Utolsó utáni szó jogán 3. rész

Petrusák János, sze, 02/15/2017 - 00:12

ELŐADÓ

Ezért nehéz az írás! Betűket csak úgy leírni, könnyű. Úgy is, hogy szavakká, mondatokká álljanak össze, értelmük legyen. Az már nehezebb, hogy a bekezdések kis villanatokat láttassanak meg, egy oldal egynéhány vagy csak egyetlen percet talán, a fejezet sztorit, ahogyan azt az angol mondja. A regény meg, jaj, a regény, egy egész életet!  Amely mese, mégis hiteles. Amelyet én alkotok, mégis...

(a nézőkre mutat)

Te vagy benne! És ha ezt meg tudom csinálni...

(kis szusszanás)

Akkor író vagyok!

Kis csend.

Az ELŐADÓ feláll.

ELŐADÓ

Lássuk a leckét, ahogyan a nagy Reinhardt mondta. Ne ordítsak, legyek áhítatos és csendes. Sétáljak. Hm, ez még sikerül. Hát van nekem pénzem villamosra, netalán taxira?

(legyint)

Szóval, sokat sétálok.

(felmutatja ujját)

Járjanak magányosan.

(körülnéz)

Hogyan járnék máshogy?

(az első sorban egy hölgyre néz)

Nagyság?

(karját nyújtja)

Jön velem? Nem egy kis swinget járni, hanem csak csendes, nyugodt andalgásra? Na, ugye nem. Akkor meg?

(magára mutat)

Látszik, művész vagyok. A magányom már megvan hozzá. Az meg.

Az ELŐADÓ búsan visszaül.

Hangszóróból swing-zene, nevetés. Pohárcsörgés.

ELŐADÓ

(búsan)

Pedig próbáltam, hogy olyan könnyed, mának élő legyek, mint más. De...

(fejet ráz)

Bennem voltak a történetek, a jellemek, a hangok. Szereplőim maguktól beszéltek.

ELŐADÓ felugrik. Összevágja a bokáját, biccent.

ELŐADÓ

„Mától kezdve pertuban vagyok a lakossággal! Szervusz nép!”

(a nézőkre néz, majd int nekik)

Erre nektek, mint jól nevelt népnek, azt kell mondani,  hogy: „Szervusz király!”

(leül, sóhajt)

Álmok.

 

DÖRGŐ HANG

Térjen vissza az események sorrendjéhez! Hogyan követte el a bűnt, hogy író lett?

A hangszóróból duda, majd kiáltozás és ködkürt hangja.

 

ELŐADÓ

Igen. A csavargás. Hittem, akartam hinni, hogy az írói  maga keresés okán. Nem ihletet gyűjtöttem, eh, azt csak a tehetségtelenek teszik, s nem is történeteket lestem el, mert az meg legyen az újságíróké, inkább kerestem magamban azt a történetet, amelyet...

(nevetve a nézőkre mutat)

Nektek írhatok! Egy egészen, egészen Rejtőst. Bár akkor még nem így hívtam önmagam. Senki sem tudta, ki az a Rejtő, se azt, hogy P. Howard, de még azt sem nagyon, hogy Reich Jenő.

Előadó felugrik, megkerüli az asztalt, majd visszaül.

ELŐADÓ

Voltam sok helyen. Csavarogtam, na. Prága, Bécs, kábellopás, elnézést, kábelrakás, és hólapátolás kiskabátban, lyukas cipőben, amely amúgy is nyári. Ez voltam én, a többiekhez viszonyítva aránylag egészségesen és jól öltözötten. Néztem az életet, a munkásokat, a szegényeket. Akik akartak, más életet, itt...

(mutat a homlokára)

és nem csak idebe.

(mutat a gyomrára)

Ezért kerültem bajba. Mondjam úgy, megint? A proletkult egyletben Szophoklészről tartottam előadást, mondhatom szerénység nélkül, hogy nagy sikerrel, hiszen még a hatalom is kíváncsi volt rám. Beküldte a rendőröket, akik istenesen megtapsoltak. Pofon jobbról, pofon balról. Rendőrtaps. Hogy miért? Ne hidd, hogy a rendőrt, a csendőrt vagy a seriffet a gazdag azért tartja, hogy az a szegény nép kis motyóját megvédje a tolvajoktól! Á, nem! A rendőr-csendőr-seriff a karhatalom, a gazdagok helyett a kar s a hatalom. Az ő érdekeiket védi. Úgy megtapsoltak ám...

(a füléhez nyúl)

hogy kettő napig nem hallottam. Aztán meg rá két hétig azt hallottam, amit nem kellett volna.

(felnevet)

Hogy engem tapsolnak.

(biccent)

Volt az is.

ELŐADÓ elmerülten lapozgatni kezd.

ELŐADÓ

Nem rabolom  (mert talán ezért is fülön tapsolnak), szóval nem rabolom idejét a tisztelt bíróságnak, se a hallgatóimnak avval, hogy mesélem szövevényes csavargó kalandjaimat. Át Európán, hogy előbb Alsó-Ausztriát, aztán Dalmáciát, majd végre a tengert, aztán Konstantinápolyt, majd Ankarát láthattam meg. Utaztam, ahogy tudtam, mindig pénztelenül, mert honnan is lett volna nekem pénzem? Így utaztam vasutak tetején, tengelyén, gyalog, lovas kocsin, fedeles szekéren, időnként a csavargók börtönében pihenve meg.

(felpillant)

Zsidó nyugtalanság?

(megvonja vállát)

Mondták rám. Én nem mondom. Egyszerűen érdekelt a világ. A világ és benne az ember, a sokszínű. Mert nem a világ színes, hanem mi, akik kitöltjük.

Francia sanzon hangjai.

ELŐADÓ

Igen, Párizs. Húzott, vont magához engem is. Nem akartam neki ellenállni. Egy nagy gubanchurokkal, mert olyan betű nincs, még varga sem, jutottam el Párizsba. Húsz lej volt a zsebemben. Amely amúgy lyukas volt. Csoda, hogy a román pénz, mely ki tudja, hogyan került oda, ki nem esett.

(zsebébe nyúl)

Aztán rájöttem, ez nem az én kabátom. Így már értettem, hogy nincs lyukam, de van lejem, és azt is, hogy a más kabáttól még nincs más életem. Valaki, valahol egy melegedőn vagy egy börtönben azt hitte, hogy jó cserét csinál. Ha velem kabátot, s ezzel sorsot is cserél?

(megingatja fejét)

A szegény sorsa mindenhol azonos.

Francia hangok a hangszóróból: „Assis! (ásszi), Coucher! (kusé), Reste! (reszt), Rapporte! (ráport)”

ELŐADÓ megmerevedik. Aztán felnéz.

ELŐADÓ

Igen, már tudják. A légió. Az idegen. Nekem az maradt. Idegen és idegölő. Még a magyar hadsereget is elkerültem, ebbe az idegenbe meg... belesodródtam.

(vállat von)

Mert mit csinál az ember, aki felhagy minden reménnyel? Megmondta Dante. Elmegy a pokolba. Sokan nem hiszik. Én tudom. Végigkóboroltam Franciaországot, aztán egyszer csak ott voltam Fort Saint-Jeanban (for szenzsanban). Mint annyian. Köztük annyi magyar. Mindig is voltak, de én velük nem találkoztam. Talán a franciák akarták így. Hajam nyírva, testem szőrtelenítve, rossz fogam kirántva (egészségügyi ellenőrzésemnek ezzel vége), kis gatyától nagy gatyán és ingen át a zubbonyig új ruhába dobva, hogy aztán máris mehessek, így szépen kinyalva a... vágóhídra. Mert tulajdonképpen minden katonát oda szánnak. Ha van idő, akkor esetleg nem egyből.

DÖRGŐ HANG

Vigyázz!

ELŐADÓ felugrik és vigyázzba pattan.

DÖRGŐ HANG

Nem lázít!

ELŐADÓ

Igenis, értettem.

ELŐADÓ tiszteleg, aztán leül.

ELŐADÓ

Azt kérdezed, milyen volt? Milyen az a rettegett légió?

(vállat von, könnyeden)

Keveset szenvedtem. A koszt elég jó, a bánásmód sem tűrhetetlen, ha valaki a fegyelmet betartja az üllő és a kalapács közt. Az üllő volt a szabályzat, a légiós szentírása, a kalapács meg, na, a kalapács az annyiszor megénekelt s elátkozott kiképző őrmester. Csitt-csatt, csatt. Egy légiós fegyelmezés a magyar vagy francia csendőrfigyelemhez vagy német rendőri neveléshez képest szinte nevetséges. Így, utólag. Bár a lényeg, hogy lehetőleg nem sokat kell ama bizonyos üllő és kalapács közé kerülni. Nevetséges, hogy sokan, kik kövérkések voltak, cérnává fogytak, vagy el is fogytak, nem bírták. Viszont mi, képzett és szakavatott éhezők, azon a főtt rizsen és műkávén, amelyet legalább minden nap adtak, szinte kigömbölyödtünk.

(legyint)

Azért senki se rohanjon most oda! Nem embernek néztek minket. És ne mondjam meg, hogy minek. Ráadásnak nem embernek, legalábbis nem fehérebb fajtájúnak való éghajlatra vittek minket. A fojtogatón meleg éghajlaton teljes rüsztunggal hat-nyolc órán át kell menetelni naponta. Fel-le, fel... Míg össze nem esel, bele nem döglesz, vagy... túl nem éled, valahogy. Aztán jöhet a légiós szieszta, amikor tizenegytől délután négyig nem csak szabad, hanem muszáj is az ágyon heverészni. És ebbe nem csak én hülyültem majdnem bele. Volt, akinek sikerült.

DÖRGŐ HANG

Nyavalygás!

ELŐADÓ

(felpillant)

Háromszáz jelentkező közül négyen szereltünk le élve az őrmesterem truppjából. Erről ennyit...

DÖRGŐ HANG

Sok is volt!

ELŐADÓ

(vállat vonva)

Nekem mondja? Mindig csak menni és menni, és mikor elindul az ember, sohasem lehet tudni, mikor ülhet le ismét. Ezt tanultam a légióban. Az „etrangere”-ban. (etranzséban)

DÖRGŐ HANG

Ezért lett ilyen!

ELŐADÓ

Mert ilyen vagyok, ilyen akarok lenni. És maradni...

(búsan lenéz)

„Bizonyos relációk alacsony értékén az élet semmilyen közbenjárása nem változtat.”

DÖRGŐ HANG

Marhaságokat beszél!

ELŐADÓ

De legalább beszélhetek! Ehhez kellett egy megevett fél  szappan és a részeges ezredorvos jóindulatú segítsége. A csapatom offenzívába ment a meg nem hódított, de névleg francia területek felé. A dicsőség, a „vive la France” (vív la fransz) és a halál felé. Én inkább vissza, Európa felé vettem az irányt.

(székén hátradől)

„A sors olyan, mint egy részeges szabász: mikor belevág a szövetbe, még nem lehet tudni: felöltő lesz-e belőle vagy nadrág.”

DÖRGŐ HANG

Ez is marhaság!

ELŐADÓ

Magából, tisztelt...

(legyint)

Nem mondom, mi lett.

DÖRGŐ HANG

És magából, itt, Európában?

ELŐADÓ

Folytatom. Egy kis Villefrance-i (villfranszi), monacoi, Monte-Carlo-i,  San-Remo-i börtönkéjlak-megismerés után, és amikor már a helyi csendőrjárőrök nagyon ismertek, jelentkeztem...

DÖRGŐ HANG

Újból a légióban? Na ne!

ELŐADÓ

Én is ezt mondtam magamnak. Hogy inkább menjek másfelé. Milánóban a magyar konzulátuson jelentkeztem lejárt papírjaim ügyében. A már több éve lejárt útlevelem miatt.  Jól megnéztek. Szerintem hülyének. Meg annak, aki vagyok: világcsavargónak. De, mert a tisztesség olyan, mint az igazi úri szabó, nem ismer alkut, nem akartam kiábrándítani őket.

(ripacs mozdulatot tesz)

Vállaltam tisztességes csavargó mivoltom.

DÖRGŐ HANG

Gratula!

ELŐADÓ

A konzul is ezt mondta. Miután valahogy így, ha nem is ilyen szavakkal fejtettem ki neki. Ő úgy megsajnált, de úgy, pedig valami báró volt, hogy hazaküldtek. Ideiglenes útlevéllel, meg zsebben pár lírával. Ami pár lírával több volt, mint ami a hazaútra kellett, ezért el is költöttem belőle... mindet, mivel keveset költeni nem szeretek.

(felmutatja ujját)

„A pénz értékét az adja meg, hogy mire fordítja az ember. Még akkor is, ha nem fordítja semmire.” Egy úszó jégtáblán tízmillió dollár birtoklása nem jelent semmit. Én viszont az élet tengerében voltam. Egy éjjelre lubickoltam.

(lehajtja fejét)

Aztán... tovább fuldokolhattam. Különösen, hogy segítettek benne. A hatalom, mindenütt, mindig, lelkesen. Volt legális útlevelem, volt egész jó ruhám, meg egy kis szalonspiccem...  hm, igazából inkább kocsmaspiccem... hukk... amikor beleakadtam, éppen a pályaudvaron... hukk... az olasz cabari..., carabi... szóval csendőrökbe. Értelmesek, mint magyar csendőrtársaik. Hamisnak nézték valódi útlevelem. Kitoloncoltak Klagenfurtba, Ausztriába. Engem, a magyart!

(váratlan felnevet)

Klagenfurtban két héten át fát vágtam az udvaron, csendőri szuronypuskás asszisztálás mellett, ugyanis tél volt, a toloncházban meg hideg. Az őrség szobájába viszont meleg kellett, ezért vágtam a fát. Tolonctársaimnak maradt a hideg, nekem viszont lett a meleg, hála a testmozgásnak. Amelynek köszönhettem, hogy kiengedtek.

Az ELŐADÓ felpattan, leül.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap