Világvége 1962-ben - A világ eleje és vége

Czakó Gábor, sze, 02/13/2013 - 00:11

 

 

 

 

A Jókai tér szűk udvara fölött két vadászgép éles-fényes páracsíkot húzott Nyugat felé. Onnan jöttek talán, mert kicsit föntebb és délebbre két hosszadalmas bárányfelhő szalag bodorodott a Fürst Sándor utca sarki talponálló és az Elefánt vendéglő teteje között. Mire az ember eldanolja a nótáját, ezek a gépek megkerülik az országot.
Ezüst szalag, ősz-szalag, sírkoszorú-szalag. A téren átfutó Károlyi Lenke lobogó, bongyor szőke haja csupa arany-szalag, nyár-szalag.
Miért szaladgált Lenke éppen ott és akkor?
És miért állt a tér közepén Büchnerovics Attila, a szálfatermetű, leszázalékolt hun vérfarkas, és miért kérdezte tőle remegő hangon: – Tudod-e, kislány, hogy mi történt hat éve éppen ugyanezekben a napokban?
Miért nyargalt tova válasz nélkül Károlyi Lenke a bongyor szőke hajával és arany-ezüst szalagjaival a zöld tógájában? Nem érdekelte a világhelyzet? Kívül állt rajta? Vagy túlontúl belül?
– A világ elejét úgy kell elképzelni – magyarázta Udvari Szultán az Elefántban – mint a végét. Megbökte Ló széles mellét, mintegy pontot téve a világ valamelyik végére. Szavai általában szálltak a levegőben, mint májusban a cserebogarak: onnan ide, és innen pontosan oda, ám ő csak valakihez intézve tudta kiejteni őket, ezért bökött. A tagbaszakadt súlyemelő pedig félig az asztal alá merülve tűrte.
– Felmerül a kérdés! Mi volt akkor, amikor még nem volt semmi?
– Elefánt se? Asztal se? Sör se? Pálinka se? Anyám se? Pincér se? Anyósom se? Én se? Záporoztak az alapvető kérdések és kopogott a válasz: – Nem! Nem!
Elhangzott az utolsó kérdés is:
– Isten se?
Udvari Szultánnak gondolkoznia kellett. Kis-Szellőre nézett. A titkos őrnagynak elkerekedett a szeme: tagadta ő Istent számtalanszor, amikor csak kérték, de ott belül, a nyelvén túl, a lelke mélyén olykor, valahogy másként álltak a dolgok. Veszélyesebben. És ha alapvetően tették volna föl a kérdést, bizonyára kénytelen lett volna másként, alapvetően válaszolni.
Végigzongorázott a gerincén egy csontujjas kéz, amikor Szultán kimondta. Néma csöndben, mert a háborgó kocsma úgy elcsöndesedett, mintha Krisztus intette volna az iszákos magyarokat, hogy nyughassanak. Mancus, a táncosnőtudatú pincérlány oly kecsesen és nesztelen vitte vissza az üres poharakat, mintha a Moulain Rouge tehetségkutatója előtt lejtene.
– Nem, Isten sem volt.
– Mi volt?
Szultán elnézett a füstös falon túl a messzeségbe. Jó sokára szólalt meg.
– A Szó.
Kis-Szellő erősen meresztette szemét ugyanarra, de nem látott semmit.
– Hol volt a Szó, ha semmi nem volt? A még sem?
Szultán jó ideig hallgatott, csak a füstös tüdők sziporogtak a teremben.
– Hol volt? Hol sem volt! Egyszerűen csak volt a Szó.
– Ki mondta ki? – kérdezte óvatosan az irdatlan pultoslány a tálaló tetején némán trombitáló fekete elefántszobor alól. Sóhaj szakadt föl a teremben: többen érezték közelebbinek a véget a kezdetnél. A csaposlány kérdése az ő szintjére tolta ügyet, ám ettől még nem szabadultak meg tőle, mert tényleg, ki ejtette ki a Szót? A tekintetek feléje fordultak, majd lassan átcsusszantak Titokban Keresztelő Szent Ákosra: ő kellett, legyen már súgó! Ám a csenevész, gyösz-szőke börtöntöltelék teljes erejével a hordozható kis kukájára, meg a kiürítendő hamutálcákra összpontosított.
– Eláruljuk nekik? – kérdezte Mátyás Karcsi.
Titokban Keresztelő Szent Ákos gondosan kitörölgette hivatali rongyával a soron lévő hamutartó mocskát. Nem szólt. Hiszen ők is tudják.
– Többet nyernek, ha maguk mondják ki?
– Hát, ha mernek nyerni…
– Vagy veszteni…
Hamzsa Bégből kiszólt a fizikatanár. Meg a csatártudatú bekk: az ilyen mód fölött szeret elkószálni természet adta helyéről, ahova aztán nem talál vissza. Mire menne, addigra az ellenfél már mögötte…
– Egy Higgs nevű angol tudós nemrég arra jutott, hogy mégiscsak létezik valami olyasmi, amit hajdan Newton éternek nevezett, s ami közvetíti a kölcsönhatásokat a mindenségben a kezdet kezdetétől, és tömeget ad a részecskéknek. Ezt a helyet a mai fizika nyelvében mezőnek nevezik, amit úgy képzelhetünk el, hogy magas fű nőtte be a világot, ami akadályozza a terjedelmesebb részecskéket abban, hogy ők is fénysebességgel szaladgáljanak. – Hogy ki ne fussanak a világból. – tette hozzá Ló.
– Ez a mező volna a Szó? – kottyantotta Kis-Szellő titkos őrnagy, miközben belül dühöngött: szabad-e ilyesmiket fecsegnie egy fizikatanárnak nyilvános helyen? Nem titok ez? Államtitok? Atomtitok? A titkok faja és száma végtelen. A világ lehet véges: „A tér, a Teremtés tere nyilvánvalóan végtelen, hiszen a Nagy Bumm alkalmával keletkezett mintegy 13-14 milliárd éve. Nincs is értelme végtelen távolságban és végtelen időben és végtelen tömegben-energiában beszélni.” Olvasta egy nemrég elfogott levélben. Bizony, valahogy így kell lennie, hiszen lehetetlen elképzelni olyan botot, aminek csak egy vége van. Ám ha az ilyesmik kiszivárognának és szétterülnének a buta fejekben… ajaj!
– Még hogy mező? Isten szerintem ennél sokkal ötletesebb! – jegyezte meg Mátyás Karcsi.
Szultán – becsületére legyen mondva – hallgatott. Helyette Zelleri Laci szólalt meg Darwin hangján, ugyanis a korszakalkotó nagy tudós egyik fő művét, Az ember származását viselte a hóna alatt immár egy éve, amióta a könyv megjelent. Eddig csak tanították. Fölütötte az arany függönyrojt szállal kijelölt 211. oldalon. Körömollójával szokott könyvjelzőket nyírni a házinéni, a szép, szőke Göndöriné függönyéről. Bosszúból. Hogyan mehetett férjhez egy bumburnyák mozdonyvezetőhöz? Sihahaha! Fölolvasását e szavakkal kezdte:
– A világ végének meghatározása az emberen múlik. Ő dönti el, hogy mikor vág bele. Talán ez lesz az első lépés: „Egészen bizonyos, hogy a jövőben, századokban mérve nem is olyan távoli jövőben, az ember civilizált fajtái az egész világon ki fogják irtani a vad fajtákat, és el fogják foglalni a helyüket. Mint Schaaffhausen megjegyezte, ugyanakkor kétségtelenül az emberszabású majmokat is ki fogják irtani. Az ember és legközelebbi rokonai között lévő hézag akkor még sokkal szélesebb lesz, mert az egyik oldalon, amint remélhetjük, még a kaukázusinál is civilizáltabb ember fog állni, a másik oldalon pedig olyan alacsonyrendű majom, mint a pávián, nem úgy, mint jelenleg, amikor csak a néger vagy az ausztráliai bennszülött és a gorilla között kellene áthidalni a hézagot.”
– Ki ez a Schaaffhausen? – kérdezte Kis-Szellő titkos őrnagy éber szakmai reflexszel.
– Szerintem egy buzi karóra – felelte Radván Emír, – bár sose láttam. A neve után ítélve piszok drága lehet.
Mátyás Karcsi pattintott az ujjával.
– Láthatjátok, hogy az angolok született demokraták. Csak azt nem értem ebben a Darwinban, hogyha fejlődés a természet, vagy legalább az élővilág alapvető és általános tulajdonsága, akkor miért van egyedül a földön az ember-ember? Miért nem alakultak ki hal-emberek vízhatlan papirosra nyomtatott könyvtárakkal, madáremberek, akik sasszemmel vizslatnák a csillagokat a Misina-tetőről, és vitatkoznának a gyík-emberekkel az asztrológiáról? – A többiek hallgattak, mert még sosem rágódtak ilyesmin.
– Rovar emberek léteznek – jegyezte meg Ló. – Hangyáék meg termeszék légmentes diktatúrát hoztak létre.
Végül, mintegy hivatalból Kis-Szellő elővette a foxi-maxin szerzett tudományát: – Mert a munka tette emberré az embert!
– Akkor miért maradt el tőle a hangya meg a méh? – kérdezte gúnyosan feje irdatlan magasából Ló. Történt ugyanis, hogy fölállt és kinyújtózott. – Náluknál többet senki sem gürizik e földön. – Nyújtózott, ásított, majd visszatespedt a székére. – Talán csak én…
– Mert mind nő – szögezte le Hamzsa Bég. Talán gúnnyal, talán kárörömmel. – Nincs kizárva, hogy Új-Guinea valamelyik vulkánkitörés által elzárt völgyében lappang egy nemét vesztett törzs, csupa picinyke, emberre emlékeztető rabszolga-pondró, akik egy irdatlan tornyon robotolnak, hogy annak a tetejéről a királynőjük majdan, évezredek múltán átpillanthasson a hegygerincen…
– Mit fog látni? – Kérdezte Mancus, a táncosnőtudató pincérlány.
– Egy másik hegyvonulatot.
– A fejlődés következő hullámát a gépek indítják el. – Tekintett a jövőbe Jó. – Eddig csak általunk fejlődtek a traktorok, a telefonok meg a rakéták, ezután a saját kezükbe veszik a jövőjüket.
– Mi pedig rovarrá sorvadunk? – kérdezte élesen Kis-Szellő.
– Vagyis nővé? – a pultoslány vihogott: talán saját kérdésén, talán Rejtő Jenőn.
Hamzsa bég tagadólag rázta fejét.
– Sem nők, sem férfiak nem leszünk. Nézzetek körül: gerinctelenedünk és nemtelenedünk.
A téma kimerültével Karcsi kérdéssel zárta le kérdését: – Lacikám, még egy sör?
– Mindent az angolok találtak ki – dünnyögte az irdatlan csaposlány, aki a pult alatt olykor olvasni is szokott. Háború előtti tiltott irodalmat. Most éppen a Piszkos Fred a kapitány című Rejtő-remeket. Ezt a feje fölött leskelődő néger elefánt is tanúsíthatta. Volna. Mert az elefántok egyrészt nem vallanak barátaikra, másrészt sosem hazudnak.
– Meg az oroszok! – Emelte intő mutatóujját Karcsi.
Zelleri megrendelte a sör-kört. Lekötelezettje volt Karcsinak, amióta az megvédte. Történt ugyanis, hogy nagy rakás bukása miatt elcsapták az évfolyam-titkárságból. Mire Karcsi fölállt a gyűlésen és fölolvasta a tagkönyvből, hogy a „KISZ-tagnak kötelessége képességei szerint tanulni és dolgozni.” Jelentőségteljesen levette szemüvegét, mint aki már az igazság birtokában van, s fölösleges a részetekkel bíbelődnie.
– Nos tehát, mi, csupa auditor iuris prudentiae, iuris candidatus büntethetünk-e egy hibáért kétszer? – Erre a kari KISZ-vetők latin tudásuk arányában erre-arra csavargatták fejüket az elnöki asztalnál. ¬– Ha Zelleri kolléga képességeiből csak ennyire futotta, jogos-e őt az utóvizsgák mellett a KISZ-titkárságától is megfosztani? Buffant a röhögés. Zellerit leváltották, a tagság pedig újra megválasztotta.
A sörök megérkeztek, mire Udvari Szultán szerepelhetnékje legyűrte becsületét, és így szólt, lassan, mintha a sörhabból nyalogatna ki szó-legyeket. Leszopogatná, majd kiköpné őket. Kezével mutatta a zárójeleket.
– Ha felmerül a kérdés! Ha már, akkor, figyeljetek! Mértéktelen fejlő(d)és – értéktelen fejlö(v)és – mértéktelen fej(l)esztés – értéktelen fej(v)esztés. – Tanítását befejezvén leszögezte: – Gondolkodom, tehát – bolond – vagyok.

 

 

Magyar Irodalmi Lap   

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap