Utcai zenész

Kő-Szabó Imre, v, 04/10/2016 - 00:14

   Ebben a kisvárosban minden reggel, ott ült a CBA Áruház, fedett árkádja alatt, Cila a zenész. Egy kis összecsukható széket hozott magával, szétnyitotta és leült. Maga elé vette a földre letett hegedűtokját és kivette belőle az idők folyamán fényesre koptatott hegedűjét.. Elkezdett játszani. Az egy száll hegedű hangja, mint valami madár csicsergése, járta be a széles utca házsorait. Ez a hang nem volt mindig egyforma, mert Cila, a régi cigányprímás, már túl volt a hetvenötödik évén és ujjai sem úgy engedelmeskedtek neki, mint azt ő szerette volna.                    

Fiatalon apja, aki szintén zenész volt, adta kezébe a hegedűt. Megmutatta neki, hogyan kell fogni a hangokat, meg hogyan kell bánni a vonóval. Szerencse, hogy zenei hallása, vele született tehetsége volt. Apja előjátszotta neki, a nótákat. Próbálta hallásból követni, hol sikerrel, néha nem annyira. Amikor idősebb lett, meg a gyakorlás, meghozta gyümölcsét. Tizenkét éves korában ő játszott legjobban a telepen muzsikáló csávók közül.   

   Húszévesen alakította meg első bandáját, amellyel végig muzsikálta a környék összes lakodalmait, névnapjait, falusi mulatságait. A banda egy összeveszés után, feloszlott. Jó darabig csak egyedül hegedült, néha más bandákhoz csatlakozott, egy-két alkalomra.  

    Az egyik faluban, megnyílt egy nívósabb étterem. A tulaj úgy döntött, fogad egy cigánybandát, hogy éttermében, a vacsorához zene is szóljon. Meg kereste Cilát, aki egy újabb bandát szervezett és negyed magával, egy cimbalmossal, egy brácsással és bőgőssel zenélt estéről estére. Szép időszakot értek meg, húsz évig ők muzsikáltak a Véndiófa címzettű vendéglőben.   

A kor, a betegség, meg talán a gazdasági helyzet, vagy a változó világ, nyugdíjba küldte a bandát. A bőgős még aránylag fiatalember volt, ő elment külföldre. A brácsás, már akkor öreg volt, amikor ide került. Öt éve annak, hogy Cila hegedűjének hangjaival búcsúztatták őt a temetőben. A cimbalmos még él, de ő nem jöhet ki hangszerével az utcára zenélni. Neki könnyebb, ő fogja hegedűjét, melyet az utóbbi időben egy vastag madzaggal a hátára köt. Egyik kezében fogja az összecsukható, háromlábú székét, a másikban pedig botját, mert támaszkodni is kell, ugyanis már jó egy éve, szédül menés közben   

   Minden reggel, - kivétel a vasárnap -, kibotorkál az utcára, megszokott hegyére a CBA-hoz és zenél. Hegedül!  Az emberek jönnek, mennek körülötte. Van, akivel vált pár szót, aztán kopognak a fémpénzek a szétnyitott hegedűtokban. Amikor elfárad, előveszi a felesége által becsomagolt szendvicsét, falatozik.  Aztán muzsikál még egy kicsit, megszámolja a napi bevételt. Gondosan becsomagolja hegedűjét, összeszedi holmiját és elindul haza, azzal az elhatározással, hogy holnap reggel, újra kezdi a hurok pengetését.                                                                                                                                                                                                             *                                                                               

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap