Vác, a fővárosok kis vetélytársa

Lukáts János, v, 12/30/2012 - 00:02

 

 

 

„Száz vasútat, ezeret! Csináljatok, csináljátok…” – zakatolnak fülembe a költő sorai, miközben szinte zajtalanul suhan a vonat. Manapság országos méretben folyik a vasútvonalak fölszámolása, itt a „zónázó” alig félóra alatt ér célba. Pest-Vác – 1846 nyarán Magyarország első vasútvonala volt, ezen az első szerelvényen ott utazott a jelen és a közeljövő két vezérférfija: Széchenyi István és Kossuth Lajos. Bizonyosan nem véletlenül lett a hazai vasút első célállomása Vác, a közeli, elegáns kis püspökváros. Pesten – ugyebár – megkülönböztetett, irányjelző szerepe volt és van ma is ennek a településnek: a gazdag sétány a Váci utca, a gyárnegyed forgalmas gerince a Váci út, mindkettő észak felé mutat. A váciak mégis vegyes érzelmekkel viseltettek a vasút iránt: a jeles napon leégett Vác szegénynegyede, a Tabán városrész. Rossz ómen. A vasút pedig ettől kezdve inkább Pestre vitte az árusokat is, a vásárlókat is. A nagy tettek – lám – néha kiszámíthatatlan végre vezetnek.

A váci csata emlékműve

A váci csata emlékműve

A Duna folyó és a Naszály hegy között Vác hosszan nyúlik el észak-déli irányban, a főúton egymást érik a kisebb-nagyobb terek, mint nyakláncon a gyöngyszemek. Vác csöndes város, a csöndhöz bizonyosan hozzájárul egy sajátos növény, az utcákon véges-végig telepített fasor – kőrisből. Sötét a törzse, sűrű a lombja és fekete a magja a kőrisnek. Esőben ernyőt ad, napsütés ellen árnyékot, felfogja az utcazajt. A főbb utcák Vácon egyenesek és merőlegesek, közöttük egy-egy mellékutca görbül. Újabban megnyitottak egy sor belsőudvart, zsákutcácskát. Zárt kis terek keletkeztek, egy-egy üzlet, szökőkút, fa – paddal, ennyi fér el rajtuk, mint apró zugolyok meseországban.

Szép legenda maradt meg Vác évszázadainak kezdetéről. Géza király, a XI. században itt gyűjtötte össze hadát, amellyel Salamon legyőzésére készült. Az erdőből agg remete lépett a király elé és diadalt jövendölt neki. A remete neve Vác volt. A király – győzelme esetére – új templom alapítására tett ígéretet.

Géza legyőzte Salamon hadait. Aranyló aganccsal ekkor egy szarvas bukkant elő az erdőben, a királyt egy folyóparti sziklára csalogatta, majd a Dunába vetette magát és eltűnt. Géza értett a jelből: a sziklabércre alapította fogadalmi templomát, a templom körül a települést – a remete emlékére – Vácnak nevezte. A hegyen ma a ferencesek temploma áll, a tér Géza király nevét viseli.

Géza és Szent László Vácot akarta az ország fővárosává tenni. Hegy és víz között feküdt, jól védhető város volt, István óta az ország első püspökségeinek egyike. A Duna hajókat hordott a hátán, Vácot híd kötötte össze a szigettel. Aztán mégse Vác lett a főváros. A hegy elállta a terjeszkedés útját, a folyó túl gyakran kiöntött, a hajóhidat jégzajláskor szét kellett bontani. A kereskedelmi utak délebbre húzódtak, Budánál, Pestnél, ezek lettek a fővárosok (így, többes számban mondták sokáig). De, azért járt itt gyakran Zsigmond király, járt Hunyadi János, Mátyás pedig 1485-ben országgyűlést tartott Vácon. A fényes események között voltak fekete napok: 1241-ben a tatár kán fölégeti a várost, és lakóit kardélre hányatja. Éppen háromszáz évvel később, 1541-ben Vác vára és városa a budai basa kezére jut, maga Török Bálint juttatja e szomorú sorsra. Tízezer fős török garnizon lesz, valójában Buda pajzsa észak és kelet (Eger, Fülek, Érsekújvár) felé. Török fürdő, minaret, épített kő vízvezeték a dukai hegyekből, - a törökök hosszú időre berendezkedő hódítók voltak. (Keresték a keresztény templom kincseit, nem találták, a régi templom értékeit még időben a nógrádi várba menekítették, és ott jó mélyre ásták.) A vár köveit aztán beépítették a házak pincéibe, az utcák kövezetébe. Az egy Hegyestorony maradt meg, ma lakóház, mutatós díszlet a váci Duna-parton.

A ferences templom oltára

A ferences templom oltára

A Duna-part egyemeletes palotácskáival hangulatos és vonzó látvány. Szemközt a sziget, távolabb a Pilis csúcsai, a város felé keskeny utcácskák vezetnek, lépcsők, apró kávézók, teraszos vendéglők, sziklakertek. Vendégváró negyede a városnak.

A béke azért a török idők elmúltával sem vett öröklakást a Naszály hegy alján. Vác várkapitánya Bottyán János lett, de a város kereskedő népe, a rácok, nem voltak Rákóczi hívei, 1703-ban felgyújtották Vácot. Aztán idővel eltűntek, talán átszivárogtak a szemközti Szentendrére. A „rác templom” megmaradt, ma inkább múzeumként szolgál.

Kollonich érsek kiűzeti a városból a reformátusokat, el is költöznek, no, nem túl messzire. A város- és megyehatár akkoriban ott húzódott, ahol ma a Kőkapu áll. Ott alapították meg Kisvácot, - immár Nógrád megyében. A két város persze kezdettől összenőtt, a megyehatár pedig idővel távolabbra húzódott. Jött aztán egy másik püspök, az osztrák-cseh Kollonich után az olasz Migazzi, Vác legnagyobb jótevőinek egyike. Templomot épít, püspöki palotát, nevelő intézetet, a lábak alá kövezetet, a fejek fölé fasort (talán éppen a kőriseket).

A szerencse újra rámosolyog Vácra, de Migazzira bizonyosan, 1764 nyarán uralkodói vendégségnek ad helyt a város öt napon át. Mária Terézia királynőt elkíséri férje, Lotharingiai Ferenc, a német-római császár, valamint két fiuk, József és Lipót, még ebben a században mindketten királyok lesznek (bár Józsefet, aki II. volt e néven, „kalapos” királyként ismerte a népnyelv). Tiszteletükre épült a Kőkapu, az ország egyetlen diadalíve. Tömör, klasszicista mű, a négy vendég márvány domborművét hordozza. A magassága húsz méter, a belső szélessége mindössze öt, - ma csak északról dél felé haladhatunk át a diadalív alatt, az észak felé utazóknak ki kell kerülniük a kaput.

A város főtere Március 15-e nevét hordozza, az ország legegységesebb barokk tereinek egyike, egyemeletes paloták sora szegélyezi a sajátos alakú (háromszögletű) teret. Nyugat felé néz a tér (de talán egész Vác) legszebb épülete. Migazzi püspöki palotának építtette, itt szállt meg a császári-királyi vendégsereg is. Egy fél évszázaddal később azonban a siketnémák intézete lett, e tisztében első az országban (1802 óta). Az oktatás alapjait Cházár András vetette meg, módszerét egész Európából jöttek tanulmányozni.

De különös sorsváltozáson ment át egy másik épület is, a város szélén, a Kőkapu és a Duna között. „Nemes ifjak nevelő intézete” céljából alapította Migazzi 1777-ben. Ausztria megirigyelte az ötletet, az iskolát Bécsben állították fel. Bölcsebb dolog – gondolták –, ha királyi szem előtt nőnek nagyra őfelsége leendő hívei. Az épület afféle labirintus, belső udvarokkal, égbe nyúló kápolnahomlokzattal. A funkciója aztán nagyot változott, 1855-ben „letartóztató intézet” lett. A váci börtön előtt állunk. A kőfal riasztó méretét nyomorúságosan apró ablakszemek érzékeltetik. A váci „intézet” a hosszú büntetésre ítéltek börtöne.

1956-ban néhány napra megnyíltak a politikai elítéltek cellái, a rabok azonban féltek a volt rabtartók bosszújától, a váratlanul jött szabadságtól. Amint az utcára léptek, szaladni kezdtek. A váciak házaikba hívták, és civil ruhába öltöztették a frissen szabadultakat. Aznap este egész sor jól öltözött, fakó arcú férfi szállt föl a váci vonatra…

A börtönfal közepén vasakból hegesztett riasztó kompozíció, emberalakot formáz, körülötte felhalmozott utcakövek, amelyek forradalom idején jutnak szerephez. A szobor mellett mintha faág nyúlna fölfelé, fényes levelekkel. Egyként emlékeztet a rabságot szenvedettekre, és az őket fölsegélyező váci polgárokra.

A ferences templom szószéke

A ferences templom szószéke

Hajós, révész, halász és vízimolnár, - ők mind a Dunából és a Duna közelében éltek. Nem volt könnyű élet, a víz hol jó barát, hol gonosz ellenség. Az őrlető gazda lepakolta búzászsákját, a vízimolnár a ladikjába rakta, és kötélen a malomhoz húzta a ladikot. Ott kipakolta a zsákokat, aztán a búzát a lomhán forgó kövek közé öntötte. A víz folyt, a hajómalom állt, a követ lassan, de állandóan forgatta az áramlat. A liszt a zsákba hullott, a zsák aztán visszavándorolt a ladikba, a ladikot partra húzta a molnár, a liszteszsákot kipakolta a ladikból, föl a lovas kocsira. Addig az őrlető gazda várt a parton. A vízimalom meg az italmérés nem esett messze egymástól. A vízimolnárság ma már a múlté, nevét talán, ha egy-egy csárda őrzi.

A főút hajlatában emelkedik a piarista templom, hatalmas két tornya különösen szép hangzású harangot hordoz. A templom előtt a sokalakos Szentháromság szobor, 250 évnél idősebb, alakjait a századok megviselték, időnként még a szentek is megújulásra szorulnak. Az ilyesfajta szobor együttesek legtöbbször valamilyen szorongattatás után állítódnak, tűzvész, pestisjárvány elmúltával emelik a városok lakói. Elnevezésükben a szoborállító nép szelleme nyilvánul meg: a németek pestisoszlopnak nevezik, a gonosz bajra emlékezve, - magyarul Szentháromság szobor a neve, amely a bajhárító égiekre emlékeztet.

A piarista templommal egybeépült a gimnázium épülete. Az évszázados iskola a XX. század középső évtizedeiben állami kézben volt, most keresi régi-új hivatását, gyűjtögeti szétszórt értékeit, várja mindig-ifjú hallgatóit. A gimnázium falán emléktábla hirdeti: itt tanult Madách Imre.  

Vácnak bizonyosan legnagyobb tere a Konstantin tér. Schuszter Konstantin püspök keresztnevét hordozza. A tér tengelyében áll a püspöki székesegyház, a váciak szavával: a Nagytemplom. A két csonka torony mögött-fölött 42 méter magas kupola. A kupola fölött még egy lanterna, rézgömbbel, rajta hat méter magas rézkereszt. Esterházy Károly püspök kezdeményezte az építést, de művét majd Migazzi fejezi be (Esterházy idővel Egerben lett püspök, ott építi meg a vácira emlékeztető egri bazilikát). Az építészeti biztonságra törekvés (vagy éppen a bizonytalanság?) miatt a kupola alá nem épült meg a henger alakú dobszerkezet, a templom arányai így némiképp megváltoztak.

A Nagytemplom két művész akaratlan vetélkedésének a színhelye lett. A kupola díszítését és a főoltár képét Anton Maulbertsch készítette. Mária és Erzsébet találkozását örökítette meg, a két boldog asszony köré a mindennapi vidéki élet figurái kerültek az oltárképre, a Máriát hordozó fáradt csacsi meg egy pihenő koldusasszony. Ez kevés volt Migazzinak (vagy éppen túl sok?), Maulbertsch képét befalaztatta, helyébe Schmidt János Márton osztrák művész festményét tétette, amely Krisztust a keresztfán ábrázolja.

A műalkotások helycseréje 1942-ig váratott magára (vagyis több mint százhatvan évig!), ekkor Schmidt Golgotáját eltávolították, és előtűntek Maulbertsch alakjai. Ma – megnyugvással látja a látogató – Schmidt hajdani oltárképe is megtekinthető a jobboldali templombejáratnál, - roppant érzelmi töltésű, lenyűgöző alkotás.

A Nagytemplommal szemben, az országút túloldalán emelkedik a püspöki rezidencia, egyensúlyt teremtve a székesegyház tömbjével. Mellé, a 60 ezer kötetes könyvtárnak külön palotát emeltek. A két épületet az angolkert sötét lombozata teszi harmonikussá. A parkot hullámvonalú „toszkán boltívek” határolják, előtte, de nem középen, Szent István király szobra. Baljában kardot tart, jobbjával keresztet emel a magasba, és mintha térdet hajtana a szemközti templom felé.

A Nagytemplom mögött húzódik a csöndes Báthory utca (ez is csöndes!), kőrisfákkal, járdával, kövezettel, földszintes és egyemeletes polgárházakkal. Az egyik sarokházon tábla emlékeztet: ebben a házban laktak Petőfi Sándor szülei az 1847-48-as években. „A jó öreg kocsmáros” ide húzódott vissza sikertelen kiskunsági vállalkozásai után, az édesanya innen járt föl Pestre – vonattal! – hírneves fia fölkeresésére. Petőfi pedig – egyik látogatása során - ebben a földszintes sarokházban írta Anyám tyúkja c. versét. A járókelő szinte hallani véli a csöndes utcán, amint a vers címadó baromfijának „eszébe jut, kotkodácsol”. Férj és feleség 1849 nyarán néhány nap különbséggel halt meg, a háború okozta kolerában. Költő-fiuk alig két hónap múlva esett el Segesvárnál.

A látogató megpihen, például a Fehér galamb vendéglőben, száz éves bizonyosan van (mármint a vendéglő). Az út túloldalán emelkedik, kétsaroknyi hosszúságban az úgynevezett Vörösház. A püspöki uradalom gazdasági központja volt, öles falakkal, boltozatos kapukkal, méretes udvarral. Mértéktartóan nagyvonalú épület, a magyar vidéki barokk építészet szép példája, színe sötétvörös. Vajon miért nem tudják évtizedek óta megtalálni a ház megfelelő funkcióját? Most jobbára bazársor, kétségkívül szép bazárok, de bazársor máshol is lehetne.

Várfal a Duna-parton

Várfal a Duna-parton

Aki a tekintetét magasabbra emeli, ellát a Naszály zöld tömbjére. Hullámos hegygerinc, 652 méter, valóban szép szál hegy a Nagy Szál (mert így hívták hajdanában). Lehetne akár a Cserhát előőrse is, de a geográfusok önálló szigethegynek mondják. A hegy homlokába csúnyán belepusztítottak, a kőbontás évtizedeken keresztül folyt. Valójában környezetkárosítás és levegőszennyezés, a széljárás két nemzedéknyi idő óta a város arcába fújja a port.

A Naszálynak odaköszön a budai Gellérthegy és a Csóványos a Börzsönyből, a Pilisből a Dobogókő, közelebbről a Salgóvár, távolabbról a mátrai bércek. Távcsővel, tiszta időben a Magas-Tátra is – állítólag. Kevés turista járja, vajon miért? Nevezetes látnivaló a Násznép-barlang, rejtélyes kürtői és víznyelői máig feltáratlanok. Viszont kincsvadászok időnként fölkeresik, az a hír járja ugyanis, hogy görbe ország szegénylegényei itt ásták el a kincsüket.

Vác nyugati oldalán, a Duna látványával alig lehet betelni, az évszakok változása, sőt még a felhőjárás is más és más színben mutatja az örökké változó, örök-egy Dunát. Partján a váci Duna-korzó „emléket őriz” a fővárosból: a Parlament építésekor a Duna-part kovácsoltvas díszkorlátját eltávolították (úgy egy kilométer hosszúságban), azóta a váci korzó ékessége a Feszl Frigyes tervezte korlátsor.

Hogy a folyót sebesebb futásra ösztönözzék (és hogy a hordalékot ne a korzó lábánál rakja le), a medret az 1960-70-es években „megkarcsúsították”. Most lombos liget, bicikli- és sétaút húzódik a korzó és az új Duna-part között. (Viszont a korzóról csak a szemközti hegyeket látni.)

Vác mindig is a vizek városa volt, a víz kezdetben a molnároké és hajósoké. De már Széchenyi lelkesen látogatta a váci regattaversenyeket, a magyar evezőssport „bölcsőjét látta a váci Duna vizén ringani”. Indult innen a vízi világot meghódítani olimpiai aranyérmes, tizennégyszeres magyar bajnok: Hesz Mihály. Evezni és úszni szinte kötelező volt Vácon. Csónakon átevezni, vagy csónak nélkül átúszni a szigetre azért embert próbáló teljesítmény, de ha az ember tizenvalahány éves, akkor semmi se lehet akadály. Öregdiákok mesélik, hogy hajdan (például a piarista gimnázium diákjai között), a március 15-i ünnepély után estek a nagy Duna-átúszások, miközben az osztálytársak a korzón őrizték a vállalkozó szellemű, kora tavaszi úszóbajnokok ruháját. (Ezt a szokást persze a gimnázium tanárai is ismerték, az ünnepi fürdőzésnek gyakran tanári beírás és atyai nyakleves lett a következménye.)

A délutáni feketét már a Remete kávézóban fogyasztjuk, Vác remete és a szarvas ezúttal falikép az épület homlokzatán. A szemben fekvő partszakaszt Pokol-szigetnek hívják, legfőbb intézménye nem oly rég még a Pokol-csárda volt, ma elhagyott bagolyvár. Vajon miért? – kérdezzük kedvszegetten. A komp óránként kel át, a csárda Tahi felől hídon is elérhető. Olyan látvány Vác városa, templomtornyaival és palotasoraival a Pokol-csárda teraszáról, mint sehonnan. A hajdani panoráma-fényképek mind innen készültek. Ma vajon senki nem vágyik ilyen látványt kellemes vendéglő teraszáról megtekinteni? Más városban, más országban ez a Pokol – mennyei üzlet volna! (Bocsánat a profán mondatért!) Itt csőd, csúfos bukás. Rosszabb: szánalmas magyarázkodás, hogy miért nem éri meg a Pokol-csárdát működtetni. Isten veled, vendégjárás!

Járjuk Vác utcáit, a múlt és a jelen összeszövődik, hol észrevétlenül, hol pedig jól láthatóan. 1849-ben a város háromszor is a hadi események középpontjába került. Görgey itt tette közzé a Váci Kiáltványt, amely békét kívánt teremteni az alkotmányosság és a császárhűség között (történészek máig értelmezik). Áprilisban aztán Damjanich seregei Vácnál találkoztak szembe váratlanul Götz osztrák tábornok csapataival, a tavaszi hadjárat egyik legvéresebb ütközetét vívták a Gombás-patak hídjánál. Az ütközetben Földváry Károly alezredes csapattestével áttörte az osztrákok középső egységeit, elfoglalta a hidat, a Duna-partot, a császári hadrend felbomlott. Földváry alól két lovat lőttek ki, köpenyén tizennégy golyó ütött lyukat. Adjutánsa erős, pihent lovat sürgetett az alezredes számára, de „Gebét neki, gebét! – hős Damjanich szóla, Tudom, holnap azt is kilövik alóla!” – a költő (Pósa Lajos) a győzelmet és a győzők vidám pillanatait örökítette meg versében. Damjanich nevét, Földváry nevét utca, tér, iskola őrzi Vácon. Götz tábornok elesett a váci csatában, bátor ellenség volt, díszes síremlékét a város tisztelettel tartotta rendben. A XX. század második felében hamvait Ausztriába szállították. Vajon miért hagyta családja, városa, nemzete az elesett tábornokot idegenben nyugodni százötven évig? Vajon miért szállíttatják el az utódok százötven év után a tiszteletben tartott elesettet?

Az ütközet emlékére a híd közelében négyszögletes halom magasodik, fölötte obeliszk, zöldre festve, a tetején aranyló ágyúgolyó. Az ütközetben a Gombás-patak hídján a kőszenteket is fegyvergolyó és kartács tépte, csonkán álltak ott száznál több évig, néma szemrehányással, mint hadi károsultak. Aztán – már a mi századunkban – újra faragták őket. Talán éppen akkor, amikor az osztrák tábornok hazai földbe került.

Júliusban Görgey visszaszorította az orosz előőrsöket, maga a hadsereggel kelet felé húzódott, a szabadságharc utolsó heteit élte a város, az ország. Vác polgárai utcai harcokban segítették a honvédsereget, ezért az orosz fővezér a város felgyújtását rendelte el. Zichy Hippolit kanonok-plébános ekkor a saját életét kínálta cserébe a város megmentéséért. Paskievics méltányolta Zichy kanonok felajánlását, meghagyta életét, a városban pedig felégetés helyett szabad rablást rendelt el. Zichy Hippolit nevét utcatábla őrzi Vácon, de ezt a történelmi adalékot nemigen emlegették az elmúlt fél évszázadban.

Már túl a Gombás-patakon, túl a temetőn, az országút mellett, Pest felé találjuk a Hétkápolnát. Ősi búcsújáró hely ez, valójában egyetlen kápolna és a keresztút hét apró stációja. Évszázados fák alatt, enyhén emelkedő domb tetején a templomocska, mellette szabadtéri oltár. Távoli vidékekről keresik fel mai napig is, Mária-ünnepeken, akár több százan is, egész falvak népe. Olyankor még látni a környező megyék, eldugott falvak népviseletét. A fáradt búcsújárók a tisztásra telepednek, énekszóval köszöntik egymást, a Hétkápolnát. A domb tövében forrás, úgy mondják, vize gyógyító hatású, elsősorban szembetegeknek. Mások meg úgy tartják, Vác legjobb vize a Hétkápolna forrásé. Akárhogy is van, elfáradtunk a hosszú nap után, enyhítsük a szomjunkat abból a vízből, és az se baj, ha ebben-abban a dologban majd tisztábban látunk.

Magyar Irodalmi Lap

   

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap