Vetési László: Székelyföld és szórvány - tények és illúziók 2/2

Szerkesztő B, h, 03/12/2018 - 00:04

 

 

 

 

Folytatás...

 

Székely autonómia és politizálás

A szórványmagyarság fél a székely autonómia törekvésektől is. A székely önállóskodás egy gyermekekbe, családba, nagyszülőkbe belefáradt fiatal házaspár benyomását kelti, aki mindentől szabadulni akarna, ami szabadságát és kibontakozását megakadályozná. A székely autonómia törekvéseknek sajnos még nincs világos, megnyugtató üzenete a székely területeken kívülre, de sehová sem önmagukon kívül. Az autonómia üzenetét idáig a peremrégiók szorongásainak, sérüléseinek területeire és nyelvére senkinek nem sikerült egyértelműen lefordítani. És mindezt megerősíti az eddig tapasztalt gondatlanság, figyelmetlenség. A szórvány pedig csak abból a történelmi tapasztalatból indulhat ki, amit a tömbtől eddig is kapott: vagyis hogy nem kapott semmit. Mire számíthat tehát? Ugyanarra.

A Tömbvidék elszigetelődése és küldetése

Ma egyre többet beszélünk a Székelyföld, a tömb sajátos szórványküldetéséről. Minél többet járom az erdélyi szórványvilágot, annál inkább erősödik meg bennem a bizonyosság, hogy Erdélyben tömb nélkül nem lehet a szórványban sem tervezni.

Egy bármilyen veszélyeztetett kisebbség mentési stratégiájában a teljes értékű nyelvi léttér megteremtése a cél, és ehhez népesség átrendezés, átcsoportosítás is kell. Erre azonban nincs felkészülve a Székelyföld. Soha nem volt ilyen mély az információs stopp, a kommunikációs és lelki szakadék a tömb és szórvány között. Soha nem volt ekkora az elszigeteltség. Mindenki a maga sebeit nyalogatja, a maga gondjait sorolja. Mindenki egymaga és izoláltan szeretné megoldani kérdéseit.

Tömbvidéken a média alig foglalkozik a peremkérdésekkel, alig vagy csak a magyar tévék kérésére utaznak ki a szélekre riportot készíteni a helyi tévék számára. Az embereket joggal nem érdekli, nem is értik. Miért tegyük hát nyakukba azt, ami nekik nem gond, nem nyűg. Olykor szinte sértően akarjuk a tömböt a szórványok gondjaival fárasztani. A székely vállalkozói réteg is szomszédságilag, területileg belterjes. Minden az: a művelődés, oktatás, egyház, színjátszás, népfőiskola, falutalálkozók, testvérkapcsolatok. A Székelyföld világ és jövőképében nincs elhelyezve az innen elszármazottak identitása, a visszavárás, hazahívás és visszafogadás stratégiája sem. Van a szélterületeknek szórvánnyal való feltöltésének terve is, de erre ez már alkalmatlan a nagyon elbarnult és lassan lakhatatlanul kiürült a Székelyföld-széli Szászföld.

Külön kell a csángókérdés szórvány tömb vonatkozásairól is beszélni. Belső anyaországa lehet-e más egy háromszázezres magyar eredetű és nyolcvanezer magyarul még tudó moldvai római katolikusnak, mint Csík-, Gyergyó- és Kászonszék, és az egész Felső-Háromszék? Évek óta alig hallani már arról, hogy gyülekezeti csángó programok futnának a Szentföldön. Házasságoktól a kirándulásig, művelődési rendezvényektől a gazdasági kapcsolatokig. És ehelyett a katolikus Székelyföld falvai gyakorlatilag lemondtak a csángók gondozásról. Ehelyett Erdőcsinádon ebben az évben a tizedik alkalommal szervezték meg a csángó gyermekek nyaraltatását. Egy színreformátus faluban. Az igazi gond tehát a Székelyföld anya szerepének elhanyagolása. A Székelyföld és a többi tömbvidék egyfajta mostoha anyát, mostoha anyaország szerepet játszik Erdélyben. Pedig mennyivel másképpen fogadhatná a szórványmagyarság a mostohaanya-tömb kinyújtott kezét, ha nem neki kellene megkeresni, kikövetelnie.

Újra ki kell mondani: a szórványkérdés bármilyen megoldását nem lehet a tömb nélkül, a nagyobb tömbgondokat a szórvány nélkül orvosolni. A tömbé és köztük a Székelyföldé tehát a kezdeményezés, ő a jövő letéteményese. A magyar nyelv és kultúra mozgássérültjeit nem felejtheti. Minden magyart meg kell mentenünk, mindenki fontos. Mert csak egy és egységes erdélyi magyarság van.

A szórvány történelmi értékeiről és a tanulságokról nem lehet lemondani

Egy szórványstratégiában leírtam, hogy a beolvadó, az identitást és nyelvet cserélő népességről lemondhatunk talán, de a tanulságokról nem. A tanulság a miénk. Egy anyaföldet csak úgy tudunk berendezni, megvédeni, visszaszerezni, ha környezetét, nyelvi önértékelés gyógyító és öngyógyító nyelvi tájsebészetét, elvégezzük és visszahelyezzük a tájba, de önmagunké értékrendjébe is. A közel és távoli jövőben bármilyen székely jövő tehát a tömb és szórvány kidolgozott kapcsolatában van letéve és elrejtve. Ehhez meg kell látni és becsülni a szórvány történelmi értékeit is. Hatalmas szellemi tőke van itt, ahol sajnos csak a múlt húzódik meg itt. Sehol ennyi egyetemes és magyar történelmi, emberi érték nem halmozódott fel, mint itt a tömb számára sokszor elfelejtetten. A magyarok a legkorábban itt foglaltak hont ezeken a területeken. Történelmi távlatokban a legnagyobbakat ezek a vidékek adták. Ma Cserhalom és Kerlés vidékén, a székely Szent László legendák születésének helyén egyetlen magyar sem él. Akárcsak Budai Nagy Antal szülőfalujában vagy a parasztfelkelés Bábolna hegyén. A szórványvidék adta legnagyobb magyarokat: Bethlen Gábort, Hunyadi Jánost, Bolyai Farkast, Kemény Zsigmondot, Bartók Bélát, Wass Albertet, Barcsay Jenőt, Sütő Andrást, Kallós Zoltánt.

Hány székely iskola volt osztálykiránduláson ott, ahol megnézheti a 8 székelyföldi templomban látható a cserhalmi ütközet?

4. A tömb szórvány kapcsolatépítésének elemei

A kapcsolat lehetőség a többség és a másság megismerésére is

A szórvány és tömb kapcsolata átvezet egy másik dimenzióba is, a másik régiókon át a szórványsajátja mellett a többséggel való kapcsolatnyitás lehetősége fele. Tudomásul kell vennünk, hogy a Székelyföldön sem lehet a környező többség, e másik értékrend megismerése, kiismerése és a vele való valós, tartós érintkezés és távoli-együttélés nélkül tervezni. Ezen kívül, aki a szórványba jön menteni, az nem csak a veszélyeztetett magyarságnak adhat, hanem a többségnek, az egésznek is. Emellett maga is kaphat az egésztől és nyújthat neki is, emberséget, a veszélyeztetett értékek megbecsülését, mély emberi, gazdasági kapcsolatokat, piacot, széles körű értékcserét. De megtanulhatja azt is, hogy mitől kell igazán félni és miért kell félteni azt, ami az övé, és ami még van.

A kapcsolat segíthetné a kölcsönös nyelvtanulást

A tömb szórvány testvérkapcsolata kérdésének kibontása egy sajátos mellékjelentést is kibont: a többség és kisebbség kölcsönös nyelvtanulását, nyelvi együttélését. Ismerős kép: egyfelől a székely nem tud, talán nem is akar megtanulni románul, másfelől a vele együtt élő kisebbségi román pedig magyarul, harmadrészt a szórványmagyar és -székely elfelejtett magyarul. A szórvány egy kisebb terű és használati értékű kultúra és nyelvi értékrend veszélyeztetettségét és lemorzsolódását jelenti, és átmenetet egy másikba, a többségibe. A tömb a másik, a többségi nyelv elsajátításának nehézségeit, szinte képtelenségét jelenti. Vajon nincs átmenet és megoldás e három között? Itt, ezekben a szórványrégiókban és a velük való kapcsolatokban megoldást találhatnánk a Székelyföld és ifjúságának egyik nagy gondjára is: a többségi környezet, az állam nyelvének tisztességes szintű elsajátítására. Nem feladatom elemezni, hogy jelenleg és 80 éve milyen célokat szolgál a többségi nyelv székelyföldi tanítása. Az elsajátítás segítése helyett elsajátíttatás, sőt kisajátítás, kiszorítás folyik, és ez a nyelvstratégia egy dolgot biztosan nem szolgál: a nyelv megtanítását és megszerettetését. Eredményesen. Nem titok, sőt, már közhely, hogy a székely tömbvidéken a többségi nyelv a gyarmatosító hatalom megjelenítésének, az erődemonstrációjának kiemelt eszköze volt, ma is az, sőt, egyfajta előretolt helyőrség. Ennek legagresszívebb és legrafináltabb kifinomultsággal rendelkező, tanulékonyan sunyira csiszolt változatát a Székelyföldön jól láthatjuk az értékek, emberek, hatalmi pozíciók kiszorításában. Ezt az egész 80 éve tartó folyamatot legtalálóbban talán fuszulanizmusnak nevezhetnénk. Erre pedig egy elutasító románo- vagy hungarofóbiával, a másikat emberként szinte fel sem tételező demonstratív és kizárólagosító, mindent, a székelynél, románnál másabbat elutasító ábelizálódással (vagy mioritizálódással) nem lehet válaszolni, és ezzel főleg nem lehet kérdéseket megoldani.

Jó lehetőség a nyelvturizmus

Tudom, hogy nem arat osztatlan sikert az ötlet a románt megtanulni nem is nagyon akarók körében, de egy széles körű tömb és szórvány kapcsolatban, egy cserenyaraltatási program működtetésével, egyfajta nyelvturizmussal segíteni lehetne a székely gyermekeket abban, hogy valamennyire megtanuljanak románul. Ezzel nem csak a nyelvet lehetne elsajátítania a gyermekek a gyermekek között változattal, de a kapcsolatok is elmélyülhetnének, és miért ne jelenhetne meg ebben a kölcsönösség: szórványmagyar mellett a magyarul tanulni akaró román is, sőt, a szülőknek is jól fogna egy kapcsolatépítés, nyelvcsiszolás. Ha már másképp nem, a székely gyermek a magyarul már csak alig tudó magyartól talán hitelesebben tanulhatna románul is.

A tömb és szórvány kapcsolat szemléletváltása

Egy jól megkomponált tömb és szórvány kapcsolatban épp a veszélyeztetett magyarjainkra való odafigyelésben csökkenhetne a többségi nyelv és mellette a mienk iránti irreális undor, és ennek minden oldal vállfaja: a demonstratív nyelv-, kultúra- és másság elutasítás is, és a másik és a másság emberközelívé csendesedne. Az emberközi kapcsolatokban megszelídülhetnének a vad román , de a székelykedő, vitéz attitűdök is, az etnikus pótcselekvések, a románozó , erő- és etnicitást, kultúrfölényt fitogtató, hetykélkedő kölcsönös demonstrációk. A Székelyföldön, a tömbben ott talán hitelesek és sikeresek lehetnek, de más közegben üres ábelkedések. E kapcsolatokkal kölcsönösen erősödhetne mindannyiunkban a türelem, a másság megértése, elfogadása, értékelése. Mert amint tudjuk, a szórványban a magyar önazonosságnak egy egészen sajátos másság változata is van, és ez igen csak nehezen érthető a Székelyföldön, tömbvidéken: a magyarul nem tudó magyar. Ezt is meg kell értenie a Székelyföldnek. Egy ilyen tömb szórvány kapcsolat mellett ne a csúfolódás kísérje a magyarul nem tudó magyart, vagy épp az otthon rosszul beszélő románt, hanem a szeretet, a figyelem és a segítő szándék, hogy újra tudhasson. És ebben a kapcsolatban árnyalódna a székely önismeret is, és a mitikus szórványismeretet és többségi önismeretet egy reális, nehéz helyzetben is védekező és érték megvédő önazonosság-változattal lehetne felcserélni.

A tömb vissza- és befogadó ország is lehetne

Ezzel eljutottunk témánk legalapvetőbb és legnehezebb igazságához, amely túllépi előadásom kereteit, és egész székely nemzeti stratégia is. A Székelyföldnek tisztáznia kell és el kell rendeznie magában, hogy felvállalja-e a belső anyaország, egy magyar nyelvi missziói feladatkör küldetését: az innen kitelepedetteket hazaváró, szórványt befogadó, integráló, innen szétszórtakat hazahívó és ideváró missziót. Fel tud-e emelkedni ehhez a szerephez, de nagy alázattal le tud-e ereszkedni e küldetéshez, meg tud-e belsőleg ilyen irányba újulni, sőt, a többséget is megszólítani. Ehhez a Székelyföldet nem stresszelni, nem neurotizálni kell, a szórvány felől jövő szüntelen szemrehányásokkal nem a bűntudatát kell erősíteni és fokozni, hanem helyére kell tenni a belső és külső értékeket, meg kell találni a konkrét megszólítás módját, a gyakorlati feladatközpontú tervezést, és a személyes felelősségérzetet így kell felébreszteni. Úgy gondolom hazanézve mindig a távolból -, hogy ezzel az érték el- és átrendezéssel még igencsak nagy bajok vannak. De nem hiszem, hogy a belső nagy gondok egy részének orvoslására a tömb számára volna más út, mint ez a felvállalás.

 

A szórvány demográfiai hiányainak népességpótló tartaléka

Mindannyian tudjuk, félve, szorongva követjük Erdély és a Székelyföld romló demográfiai mutatóit. Általános a kiöregedés, a falvak válsága, elnéptelenedés. Az sem titok, hogy távlatokban azé a régióé lesz a jövő, amelyik munkahelyet teremt, itthon és településén tudja tartani a fiatalságot, aki meg tudja teremteni az otthoni letelepedést, aki a kiöregedő falvakra oda vagy haza tudja vonzani a peremterületek fiatalságát. Regáti felmérések, utak rendjén, amikor magyarokkal, székelyekkel találkoztunk, mindig megkérdeztük, hogy hazajönnének-e. Mindig és általános volt a válasz, hogy nincs hová, mert otthon nincs már meg a családi ház, az otthon maradottak kifizették, kielégítették az elmenőt, és már új házat nem tudnak venni. A Székelyföld és vidéke a szórványmagyarságnak demográfiai utánpótlása, összegyülekezési anyaországa is lehet azzal, ha megteremtik számukra a megélhetési, nyelvi és szociális otthont. Bár máris hallok olyan hangokat, hogy nem kell ide senki, a Székelyföld már nekünk is kicsi, nem tud több embert eltartani. De már tudok Erdélyben néhány falut és iskolát, ahol csángókkal, szórványból érkezett elsősorban nagycsaláddal, árvaházi program gyermekeivel népesítettek be kiürült házakat, öregedő falut, elnéptelenedés határán álló iskolát. Akár úgy, hogy gyermekházat létesítettek, akár úgy, hogy a falu összefogott, a családok magukhoz vettek az iskolás korú vagy a szomszédból iskolába járó gyermekeket. Azé a régióé, településé lesz a jövő, aki népesedési hiányainkat szórványok, árvaházi gyermekek megmentésével, szeretetével pótolni tudja.

5. Gyakorlati ötletek, feladatok

Kapcsolatépítés gyakorlati ötlettára

A kapcsolatépítés gyakorlati ötleteinek tárházában van jónéhány konkrét elképzelés, akarat, de nincs az ügynek gazdája. Magától semmi nem megy. Elsősorban nem nagy elvi alapokra, hanem konkrét feladatokra és megoldásokra van szükség, gyakorlati ötletek gyakorlati tárára. Az ötletek ötletes kibontására, a támogatók, a romániai magyar mecénatúra személyes megszólítására. Végül is minden egyszerű, átlátható, érthető, népszerű és eladható ötleteken is múlik. Nem sok, hanem néhány világosan és jól megfogalmazott ötlettel csodákat lehetne tenni. Reklámszerűen hangzatos nevek, konkrét akciók és mozgalomszerű lebontás kell.

Mit segítsünk? - kérdezik gyakran a támogatók, és mi általánosságokat válaszolunk. Pedig a segítés és a tett mindig itt és most -ságában konkrét. A jövőteremtés egyik nagy kérdése az erdélyi magyar belső mecénatúra megszületése és megszólítása lesz. Legyen az erdélyi magyarság tehetősebb rétegeinek, az önkormányzatoknak, egyházaknak annyi erő, pénz és lelki tartaléka, hogy mentő erőként lépjen fel a gyermek-, ifjúsági és szociális gondokban. Sürgősen pl. ösztöndíjalapot kell létrehozzunk azoknak a hátrányos szociális, nyelvi helyzetű gyermekeknek és azoknak, akik magyarul alig, vagy egyáltalán nem tanulhatnak, vagy nem is tudnak. Hiszem, hogy van ma Erdélyben néhány ezer olyan magyar orvos, ügyvéd, vállalkozó, parlamenti képviselő, lelkész és egyetemi tanár, aki csekélyke, de rendszeres ösztöndíjat tudna nyújtani egy-egy gyermeknek, hogy az magyar maradhasson. Ha nincs, akkor megérdemeljük sorsunkat. Itt a Székelyföldön és a Székely Athénban hiszem azt, hogy van annyi iskola, amelyik pl. segítő, és nem feltétlenül anyagilag támogató lelki testvérré fogadhatná az innen nem is olyan messze levő Brassó, Kőhalom, Segesvár, Medgyes, Nagyszeben, Hétfalu magyar líceumait, meleg kézfogásra, forró ölelésre . A tanárok, gyermekek egymás közötti kapcsolatában, cserelátogatásokban mindenki nyerne, gazdagodna.

Válassz testvért!

Sok-sok külföldi testvérkapcsolat után itt az ideje a belső testvértelepülés kapcsolatok kialakításának. Ehhez be kell indítani hát a Válassz testvért! mozgalmat. Kész egy tervezet, szóelemzés, rokonság, nagy szülöttek összekötései alapján is. Sajnos működésére eddig alig van példa. Településeink belső testvéri kapcsolata a szálak szorosabbra fűzését hozhatná, de nem hozta. Annyit kaptunk kintről, hogy át kellene már adnunk idehaza másoknak is szeretetet. Székelyudvarhely és Sajóudvarhely, Szentandráson kívül Mezőpanit Göc. Tömbfalu vállalja fel a szórványt, konkrét gondjaival, és ennek ki kell dolgozni a részleteit. Erre épüljön rendszeres látogatás, kapcsolat önkormányzatok, iskolák, egyházak között. Tömbvidéki iskola fogadjon testvérül egy-egy belső-erdélyi iskolát, ezeket keresse fel rendszeresen, fűzze szorosabbra a diák, tanár, település kapcsolatait. Iskolák kapcsolatában akár gyermekeket is lehetne toborozni szakoktatásra, gyermekhiányra a székely iskolákba. Egyre erőteljesebben ürülő székelyföldi iskoláinkat, városi bentlakásainkat fel lehetne tölteni nagycsaládosokkal, szórványgyermekekkel. A szórványok legárvábbjai a gyermekek. Örökbe fogadása, taníttatása is jó ötlet lenne egy-egy olyan gyermeknek, aki településén nem tanulhat magyarul, és bentlakásba, ingázásra kényszerül. Itt is elmondom, hogy 2007-ig felszámolják a román állami árvaházakat. Ki kellene szedni a román vidékek árvaházaiból a magyar gyermekeket, és a székelyföldi családi nevelőszülős rendszerbe elhelyezni.

Rendhagyó lehetőséget is tartalmaz ez a kapcsolat, a nyelvturizmust cserediák akciókkal, ahol nem csak a székely gyermek tanulhatna meg románul, hanem a megnemismerés és gyűlölet helyett életre szóló barátságok is kialakulhatnának. A többségi vagy a teljesen tömbterületeken olyan nagy formátumú rendezvényre ne kerüljön sor, ahová ne hívnák meg a testvér képviselőit. Kiutazni egy-egy településre műsorokkal, művelődési együttesekkel, gyermekekkel, táncokkal. Szervezzünk egy-egy tömbtalálkozót szórványtelepülésen.

Szórványok Baráti Körei

Szórványok baráti körei is alakulhatnának a tömbfalvakban, akik anyagilag és munkával is támogatnának. Meg lehetne szervezni a székelyföldi szórványnapokat, a hazahívó napokat. Visszavárni egy nagy találkozóra azokat a bukaresti, jászvásári, konstancai és galaci székelyeket, akiknek gyermekei lehet, hogy nem tudnak már magyarul, de még megszólíthatók a gyökerek. Minden 500 léleknél nagyobb lélekszámú település két-három évente szervezzen anyanyelvi gyermektáborokat. Össze lehetne szedni családjainkból a megunt, kinőtt gyermekkönyveket, és elvinni veszélyeztetett iskolákba, és iskolai könyvtárakba elhelyezni. Örökbe lehetne fogadni egy-egy közösségnek egy-egy templomot is. Erdély 150 legveszélyeztetettebb közösségét, ott, ahol már csak egy-két magyar él, de van egy műérték, műemlék templom, szétoszthatnánk a nagy falvak között. Népes gyülekezet tagjainak, mesterembereinek csak egyszer kellene évente kivándorolniuk, ki kirándulniuk a vállalt vidékre, és helyére tenni a templomon a cserepeket, és nem omolta volta össze 20 templom 20 év alatt Erdélyben. Minden évben egy templom. Romtemplomok megőrzésének, felújításának felvállalása. Ugyanitt a település fiataljaival bozót akciókat lehetnek szervezni a romtemplomok kitakarítására, seprésére. A gazdasági kapcsolatok is szélesedhetnének. A peremvidék nem csak piac, de hány belső erdélyi vagy csángó fiatalt lehetett volna dolgoztatni a Székelyföldön, vagy kitelepíteni kisipart a Kárpátokon túlra. Pénzeket és az önkormányzati akaratot is meg lehetne szerezni azzal, hogy kiemelten tömbök szórványprogramjaira különítsünk el pénzeket, hirdessünk pályázatokat, várjunk el terveket. Persze, kérdés, hogy ki lehet mindennek intézménye? Ki vállalhatja azt, hogy évente, havonta, negyedévente rákérdez egy-egy településre: na, mit csináltatok? Nehéz, ha erre sincsenek alapok, és ha nem megy magától.

6. Zárszó helyetti vallomás

Magán is segít az, aki másoknak kezet nyújt. Nem lehet igazi keresztyén, akinek szomszédjában éheznek. A testvéri kapcsolattal pedig mindkét testvér gyarapszik. Lám, ez is a kapcsolatok értelme és célja. Én sem kérek mást hát, csak azt, amit a rendtartó székely falu, a székely család mindig is gyakorolt: vigyázott öregjeire, betegeire, árváira. Előbb meglesték, lepletykálták, megbélyegezték, kigúnyolták a teherbe esett lányt, megbüntették, aztán elmúlt a három napi csoda. Ugyanaz a falu állt a lányanya és gyermek mellé, segítették, szerették és oda figyeltek a leányanyára és a növekvő csemetére is, dicsérték, csodálták, hogy ügyesebb, mint a többi. És a segítés lelke volt a legfontosabb. Ezt követelte az élet törvénye. Ha valahol vendégség volt vagy ünnep a székely faluban, születés, vagy házasság, mindig közösségi öröm, segítő élmény is volt. Szokás volt meghívni a szomszédot is, vagy egy tál étellel a gazdasszony mindig átment vagy átszalasztott egy gyermeket a faluba a szegényebbekhez: legyen nektek is ünnepetek. A gyászban is együtt szomorkodott és segített a falu. Nem kérek hát én sem mást, csak ennyit: legyen hely a szívünkben egy tál szeretetre népünk másainak számára. Jöjjünk és időnként látogassunk meg közösen egy-egy veszélyes régiót is. Például a Füzes mentét, Wass Albert szülőföldjét. Hajtsunk fejet Szentgothárdon a lerombolt, széthordott kastély helyén, álljunk szóba az utolsó pulyoni, szentegyedi, légeni és cegei magyarokkal. Halljuk a romlott és küszködő nyelvet, de csodáljuk a csodálatos embereket. Lássuk meg, mit jelent az anyanyelv Eger várának naponta megvívott véres harca. Nézzünk be az elnéptelenedett templomokba. Nem csak szomorúbban és megrendülve, de bizonyára meggondolkozva is térünk majd haza: alázatos főhajtással a múlt, és a magunk jövője és feladatai előtt. Utána odahaza egy ideig biztosan kevesebbet vitatkoznánk a semmin vagy a kevésbé lényeges dolgainkat felnagyítva. Mert máshol ég a ház. Becsüljük meg hát jobban azt, amit mások már megélnek, amit mi máshol már elveszítetünk. Ott láthatjuk meg, hogy hol vannak belső veszélyeink és elvérzéseink. A szórvány a nemzet öregkora írtam régebben. Aki öregjeit nem becsüli, a jövőt nem érdemli. Az én életemben és világképemben együtt van és egységes a tömb és a szórvány. Szívem másik csücskében kissé hátrább meghúzódva, de ott van a többség is, akit szeretek, de akiktől oroszlánküzdelmek és életáldozat árán is követelem vissza enyéimet: visszafoglalom nyelvehullajtott népemet. Én amikor a szórványt gondozom, a Székelyföldet is féltem. Mert bennünk is itt vannak a belső romlás virágai, mert közel vannak a gazdasági, nyelvi, lelki gyepük. Én tudom, hogy mitől kell félni a Székelyföldet: attól, amit mások már elveszítettek. Naponta ott vagyok azok között, akik néhány évszázada a nemzet küzdelmeinek nagy tanúi voltak. Lassan már csak voltak. Ott vagyok, ahol eldől a holnap és a holnapután, vagyis a jövő. A Székelyfölddé is. Én úgy szeretem szülőföldemet, hogy vigyázok végváraira.

Úgy szeretem a szórványt, hogy el nem felejthetem a Székelyföldet.

Én nem lettem hűtlen a Székelyföldhöz. Innen indulok, ide térek vissza erőt gyűjteni. Megmártózni a többség nyelvének friss gyógyvizébe, visszarakni lelki erőtartalékaimba azt, amit lemorzsol a pusztulás napi látványának lélekromboló eróziója. Néha gyorsan megyek el, hogy ne halljam és lássam az értelmetlen és üres belső vitákat, a pártokat, szakadásokat. De még sincs csodálatosabb föld, mint a székelyeké. Nem kell nagyon szétnézni: van gond bőven a Székelyföldön is. De a magunk nyomorúságát csak úgy tudjuk könnyíteni, ha meglátjuk a másét, és segítünk egymáson. Panaszkodunk, de nem vagyunk olyan szegények, hogy nem tudnánk adni, hogy gazdagodjunk. Minden időben szeret, aki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére. Olvassuk a Példabeszédekben. Tamási Áron mondta hát: Egy szülőföldünk van, és ezernyi kötelességünk. Azt mondhatnám erre a szavakkal játszva, hogy ezernyi gondunk van és egyetlen kötelességünk. Ez pedig az egy, közös és örök szülőföld, amelyik a teljes erdélyi magyarság. Ide egyszerűsödik le minden, főhajtássá és alázatos szolgálattá. Férjen el hát szívünkben a magunké mellett a mások gondja is. És ezzel nem csak könnyebb lesz az álmunk , de nem az egész világon és nem az idegenben, hanem itthon leszünk otthon benne.

Polísz, 2005. 75. azám

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap