Virágpompa bánatszirmokkal (Kárpátalja)

Fedák Anita, szo, 09/12/2015 - 00:10

Ha valaki a napokban felkeresi Kárpátalját, furcsa kontrasztot tapasztal. Virágba borult a megye: Ungváron áprilisban nyílnak a szakurák. Minden évben ezreket vonzott ez a csodálatos természeti esemény az Ung-parti városban. A virágzás csúcsa, mikor a szakurák ágait rózsaszín virágok borítják be - hihetetlenül izgalmas esemény és pazar látvány. Ungváron található Európa legnagyobb japáncseresznye fasora, az Ung folyó partján húzódva, de annyira kedveli a virágcserje az itteni klímát, hogy szinte nincsen olyan utcája a megyeszékhelynek, ahol ne lennének virágzó japáncseresznye fák. De vonzotta, a turistákat, a Huszt mellett található Nárciszok völgye, Európa egyetlen természetvédelmi területe is, ahol a csillagos nárcisz óriási területen virágzik. Mindezt múlt időben említem. A virágok szépsége ugyanis nem tudja elrejteni azt, ami jelenleg a kárpátaljai emberek lelkében él: a félelmet. Turisták is manapság már csak elvétve keresik fel ezeket a gyönyörű helyeket. A háborús Ukrajna eme csücske ugyan nem a puskák hangjától hangos, de sokkal nagyobb lelki terhet nyom az emberek vállára: a kilátástalanság és a félelem ott van minden ott lakó szemében. Mert nem kell ahhoz közvetlenül eldördülnie egy fegyvernek, ha valahol valamelyik településen délután a helyi postás áll meg a kapuban. A rettegés, hogy „Istenem add, hogy a nyugdíjat/családi pótlékot hozza és nem a behívót a család valamelyik férfitagjának!” nehéz sóhajként tör fel a szívek mélyéről. Pedig a postás mindennap jön és hozza a katonai behívót. Hogy van olyan település, ahol a 80 katonaköteles magyar férfiból csak kettőt talál otthon, azokat is betegen, már meg sem lepődik a kézbesítő. Hónapok óta nem találja aki átvehetné ezeket a papír-fecniket. Mert nincsenek otthon a férfiak. Szó szerint: eltűntek, jobbára külföldre menekültek a 18-60 év körüli kárpátaljai magyar erősebbik nem képviselői. lassan kiürülnek a falvak. És a legborzasztóbb: a magyar értelmiségből már csak a lelkesebbek és az optimisták maradnak hamarosan. Ha néhány héttel korábban jössz Ungvárra üresen tátongó üzleteket találsz, mondja ungvári ismerősöm. Eltűntek az alapvető élelmiszerek, mert az emberek a háborútól való félelmükben szinte mindent felvásároltak. A termelőüzemek pedig alig-alig dolgoznak. Akinek van egy kis háztájija, azok még húzzák valahogy. De itt a tavasz, folytatja barátnőm, szántani és vetni kell. De alig van férfi már itt. Képzeld el, az asszonyokat, akik itt maradtak, mit kínlódnak, hogy megteremtsék a napi asztalra valót a családnak. Döbbenettel hallgatom, hogy éhség, nyomor van a legtöbb családnál. Saját magam tapasztaltam a következőt: az egyik volt diákomnál járva megkértem, nyissa ki a hűtőt. Az szinte teljesen üres frizsiderben egy tányéron pár túrós derelye árválkodott. „Naponta négyet eszek meg, beosztom.”, mondta szégyenkezve. Nos, talán nem neki kellene szégyenkeznie. hanem azoknak, akik ide juttatták. Aztán elmeséli a magyarországi segélyek igazságtalan elosztását. Az egyik legnagyobb nemzetközi egyházi szervezet mostanában inkább Lembergbe, az ukrán nacionalisták melegágyába viszi a segélyeket. Oda, ahonnan évente rongálók tucatjai érkeznek a Vereckei-hágó felgyújtására, magyar történelmi emlékszobraink megcsonkítására. Néhány napja például az Ung-vidéki magyar falvak helységtábláit fekete festékkel fújták be. A fiatal volt tanítvány folytatja: miután múlt hétfőre virradóan fekete festékkel fújták le több Ung-vidéki település falunév-táblájának magyar feliratát, megyei állami közigazgatás elnöke azonnal elrendelte a megrongált, illetve lefestett táblák megtisztítását, rendbetételét. A régió vezetője ezt nem akárkinek, hanem Bacskai József ungvári főkonzulnak, tehát a hivatalos Magyarország első számú kárpátaljai képviselőjének jelentette be. A parancsot kiadták, igaz arról nem szólt a fáma, hogy kinek is kell majd azt teljesíteni. De azt – elvileg valakinek – illik végrehajtani, elvégre aki a tisztítást elrendelte, az nem más, mint a hivatalos Ukrajna első számú kárpátaljai képviselője. Hétfő után azonban csak felvirradt kedd – hisz ez a világ rendje –, de a magyar feliratokat még mindig rondította a fekete festék. S nem volt ez másként szerdán és csütörtökön sem. Az az igazság, hogy mi ezen már nemhogy nem döbbenünk meg, még csak nem is csodálkozunk, teszi hozzá a fiatal tanárnő. Nem, hiszen egy esetet leszámítva akárhányszor gyalázták meg a vereckei honfoglalási emlékművet, Petőfi Sándor ungvári és beregszászi szobrát (stb.), a rendőrségi nyomozás lényegében eredménytelen maradt. Így hát a helyi iskolák tanárai fogtak neki és több helyen lemosták a „gyalázatot”. Ami az elkövetőket illeti, buzgón keresi őket a rendőrség, de szinte mindenki száz százalékban biztos benne, hogy ukrán nacionalisták voltak az elkövetők. Akik évente a galiciai Lembergből szoktak átugrani egy kis magyarellenes akcióra. Ahová a segélyeket viszik most Magyarországról. No további comment… Kárpátalja tehát április végi tavaszi virágok pompájában fürdik, de a színpompás szirmokat elnézve tartok tőle, hogy még sokáig ott bujkál az emberek szívében a gond és a bánat is.

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap