Trianon kérdésköreinek metafizikai megközelítése 5/9

Kocsis István, p, 06/08/2018 - 00:07

 

 

 

 

 

4. A tradicionális gondolkodók álláspontja

 

Trianont minél jobban megér­teni, felfogni akarván, figyelembe ve­hetjük a tradici­onális gondolkodók véleményét is, többek között a sá­tán ember formájú szolgái sze­repéről szólót.
    Kezdjük a Hamvas Béla álláspontjával. Ő az őskori hagyomány emlékei alapján beszél azokról az asztrális démonokról, amelyek mérhetetlenül gonoszak és elve­te­mültek, és mindig „a föld felé tö­rekszenek és itt keresnek tevékenységet.” 
    Felhívja a figyelmet arra, mit mond Sampson egyip­tomi és alexandriai iratok alapján: „hogy a földet a sötét korsza­kokban, főként háborúk és forradalmak közben és után ezek az elve­temült asztrális lények árasztják el.” De néha „meg­tör­té­nik, hogy a bukott angyalok is a földre lépnek.  Soha nem jönnek a sötétség ha­­talmainak határozott felhatalmazása és megbí­zása nélkül. Ezek a lények az úgynevezett nagy történeti alakok, akik a rendet fel­for­gatják, a népeket egymásra uszítják, háborúkat idéznek, vért ontanak, milliókat nyomo­ríta­nak meg és pusztítanak el, döntenek sze­génység­be, tesznek földönfutóvá. Ezek a tisztátalan és szégyen­telen ördögi lények, mint a hagyomány antropológiája tanítja, a terem­tés­ben az egyedüliek, akikből a halhatatlan és örök isteni szikra, az Élő Láng hiányzik.”[3]
    Nem mást mond bizony Hamvas sem, mint azt, hogy nem biztos, hogy Tria­nonban em­­beri kezdeményezésre történt a „rendezés”…

René Guénon pedig A mennyiség uralma és az idők jelei című könyvében rávi­lágít a modern deviáció sátáni természeté­nek félelme­tes, de ugyanakkor nevetséges voltára, és szól az anti szak­rális fejede­lem, az Antikrisztuskérdéséről, megjele­nésé­nek lehe­tő­­ségéről, szinte elkerülhetetlenségéről, majd  szükség­szerű buká­sáról.
    Guénon szerint az „ellentradíció” uralma „valójában pontos megfe­le­lője an­­nak, ami az »An­tikrisztus ural­maként« ismeretes, és – minden el­képzelhető prekon­cep­ci­ó­­tól függetlenül – az Antikrisztus, aki – akár indivi­duumként fog­juk fel, akár kol­lek­tí­vumként – a végső cél érde­kében önmagába fogja koncentrálni az »ellenbe­avatás« min­den képes­ségét, és valamiképpen szintézise lesz ezeknek.”[4]
    Julius Evola a Grál misztériumáról szóló könyvében ugyancsak az álbeavatásról, az ellenbeavatásról és a tradíciónak álcázott ellen­tra­dícióról beszél, de ő példákkal támasztja alá magyarázatát, s példáit az újkor történelméből veszi, hivatkozván az I. világháború kitöré­sének és a versailles-i–trianoni rendezésnek a kulisszatitkaira is.[5]     Máshol, a Lázadás a modern világ ellen című könyvében Evola így ír az I. világ­háború okairól és követ­kezményeiről:
    „1914-ben a nyugati világban a központi hatalmak – a militarista hegemo­niz­mus ta­gad­hatatlan aspektusai és (elsősorban a vilmosi Németországban) a kapitaliz­mus­sal való gyanús összefonódások ellenére – még a feudális és arisztokratikus Európa ma­radványát képviselték. Az ellenük létrehozott koalíció deklaráltan a »har­madik rend« koalíciója volt a »második rend« megmaradt erői ellen – azon na­ciona­liz­musok és nagy demokráciák egyezsége, ame­lyek többé-kevésbé a francia forra­dalom »halhatat­lan princípiumaiból« indultak ki: ezek érvényesítéséért  akartak a nemzetközi síkon új, döntő lépést tenni (ez mindazonáltal nem akadályozta meg, hogy a patrióta és humanista ideológia ugyanakkor ne szolgálja a mohó és szupre­máciára törő ipar érdekeit is). Kevés olyan háború volt a világon, mint az 1914–1918-as, amely annyira mutatta volna annak jegyeit, hogy nem államok és nemzetek közötti konf­liktusról van szó, hanem a különböző kasztok ideológiái közötti össze­ütközésről. E konf­liktus közvetlen és szándékos következménye a monarchista Né­metország és a katholikus Ausztria elpusztítása, közvetett következménye pedig  a cári Birodalom összeom­lása, a kommunista forradalom és Európában egy olyan khaotikus és ellentmondásos politikai–tár­sadalmi helyzet megteremtése, amely ma­gában foglalta egy új világégés  minden előfel­tételét.” ( „Ausztria elpusztításáról” ír, de ez bizonnyal gépelési hiba vagy elírás; nyilván az Osztrák–Magyar Monarchi­áról van szó.)
    A Grál misztériumáról szóló könyvének epilógusában[6]Evola a ten­denciák visszafordulásáról beszél, és kifejti, hogy ez „az »illu­miniz­mus« kifejezés által el­szenvedett változásból következik, ami eredeti­leg egy szupraracionális, szellemi meg­­világosodás eszméjéhez kap­cso­­­ló­­dott, a későbbiekben azonban fokozatosan – éppen ellenkező­leg – a racionalizmusnak, a  »természetes fény« teóriáinak, az anti­tradí­ci­ó­nak a szinonimájává vált. E tekintetben a beavatott, az adeptus ere­deti jogai­nak meghamisított és »megmásított« hasznáról lehet beszél­ni.” Miért? „A beavatott, ha valóban az, túlléphet egy sajátos hagyo­mány esetleges történelmi formáin”, de „elegendő materiali­zálni, lai­cizálni, demokratizálni a beavatási jog ezen arculatait, valamint indivi­dualisztikus értelemben tálalni őket, hogy a mo­dern, felfor­gató és forradalmi ideológiák  princípium-bázisának alávetettjei le­gyenek. A merő emberi értelem fénye helyettesíti az »illumi­nációt«, és utat nyit a »szabad vizsgálat« és a profán kritika garázdálkodásai előtt. A természetfeletti száműzetik vagy összemosó­dik a természettel.”
    Megállapítja, hogy a tendenciák visszafordulása („vagyis, egyrész­ről a hie­rar­chikus, szimbolikus és beavatási ritualizmus maradványai, másrészről pedig bár­mely hiteles beavatási doktrínából levezethetők­kel teljesen ellentétes ideológiák vallása”) mindenekelőtt „a mo­dern szabadkőművességben válik világossá.” E „spe­kulatív” szabad­kő­­mű­­vességben „a lovagi beavatás, a hermetika és a Rózsake­reszt külön­bö­ző elemeivel is találkozunk”, de feltűnő az is, hogy elő­sze­retettel hi­vat­koz­nak „a templomos hagyományra”.
    Hivatkozni könnyű e hagyományokra, de a valóságban „a dolgok egészen más­ként festenek. Bitorlásról van itt szó; nem a folytonosság, hanem a korábbi hagyo­mány felforgatása az, amit meg kell álla­pítani.” Vagyis az utóbbi századok sza­badkőművessége előszeretettel táp­lálja azt a tévhitet, hogy a templomos lovagrend szellemi örököse, de köz­ben mindent elkö­vet annak érdekében, hogy a templomosok esz­méi, törekvései újjá ne éledjenek.
    Végül miu­tán felsorolja, milyen sikereket tudhat magáénak a sza­bad­kőművesség „mint a világfelforgatás okkult ereje a modern világban” (francia forradalom elő­készítése, az első világháború stb.), és kimond­ja, hogy a modern szabadkőmű­ves­ségben „egy jellegzetes ál­bea­va­tási szervezet példáját” látja, felhívja a figyelmet ar­ra is, hogy „az ember­nek az az egyértelmű benyomása, hogy olyan erővel áll szem­­­ben, amely a szellem területén éppen a szellem ellen működik: ez az anti­tradíció és az ellenbeavatás sötét ereje. És így már nagyon is lehetséges, hogy rítusai nem is olyan ártatlanok, mint azt hinni lehet­ne, és hogy sok esetben ezek a rítusok – anél­kül, hogy azok, akik vég­zik őket, tudomást szereznének róla – éppen ezzel a közön­séges tudat által megragadhatatlan erővel létesítenek kapcsolatot.”
    (A „ha­sonmá­sokat” és megtévesztetteket Evola nem választja szét, és ez csak azért baj, mert ha nem választjuk szét – legalább elmé­letben, hisz szétválasztásuknál mi sem nehe­zebb, hisz ki lehet ügye­sebb leplezője valódi önmagának, mint a sátán meg­szállotta „ha­son­más” –, akkor az általunk felvetett ellentmondás nem oldható fel.)
    Guénon tanulmányához még visszatérve, felhívjuk a figyelmet arra, hogy ő az új aranykor-illúzió propagátorait is leleplezi, majd felteszi a legfontosabb kérdést: „...milyen mértékben vannak tudatában az ál­taluk játszott szerepnek azok az em­berek, akik teljes egészében az »ellentradíció« képvise­letére hivatottak, és milyen mértékben csupán eszközei egy olyan aka­ratnak, amely sajátjukat elnyomja, s éppen ezért – habár elkerül­hetetlenül alá vannak rendelve neki – rejtve ma­rad előlük?” Meg­­nyugtató válasza, hogy „az Antikrisztusnak kell len­nie az ös­szes lény közül a »legrászedettebbnek«.” Mert „az »ellen­tradíció« kép­­viselői végül is annak a szerep­nek a rászedettjei, amelyet ők maguk játszanak, és hogy csalat­kozásuk az összes többi közül a lehető legrosszabb, mivel az egyetlen olyan csalatkozás, amely az em­bert nemcsak többé-kevésbé komolyan félrevezeti, hanem jóváte­hetetlenül el is veszejti; mindazonáltal, ha nem volnának ily módon félreve­zetve, nyilvánvalóan nem tudnák betölteni azt a funkciót, ame­lyet – mint mindenki más a saját funkcióját – nekik is be kell tölte­niük, hogy az Isteni terv beteljesedhessen a világban.”[7]
    Fűzzük azért még hozzá fentiekhez, hogy persze mindaz, amit a tra­dicionális gon­dolkodók is kifejtenek e nem könnyen felfogható kér­désben, csak megerősíti több ezer esztendő leghitelesebb könyvei egyik megnyugtató igazságát: nincs osto­bább a sátán szolgáinál.
És ennek ismeretében csökken annak a kérdésnek a jelentősége is, hogy ön­tu­datos lények-e a sátán szolgái, hogy embe­rek-e vagy lelket­len megtestesülések.
    (Mondják többen, hogy a földi lét eme legbonyolultabb kérdéseinél mi sem egy­szerűbb, s kifejtik feltételezésüket, hogy nem Isten tudatos vagy öntudatlan meg­tagadóiról, nem a sátán tudatos vagy öntudatlan szolgáiról van szó, hanem egy­szerűen ateis­tákról. Erre azt vála­szol­hatjuk, hogy valódi ateista aligha létezik. Em­lítettük fentebb azt is, hogy még a „hasonmások” sem igazi ateisták, csak szeret­nének azzá válni. És még azt is hozzáfűzhetjük fentiekhez, hogy aki minden sza­vával és tettével kimeríti az ateista fogalmát, az is csak látszik valódi ateistának, de való­jában nem az, hanem csupán fogyatékos – mégpe­dig értel­mi-érzelmi-szellemi fogya­tékos.)

 

Folytatjuk...

 

[1]  A hasonmás a tradicionális gondolkodóknál sem ugyanazt jelenti, mint nálunk. Julius Evola például azt írja, hogy a hasonmás „megfelel annak, ami a halál után az első entitásból [a testtel együtt ébredő és annak biológiai kifejlődésével párhuzamosan alakuló tudatos Én állapot]bontakozik ki: a legtöbbek számára ez az »árnyék«.” (Evola, Julius: Lázadás a modern világ ellen. Fordította Szongott Ru­dolf.  Buda­pest–Nyíregyháza,1997. 73.)

[2]    Figyeljük az idézetet:

       „Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult: »Ha kitartotok tanítá­som­ban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.« »Ábrahám utódai vagyunk – felel­ték –, s nem szolgáltunk soha senkinek. Miért mondod hát, hogy sza­badok lesztek?« Jézus így válaszolt: »Bizony, bizony, mondom nek­tek: Mindenki szolga, aki bűnt követ el…« (…) Jézus így foly­tatta: »Ha Ábrahám fiai vagytok, azt tegyétek, amit Ábrahám tett. De ti az életemre törtök, bár az Istentől hallott igazságot hirdetem nektek. Áb­rahám ezt nem tette. Azt teszitek, amit atyátok tett.«  De tovább erős­ködtek: »Nem házasságtörésből születtünk, egy atyánk van, az Isten.« Jézus ezt válaszolta: »Ha Isten volna az atyátok, akkor szeret­nétek engem. Mert az Istentől való vagyok, tőle jöttem. Hisz nem ma­gamtól jöttem, hanem ő küldött. Miért nem értitek a be­szédemet? Azért, mert nem vagytok képesek meghallani a szava­mat. A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug és a hazugság atyja. Mégis, bár az igaz­ságot hirdetem, nekem nem hisztek. Ki vádolhat bűnnel közületek? Ha meg az igazságot hirdetem, miért nem hisztek nekem? Aki az Istentől való, meghallja az Isten szavát. Ti azért nem halljátok meg, mert nem vagytok az Istentől valók. (…) Bizony, bi­zony mondom nektek: aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.«” (János 8:31–34;39–47;51.)

[3]    Hamvas Béla: Scientia sacra I–III. Szentendre, 1995. II. 126–128.

[4]    Guénon, René:  A mennyiség uralma és az idők jelei.  é. n.  238.

[5]    Evola, Julius: Lázadás a modern világ ellen. Fordította Szongott Ru­dolf.  Buda­pest–Nyíregyháza, 1997. 415.

[6]    Evola, Julius: A Grál misztériuma és a ghibellin birodalmi idea. Fordította Bód­vai András. Debrecen,  2001. 213–220.

[7]  Guénon, René:  A mennyiség uralma és az idők jelei.  é. n.  238–244.

[8]    Kocsis István: A mez­te­len igaz­sá­gért. A ma­gyar–ro­mán vi­szony meg­rom­lá­sá­nak tör­té­ne­te. Bu­da­pest, 1994. Második, javított kiadása: Budapest, 1996.  301–317.

[9]     Bandholtz, Harry Hill: Nap­ló nem dip­lo­ma­ta mód­ra. Ro­mán meg­szál­lás Ma­gyar­or­szá­gon. Bu­da­pest, 1993. 213.

[10]     Krüger, Fritz-Konrad:   Bevezetés. In: Bandholtz, Harry Hill: Nap­ló nem dip­lo­ma­ta mód­ra. Ro­mán meg­szál­lás Ma­gyar­or­szá­gon. Bu­da­pest, 1993. 9–12.

  

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap