Újratöltve: Apokalipszis fenyegeti bolygónkat és élővilágát! (2/2)

Prof. Dr. Bokor Imre, cs, 10/13/2011 - 04:04

 

 

 

 

    Folytatás

 

            A kissé talán száraznak vagy fárasztónak tűnő, minimálisra lecsökkentett számadatok és mértékegységek beiktatása elengedhetetlen a BEVEZETŐBEN  felvetett kérdések megértéséhez, bizonyításához, valamint a levont következtetések alátámasztásához. Ennek  az érvelésnek a „megelőlegezett” elfogadásával tekintsünk felfelé, éltető csillagunkra, a Napra, és vizsgáljuk meg, hogy mennyiben képes növekvő igényeink, valamint gyorsan fogyó készleteink – részleges – pótlására.

            A Földtől 149,5 millió kilométeres (közepes) távolságon lévő Nap középpontja körüli 16-20 millió Cohőmérséklet, billiós nagyságrend körüli atmoszféranyomás, 100 g/cm3anyagsűrűség és 600 km/s (átlagos) protonsebességekkel bekövetkező összeütközések összegzett hatása atommag-reakciókat hozott létre és sugárzási, valamint mozgási energiában energiát szabadít fel.

            Egy másodperc alatt kisugárzott energia nagysága 9,32·1022kcal, vagyis egy nap alatt 8,1·1027kcal, és egy év alatt 2,94·1030kcal. A kisugárzott energia következtében a Nap másodpercenként kb. 4,2 millió tonnát veszít a tömegéből.

            Ennek a világűrbe kisugárzott hatalmas energiának csupán egy kis töredéke jut bolygónkra, részben a légburokra, részben pedig a föld- és vízfelszínre. A növényzet növekedésére kb. 14·1016 kcal jut évente (ebből az erdőkre kb. 9·1016kcal esik), így nem nehéz belátni, hogy a Föld energiapótlását biztosító napsugárzást fotoszintézis útján „konzerválni” képes növények néhány év vagy évtized múlva aligha biztosíthatják  az emberiség energiaellátását.

            Mivel a már említett (megnövekedett) energiaigény alapvetően eddig sem az utóbbi évszázadokban vagy évtizedekben „érkezett” (átalakított és átalakult) napenergiából nyert kielégítést, hanem a régen „felhalmozott” készletekből, ezért a földi növényzet területi, mennyiségi és minőségi megóvása, illetve fejlesztése (bővítése), mint elsődleges (primer) energiapótló „üzem” létfontosságú az emberiség és az állatvilág számára!

            Mindezek ellenére a – sajnálatos – gyakorlati tapasztalatok és statisztikai adatok azt mutatják, hogy összességében, a civilizáció és a kultúra fejlődésével, valamint terjedésével, a Föld zöldterületének állománya katasztrofálisan „zsugorodik”.Elsősorban az erdők irtása és pusztulása számottevő. Ennek következtében a Föld ökológiai egyensúlya kritikus helyzetbe került, számos növény és állat kipusztult vagy a vegetálás stádiumában van! Ezek a tények akkor is fájdalmasak és riasztók, ha az is ismeretes, hogy egyre több állam, egyre többet tesz a természet és a környezet védelméért, de a „nagy számok tükrében” ezek a dicséretes kezdeményezések még csak apró lokális kezelésnek bizonyulnak bolygónk hatalmas sebekkel tarkított testén.

            A vitathatatlan, bizonyított és rideg tények ellenére ma még – érdemben és eredménnyel – kevesen foglalkoznak az energiabiztosítás, valamint a népesedés növekedése közti kapcsolat kérdéseivel,és úgy tűnik, hogy nagyon sokak tudatáig nem jut el, hogy bolygónk egy és oszthatatlan, ezért „felségterületén” tetszőleges helyen és időben végbemenő változások előbb, vagy utóbb, közvetve vagy közvetlenül mindenkit és mindent érintenek, akik és amik a gravitációs terében tartózkodnak.

            Mindez akkor is igaz, ha a változások kihatásai eleinte kisebb (mikro) területen jelentkeznek, szűkebb köröket érintenek vagy szinte észrevehetetlenek. A földi rendszerek és rendszerkapcsolatok kölcsönhatásai akkor is fennállnak, ha az emberi érzékszervekkel vagy műszerekkel (mérésekkel) regisztrálható változások – látszólag – elhanyagolhatók, ugyanakkor egy bizonyos küszöbértéket meghaladó (integrált) mennyiségnél bekövetkez(het)nek olyan  változások, amelyek jelentős (gyökeres), nehezen visszafordítható, vagy visszafordíthatatlan következményekkel járhatnak és megváltoztathatják a Föld élővilágának létfeltételeit.

            Mivel a status quo visszaállítása újabb energia-felhasználást igényel, mi több, az eredetileg „nyert(?)” energiamennyiséget jelentősen meghaladó mértékben, ezért előbb vagy utóbb az emberiség be fogja látni, illetve saját kárán és fájdalmas tapasztalatán kénytelen lesz belátni, hogy büntetlenül nem lehet spontán módon, tervszerűtlenül és  meggondolatlanul felhasználni az energiatartalékokat, illetve a napsugárzás útján érkező meghatározott mennyiségű, pontosan kiporciózott pótadagokat.

            Az 1973-as olajárrobbanás – csekély túlzással – sokkolta a „világot”, és a sokkterápia egyik(!) megnyilvánulása volt a különféle üzemanyagokat „túlzabáló” motorok radikális kiszuperálása, illetve felváltása gazdaságosabb energia-átalakítókra. Hogy ez a figyelmeztetés mennyire hatásos volt, bizonyítják azok az adatok, miszerint jelenleg a világon üzemben tartott – mintegy – 100 millió tehergépkocsi és 400 millió személygépkocsi üzemanyag-fogyasztása a kétharmadát sem éri el annak a mennyiségnek, amelyet a hetvenes években kb. 75 millió tehergépkocsi és 350 millió személygépkocsi fogyasztott!

            Ez természetesen csak egy adott energiafajtára és túlfogyasztóira kivetített példa, de vonzataként szinte azonnal új piacszemlélet kezdett kialakulni a többi energiahordozó területén is. Napjainkban már egyre nagyobb hatékonysággal működnek olyan „fogások”, amelyek a pénztárcák látványosan gyors „megsarcolásával” kényszerítik jobb belátásra az energia felhasználókat a gazdaságossági vagy takarékossági szemlélet kialakítására.

            A Biblia szerint Noé bárkájában vészelték át az özönvizet az oda menekített élőlények. Nyilvánvaló, hogy csupán annyi táplálékot (energiát) vehettek magukhoz, amennyi tartalék fel volt halmozva a bárkában (fedélzetén). Ha az adott mennyiséget idő előtt elfogyasztották volna a behajózottak, akkor az élővilág szegényebb lenne néhány fajjal. Vagy az éhhaláluk miatt vagy pedig azért, mert egyes fajok „másodlagos energiaforrásként” biztosították volna más élőlények túlélését. Az özönvíz időtartama alatt az élőlények kalóriapótlása kizárólag csak az időben előkészített tartalékokból volt megoldható, hiszen napfény hiányában még elsődleges energiapótlással sem rendelkeztek.

            Bolygónkat úgy is felfoghatjuk, mint a kozmikus tér tengerében úszó (keringő), sajátos felépítésű óriás bárkát, amelyben felhalmozódtak bizonyos mennyiségű energiatartalékok, és némi (csekély) utánpótlás is érkezik – folyamatosan – a Napból, de a „bolygóbárka” fedélzeti energiatartalékai vészesen megcsappantak, az utánpótlás pedig nem biztosítja a népszaporulattal és a növekvő igényekkel járó kalóriamennyiséget.„Bárkánk” fokozatosan és veszélyesen elszennyeződik, a „fedélzetén” lassan már nincsen hová elhelyezni a hulladékokat és az élővilágot károsító mérgező anyagokat.

            Nemzetközi méretű összefogásra lenne szükség a növekvő problémák tudományos és elfogulatlan vizsgálatára, valamint a halaszthatatlan intézkedések megtételére, de jelenleg csak csíráiban léteznek ilyen jellegű kezdeményezek, tervek vagy kivitelezések. Leggyakrabban ún. „ajánlás” szintjéig jutnak el a jó szándékú kezdeményezések, amelyeket nagyon kevesen vesznek komolyan.A pillanatnyi érdekek a hosszabb távú érdekeket, a következmények kihatását (értékelését), valamint a bizonyítható vész(veszély)helyzetet általában mind az egyes embereknél, mind pedig kisebb-nagyobb csoportoknál vagy népeknél (államoknál) teljesen háttérbe szorítják és legtöbbször figyelmen kívül hagyják.

            Nem okozna semmi nehézséget annak a bizonyítása, hogy a Föld és az  élővilág helyzetének ilyen (közel) katasztrofális alakulásában nagy szerepet játszik az emberi tájékozatlanság (butaság), a hiszékenység, az „olcsó” demagógia, a „vezértisztelet”, a kalandorság, a felelőtlenség, az egoizmus,  a hanyagság vagy nemtörődömség.

                         Az ember ésszerű keretek közt mozgó (körültekintően tervezett) többletenergia iránti igényét olyan értelmetlen lenne kritika tárgyává tenni, mint pl. a szervetlen anyagokat azért dicsérni, mert energiát nem fogyasztanak. Még az a „hősi” időszak sem bírálható, amikor nem ismerték az energia-felhasználásnak a környezetre (és ezen belül az élővilágra) gyakorolt hatását, viszont semmi mentség vagy elfogadható magyarázat nem lehet arra, hogy a tudomány által feltárt, és a gyakorlati tapasztalatokkal igazolt tényeket a világ illetékesei alig-alig veszik figyelembe, vagy akkor kezdenek hozzá az átfogó intézkedések kidolgozásához és megvalósításához, amikor csak jelentős többletenergiával lehet (esetleg) az eredeti állapotot visszaállítani.Vonatkozik ez a „helyzetértékelés” pl. az egyre nagyobb méretű, és a földi életet mind jobban veszélyeztető ózonlyukra (lyukakra), valamint a Föld légkörének lassú, de folyamatos felmelegedését okozó ún. „üvegházhatásra”.Az ózonlyukak szaporodása, illetve méreteik növekedése máris több helyen eredményezte a bőrrákos betegségek gyakorisági indexének pozitív irányba történő elmozdulását.

            Az üvegházhatás következményeként pedig a Föld légköre az utóbbi húsz-harminc évben 2-4 Co-ot emelkedett, ezért pl. Közép-Európában a téli hónapok fagymentes időszakai megnövekedtek. Az emelkedő hőmérséklet hatására a világ számos területein gyakoribbá váltak a pusztító szélviharokkal, árvizekkel és aszályokkal együtt járó károk. Az ENSZ felmérése szerint a sivatagok térhódítása és a megművelt területek csökkenése következtében mintegy 20 millió ember kényszerült elmenekülni szülőföldjéről! Argentin kutatók az Antarktiszt körülvevő jégtalapzat olvadásának aggasztó jeleiről már 1995 első negyedévében részletes jelentést készítettek az ENSZ számára. Az Antarktisz-félsziget Graham és Palmer földek mellett húzódó kb. 1300 km hosszú és 200-300 m magas Larsen-jégen mintegy 70 km hosszúságú repedést figyeltek meg. A jégréteg olvadása az óceánok és tengerek vízszintjének emelkedését és természeti katasztrófák előidézését okozta és okozhatja.

            A fejlett ipari országok a világ népességének negyedét sem teszik ki, ugyanakkor az összenergiából 70%-ot fogyasztanak, tehát nehezen képzelhető el, hogy néhány tízmillió „földönfutó” kedvéért komolyabb kihatású áldozatot hozzanak, mivel azt még nem érzékelik, hogy hamarosan kénytelenek lesznek sokkal nagyobb áldozatok meghozatalára is!

EZEK A JELENSÉGEK EGYÉRTELMŰEN IGAZOLJÁK, HOGY AZ ENERGIÁÉRT VAGY ENERGIATÖBBLETÉRT MÉG ARRA IS KÉPES AZ EMBER, HOGY SAJÁT, ILLETVE UTÓDJAI LÉTÉT IS KOCKÁRA TEGYE.

             Az élővilágon belül, a növény és állatvilág energiáért folyó küzdelme, illetve energia-felhasználása nem jár együtt a környezet (természet) helyre nem hozható pusztításával. A növények többsége  igyekszik a Nap irányába tartani „antennáinak sokaságát”, vagyis, leveleikkel fogják fel (veszik) a másfélszáz millió kilométer távolságból érkező elektromágneses hullámokat, gyökereikkel pedig felszippantják a napsugarak által magasba emelt (elpárologtatott), majd a földre (földbe) visszahullt vízcseppeket, a talajból „kioldott” ásványi sók nitrogéntartalmát és a fotoszintézisre alkalmas klorofilmolekuláikkal szervetlen anyagból szerves anyagot állítanak elő, felhasználva a levegő oxigénjét illetve szén-dioxidját. Így a növények minősülnek a „legszolidabb” energiafogyasztóknak, sőt, energiaraktározóknak és egyben (más élőlények számára) elsődleges energiaforrásoknak.

            Az állatvilágon belül – emberi megítélés szerint(!) – agresszívebb formában zajlik le a létfenntartáshoz szükséges táplálék (energia) biztosítása, különösen a húsevő állatoknál, ahol (legtöbbször) a gyengébb faj „szolgáltatja” a kalóriamennyiséget az erősebbnek vagy   – esetleg – az ügyesebbnek.

            Az embernél gyökeresen másként alakult a helyzet az energiabiztosítás területén, mint a többi élőlénynél, mert szükségleteinek és azon felüli igényeinek kielégítésére hozzányúlt mindenhez, amit a Földön talált. Ha érdeke úgy kívánta, megrövidítette saját fajtáját is, de nem riadt vissza a fizikai megsemmisítés kíméletlen alkalmazásától sem.

            Nagyon nehéz megfejteni, hogy miért, honnan és hogyan alakult ki az embernek ez az élővilágra nem jellemző negatív tulajdonsága, hiszen a több milliót számláló növényi vagy állati egyedek között egyetlen olyan sem található, amely ok nélkül ölne. A zoológusok legújabban még a tigrisek, cápák vagy kajmánok időszakos agresszív viselkedésére is találtak (találni véltek) elfogadható magyarázatot.

            Egy nagyon gyenge lábon álló hipotézisként feltételezhető, hogy az emberben, mint az élővilág egyedüli gondolkodó lényében kialakulhatott egy félelem a jövőjére vonatkozólag és tudatosan vagy tudat alatt igyekezett hosszabb távra bebiztosítani – sőt –, túlbiztosítani magát ebből az „égi” adományból, valamint a „járulékos” javakból és szolgáltatásokból.

            Talán így jött létre az idők folyamán, hogy az emberiség fejlődésének különböző szakaszaiban burkolt vagy nyílt küzdelem kezdődött az energiaforrások birtoklásáért, új energiaképzők létrehozásáért és kézbentartásáért, valamint a mások által megszerzett (feltárt, begyűjtött, kitermelt, stb.) energiahordozók (tartalékok) eltulajdonításáért, a napfény, valamint a „napozáshoz” való jog kisajátításáért.

            A „tét” nagyságrendjét jellemzi, hogy ebben a küzdelemben az ember mindent bevetett, ami az adott kor(szakok)ban a rendelkezésére állt anyagi, technikai és szellemi kapacitás területén. Egyre magasabb szintre emelte az energiaszerzés különféle módjait és módszereit. Eközben – mindennemű (látványosnak tűnő) fejlődés ellenére –, az emberiség létét újabb és újabb veszélyek fenyegetik, amelyek egyrészt önhibájából keletkeztek, másrészt az élővilág sajátos produktumaként jöttek létre.

            AZ EMBERISÉG,-  AZ  ENERGIA UTÁNI  VERSENYFUTÁSA  UTOLSÓ SZAKASZÁHOZ  KÖZELEDIK!   MÁR “KONGATTAK”!  IRÁNYT, IRAMOT ÉS TAKTIKÁT KELL VÁLTOZTATNI, MERT A TOVÁBBI ÚT  MEREDEK ÉS AZ ÚTJELZŐ TÁBLÁKON  AZ APOKALIPSZIS FELIRAT OLVASHATÓ.  A NAPONTA 10 EZER ÉHEN HALTAK ÉS A 270 MILLIÓ ÉHEZŐK SZÁMA A FINISIG MÉG MEREDEKEN NÖVEKEDNI FOG HA NEM VIGYÁZUNK,  DE  MIND AZ ÉHEZŐK, MIND PEDIG AZ ENERGIÁBAN DÚSKÁLÓK  A DINOSZAURUSZOK SORSÁRA  JUT(HAT)NAK!  ÉBRESZTŐ  EMBEREK! HOMO SAPIENSEK(?)!  DAMOKLESZ KARDJA  A BOLYGÓNK FELETT LEBEG! 

                                                   

                                                                                                                                                                                                     (Prof. Dr. Bokor Imre.)     

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap