A választás képessége

Jókai Anna, h, 01/22/2018 - 00:06

Válaszok Szűcs Imrének, az újvidéki Magyar Szó munkatársának

 

Jókai Anna ezekben a napokban a Vajdasági Íróegyesület vendége volt, és Zrenjaninban, Törökbecsén, Pancsován és Újvidéken találkozott az olvasókkal.

 

– Ön Simone de Beauvoirhoz és Oriana Fallacihoz hasonlóan sokat foglalkozik a női emancipáció kérdésével. Az egyik legújabb, a Kortárs februári számában olvasható regényrészletében is ezt mondja az egyik női szereplője: „Élt valaha a Mennybolt és a Föld, tökéletes egységben, tökéletes nászban… élt az Őspár, összefonódva, eggyéváltan, a kezdet kezdetének hajnalán, kielégülten és boldogan. Aztán megszületett a viszály istene. Először csak egy fenyőtűt helyezett ég és föld, férfi és nő közé… aztán még egyet… még egyet… s lassan kettévált az alapharmónia.” A kínai filozófia így fogalmaz: elég volt egy késpengényi rés, hogy a világ a nagy egységet elveszítse – ez a veszteség dobta a férfit és nőt is külön útra… Kérdésem: Jókai Annának, a jeles magyarországi írónak is ez a véleménye, vagy pedig szereplőitől eltérően mégiscsak másképp látja és ítéli meg a dolgokat?

 

– Nem annyira a „női emancipáció” gondjai foglalkoztatnak, inkább a nő és férfi közötti törékeny, könnyen fölbillenő kapcsolatok minősége érdekel. Nem önmagában, hanem a világ – és személyiséghelyzet – részeként kezelem ezt a tematikát, ami azonban, megítélésem szerint, nem központi problémakör eddigi munkásságomban. Az embert elemzem, akár a női, akár a férfilét küzdelmeit igyekszem őszintén felmutatni. Mert ahol a nők boldogtalanok, ott a férfi is boldogtalan. Közösen csináltunk az értékőrző fészekből szárnytépő kalitkát. A kínlódásban érlelt, értelmesebb, tartalmasabb összetartozás keresése is közös feladat. Talán ezért is lett az említett új regény címe: A feladat – amelyből a Kortárs egy kis kóstolót nyújtott. Az író sohasem azonos teljesen hőseivel, véleményét „szétosztja” a figurák között, önmagával is vitatkozik, néhol irónia, néhol tudatos objektivitás különíti el. Ahhoz az egész könyv ismerete szükséges, hogy erre az olvasó adjon érvényes feleletet. De az meggyőződésem (s a „főalak” a regényben sorsával ezt példázza), hogy a nő – mint ahogy a férfi sem – nem lehet mindenben tökéletes, ezt az eszményt sugallni hazugság és felelőtlenség. Választani kell, rangsorolni életünkben, s egy többletért a hiányt is álarc nélkül vállalni. Akkor kevesebb lesz az asszonyok közt az ide-oda kapkodó, mindent egyforma szinten ellátni kívánó idegbetegek száma. Ahány nő, annyi recept, az egyenjogúság nem egyenruha, s a kivétel az átlagnak nem szabhat törvényt a demagógia veszélye nélkül.

 

– Az önéletírás és naplószerű Napok című nagy időszakot felölelő regényében egyes vélemények szerint a karrierre áhítozó, de minduntalan csak a siker küszöbéig eljutó Oláh Viktor főhősével egyenlíti ki magát. Flaubert mintájára mintegy azt kiáltja: Viktor én vagyok! Miért ez a szerepcsere? Úgy véli, hogy a mai életben, a mai társadalomban a női szerep nem lehet főszerep?

 

– A Napok számomra egyik legfontosabb munkám. Nem burkolt önéletírás, nem napló és nem is antikarrier-regény. Inkább az eszmélés és a halál közötti tudatépítkezés regénye. Ami történik Oláh Viktorral, az a jó szándékú, de gyenge akaratú értelmiséggel történik, a harmincas évektől napjainkig. A becsapódás, a kirekesztettség, a lassú felismerések folyamata ez. Férfihősben jellegzetesebben és általánosabb érvénnyel kimutatható a „történelmi packázás” emberdeformáló hatása. Nem én, hanem Oláh Viktor keresi egyedül érvényes sorsértelmezését, s halála előtt meg is találja. Belső karriert csinál: fölismeri élete személyre szabott értelmét. Befejezi önmagát. S ezt kevesen mondhatják el, akik vegetatív lelki és szellemi szinten élnek, s úgy is halnak meg. (Fölhalmozott, de végső soron hiábavaló anyagi javak közt, meglehet.)

 

– Novellahősei (a Családi kör, a Téli esték, A koldus asszony meghódítása, a Szeretteink, szerelmeink stb.) életük kisiklása ellenére is – vagy éppen azért – szinte kivétel nélkül azt kérdezik: „Mi dolgunk a világon?” Hadd kérdezzem meg ezt – egy kis kiegészítéssel én is: Mi dolgunk a világon, mi a dolga a nőnek, a férfinak, az embernek, s persze az írónak, a költőnek, a művésznek, a közéleti meg az „egyszerű” embernek a világon?

 

– Erre a kérdésre a legnehezebb a felelet. A legősibb kérdések egyike, s feszítőereje éppen abban rejlik, hogy egzakt válasz aligha lehetséges. Csak megközelíthető fogalmakkal dolgozhatunk: az önismeret megszerzése, az élet értelmezése, a világ alakításának igénye, természetesen minden embernek saját fokán, alkata határai között. Van aki derekasan viseli a változó élet dolgait, legjobb tudása szerint cselekedve, de nem bíbelődik annak „megfejtésével”. „Egyszerű” ember? Alapember. Nélkülözhetetlen ember. Az igazi író, művész, tudós, közéleti szereplő tudja ezt, s megtanulja az átlagot tisztelni, rangját emelni. De saját szerepkörét is felismeri: árnyaltan gondolkodni, kételyekkel küszködni, a lényeget keresni a jelenség játékos fodrai alatt. Távozáskor minél élesebb jelet, nyomot hagyni a világban. Mindig nagyobb terhet emelni, mint amiről rögtön tudható, hogy el is bírjuk. Az írónak a kockázat kötelessége. Bár objektivitásra törekedve – mégis saját világképe szerint kell döntenie. Az Önöknél élő Fehér Ferenc szavaival: „…mert jogom van szeretnem s nem szeretnem.”

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap