Üdvözöljük Lapunkon Farkas Judit írót!

Szerkesztő A, szo, 05/21/2011 - 06:52

 

 

 

Kedves Írótársak és Olvasók!

Üdvözöljük Lapunkon Farkas Judit írót. Bemutatásaként az alábbiakban közöljük a Szavamat adom című könyvéhez írott előszót.

A MIL Szerkesztősége

 

Előszó 

  

Dr. Farkas Juditot a kiváló jogászt, aki a MÁV Épület- és Hídfenntartó Főnökségen dolgozott, majd tizenegy évig volt a Mosdósi Tüdő- és Szívkórház jogtanácsosa sokan ismerik Kaposváron és Somogy Megyében, és Farkas Judit a kiváló publicista írásait szintén.

2002 október 3-án a Szivárvány Filmszínházban ő mondta a laudációt Kaposvárért, 2003 júliusában, a Semmelweis napi megemlékezésen ő mondta az ünnepi beszédet Mosdóson, és őt láthatják és hallhatják szinte mindegyik Búvópatak-esten, amint üdvözli a közönséget és beszámol a legutóbbi évben elvégzett munkáról. Mert ő a Búvópatak Alapítvány egyik alapítója, és az első számtól kezdve a Búvópatak c. kulturális folyóirat főmunkatársa.

Írásai nem csak a Búvópatakban jelentek meg, hanem – többek között – a Szövetségben, a Poliszban és a Pannon Tükörben is. Ő szerkesztette – a Hungarovox Kiadónál megjelent – Kék korláton sárga ernyő c. kötetemet, és ő írta hozzá az előszót is.

A Búvópatak Könyvek sorozat legújabb kötetében az ő sokoldalú írásművészetét szeretnénk bemutatni. A könyvben válogatást adunk Farkas Judit interjúiból, recenzióiból, beszédeiből és szépírói munkáiból.

Fél éve csak a szobája, dolgozószobája, a fürdőszoba és a konyha négyszögében járt. Járókerettel. Ha az (ő testi adottságaihoz méretezett, kialakított) ágyról fel tudott állni, beírta nekem: f. Ha „könnyedén” (segítség nélkül) fel tudott állni: F. Ha így indult a napom, akkor örömmel indult. Az íróasztalától – egy idő óta – csak segítséggel tud felállni. Olyankor ott vagyok. Elképesztő az a különleges „gördülő-forduló technika” amivel próbálkozik. Évek során alakította ki ezt a módszert. Régebben rendszeresen fel tudott így állni. Néha most is sikerül. Ilyenkor nagyon kifárad. Ez számára körülbelül akkora erőfeszítés, mint amikor egy rúdugró új világcsúcsot állít be.

Ennél az íróasztalnál dolgozik tizennyolc éve.

Írhatnám: „gyermekkora óta izomsorvadásban szenved”, de ahogy ezt leírom: elszégyellem magam. Pedig igaz. De ha közelebb akarok jutni a lényegéhez, ezt mégsem szabadna leírnom. Akkor hogyan? Sehogy. Nem lehet. Nem kell. Ugyanis aki csak könyvkritikáit, interjúit, beszédeinek szövegét ismeri, minderről: a betegségéről, mindennapi hősies küzdelméről semmit sem tud meg. De aki beszélget vele, akár telefonon, akár élőszóban, annak sem jut eszébe, hogy beteg emberrel beszélne. Szellemileg, lelkileg az egyik legegészségesebb ember, akivel valaha találkoztam. Csupán szépirodalmi munkáiból derül ki, hogy valójában milyen szenvedések sorozata volt eddigi élete, és minden perce, minden lépése fölveti újra és újra a lenni vagy nem lenni kérdését.

Több mint öt évvel ezelőtt, amikor olyan választási eredmény született, amire egyetlen normális magyar ember sem számított, eljött egy rendezvényre. Elhozták. Akkor még nem ismertem. Akkor még én is elmentem efféle rendezvényekre, mert olyan választási eredmény született, hogy úgy éreztem: valamit tenni kell. A HAZÁÉRT! Hát Bálint fiammal lapot indítottunk. Erre a rendezvényre vittem el a mutatványszámot. Harminc darabot. Osztogattam. Az első példányt az ő asztalára tettem. Háttal ült. Akkor még nem láttam, hogy tolókocsiban. Nem tudom miért az ő asztalára tettem először. Oda kellett tennem.

Távolabb ültem le, de – úgy alakult – éppen vele szemben. Ez sem volt tudatos. Az este folyamán szót kért, és felolvasott egy remek dolgozatot, egy vallomást: hazáról, sorsról, történelemről, a város szeretetéről. A végén megköszönte, hogy szót kapott, és külön megköszönte azt a „gyönyörűséget” (az ő szavával élve), amit elé tettem, a lapot, és azonnal felajánlotta – támogatásként – azt a bizonyos 19.000 forintot, amivel annak idején próbálták „lefizetni” a nyugdíjasokat. Ő azonnal megértette azt, amit azóta is csak nagyon kevesen.

Így kezdődött. Azóta eltelt több mint öt év. A lap – csodával határos módon – még mindig létezik, és ő ennek a csodának az egyik legfontosabb okozója, részese. Amikor megkért, hogy dedikáltassam számára Papp Lajos: Jöjjön el a te országod c. könyvét, arra kértem a kiváló szívsebészt, hogy ezt írja be: „A Búvópatak lelkének...”  Elvégzi az alapítvány jogi feladatait, számítógépbe ír kézzel írott vagy gépelt szövegeket, számon tartja az előfizetőket, az előfizetések időtartamát, köszönő és kérő leveleket ír, támogatásokat szerez, akár a legpontosabban dolgozó titkárnő, és ami a legfontosabb: remek esszéket, recenziókat ír, beszédeket, amelyeket ünnepi alkalmakkor – ha egészségi állapota engedi – el is mond. Ez a könyv, amelyet most kezében tart a tisztelt olvasó, ezeket az írásokat tartalmazza.

Mindegyik műfajban otthonosan mozog. Mondatai pontosak, tiszták, világosak. Munkáira a felkészültség és a megbízhatóság a legjellemzőbb. Bizalmat kelt. Reményt. Olyan mint az életben. Ő hisz a szó erejében. Ha valamire szavát adja, ha valamit megígér, abban biztosak lehetünk, hogy be is tartja. Írásai azt sugallják, hogy érdemes küzdeni. Hogy van a világon jó és szép, és ezek az értékek tisztán felismerhetőek és elkülöníthetőek az ocsmánytól és a gonosztól, hogy van remény és szeretet, hogy jobbra fordulhat még hazánk sorsa és sohasem szabad föladni, hogy érdemes élni. És ha ezt ő mondja, hihetünk neki.

 

Csernák Árpád

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap