Út menti Krisztusok

Döbrentei Kornél, p, 01/12/2018 - 00:04

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                                      Olasz Ferencnek

 

Nyûve kôbe, fatömbbe mélyszántás-erejûn,

kikalapálva pléhbôl – képmásotoktól

boldoggá avatva a bádog! –, a szelíd

jelenlét dacával idôztök az Isten szabad

ege alatt, emelkedetten, mint akiket nem nyûgöz

nehézségi erô, mégis  súlyosabban, mint

liturgiás Igehirdetés. Tomboljon bár

korpuszotokon a Nemere, a Bóra, a lecsapó

balatonfelvidéki fônszél és mennybôl

a madárgané vagy a zápor, kikezdhetetlenebbek

vagytok odakint, mint a szívünkben idebent!

 

Stigmáitok nem kínáljátok olcsó portékaként

az út mentén, nem hivalkodtok velük az elkapart

sebû hazában, ti tudjátok, az önalázat felmagasztalása

már kevélység, tudjátok, könnyebb járni a vizeken,

mint átlábalni a doni hómezôk felett, és ideérni.

 

Szomorú tûnôdéssel néztek vissza ránk,

a vadsóska ízû kegyelem jászola, a papsajt, pitypang,

pásztortáska benôtte, napfényhuzagolta árok mellett

eltülekvô nyájra, mert ti tudjátok, erôltetett

menetben nem gyorsul a megváltás, széttört bokátokon

káposztalepke napozik derûsen, szárnyai között

idôtelenség a fesztáv, mégha a múlandóság szeplôi

áttûnnek is a hímporon, mert álma a féreg,

és mi csak araszolunk, gubótól gubóig az országút,

üget ottan egy harmadfû csikó a vágóhídnak menet

emelkedôben, nyakában elszakított kötôfékdarab,

a lelkünk lóg, végérôl a porban meghurcolt csengettyûszó:

„nem az én vétkem, nem az én vétkem, nem az én igen nagy

 

vétkem” ritmusa sajog át, és a fölélt töviskoszorúkba

rakott kietlen madárfészkek lappangó hevületébôl

kikél a Szent Lélek, de nem kecsegtet a reménnyel,

hogy sebeinken idôvel hûvösen mohásodik a kín,

ránk telepedése akkora csákányütés, hogy a tájból

a márga vörös ínye kifordul, az öntudatig bizton

el így ér a fájdalom, akár a szerszámnyél

emlékeként tenyerünkben fölizzó sorsvonal.

 

Vagy csak bevár a Lét, mint a Keleti-Kárpátokban

a Nagyhagymás fenyôrengetegébôl fölkomorló

üres kereszt, fekete vasból, gyökerezzék általa

földbe a villám, Megfeszített nincsen rajta még,

vajon meddig áll így puszta magában?

                         

                                            (Ôsbemutató a Magyar Rádió

                                            Vasárnapi Újság címû mûsorában.)

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap