Ügyeletes alegység

Kő-Szabó Imre, v, 02/01/2015 - 00:12

    A seregben a készültségi állapot a legfontosabb. Ezért meg is tettek mindent, értelem és sokszor értelmetlen viszonylatban is. Történt az eset, melyet szeretnék elmondani, pontosan 1957 egyik őszi napjának, késő délutánján. Páncélos ezred volt a miénk, ahol én a tényleges sorkatonai szolgálatomat abszolváltam éppen, mint egy képzeletbeli egyetemi évek valamelyikét. Három zászlóaljból állt, ezek voltak a páncélosok és még volt két zászlóalj, amelyek kisegítő tevékenységet láttak el, műszakiak, meg a hadtáp. Ezt így nyíltan elmondhatom ötvenkét év után, nem árulok el katonai titkot, hiszen már sereg sincs. Pedig jó lenne, mert a mai edzetlen, csenevész, tévelygős, csellengő fiatalokat, egy kis férfias kiállású, móresre tanítás, jobb irányba terelné. Visszatérve a történetre, a páncélosoknál a létszám nem nagy, mivel a harckocsiba csak négy ember fér el, a vezető, töltő, irányzó és a parancsnok. Egy század, minden kiegészítő figurájával együtt, nem több mint harminc fő. A teljes biztonságra való felkészülés, az azonnali bevetés érdekében, a századok, külön beosztás szerint, hetente egyszer, huszonnégy órára, ügyeletes alegységet adtak.

    Az ügyeletes alegység fogalma és felkészültsége szerint, ebben a huszonnégy órában ügyel. Nem mehet sehová, nincs kimaradás, nincs kantinba járás, bent tartózkodnak a körletben. Mindig olyan helyzetben kell lenniük, hogy ha elhangzik az ügyeletes tiszt parancsa: - Ügyeletes alegység, riadó! – akkor teljes díszben - ruházat, hátizsák, gázálarc, fegyver - rohanás az ügyeletes tiszti iroda elé, harci alakzatban, felsorakozva. Ezért éjszaka is ruhástul kell aludni, mert a riasztást követően, a legrövidebb időn belül, ott kell állni, az ügyeletes tiszt előtt. Tehát az a cél, hogy a vesztegetni való idő, egyenlő legyen a nullával. A riadoztatott katona, szinte szárnyak nélkül is, repüljön a megjelölt helyre, hogy aztán a harci parancs, azonnal kiadható legyen.

    A katonai értékelés szerint a katona, ahogy bevonul, erre egyáltalán nem képes. Tehát gyakoroltatni kell, hogy szokja a kiképzést. Azért folyamatosan, ne felejtse el, mi volt tegnap, mit kellett tenni. Ugyanis a katona, nagyon feledékeny. Egyik őrmesterünk ezt úgy definiálta, hogy: - A katona egy ruhába bújtatott hústömeg és csak a baszogatás által válik katonává! Van benne valami igazság, ha most visszagondolok, azokra az időkre. Tehát, ennek az a folyamata, hogy a katonát, állandóan foglalkoztatni kell, ellátni feladattal, képezni, hogy igazán harcra kész legyen.

    Az ezred, szolgálati eligazítását, a soros ügyeletes tiszt, mindennap délután ötkor tartotta az alakuló téren. Ilyenkor a szolgálatok, megkapták a feladatukat, így az ügyeletes alegység parancsnoka, az egységgel együtt. Aztán mindenki ment a dolgára. Az ügyeletes alegység „ráncba szedése”, mindig függött az éppen szolgálatot teljesítő ügyeletes tiszt vehemenciájától. Ugyanis volt olyan tiszt, aki egyszer-kétszer riadóztatta az alegységet, próbára téve gyorsaságát. De előfordult, hogy eltelt egy hét a korábbi és az új szolgálat között. A katona, pedig gyorsan tanul és könnyen felejt mottója szerint, elfelejtette mit tett a múltkor, tehát gyakoroltatni kellett. Ilyenkor a riadóztatás sokszor, ötször-hatszor is ismétlésre került.

    Ilyen volt ez a történet szempontjából fontos alkalomkor is. Még nem volt nyolc óra, de már kétszer kellett az alegységnek végig trappolnia azt a nyolcszáz métert, amely a század körlete és az ügyeletes tiszt között elterült. A második alkalommal, a korholás olyan szintű volt, hogy a katonák biztosra vették, lesz még egy újabb alkalom, amikor kipróbálhatják a futást, teljes harci díszben.

    Vissza is kullogtak a körletbe. A futástól sokan kifáradtak, visszaérve leültek a stokira, vagy éppen a szörnyen féltett és mértanilag mindig elválólagosan téglatestre, emlékeztető ágyra és megpróbáltak lazítani. Most még a történet poénja kedvéért azt is el kell mondani, hogy a riasztás az úgy történt, hogy az ügyeletes tiszt felvette a telefont és leszólt a századhoz: - Napos, riadóztassa az ügyeletes alegységet! – mondta. – Értettem! – nyugtázta a napos és a hosszú folyosó végéről, a napos asztaltól, torka szakad tából kiabált, kiadva a parancsot: - Ügyeletes alegység, riadó! Erre a katonák összekapták magukat, fogták a felszerelést és irány az ügyeletes tiszt. De közben a huncut katonák, mert ugye az ugratás az mindig ment, szerették froclizni az éppen ügyeletes alegységet. Sokszor, csak úgy bekiabáltak: - Ügyeletes alegység, riadó! Erre néhányan ugrottak, azt hitték, hogy komoly a dolog. Aztán mikor kiderült, hogy csak vaklárma volt az egész, nagy lett a balhé belőle. Az ugratást, végző katonát, ilyenkor, jól megszorongatták.

    Szóval csendesen teltek a percek, a második lefutás után. Viccelődtek, beszélgettek, amikor valaki balhéból bekiabálta: - Ügyeletes alegység, riadó! A katonák körbe néztek, nem tudták eldönteni, hogy most tényleg riadó van, vagy csak valaki ugratja őket? A napost nem találták a helyén, az ügyeletes tisztet mégsem kérdezhetik meg, hogy tényleg riadó van, vagy sem. Ott álldogáltak, néhányan teljes díszben, mikor újból, valaki kiáltott: - Ügyeletes alegység, riadó! A katonák összenéztek, a rangidős intett, gyerünk és elkezdtek futni az ügyeletes szoba irányába.

    Az ügyeletes tiszt közben elfogyasztotta a vacsoráját és eldöntötte, még egyszer riadóztatja ezt a trehány egységet. Felvette a telefont, háttal állt az ablaknak. Bemondta a telefonba a riadót, a napos nem szólt egy szót sem. Letette a kagylót, megfordult és az ügyeletes alegység ott állt, rendben, az előírásoknak megfelelően, fegyelmezetten, pisszenés nélkül.

    A katona a váratlan dolgokon sem lepődik meg, nem is lehet, hogy nézne ki, ha minden puskalövésnél ezt tenné. Így volt ezzel az ügyeletes tiszt is. Csak annyit mondott: - Látják, így kell ezt csinálni!

*

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap