Trianon gyermekei (A másodszülött unoka 1983-as, újpesti naplójából)

Köntös-Szabó Zoltán, k, 06/05/2018 - 00:03

 

 

 

 

 

(Részletek)

 

A Mozgó Világ se vállalja írásomat. A rovatvezető értesített főszerkesztője döntéséről, ami – kedvezőtlen. A főszerk. nem tud azonosulni az írás érzelmi hevületével. Hát akkor fújjon a plattenbe. Nyárnak teljében.

Ledorongolós kritika. Szervátiusz Tibor „történelmi-nemzeti” szobrászatáról. Dózsa megégetése – közhely. Krisztus kínhalála – közhely. Minden közhely. A Kolozsváron szenvedő emberiség is. Az Erdélyben maradó művészekkel példálóznak. Ők a példák és a kötelező mércék.

Blaha Lujza téri aluljáró. Anyósom figyelt fel a bekerítő hadműveletre, mely „tajt” sikerrel végződött. Három rendőr vett közre egy megszeppent asszonyt. Moccanni se tudott. Szemeiben rémület és esdeklés. Tetten érték a rakott szoknyás, fejkendős jogi személyt. Nem, nem zsebmetszés közben fülelték le. A széki vagy kalotaszegi illetőségű áldozat engedély nélkül árukereskedelemre tett kísérletet. Varrottasokat szándékozott forgalomba hozni. Magabiztos közegek. Egészen jól ruganyozik a térdük. Ráérősen böngészik a román útlevelet. A forgatagban van idejük felszívódni a hivatásos zsebtolvajoknak. Odalépek. A tömörebb zsaru méltat észrevételre.
– Közlekedjünk, jól van?
Anyósom elhaló hangon: – De ilyent! Vigyázz, lelkem.
A mokány alkatú rendfenntartó majdnem obszcén mozdulattal markolja gumibotját. Nem tágítok. A zsaru még nem tisztázta magában, mennyire tángálós ma a hangulata. Legyen tekintettel a mellettem sápadozó asszonyokra, vagy tanítson móresre. – No, lépjenek le, sürgősen, ne avatkozzanak a folyamatba, meg vagyok értve!?
Margit nagymama szája szegélye az EMKE árkádjai alatt is remegett. Lánya úgy néz rám, mintha én írtam volna a megalázó jelenetet.

Dr. Heteinél. A körültekintő vizsgálatokat elviselem. Úgy, ahogy. Ám a folyosói tekintetek kibírhatatlanok. Majdnem egy órát töltöttem a rendelőben. Múltkor megfeledkeztem Molter Károlyról, Kacsó Sándorról, sokakról. Legfőképpen Bánffy Miklósról! Erdélyi történet. Anyósomtól kaptam emlékbe a dedikált munkát, áttelepedéskor. „Nagytiszteletű Polgár Gyula református lelkésznek és Övéinek, a Történetben is előforduló helyszínen: Kalota-Szentkirályon, az Úr 1942-ik évében. Megbecsüléssel, híve: Bánffy Miklós.”

Házi borbélykodás. Avagy, mi az eredmény, ha összetévesztődik az olló a nyírógéppel. Megkurtítottam Bulcsi üstökét, grádicsosra sikeredett. Szörnyülködhet Puskás és Ferencz bácsi az égi fodrászműhelyben. Estike Virág: „Észre se vevődik a lépcsőzet, az a fontos, hogy nem vagy fatyi forma.”

Tavalyi történet. Határon túli magyar költészeti fesztivál a gyulai Várszínházban. Előzőleg beavatkozott a cenzúra, ami nincs, állítólag. Kihagyták Tőzsér Árpád Fejezetek a kisebbségtörténelemből, Székely János A vesztesek című versét, Lászlóffy Aladár Országúti balesetek, Varga Imre Petőfi szelleme 1867-ben. Indok: tragikus magyarságképet sugallnak. Varga valami kérdésekre szeretne tőlem válaszokat. Állok elébe!

A Tordai-(tudat)hasadékhoz már csak Keresztesi Éva jóindulatú figyelmeztetése hiányzott. Ne lepődjetek meg, ha megkeres a magyar belügy. Megkeres? Esetleg megkörnyékez. Egyre kiegyensúlyozottabb leszek. Mint Strohsnájder, a háború előtti Románia híres kötéltáncosa.

Megírtam az aluljárós hajkurászást. Túlságosan indulatosra kerekedett a megalázó jelenet.

Gerő János tisztázta a SZOT-ösztöndíjas fiaskót. Az illetékesek szerint nem ismerem eléggé a magyar valóságot. Hát „pit mondjak, pit mondjak”, mondaná Vásárhelyi Géza. Eléggé? Sehogy jóformán. Majd igyekezni fogok. Igaz, én az erdélyi valóság megírására kértem ösztöndíj-támogatást. Valóság? Egyre fesztelenebbül nagyzolok.

Otthon, Erdélyben nem szerepelt a tantervben az orosz nyelv. Zoli bepótolta. A VII. osztály anyagáig, rekordidő alatt! Rendkívüli nyelvérzéke van. Nem tőlem örökölte.
Tegnap az újpesti antikváriumból vásárolt egy angol és egy francia nyelvű kalandregényt. Ugyanattól a szerzőtől. Kazan, the Wolf-dog, by James Olivier Curwood, La piste dangereuse. A farkaskutyást olvastam kamaszkoromban. Pengős regényként. A folytatását, Kazán fiát is.

Oravecz Imre úgy emlékszik, megköszönte már a pagonyos novellámat, véleményét is megírta. Furcsa módon azonban ennek nincs nyoma a regiszterében. Vagy nem iktatta, vagy rosszul emlékszik. Megjelenését szorgalmazza. Sajnos eleddig sikertelenül. De nem adja fel a reményt.
Baromság volt részemről elküldeni a tekenyős-levelet. Megírása után anginás görcs kapott el.
A „Tordai-(tudat)hasadék” Bágyoni vagy Nyulas Sándor szójátéka?

Önmegvalósítással kiteljesedett sikerélmény. Anyósom segített hozzá. Strohschneider. Sikerült lebetűzni, remélem, helyesen. A nagyszerű s bámulatos műveltségű Bors Gizella hiányzik, az Utunk olvasószerkesztője. Ha otthon volnék, felhívnám telefonon. Egyébként az Európa-hírű egyensúlyozó művész a háború utáni Romániában is lélegzet visszafojtásra késztette bámulóit. Magunk is láthattuk Kolozsvárott a Széchenyi tér fölött kifeszített drótkötélen.

Szabályos összeesküvés. Kata Komlóra postázta a fénymásolt leleteket. Dr. Földi Imre közbenjárt érdekemben, beutaló nélkül fogadtak a pécsi érsebészeten. Dr. Horváth vizsgál meg. Szept. 8-án reggel 9-re várnak. Lajos /D: Szabó Lajos költő, Erdélyből telepedett át. – Megj. B.Sz.I./ gondoskodott programról is. Meglátogatjuk Földiéket, régen esedékes a találkozás. Vasárnap bányászünnepség, ilyenben úgysem volt még részem. Nincs visszakozás, elég a link kibúvókból. Elém jönnek kisfiával Dombóvárra. Átszállunk a komlói villanyvonatra. Ne telefonáljak, felesleges a szószaporítás.
A pécsi folyóiratban megjelent versét otthon írta, 1977-ben. Régi színtereken bódorgott Miklós Lászlóval és /Bögözi/ Kádár Jánossal. „Hozzátok is becsengettünk, ti már odébbálltatok. Az öreg tiszteletes nyitott kaput, nem látszott rajta az aggastyánkor, lenyűgöző volt szellemi készenléte. Így foglalta össze csatangolásunk lényegét: »Visszalabdáztátok magatokat a gyermekkorba«”.

Kolozsvári barátok. Knizs Gyula, feleségével. Hazai lejtésű szavak. Bontják a Pata utcát. Már Simon Jánosék házánál tarolnak a talajgyaluk. A Zápolya utcai kaszárnya hegyre rukkoló téglakerítését meghagyták. Egyelőre. Minden értelemben kimerítő helyzetjelentés az otthoni tanügyi állapotokról. Mindkettőjük katedrája bizonytalan.
Gyula nálunk szenvedte végig a magyar–szovjet vízilabda-mérkőzést: 3:3.

Árjelző táblácska szövege a budapesti István téri dinnyepiacon: „HASATT 5 ft darabja”. Hatalmas görögdinnyét cipeltem fel a IV. emeletre. Búcsúzóul, mielőtt belecsorgat Lőrinc.

Illyés Gyula: Haza a magasban.
– Hogyhogy nem olvastad?!
– Úgy, hogy nem került még a kezembe.
A filmesztétikai vitába se ártottam bele magamat. Costa Gavras népszerű filmeket szeretne készíteni. Elutasítja azt az elméletet, miszerint a népszerűtlen filmek szükségszerűen tiszták és művészileg jók. Ez a hozzáállás csak egy szűk európai intellektuális réteg gondolkodására jellemző.

Tartom magam, nem gyújtok rá. A reggeli kávénál elviselhetetlen nikotinéhségem támad. Tegnap rám köszönt egy idős férfi az Árpád úti órajavító műhely előtt. Visszaköszöntem. Összetévesztett valakivel. Utoljára Kolozsváron köszöntek rám forgalmas utcán. /…/

Levél Édesanyámnak. Knizsné vállalta a gyalogpostáskodást.

Augusztus 20. Csavargás családdal. Tisztavatás a Kossuth téren. Irány az Országház. Vízi és légi parádé. Naszádok, ejtőernyősök. Széksorokból kialakított nézőtér. Hivatalos meghívottaknak. Kitűnő rálátás a Dunára. A gyerekek felfedeztek három üres széket. Besirültek a sorok közé. Felbukkant egy rendező, kitessékelte őket. Mária Kata méltatlankodott: „Nem nyomtuk volna lennebb a helyet.”
Kós Károly, Az országépítő, gyerekkori olvasmányélmény. Karácsonyra kaptuk. Nagyapánktól, szüleinktől? Lelkesedtünk Szent István királyért, nem állhattuk Soltész bácsit.
– Miért az új kenyér és az alkotmány ünnepe ez a mai? – Könnyebbet is kérdezhettek volna gyermekeink.
Estére kelve érkeztünk haza, Újpestre. Elcsigázottak voltunk, nem vártuk meg a tűzijátékot. Az erkélyről csak némi fényderengésben volt részünk. Fanyalgó hangok. Az erdélyiek nem írnak szabatosan. Gyakran vetik hátra az igekötőt. Berkes Erzsébet nem hajlandó stilizálni kéziratainkat. Cseppet se volna üdvös pestiesre haloványítani a ránk jellemző „nyelvi színeket”. Erzsébet tanácsa: – De azért ne legyetek rugalmatlanok, makacsok a szerkesztőkkel szemben. Konkrét helyzet – konkrét elemzése, ahogy V. I. Lenin mondaná. /…/

Oravecz Imre nem tudja okát adni kéziratom vesztegelésének. Továbbra is megtesz mindent az elbeszélés mielőbbi megjelenéséért. Annyit sikerült már elérnie, hogy kiutalják a honoráriumot, előlegként. A teknőt követelő levelem rendhagyó, kissé. „De – jogos.”

Mercedes kocsival a Megyeri csárdába, adunk magunkra. Komáromi vendégeként, Vári Attilával. Csopakit ittunk, az illett a vacsora állagához. Lehet, nem vagyok szakértő. Teljesen felesleges vita Mihállyal. Bosszantóan elfogult némely otthoni guzlicás iránt. Szóba került az ellenzékiség is. Csak Attila viselkedett okosan, elejét vette a kiéleződő vitának.
Komáromi szerint a pipálás nem árt annyit, mint a cigarettázás. De ne hangoztassam, s őrá se hivatkozzam. „Nagylélegzetű családregényem” csak érintőlegesen került szóba. Egyrészt a hűvössé vált hangulat miatt. Másrészt bevallom levélben, hogy sehun semmi, csak a nagy bőszködéssel vagyok./…/

Oravecz visszaküldte az elbeszélést. Rövidíteni kell rajta. Annyit húzzak ki belőle, hogy beférjen a kolumnába. „Légy megértő, köszönöm.”

Képeslap Bágyoni Szabótól, Gyulafehérvár déli diadalkapuja. „Ha elfelejtetted volna, itt nyugosznak Erdélyország nagyjai… A diadalkapu XVIII. Századi, tehát ezen nem vonulhatott be Mihály Vitéz. Az egy korábbi történet. Miként az is, hogy nem az aranyosszéki székelyek adták a vajda kíséretét… Ezen a kapun keresztül érkeznének a leveleid, ha gyakrabban vennéd igénybe a postát.”

Megjelent az írószövetségi Tájékoztató. „Bemutatkozunk” rovat. Tavasszal írt rövid életrajzom. „Eddigelé két határátlépés van mögöttem. Első ízben anyámhoz költözve (éjnek idején) érkeztem meg Észak-Erdélybe. Második alkalommal (fényes nappal) négy gyermekemhez kötözve (képletesen) érkeztem Magyarországra. Azóta (tizenöt hónapja) többnyire Kolozsváron élek, ugyanis: itthon is otthon elkezdett Trianon gyermekei című (trilógiát ígérő) krónikámat írom meglehetősen csüggeteg hangulatban. Ilyenkor Berzeviczy Gergellyel gyámolítom magam: »Munkámban sok van, ami tetszhetik az udvarnak, de van sok más is, ami visszatetszhetik neki. Másoknak még talán több nem lesz ínyére. Nem fogok tetszeni minden olvasónak, de nekem se tetszik minden olvasó.«
Negyven esztendőt éltem Erdélyben. Első írásaim, könyveim a hatvanas esztendőkben jelentek meg. Kilenc esztendeig szabadúszó voltam, előtte unitárius teológus, nyomdász etc. Harmadik kisregényemet (Kár volt sírni Jeruzsálemben) könyvesbolt helyett zúzdába irányították. 1970 és 1981 között az Utunk szerkesztője voltam. 1978-ban kaptam első infarktusomat, valamint írószövetségi díjat. Tizenkettedik kötetem (említett kisregényem és kéttucatnyi írásom) a Magvető Könyvkiadónál jelent meg (Eljön kegyelmed Szodomába?).
Jelenleg Zuglóban lakom. Népes családom körében némileg infantilis lettem magam is, ezzel magyarázható alaptalan várakozásom (valaminő szintézisre), amikor az itthon és az otthon… Nem tudom (alighanem nem is akarom) szabatosan megfogalmazni. Egyébként jól vagyok, mivel biztosra veszem: harmadik határátkelésem (a Házsongárdba) teljesen kötetlen lesz.
1940-ben születtem, Aranyosszéken.” /…/ Zűrök a Mozgó Világ körül. A jól értesültek szerint erdélyiekből verbuválódik új szerkesztőség. Bodor Ádám, Csiki László, mások. Mint lehetséges főszerkesztő. Visszafogott elmarasztalások. Több karakánságot feltételeztek rólunk, ja. Hátam mögött:
– Erre jók az erdélyiek, ezért hozták ide őket. Két forintért elhajtják a gyalogbékát Soroksárig.

 

 

 

 

Megjelent: Polísz, 2005. 79. szám.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap