Út menti Krisztusok

Döbrentei Kornél, sze, 04/17/2013 - 00:07

 

 

 

 

 

                                                                      Olasz Ferencnek

 

Nyűve kőbe, fatömbbe mélyszántás-erejűn,
kikalapálva pléhből – képmásotoktól
boldoggá avatva a bádog! –, a szelíd
jelenlét dacával idôztök az Isten szabad
ege alatt, emelkedetten, mint akiket nem nyűgöz
nehézségi erő, mégis  súlyosabban, mint
liturgiás Igehirdetés. Tomboljon bár
korpuszotokon a Nemere, a Bóra, a lecsapó
balatonfelvidéki fônszél és mennyből
a madárgané vagy a zápor, kikezdhetetlenebbek
vagytok odakint, mint a szívünkben idebent!

Stigmáitok nem kínáljátok olcsó portékaként
az út mentén, nem hivalkodtok velük az elkapart
sebû hazában, ti tudjátok, az önalázat felmagasztalása
már kevélység, tudjátok, könnyebb járni a vizeken,
mint átlábalni a doni hómezők felett, és ideérni.

Szomorú tűnődéssel néztek vissza ránk,
a vadsóska ízű kegyelem jászola, a papsajt, pitypang,
pásztortáska benőtte, napfényhuzagolta árok mellett
eltülekvő nyájra, mert ti tudjátok, erőltetett
menetben nem gyorsul a megváltás, széttört bokátokon

káposztalepke napozik derűsen, szárnyai között
időtelenség a fesztáv, mégha a múlandóság szeplői
áttűnnek is a hímporon, mert álma a féreg,
és mi csak araszolunk, gubótól gubóig az országút,
üget ottan egy harmadfű csikó a vágóhídnak menete
melkedőben, nyakában elszakított kötőfékdarab,
a lelkünk lóg, végéről a porban meghurcolt csengettyűszó:
„nem az én vétkem, nem az én vétkem, nem az én igen nagy

vétkem” ritmusa sajog át, és a fölélt töviskoszorúkba
rakott kietlen madárfészkek lappangó hevületéből
kikél a Szent Lélek, de nem kecsegtet a reménnyel,
hogy sebeinken idôvel hûvösen mohásodik a kín,
ránk telepedése akkora csákányütés, hogy a tájból
a márga vörös ínye kifordul, az öntudatig bizton
el így ér a fájdalom, akár a szerszámnyél
emlékeként tenyerünkben fölizzó sorsvonal.

Vagy csak bevár a Lét, mint a Keleti-Kárpátokban
a Nagyhagymás fenyôrengetegéből fölkomorló
üres kereszt, fekete vasból, gyökerezzék általa
földbe a villám, Megfeszített nincsen rajta még,
vajon meddig áll így puszta magában?

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap