TORMAY CÉCILE - BUJDOSÓ KÖNYV VII/10 (Kötelező olvasmány!)

Szerkesztő A, sze, 01/31/2018 - 00:06

 

 

 

Tormay Cécile (1876-1937)

I. RÉSZ 1/5

A századforduló legnagyobb magyar írónője. Lelkében izzón magyar, műveltségében teljesen nyugati. Stílusművészetének koronája hatalmas trilógiája; az "Ősi küldött", amelyben a Kelet és Nyugat két malomköve közé szorult tragikus magyar sors nagy regényét írta meg. Ő írta meg a világháború után bekövetkezett összeomlás siralmas krónikáját látomásos erejű "Bujdosó Könyvében". A bujdosó ő maga, aki számkivetve bolyongott, de mindig hazai földön, feje fölött a kommunizmus halálos ítéletével. "Napkelet" című folyóiratában ő gyűjtötte össze a világháború után induló új magyar nemzedéket. Szinte írói sikereit is feláldozta a szervező munkának nemzete és Európa közös nagy céljai érdekében. Ezt az érdemet méltányolta a nemzet, amikor őt küldte a népszövetség mellett működő Szellemi Együttműködés Tanácsába Genfbe. Sikere túlnőtt az ország határain, műveit angol, francia, német, olasz nyelvre is lefordították és a legelőkelőbb külföldi folyóiratokban közölték. Halála évében akarta az Akadémia a Nóbel-díjra ajánlani.

 

Június 22-23.

Nem mindig azok a napok a legnehezebbek, amelyeken történik valami velünk. A rettentő nem történés lassú, béna órái is megviselik a lelkeket. így hajóroncs árbocához kötözötten állni, telhetetlenül vámi, vámi és nézni ki a reménytelen szemhatárra és fehér mentővitorlát vélni minden hullámtarajban. Látni révlámpák fényét, hallani hajószirének hangját. És még sem látni semmit, és nem hallani semmit és vámi, ez is van olyan kín, mint a szenvedéses történés maga.
 

Június 24.

Az akácok elvirágoztak, de én ez évben nem láttam a szépségüket. Most már lehullott a földre és valami más jön át a levegőn. Beszáll a nyitott ablakon. Ha színe volna: fehér lenne, ha látszana: mosolyogna a napban. Virágban állnak a hársak odakinn. Valahol, mindenütt.
A könyvek súlya könnyebb a kezemnek, mikor olvasok; fel tudok könyökölni a párnán. A vonatok fütyülése nem szaggatja olyan élesen a fejemet.

Sok vonat jár. Egyre több. Napok óta figyelem. Észak felől jönnek. Visszafelé jönnek katonavonatok. Történik valami.
A szovjet gyűlést hirtelen hazaküldték. Statáriumot hirdettek ki Budapesten. Már visszaérkeztek a balassagyarmati tanácstagok is. Úgy hírlik, elégedetlenek. A diadalmas szovjet furcsa gyülekezet lehetett. Tanácskozás közben az elvtársak szétteregették a zsíros papirosokat és falatoztak. Fokhagymaszag és ételhulladék. Az étteremben borozás folyt az alkoholtilalomban és mialatt az Országház egyik oldalán áradt a szó a proletár boldogságról, a másik oldalon, a volt főrendi ház kapuján sápadt embereket taszigáltak be a bőrkabátos leninfiúk.
Kun Béla autokratikusan vezette a tanácskozást. Ha úgy tetszett neki, egy kézlegyintéssel bezárta a vitát. Utolsó előtti nap még kilencvenhét feliratkozott szónok volt soron, mikor rájuk rivallt, hogy elég volt már a fecsegésből és 24 óra alatt áthajszolta a kommunista alkotmánytervezetet. A fővárosi szovjet-tagok támadták a vidékieket: zavart csinálnak, ők az oka, hogy a főváros éhezik, miért tűrik a sok ellenforradalmat... A vidékiek felhányták, hogy a kommunista közigazgatás csődöt mondott, rosszabb mindennél, élesen kikeltek a zsidó megbízottak ellen és tiltakozóan kivonultak a kupolacsarnokba. A kocka már-már fordult, csak Kun Béla, terrorja mentette meg a diktatúrát. A népbiztosok közbekiabáltak: nem tűrik, hogy a szovjetből izgassanak pogromra! Óriási nyugtalanság támadt. Bőhm Vilmos kimondta, hogy Budapesten hetvenkét órával azelőtt megindult az antiszemita pogrompuccs.

A főparancsnok sötét színekben szónokolt: "Habár a vörös hadsereg győzelmet győzelemre arat, helyzete nem a legrózsásabb... Május 2-án óriás tapsok között kimondtuk, hogy a népbiztosok és a munkástanácsi tagok kimennek a frontra. Meg is jelentek a reklámozó cikkek a lapokban, de az elvtársak Pesten ülnek azóta is. Ha Landler Jenő az ő 120 kilójával hegyre tud mászni és lövészárokban fekszik puskatűzben, hát akkor a többiek is végezzék a kötelességüket, mert különben a katonák nem fognak hinni a proletár egyenlőségben." És a vörös hadvezér kétségbeesetten kiáltotta bele a gyűlésterembe: "A hadsereg pótlása elmarad. Ha még így tart négy hétig, akkor Vágó, Landler és Pogány lefekhetnek az én vezetésem alatt a lövészárokba, de katona nem lesz..."
Ebben a pillanatban megjelent előttem a kép és ellenállhatatlanul tört ki belőlem a hahota. Nevettem, nevettem, mint egy vásott siheder.
Landler elvtárs százhúsz kilós térfogata és Pogány forradalmasító terjedelme kidomborodik a lövészárokból. Böhm elvtárs pedig csípőjére támasztott marsallbottal felettük áll a földhányásokon és két lába árnyéka O- betűt vet a néptelen tájra.

"Grandiózus történelmi csoport"... Vajon erről a képről is írja-e ezt a Népszava?
Barátaim bejöttek a szobába és a falnak dőlve nevettek. A két kicsi leány és a fiú, akik régen nem láttak ilyesmit, nem tudták, mire vélni és belőlük is kitört a kacagás és végigcsengett a szomorú házon. Egy pillanat volt, egy régi pillanat.
- És ez a társaság uralkodik felettünk! - Mintha egyszerre elszakadt volna a nevetés. Hirtelen csend lett, egészen olyan csend, mint tegnap és azelőtt. Csak a gyerekek nevettek még egy darabig maguk között. Aztán ők is abbahagyták. Szegény gyerekek... És visszapillantgatva, csalódottan kikocogtak az ajtón.
A fákon túl megint vonat fütyült. Egy volt tüzértiszt futott be Huszárékhoz egy percre. Különös dolgokat mesélt. Bomlik a hadsereg...Bomlik végig a fronton, A katonák fenyegetődznek, hogy lelövik a parancsnokokat. Kun Béla békét meg kenyeret ígért és lett háború és fehér pénz... Branyiszkónál székely zászlóaljak és munkás katonák a győzelem után követelték a nemzeti zászlót. Mások otthagyták a frontot. Tegnap behátrált Léva felől egy győztes dandár Ipolyságra. Érsekújvár és Komárom között ok nélkül visszafelé vonulnak a vörösek. Ki erre, ki arra széled. A frontlegénység ultimátumokat küld Kun Bélának, hogy vagy jöjjenek ki az elvtársak is a tűzvonalba, vagy ők se verekszenek tovább. Ahány katona, mind azt mondja: "A zsidók lakkcipőkben járnak ki a front mögé, mi pedig meghalunk."

Nem az antant és Clemenceau ultimátumai, de ez a hangulat kényszerítette Kun Bélát, hogy beszüntesse a csehekkel szemben az ellenségeskedést.
- Minek vertük meg a cseheket? - zúgolódnak a katonák. - Mire való volt a sok vérontás, ha vissza kell jönni.
- Olcsó az "elvtársaknak" a mi vérünk?
Akik tovább mennek, azt beszélik az állomáson, hogy Pest ellen indulnak. Agyonverik a népbiztosokat! A vasúti kocsikon végig, nagy krétaírások fehérlenek: "Halál Kun Bélára!" "Halál a zsidókra!"
Szemközt egy plakátot ragasztanak ki. Puskával kezében egy sémi arcú vörös katona látszik rajta. Felemelt kezével előre mutat és a mintha mondaná a felírást: "Te! Sötétben bujkáló rémhírterjesztő ellenforradalmár, reszkess!"
És ugyanilyen vérszomjasan üvölt vezércikkében a Vörös Újság: "Statáriumot követelünk az ellenforradalom ellen! S követeljük, hogy a statáriális intézkedések végrehajtásával azt a férfiút bízzák meg, aki erre egyedül alkalmas: Szamuelly Tibor elvtársat. Bátor és erélyes ember Szamuelly Tibor, a forradalomért mer kíméletlen is lenni... Tizedmagával lever a Dunántúlon egy ellenforradalmat. Tisztelet annak, aki a forradalomért semmitől vissza nem riad, akinek van annyi kultúrája és bátorsága, hogy erélyesen és forradalmi hittel menjen a forradalmak kikerülhetetlen szükségszerű útján, Saint-Justeök és Maratok útján! Minden helyen az alkalmas módszert, minden helyre az alkalmas embert. Az aljas ellenforradalomnak statáriumot, az ellenforradalom leverésére Szamuelly Tibort."
A mai Népszava már közli a statárium elrendelését, de a végrehajtója nem Szamuelly, hanem Haubrich József népbiztos, Budapest vörös katonai parancsnoka, aki keresztény. Most már világos, miért nem Szamuelly és miért Haubrich.

A zsidó faj rövidlátó, ha visszafelé néz, ezért hagyja ki számításából a múltat, de távolba látó, ha előre néz és ezért szimatolja ki a jövőt. A magyar falvakból nem látszanak el Szamuelly akasztófái se Parisba, se Rómába, Budapest ellenben ellátszik a messze külföldre. Ott hát ontsa keresztény a zsidó zsarnokság ellen lázadó keresztények vérét. Hogy a valóság fedi a következtetést, tanúsítja a vörös sajtó. Szamuelly vérengzéseit elhallgatta, a budapesti statárium első kivégzését már nagy betűkkel közli: "Halálra ítélt ellenforradalmár."
Budapesten és a vidéken is kézzel és írógéppel írott kis röpcédulák vándorolnak: "Sokszorosítsátok és adjátok kézről - kézre! .." A röpcédulák leleplezik a proletár diktatúra cégére alatt uralomra jutott idegen faj céljait és hazaszeretetre hívják fel a magyar népet. Mint annyian, Herczeg Géza, egy szegény fiatal ember is sokszorosította és terjesztette a röpcédulát. Elfogták és hétfőn este golyó általi halálra ítélte a forradalmi törvényszék".
Meghalt egy ember, mert a zsidó rémuralom ellen lázító röpcédulát terjesztett. Úr napján egy zsidó fiú leköpte a szentséget, egy másik belőtt az oltárra, máshol sortüzet parancsoltak a körmeneti népre, Szamuelly templomok előtt akasztat, de Kun Béla tanácsköztársaságában keresztényüldözésért még nem ítéltek el senkit se...
Remegő düh fojtogatja az emberek torkát. Úr napja emlékezetes marad. Kicsordult tőle a kehely. A milliók látni kezdenek. És a katonaság szemét is felnyitotta bajtársaik hasztalan halála és a pezsgőző frontmegbízottak. Lassú, veszedelmes harag hömpölyög fel a lelkekben.

Nógrádban holnap kezdik a sorozást. Szügy, Dejtár, Érsek-Vadkert... egymá sután üzennek be a falvak a gyarmati direktóriumhoz, hogy nem állnak sor alá. Vad tüzek lobognak a parasztok lelkében: "Jaj az elvtársaknak!"
Ez a szó a falusi nép között ma már azt jelenti, hogy zsidó. Túl át Ipolyon, Lesten agyonverték a politikai megbízottat. Singer Ignácnak hívták...
Eszembe jut, mikor még a szügyi úton hintókon menekülgetett a csehek elől a direktórium, láttam Balassagyarmat kínzóját, a vörös hajú Singer Ignácot, aki az itteni ellenforradalom leverése után a városház erkélyéről ordította a népnek: "Mészároljátok le a, burzsujokat és ne kíméljetek se asszonyt, se gyereket."
Ezentúl az a rettenetes hang nem beszélt többé. És barátja, Riechmann elvtárs sem beszél. Ő a jobbik részt választotta. Úgy mondják, ötmillió kék pénzzel odébb állt.

A magyar városok és falvak apró zsarnokai ellen fenyegetően sötétlik fel a gyűlölet. Mint egy vészjósló vihar, árad a megcsalt nép dühe. A nép megint emlékezik. Eszébe jut, ki uzsorázta ki a háború alatt, ki gazdagodott meg a magyar pusztulásból, ki uszította a rettentő békébe, ki uszítja polgárháborúba és a halálba.
Hörög a levegő ettől a vérben fogant új öntudattól. Baljóslatú pengés hallatszik a rónák felett. Összeharapott fogakkal a nagy paraszt Magyarország feni a kaszáját. Feni vészjóslóan, zordan és nem a vetésre, de Budapest felé néz. Napok óta mondják. Pest vármegyében lángot vetett az ellenforradalom. Fellázadt Aszód és Pécel. Felkelt a Kiskunság, az egész Dunamente.

Úr napján június 19-én kezdődött. Harangszó vitte az ellenforradalom hírét faluról-falura a Duna mentén. A parasztság kaszát fogott. A vasúti síneket felszaggatták, a telefonvezetékeket elvágták. A direktóriumok menekültek. A vörös őrség megadta magát, vagy fejvesztetten futott.
Kalocsa és Dunapataj, Dömsöd, Tas, Lacháza ... Mintha ősmagyar zene szólna ezekben a nevekben. És pengnének benne magyar reménységek - magyar kaszák.

 

Folytatjuk

Magyar Irodalmi Lap

 

 

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap