirdetik: "A szociális termelésből fakad a jólét!" A házbizalmi dolga, hogy a proletár még ne vegye észre az ínséget. A szellemi munkásokat kell szűkebbre fogni. A polgárságtól meg kell vonni az élelmiszerjegyet... Minden a proletáré. Ilyen kiváltságok még nem voltak a világon. Pedig nem a proletárság iránti szeretet adja a kiváltságokat, de a keresztény magyar polgárság elleni gyűlölet, a kínzás alacsony gyönyörűsége, az az új kormányzási princípium, mely valami soha nem látottat és idegenszerűt kever az életbe.

A népszeretet álarcával galíciai zsidókat és csőcselék proletariátust telepít be a hatalom a gyűlölt burzsoázia közé. A konyha közös, a polgári lakó tartozik bútorait a betelepítetteknek használatra átengedni, Az otthon se legyen többé otthon. A meghagyott, szűkös lakásrészben se legyen nyugalom. A főváros zsidó diktátora elrendeli: "Fürdőt a proletár gyermekeknek!" Emberségesen hangzik ez, de valójában csak egy újabb merényletet leplez. Lázító plakát is jelent meg róla, hogy a burzsoá asszonyok, akik eddig "selyem párnáik közül léptek az illatos fürdőből, tartoznak helyet adni a tisztaságot nélkülöző kedves kis proletár gyermekeknek...A rendelet pedig szó szerint mondja:
"... igénybe vesszük a magánlakásokban levő fürdőszobákat is, hetenként egyszer, szombaton egész napon át az iskolai vagy óvodai igazolvánnyal átutalt gyermekek ingyenes fürdetésére. A fürdőszobák birtokosai tartoznak a fürdéshez szükséges fűtőanyagot, világítást, törölközőt és szappant ingyen rendelkezésre átadni. Preusz Mór s. k."
Tüzelőanyagot, szappant ma nem vásárolhat az az osztály, melyet ők burzsujnak neveznek. Jelszavuk, hogy pusztuljon a burzsoázia talán örülnek rajta, ha férgeket és járványokat hurcolnak be a tisztán tartott otthonokba. A külföldnek az ember szeretet látszatát vetítik, a csőcseléknek szórakozást nyújtanak. Bemenni zárt ajtók mögé, durvaságokat mondani, elvinni ami tetszik, félelmet látni ma ingyen mulatságot jelent.
Budapest riadt házai alatt napok óta suttogva terjed a rémhír. Szamuelly Tibor három órás fosztogatást akar engedni a csőcseléknek...

Az otthon képe kísért a gondolatomban szüntelenül. És látom Anyámat, ahogy régi holmija között üldögél magányosan. Aztán megy végig a szobákon és hozzányúl a dolgokhoz, melyek nagyanyámról is, szépanyámról is mondanak valamit és összetartoznak az életével... Nem írhat, nem írhatok. Csak egy napra szeretnék hozzá menni, vagy egy órára legalább.
Mikor kimondtam, Kállay Erzsébet rám nézett: Tudod-e, hogy hányan vannak már a gyűjtőfogházban a mieink közüli Oda akarsz kerülni te is?
Egyszerre úgy tetszett, Anyám arca hajlik felém és a hangját is hallottam:
"miattam ne aggódj és haza ne gyere, amíg..."
Egy kocsi kanyarodik be odalenn a kertkapun. Lassan jött, megáll a ház előtt. Egy kocsi falun. Nem, az előttünk járó vendéglátó nemzedék ilyesmitől nem félt. Rekvirálók jönnek? Agitátorok, szocializáló megbízottja, vagy detektívek? Nyomra, akadtak volna?

A szívem gyorsabban vert. Egy pillanat alatt kész terv támadt a fejemben. Ha értem jönnek, arra hátrafelé szököm, a diófalépcső alatt van egy kis ajtó, aztán ki a szőlőnek, a dombon át le az országútra. Szinte meglepett, pontosan emlékeztem minden árokra, minden úthajlásra, mintha kezdettől fogva azzal az ösztönnel néztem volna itt a tájat, merre lehetne szöknöm ha rá kerül a sor.
Lépések futkostak, furcsa kis nevetés hallatszott. A kapualjában kezdődött és szétterjedt a házban. Jó barát érkezett. Apor Henriette bárónő. Auguszta főhercegasszony udvarhölgye menekült ide. Este sokáig elbeszélgettünk a nagy szalonban. Újságokat, híreket hozott. Egy bécsi újság részletesen közölte, hogy Salm Lajos gróf nyílt utcán felpofozta Károlyi Mihályt. A forradalmi kormányzótanács érdekében utazott Bécsbe. De véletlenül épp egy kétes hírű házkapuján jött ki, mikor Salm nekirohant. "Fogd, ez az olasz frontért ez Magyarországért! ..." És mialatt a pofonok Karolyi képére csattantak, mindenikhez magyarázatot adott. Akkorra már emberek állták őket körül, egy bérkocsi kocogott arra. Károlyi kétségbeesetten intett felé. Salm gróf elkiáltotta magát: "Halljátok csak ez Károlyi Mihály, aki Magyarországot elárulta! A kocsis nagyot káromkodott, ostorával végig húzott, Károlyin, megfordította a lovát és otthagyta, a pofonok, pedig fergetegben zuhogtak tovább.

Hát miért nem tudta ezt egy magyar ember elvégezni.
Apor Henriette ezalatt halkan mesélgetett. József főherceg palotáját elfoglalta a vörös őrség főparancsnoksága. A bútorokat elhurcolják, kommunizálnak az elvtársak". A főherceg és a főhercegasszony, akik mindenben osztoztak velünk, csak március 21-én este hagyták el a palotát. Gyalog menekültek a zuhogó esőben. Ekkor már lövöldözés hallatszott az egész városban. Megbízható híveiknél rejtőztek a következő estéig. Aztán sötéttel egy rozoga négyüléses kocsin kijutottak a budai várnál a hegyek közé. A főhercegasszony Alcsútra ment, a főherceg Kállay Frigyessel és Hállay századossal dél felé igyekszik. A főhercegasszony minden megmaradt ékszerét odaadta neki erre az útra. A francia parancsnoksággal szeretne érintkezésbe lépni, hogy megmentse szerencsétlen nemzetét.
Új reménység!... és a szoba világosabb lett és az élet szinte könnyű. Talán egy hét, pár nap még és azután...

És se pár nap és se azután - mert, a főherceg mikor át kellett volna lépnie megszállt területre, visszafordult: Nem tudta itt hagyni azt a darab magyar földet, amely nélkül nem lehet újrakezdődés.
A fiatal József Ferenc főherceget azalatt elfogták. Mikére ment Somogyba, Somssich András birtokára. Onnan akartak tovább szökni, de Keszthelyen letartóztatták őket a kommunisták. Szekéren bevitték a két foglyot Kaposvárra és egész úton beszélték nekik, hogy ott van Szamuelly, majd ő ellátja a dolgukat. Röhögve kérdezték, akarnak-e csuhást az útra. A fákat is mutogatták: Ez jó lenne... vagy ez tetszik inkább? Most Pesten vannak őrizetben. Többet nem tudni róluk.
Apor Henriette lassú hangját hallgattam tovább... Wekerle Sándor is már a gyűjtőfogházban van. Mikes püspök fogoly marad. Gróf Károlyi Györgyöt letartóztatták. Gyűlölte Károlyi Mihályt és kommunistáit. E télen magam láttam az utcán, mikor a destrukció plakátjait tépdeste a falakról. Most is ezt tette és hangosan szidta a forradalmi kormányt... Zichy Rafaelné Budán van. Nem akar elmenni. Vajon ismételgeti-e még híressé lett mondását: "Nincs terror, csak gyávaság van...

- Fegyverkeresés ürügye alatt, vörös katonák törnek be éjjel a lakásokba, - mesélte Apor Henriette.- A bankok páncélszekrényeit felnyitják, azokat a kormány fosztogatja. Pénzt nem adnak ki a letétekből. A kétezer koronánál nagyobb értékű ékszer úgynevezett köztulajdon." Az övét is elvették. Egy ismerőse inkább a Dunába dobta a gyöngyeit... Akinek még van valamije, az dugdossa, ha teheti. Egész vándorlás folyik a budai hegyekbe. Eleinte csak kis ékszeres ládákat ástak el az emberek. Utóbb új rendeletről suttogtak. Rekvirálni akarnak az éléskamrákban is. És útnak indultak a zsírosbödönök, a cukor, tea, fehérnemű... ki a hegyek közé.
Valamelyikünkből kitört az örök kérdés:
- De hát mégis, mit mondanak, meddig tarthat ez - Senki sem tud semmit. Az emberek kétségbe vannak esve. A legtöbb hír ellentmond. A bolsevista kormány részéről Károlyi tárgyal az antant-missziókkal. Az olaszok látszólag rokonszenveznek. Azt is mondták már, hogy Itália elismerné a Tanácsköztársaságot. Megbízottja Borghese herceg nagy barátságban van Kun Bélával és kommunista szép zsidó asszonyokkal.
Arról is beszélnek, hogy egy Smuts nevű búr tábornokot küldenek ide, aki majd lemondásra kényszeríti a bolsevista társaságot...

Apor Henriette mereven nézett a levegőbe, mintha valami ijesztőt látna. - Szamuelly egyre jobban az előtérbe lép, - mondotta kis vártatva. - A kormányzótanács vele fenyegetődzik, ha ijeszteni akar. A többi pedig csinálja az új alkotmánytervezetet és szónokol és parancsol, mintha örökre így maradna. Kun, Vágó és Rónai, Kohn, Weisz és Grünfeld határoznak az ezeréves nemzetnek az új élettörvénye felett, melynek a vérkeringése a hét vezérek arany kelyhében kezdődött. Már egyikünk sem szólt. Olyan egy volt, amit éreztünk, hogy felesleges lett volna kimondanunk.

 

Folytatjuk…

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap