Vágy

Jászter Zoltán, szo, 11/19/2016 - 00:16

        Harangoznak. Majdnem minden reggel harangoznak. Pontosan 7 órakor. Azt mindenki tudja a faluban, hogy a hét órakor meghúzott harang, halálhírt jelent. Amikor csak az egyiket, a kisebbik harangot kongatják, azt is értik belőle az emberek, hogy valaki a fehérnépből aludt el. Aztán harmadszorra, mindenfélének összehúzzák a harangokat, amelyek mintha pecséttel erősítenék meg a hírt, hogy: Halott van a faluban.

Így ment ez majdnem minden nap, három hónapon át. Január elsejétől, március utolsó napjáig.

Egyik reggel a harangozó, munkába készülődött. Felült a biciklijére és elhajtott a templom irányába. Egy férfi, aki a pipáját tömködte az egyik ház előtt, már messziről észrevette a biciklist. Amikor felfogta, hova kerekezik a harangozó, azonnal futni kezdett utána. Nem csak futott, hanem kiabált is közben. Ezzel hamarosan olyan tömeget csődített maga után, amilyet az oroszok bejövetele óta nem látott ember a fő utcán.

Nemsokára már mások is futottak. Olyan volt ez mintha méhraj üldözte volna a biciklist, aki ijedtében még gyorsabban pedálozott. A harangozó ijedten vette tudomásul, hogy a falu másik végén a kis végben, valaki ugyanúgy gondolta, mint a főutcán az a férfi, aki először eredt a nyomába. Amúgy a kisvég nincs is jó viszonyban a főutcával. Most meg... Hírtelen elfelejtették, hogy utálják egymást? Alaposan összefogtak. A falu népe eldöntötte, hogy kimondja: „Ebből elég!”.

A halált akarták megállítani.

Amikor a biciklisnek eltorlaszolták az útját, a harangozó lassítani kényszerült a közlekedési eszközét, majd végül megállt a tömeg gyűrűjében.

– Maguknak meg mi bajuk? – értetlenkedett a harangozó.

– Nem jutsz el a templomig! – fogadkoztak néhányan a tömegből.

– Menjen haza! – kiabálták a többiek.

– Vasárnap harangozzon csak! – röpült a levegőben a felszólítás!

– Emberek, nekem kötelességem meghúzni a harangot, ha halott van a faluban.

Lehetetlenség volt az összegyűlt tömegnek megmagyarázni, hogy ő csak egy eszköz, amely által bejelentik, és a végtisztesség megtételére összehívják a gyászolókat.

Megjelent a csendőrség. Azaz megjelent volna, de már rég nem ők a rend fenntartói ezen a környéken. Pedig milyen jó lett volna beleszőni őket ennek a történetnek az elmesélésébe. Minden másként alakult volna.

A kikövezett út, még fel sem száradt a reggeli harmattól, amikor ebbe a faluba beköltözött az ördög. Szerencsére nem mindenki volt akkor sem a babonák és a szokások fogságában. És nem is a harangozóról, vagy a halálról szól ez a történet, de még az ördögről sem. Hanem a boldogság utáni vágyról.

Egy asszony, aki elveszítette a férjét, nem foglalkozott a halállal. Sehogyan sem tudott belenyugodni a magányába. Hirtelen megváltozott helyzetén nem enyhítettek sem a pap vigasztalásai, de még a gyermekei, a kis Léna és László sem. Erejét felülmúlta a társtalanság kíméletlen kínzása. Ő testi-lelki társra vágyott, neki arra volt szüksége, és ahogyan ő gondolta: „Azt csakis egy másik férfi tudná megadni neki”.

Az elhunyt férj anyja, az anyós és annak megmaradt lányai mindent megtettek, hogy megkeserítsék az özvegyen, és nem mellesleg nőnek is megmaradt asszonyt. „Haltál volna meg inkább te, mintsem a fiam”. Ezek a szavak nemcsak gondolatban hangzottak el, hanem gyakran az anyós szájából is. Tehát esélye sem volt rá, hogy úgy rendezze az életét, ahogyan ő azt elképzelni is csak akkor merte, amikor egyedül volt a gyerekekkel, akiket sietett esténként minél hamarabb ágyba fektetni, hogy azok álomra hajtsák le szemeiket. Ilyenkor a nő is álomba merült, csak éppen ébren álmodott magának egy új társat és valódi életet.

Az út másik oldalán lakott egy özvegyember. Ő már régebben eltemette a feleségét. Akkor még, csak a városban lehetett koporsót kapni. Most meg minden faluban készítenek belőle. Koszorút is többen árulnak már, mint azelőtt. Mintha többen készülnének a túlvilágra. Bizony. Nagy lett a tudomány. Átlátunk a kapukon. Tudjuk, hogy jó odaát. Azért mégis felvetődik néhány kérdés. Ha annyira jó odaát, miért ez a beteges ragaszkodás az élethez? Meg hogy várnak ránk, prédikálja a pap is. Meg, elvette. Elveszi a kenyérkereső apát, nem kedvez az ifjúnak sem. A Biblia nem éppen így tanítja ezt, nem is bonyolít, és nem homályosítja teológiai trükkökkel az igazságot. Ehelyett azt írja, hogy „az Isten szeretet” és, ha megkeserítjük is egymás életét, élni akkor is boldogság.

Az asszony legalábbis, ehhez az élethez ragaszkodott, amikor annak ürügyén, hogy a kések életlenek át átment az özvegyemberhez, akit arra kért, hogy az fenje meg őket. Ahogyan az köszörülni tudott, a nyomában sem ért senki. Másként, mint a férje, akire csak halványan emlékezett már. Nemsokára a balta, majd az ásó, kapa következett. Az asszony férjhez ment.

A gyerekek is nagyon örültek. Családban nevelkedhettek. László még nevelőapja mesterségét is kitanulta, aki pedig, nagyon büszke volt a fiára. Boldogan éltek, amíg a férj és apa egy napon meg nem halt. Az asszony ismét összetört. Akkoriban már más valaki volt a harangozó. Az előző sokat ivott. Volt, hogy már reggel részegen ment fel a toronyba. Többször olyankor is harangozott, amikor nem kellett volna. Vagy éppen nem húzta össze a harangokat harmadszorra. Csak harangozott összevissza. A húszas tanács alkalmatlannak ítélte meg, és semmilyen közbenjárás nem segített annak érdekében, hogy maradhasson. Az egyik temetés után elbocsátották.

Teltek a napok, hetek és hónapok. Az asszony sehogyan sem tudott belenyugodni a helyzetébe. Eszében sem volt ölbe tett kézzel várni a szerencséjét. Álmodozással táplálta vágyait. Míg egy napon megjelent a tejes autó. Egy fiatalember ült a volánnál, aki nem mellesleg, jó képű és jó megjelenésű volt. A férfi könnyen kezdett beszélgetésekbe a vásárlóival. Amikor legközelebb jött, az emberek csodálkoztak, hogy az a nevükre is emlékezett. Ez csak fokozta a faluban az érdeklődést a tejes autó iránt. Most már nem kósza álmok, hanem egy bizonyos álom kötötte le az asszony minden gondolatát. Eladta a tehenét is, így lett elég pénze, hogy tejet vásároljon rajta, ha volt rá szüksége, ha nem.

Először csak kávéval kínálta a fiatalembert. A gyerekek is hamar megszerették. László megtanult autót vezetni. Persze szólták őket a faluban. Nem volt szokás, hogy valaki, más merjen lenni, mint a hagyományok rabságában életüket tengető tömegek. Ám, sem szóbeszéd, sem mások gátlástalan megnyilvánulásai, semmi fent az égen és lent a földön nem tudta szétválasztani ezt a két szerető embert.

A kikövezett út fel sem száradt a harmattól az egyik reggelen, amikor is a tejes autó a szomszéd falvakba igyekezett. Alig haladt el az otthonuktól, amikor kénytelen volt megállni az útjába álló tömeg előtt. A fiatalember kérte, hogy menjenek el az útról, mert ő időre megy és nem szokása elkésnie.

– Te vagy az oka mindennek! – Kiáltotta egy asszony a tömegből.

– Igen, te meg a feleséged, az a nő, aki elhagyta a törvényeinket!

A harangozót néhány órával később beidézték a rendőrségre, ahol alaposan kikérdezték. Ő elmesélte mi történt azon a reggelen. Az újságok is megírták a történteket, a harangozó nekik is elmondott részleteket: „… majd a feldühödött tömeg rátámadt az autóra. Megragadták annak tulajdonosát, és a féltékeny férfi és női sereg... Istenem. Akik a halált akarták megállítani, most ők... Mit csinálnak?”

A temetés előtt a pap megkérdezte az asszonyt. „Leányom mi a bűnöd?” Mire az csak annyit felelt: „Atyám. Csak boldog akartam lenni.”

Idővel az asszony is meghalt.  

 

„Akkor szadduceusok mentek oda Jézushoz, akik nem hisznek a feltámadásban... Mester, Mózes azt írta meg nekünk, hogy, ha valakinek a testvére meghal és asszonyt hagy maga után, gyermeket pedig nem, akkor a testvér vegye el az özvegyen maradt asszonyt és támasszon utódot a testvérének.

Volt hét testvér, az első megházasodott, majd meghalt gyermektelenül. Ezután a második vette el az özvegyen maradt asszonyt, de az a férfi is meghalt, majd így a harmadik és sorba mind a hét. Mind úgy haltak meg, hogy nem hagytak maguk után utódot.

Mester, a feltámadáskor vajon melyiknek lesz a felesége, hiszen mind a hétnek a felesége volt?

Jézus így válaszolt: „Akik méltóknak bizonyulnak a feltámadásra, azok olyanok lesznek, mint az angyalok. Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is rámutatott a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének nevezte.

Ő nem a halottak Istene, hanem az élőké.”

 

(Máté Evangyélioma 22 rész)

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap