Trianon

Döbrentei Kornél, sze, 12/13/2017 - 00:03

 

 

 

 

 

 

 

Gondoltad volna-é, Petôfi Sándor, hogy dombormû leszel,

miközben magáévá szivárogtat a föld, makulátlanná

szûr meg, kit a halálfutamban sóbálvánnyá tett az izzadás,

és a félelemsavó kristálytanulsággá ikrásított ki,

mégsem a mélyeidbôl fölkínlódott ásványi só

tartósítja-fûszerezi örökkévalóságodat, s bár

kóró-szikárrá apasztanak a férgek, parancsuk:

nyálkás csusszanásokkal maszatolják be mennybolt-derengésû

orcád, szakszerûen porciózzák szét a húsodat,

emésztôcsatornájukon Isten-molekulák gördülnek át,

de a teremtés-delejtôl ismét összeforrnak téged

megjelenítô kôszoborrá, bronzalakká, beléjük

költözik csontkarámjából szabadult pusztai lelked,

hogy az elhagyatott Magyarok Istene egyedül

ne maradjon, ne féljen ott, a dombormû-üreg sötétben,

ó, nem az esendô anyag kanosszája vissza a röghöz,

hanem a szobrod újra meg újra megkísérelt kivégzése

az ocsmány, nem bírnak vele, hát meggyalázzák,

szagmintát adva vágyaikról rávizelnek a föluszult

merénylôk, ürülékkupacokkal sorakoznak föl képzelt

nagyságuk kuporodva-fialt végváraiként, és idea-ínségben

lévén, beleikbôl így erôlködik világra s gyúratik

méretükre a mindennapi képlékeny bálvány;

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap