Tunéziai útirajz 4/5 - A sivatag rózsája

Szappanos Gábor, v, 05/22/2016 - 00:03

 

 

 

 

 

A sivatag rózsája
 

Másnap kora reggel továbbindultunk a sósivatag felé. A Sott el-Dzseridet a térképen kékkel jelölik, de ez félrevezető, mert a sóstóból csak a só maradt. Inkább fehérrel kellene jelölni, hiszen végeláthatatlan só tenger húzódik Dúzból északnyugatnak, az algériai határ felé. Olyan fehér és olyan sima, akár egy irdatlan korcsolyapálya. Még csak hasadt a hajnal, s mi megálltunk fényképezkedni húsz percre. Kevésbé romantikus érzületű útitársaink közül néhányan morgolódtak, hogy miért fényképezzék „a nagy semmit.” Ha a félig-meddig éjszakai égbolt tinta-kékjétől sejtelmesen sötétlő és a sótól derengve fehérlő sík vidék meg a láthatár fölötti narancsos-rózsaszín pirkadat „semmi”, akkor igazuk volt.
A sivatagi oázisok felé mentünk, az Atlasz kopár keleti nyúlványai irányába.
A sóstavon átérve kora reggel egy oázisban séta kocsikáztunk: tarkabarka lovas kocsikban élvezhettük a dús növényzet és a mérsékelt hőmérséklet rövid ideig tartó előnyeit. Mindent termeltek itt: zöldséget, gyümölcsöt. Gyönyörű, aranyos kisgyerekek itt is kínálgattak mindenféle apró csecsebecséket – nehéz volt megállni, hogy ne „vásároljunk be” a kis tucatkacatjaikból, mert nagyon sajnáltuk őket, s mert ártatlan, szelíden kérlelő szemükben látszott, hogy ők még hisznek abban, hogy minden jóra fordulhat az életükben.
Innen Sebika hegyi oázisaiba vettük az irányt: kopárnak itt is minden kopár, de a komor hegyek – úgy emelkednek az ég felé, mint az egymásnak bakot tartó óriások – és a szurdokokban dúsan burjánzó pálmafák igazi méltóságot kölcsönöznek a tájnak.
Megint csak elfogott a vágy, mint egyszer, húsz évvel ezelőtt Szicíliában, a távoli hegyek láttán: megmászni őket, átnézni
a másik oldalukra. Egyre beljebb kerülni a tájba, hogy a vidék teljesen magába öleljen, áthasson az ősi kultúrák hangulata, feloldódjam benne, s kiszakadjak a mai világból.
Annál is inkább, mert a szánalmas magyar valóság még itt, több ezer kilométerre az otthonomtól is üldözött. A leállított dzsipjeink körüli bódékban az árusok a magyar reality show-kból ismert szereplők neveit sorolták, valamint az épületes „Szerbusz, vizibusz, Friderikusz” rigmust mondogatták, elismerést várva.
Legszívesebben érzéketlen homokszemmé változtam volna, hogy ne kelljen a világ hülyeségét elviselni, homokszemmé, amely cél nélkül örvénylik a forgószelekben, s amelyet olyakor felkap a szélvihar,
és több ezer kilométerrel arrébb ejt le. Homokszemmé változtam volna, hogy kitörjek az emberi kisszerűség béklyóiból, hogy megszabaduljak a világ zajától – legszívesebben csak a szél monoton fütyülését hallgattam volna ezer meg ezer évig. Elbújni, homokszemmé változni a homoktengerben: ez lett volna jó.
A sivatag rózsája nem növény, hanem a homok- és a sós tenger szerelmének gyümölcse. Alakját tekintve többnyire rózsa formájú gipszképződmény, számos, üvegszerűen áttetsző, összeállt lapocskával – voltaképpen gipszkristály, amelyet homokszínűre színez a lisztszemhez hasonlóan apró, szinte porszerű sivatagi homok. A növényzet nélküli természet létrehozta ezt a kőrózsát, amelynek a szirmai ugyanolyan dúsan rétegzettek, mint az igazi rózsáéi, és ugyanolyan derengően áttetszők, mint az igaziak. Ebben a teremtményében szinte tobzódik a sivatagi természet, oly sok alakja van, és olyan szép… A növényrózsával ellentétben a sivatagi rózsa a föld alatt keletkezik, úgy egy méter mélyen, ahol nedves a homok, s csak a szél eróziója miatt kerül a felszínre. Milyen érdekes: az Ezeregyéjszakában is a föld alatt, a barlangokban rejteznek a csodák, a kincsek, s íme, a sivatagnak ezt a csodás virágát is a föld méhe szüli! Hogy milyen bonyolult kémiai folyamat eredménye a sivatag rózsája, az maradjon a geológusok titka, annál is inkább, mert a képletek csak rombolják a rózsa romantikáját. Mint ahogy rombolja az is, ahogy az üzletekben árusítják: ömlesztve, kisebb-nagyobb rakásokban – mintha egy zsák homok volna valami építkezésen. Hiába, ami nekünk utazóknak egyedi szépség, az a tunéziaiaknak csupán bevételi forrás és – természetesen – alku tárgya, mint minden árucikk.
 

 

Folytatjuk...

 

 

Forrás: Polísz, 2007. 100. szám

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap