Vér és kenyér

Steinné Gruber ..., szo, 12/09/2017 - 00:08

 

 

 

 

I.

Hideg októberi nap volt.

Az ágyúzás napok óta egyre sűrűbben hallatszott. A
fegyverek szünet nélkül ropogtak. Orosz tankok lőtték a
várost. Lőtték, még romhalmaz nem lett. A magyar
főváros, magyar kérésre. A Jóságos Kádár elvtárs
kérésére! '! Az utcákon össze-vissza futkosó férfiak, nők,
gyerekek, akik vagy a szétlőttlakásukból menekültek,
vagy azért voltak az utcán, mert úgy hallották, hogy
valahol élelmet, kenyeret osztanak. A mentők szirénázva
hordták a rengeteg sebesültet éjjel és nappal, megállás
nélkül. A sikolyt, a jajszót, káromkodást, Istenem segíts
fohászt a halálhörgés borzalma fokozta, szinte az
elviselhetetlenségig.

ll.

Az orvosok, műtősök, nővérek, napok óta jóformán
semmit nem aludtak. Az összeesés határáig műtötték a
sebesülteket. Úgy néztek ki, mint a hentesek, nem volt
idejük tisztát váltani. Igen, ők voltak a szent
FORRADALOM szent "HENTESEI". Egy 13 év körüli
kis srácot tettek a műtőasztalra. Tüdőlövést kapott, vagy
repesz érte, még nem tudták, csupa vér volt. A kabátját
széttépték a mellén, vetkőztetés re nem volt idő,
elkezdődött az életéért a harc. Sok vért vesztett már a fiú.
Sápadt arcán az "aligélet" jelével, eszméletlenül feküdt a
műtőasztalon. Éterszag. - Le kell venni róla a kabátot, nem
férek az oldalához, úgy látszik, átfúrta egy szilánk, csúnya
roncsolt a sebe, - mondta a főorvos, aki műtötte.

S ahogy óvatosan vették le róla a rongyos kabátot, a nővér
megszólal: Uram Isten, ez a gyerek egy kis kenyeret szorít
még most is a hóna alatt magához! A kenyér csupa vér
volt. Fölitta a fiú vérét és lelassította a vérzést. Ez volt a
szerencséje. A főorvos kezében, napok óta, most remegett
meg először a szike. Erőt vett magán és folytatta a műtétet.
Harc egy kis életért. Már nem remegett a keze. - Ne félj
kisfiam, megmentelek! Hosszú volt a műtét, ki tudja
mennyi ideig tartott. Senki nem arra figyelt most. Amikor a
fiú testén az utolsó öltéstis befejezte, ráborult a
műtőasztalra és kitört belőle egy vad, fékezhetetlen
férfizokogás. Mindenki sírt, mindenki agyonfáradt és
mindenkinek volt aggódnivalója szeretteiért, hiszen nem
kaptak híreket sehonnan. A napok óta felgyülemlett
feszültség, mint egy gátját áttörő folyó tört ki belőlük. A
fáradtság és aggódás könnyeinek folyamát a sokasodó
jajszavak, roncsolt testű sebesültek ordításának zsilipje
zárta el. Már időérzékük sem volt, csak a tenni akarás
hajtotta őket. A sebesülteket már buszokkal hordták a
kórházakba. Meg kell az embereket menteni. Pihenésük
csak akkor volt, ha kidőlt valaki a "sorból". Pár óra alvás
és újra a műtő. Gyerünk, gyerünk, nekünk itt és most kell
helyt állni!

lll.

A fiút a főorvos a szobájában vitette. Ágy úgysem volt
sehol. A folyosón, matracokon, később már csak
pokrócokon feküdtek a sebesültek. Jajszó és halálhörgés,
Istenem segíts! Jaj Édesanyám, kavargott
összegubancolódva a folyosón (levegőben) nekicsapódva a
falaknak. Iszonyú volt. Iszonyú! Vér és égett hússzag!
Valaki a Himnuszt énekelte, órák óta. "Isten, áldd meg a
magyart," - csak ennyit! Egyszer csak elhallgatott -
meghalt!

IV.

A főorvos is visszavonult a szobájában. Azt mondta, pár
óra múlva keltsék föl, nincs idő a "lustálkodásra". Egy
széket húzott az ágyához, ahol a kis betege aludt. Megfogta
a gyerek pulzusát, elmosolyodott. Jól van fiam. És mint
akit letaglóztak, mély, tompa, álom nélküli alvásba zuhant
a széken ülve. Talán órákat, talán csak perceket aludt,
amikor magától fölriadt. "Jaj, elaludtam, mennyit alhattam,
Mért nem keltettek föl? A fiú,hogy van a fiú?" Újból
megfogta a pulzusát. S akkor vette észre, hogy egy
csodálatos tiszta szempár néz rá! - Doktor bácsi, hol
vagyok? Mi történt velem? - kérdezte alig hallható
hangon.

A főorvos a gyerek homlokára tette a kezét.

- Lázas vagy, de nem túlságosan. Ez jó, nagyon jó!

- Doktor bácsi, nekem haza kell mennem, sietnem kell, vár
az anyukám, ő fekvőbeteg és én ápolom, mert abátyámat
tegnapelőtt – a fiúhangja elcsuklott - tegnapelőtt lelőtték,
amikor kitűzte a lyukas zászlót az ablakunkba. Nekem
haza kell mennem, doktor bácsi. Haza kell vinnem a
kenyeret, - hol a kenyér? - riadtan nézett a főorvosra. _
Anyukám már biztos aggódik éséhes is, tessék segíteni
fölkelni. - és föl akart kelni.

A főorvos szelíd határozottsággal visszafektette a fiút.

- Kisfiam te nem kelhetsz föl, hiszen az is csoda, hogy
élsz. Atüdődön átfúródott egy repeszdarab, de mondd
meg, hogy hol laksz, ésén gondoskodom anyukádról, csak
nyugodj meg, nehogy nagyon belázasodj!

- Köszönöm - és már aludt is. Nagyon gyenge volt. A
főorvos nézte sápadt gyerekarcát, majd fölállt a székről,
megropogtatta elzsibbadt tagjait, megmosakodott és halkan
kiment. A konyha felé vette az irányt. Megkérdezte a
szakácsot hogy állnak élelem dolgában? Tudnának-e neki
valamicskét egy pici csomagba összerakni? Szerencsére
tudtak adni

- Bár siralmas a helyzet főorvos úr, de éppen az előbb jött
egy lovas kocsi megrakva krumplival, kenyér is voltrajta,
liszt, pár zsáknyi cukor, hagyma, zsiradék. Hogy, hogy
jutott ide a Kórház hátsó udvarába, az egy Isteni csoda
ebben a nagy lövöldözésben. Ez a drága jó ember köszönt.
- Lepakolt, és csak annyit mondott:Isten segítse a szent
magyar forradalmat. Kalapját a szívéhez szorította, az égre
nézett egy pillanatig, majd a fejébe nyomta, felült a bakra,
- na, gyia, mondta; még egy párszor kell fordulnunk, amint
látom.

És a falvak szekerei el is indultak százával a főváros felé,
élelemmel megrakodva, a borzalmakkal teli, ám egy dicső
új magyar történelem útján. Ő talán észre sem vette a
körülötte süvítőlövedékeket. repeszeket. Feleségére

gondolt, aki nemrég került fel ide Pestre nagybetegen egy
távoli rokonukhoz. Két fia vigyáz rá, Ebben a
romhalmazzá lőtt városban meg sem találná őket. Ide a
Kórházhoz is a Szűzanya vezette.

V.

A főorvos szóltaz egyik nővérnek, nézzen a fiúra többször,
ő egy kis időre elmegy, - levegőzni, - siet vissza.

Sietni ugyan nem tudott, mert óvatosan kellett haladnia a
felszedett kockakövek, romok, és a minden mozgóra

lövöldözőkmiatt. Útközben sebesülteket is el kellett látnia
az adott kényszerkörülményekhez igazodva. A fiú által
megadott cím nem volt túl messze a Kórháztól szerencsére.
Már majdnem odaért, amikor az utca végén felbukkant egy
tank. Egyszerre álltak meg. A tank leállt és lőtt. A főorvos
feje fölött süvített el a lövedék. Úgy érezte, megsüketült.
Azt az épületet lőtte szét, ahova a kis élelmiszercsomagot
vitte volna. A tank melletti egyik 1. emelet ablakából egy
fiatalember hajolt ki, és éljen a szabadság kiáltással egy
"Molotov-koktélt" dobott a tankra, ami fáklyaként lobbant
lángra. Az orvos döbbenten állt. Pontosan nem emlékezett
rá, hogy került vissza a Kórházba, neki ez iszonyúbb
látvány volt, mint a rengeteg sebesült. Ilyen
kiszolgáltatottnak még soha sem érezte magát, mint ott az
ostrom kellős közepében. Azt sem értette, hogyan úszta
meg sebesülés nélkül?

VI.

Fogcsikorgatva végezte a dolgát. Műtött és műtött. Vegyes
érzések kavarogtak benne felváltva. Néha iszonyú félelem,
hogy hátha hiábavaló ez az újabb magyar csoda, ami a
szeme előtt zajlik, és ugyanakkor hatalmas, ki nem
fejezhető büszkeség, tisztelet a hősök, a küzdeni tudók és
merőkiránt' Majd boldogság töltötte el, hogy ezt a
forradalmat ő átés megélte, részesévé vált. És ugyanakkor
hidegzuhanyként érte a rá várófeladat, közölnia fiúval,
hogy már nincs megadott cím, de sajnos Édesanyja sincs,
mert egy orosz tank szétlőtte az egész házal. Egy súlyos
beteg gyerek, hogy éli ezt túl? Elhatározta, hogy csak
akkor közli Gergővel, ha teljesen láztalan lesz. Szegény
kicsi gyerek, mi vár még rád?

 

VII.

 

A Kórház hátsó udvara védettvolt. Így aránylag könnyen
be tudott állni lovas kocsijával a már egyszer itt járt falusi
ember. Ismerős és megmentőként üdvözölték. Ám most,
valami irdatlan keserűség rajzolta ráncok barázdálták arcát.
A lerakodó segítők meg is kérdezték tőle, hogy mi a baj,
ugye nagy baj érte? Elmondta, hogy ő a Szabadságért
nagyon nagy árat fizetett, mert megtudta, hogy azt a házat,
ahol a felesége, meg a két fia laktak, szétlőtteegy tank. S
kezefejével törölte a szűnni nem akaró könnyeit. Az
asszony szegény gyógyíthatatlan beteg volt, de a két szép
fiam, azok még ...

- Itt elcsuklott a hangja. Időben telt, amíg folytatni tudta.  
Kicsi Gergő tavasszal lett volna 13 éves. 

Az egyik betegszállító, aki segített lepakolni a kocsiról,
felfigyelt: Gergő és 13 év körüli?

- Nekünk van egy kis betegünk és Gergő. A főorvos
fiaként ápolja, és a szobájában fekszik.

A falusi ember elsápadt.

- Láthatnám - azt a, ... szóval szeretném, ... megnézni azt a
Gergőt.

- Jöjjön jóember. A főorvos úrúgy is meg akarja köszönni,
amit a betegekért tett és minden falusi tesz az ostromlott
városért, szabadságharcunkért.

Az ember leszállt a kocsiról és elindult amerre készséggel
vezették.

Az ajtónál megtorpant.

- Menjen csak be, most éppen pihen a főorvos úr.

- De nem szeretném zavarni - mondta és a kalapját remegő

két kezében forgatta.

Aztán vett egy nagy levegőt és bekopogott.
- Szabad - hangzott bentről,

Benyitott. A reménytől és az esetleges csalódástói úgy
remegett a térde, hogy alig tudott egy pár lépést megtenni.

Köszönt.

- Bocsánat a zavarásért főorvos úr, ... de, ... azt mondták,
van itt egy Gergő nevű ...

- Édesapám, ... itt vagyok!

És ez az ember, egy erős, sokat megélt, TSZ-be
kényszerített magyar parasztember kisfia gyönge, de drága
hangjára majdnem összerogyott.

A főorvos odavezette az ágyban fekvő fiúhoz, lassan
ki hátrált, és óvatosan becsukta az ajtót.  

 

 

Megjelent: Steiiné Grúber Katalin: Miért? 1956-2006 (könyv)

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap