A visszahúzódó diák (részlet T. P.: Wass Albert, a boldog szomorúember című élet/mű/rajzából) 2/4

Turcsány Péter, szo, 02/06/2016 - 00:07

 

 

 

 

 

 

Folytatás...
 

„Fuit”

Egy röpke szó, mely nemzedéknek átka,
mely századoknak dics-fejére hág,
ő ringatódzik lelkünk tükörén:
öröm-csokorban hervatag virág.

A végtelenségekre végest ő teremt,
a sziklavárból porladó romot,
minden ő, mit egykor elfeledtünk,
édes emlék, mely benne: halott.

Eszmék buknak szárnya-szegetten,
helyette újat, mást hoz a jövő,
dicsőség múltán ő áll majd közénk:
fáradt szívünkben öröm-temető.

Életünkben bús Memento Mori,
jelen s jövőnek nincs hazája itt,
más nemzeteknek harsonája szól,
nekünk csupán egy röpke szó: „Fuit”.15lbj

(Ifjú Erdély, 1924. június)

A vershatás: döbbenetes. Trianon gyermekéé ez a hang. A komor szakaszvégek a magyarországi „szabad világban” is aligha megnevezett történelmi összegzéssel bírnak. Kölcseys és vörösmartys a felejthetetlen záró szakasz. Az Áprily történelmi kompozícióival rokon költeményt a korabeli cenzúra miatt sem első, sem második kötetébe nem tehették be a Minerva szerkesztői. A költemény gondolatmenete és zárlata nem retorikai „fekete festés”, amely az eszmélést, a felrázást szolgálja, hanem a lelken ülő bazalt-nehéz szikla, amely így kimondva és megosztva másokkal könnyebb lehet a jövőre nézve, de a fájdalom sötétjét nem oszlatja. Trianon pokla borzongatja a versolvasót. Trianon pokla borzongatja a versolvasót.

1924 nyári hazatérésekor, téli kirándulásain a természet – Isten (= szeretet, békesség) – ember egyensúlya várja az otthoni táj szemlélésében. Versei ezt az élményt (s ezt a nyugodt hitet!) finoman árnyalt metonimikus képekkel és határozott zeneiséggel közvetítik az olvasók felé:

„Leszállt az éj a rengeteg fölé,
lombok között a fényes hold szitál,
tündéri tónak csöndes tükörén
az égi bársony csillagképe áll.

(…)

A tücskök búsan hangversenyre kelnek,
lombok között lágy szellő susog,
tündéri tükör égi bársonyán
szent békességnek csillaga ragyog.” 16. lbj.

Egyik valóságszerű látomásában még a komorarcú télben is Isten emberhez hajló titkát – a szeretet üzenetét!– találja meg:

„Körös-körül éles tarajok nyúlnak,
összeolvad ember, állat vére,
s akit kísért a rejtelmes homály,
szörnyű halál lesz annak büntetése…

Én láttam egyszer, sötét éjszakán
átvillanni hóvihar felett;
a felvésett mondatból csupán
egy szócskát értettem meg:
szeretet…”  17. lbj.

17. születésnapján komoly számvetéssel szól a szülői tájról. Verse vallomás és a remény várakozása. Ami fontos benne azonban nem a jövőt sugalló számvetés, hanem a hiány, a tompaság, a kietlenség mondhatni „koraérett” versfestése. Szembenézés: a léthiánnyal. A finom versszövés, a rímek keresztöltése, a coriambikus sorvégek: a forma korai virtuózára vallanak. A vers utolsó sora mégis a gyermek megkapaszkodó hitéről vall.

Február

Köd imbolyog az ólmos, szürke égen,
A völgy kietlen, a mező halott,
Nem csillan fény a dombok tó-szemében,
Borzongnak a tölgyek sötét alakot.

Olvad a hó a hegyormokon,
S a néma fenyves lágy szellőt szitál,
Itt-ott fehérlő tiszta foltokon
A zúzmarás tél búcsú-képe áll.

A szirteken nem harsog a patak,
A fű nem zöldül s nem zeng a madár,
Nyomasztó szürke köd-fátyol alatt
A nagy természet új életre vár.

(Vadász Újság, 1925. február 1.)

Heti rendszerességgel közli verseit az Ifjúság című kolozsvári református ifjúsági folyóirat is. A diákok és tanárok körében gyakran olvasott lap Jókai Mór emlékére pályázatot írt ki 1925 februárjában. Az első díjat Wass Albert „bús elégiája” érdemli ki. Diáktársai között ez a megbecsülés jókor érte a vidékről jött és a városi, gazdagabb gyermekek között gyakran háttérbe szoruló kamaszt.
Könnyed verselő, almanachlíra… mondhatnánk a pályanyertes műre. Az elismerők között azonban a transzszilván irodalmárok java tapsolt. A szavak klasszikus harmóniájába ebben a versben is belenyilallt a kisebbségi magyarság fájdalma. Őszintén, színt vallva, nem is az ünnepi hangulathoz illően – de a hallgatósággal igen összekacsintón:

De jaj, az út, amit még menni kell,
Nagyon sötét lesz és hosszú talán,
Míg egyszer mi is porba roskadunk
Mártír teherrel fent a Golgotán…

De hagyjuk ezt.”

Mintegy 32 versét költészetének kezdő szakaszából a Vasárnap című irodalmi és társadalmi hetilap hozza le. 18lbj
A harmadik fórum, a szintén kolozsvári Pásztortűz19lbj (főszerkesztője Reményik Sándor) 1925 és 1928 között publikálja több versét. A folyóirathoz mind vers-, mind prózaíróként később is hűséges marad.
Különös gazdaságossága írásnak és publikálásnak, hogy majd a második kötetbe válogatott verseket valószínűleg csak egy külön elkészített füzetben állította össze, mert nagy részüket lapokban korábban nem publikálta.20lbj
1925 decemberében, tizenhét éves korában jelenteti meg az Ellenzék című napilap – éppen a Kuncz Aladár szerkesztésében megjelenő Vasárnapi mellékletben – az Alkonyati rózsák című hangulatversét, míves szonettjét:

Mikor az élet mámoros királya
kékes palástot öltve elhaladt,
rejtelmes, égő kelyheit kitárja
a rózsaszínű őszi alkonyat.

Ó délibábos alkonyati rózsák…
Ó
őszbe szálló, szép álom-hajó
szökött napunkat újra visszahozzák,
csak hinni kell, csak hinni, hogy való…

Mikor a fátylas őszi hervadásra
reálehel az alkonyat varázsa,
a
múlt nyaránál fényesebb a fény…

Az elmúlást ki soha sem csodálta,
akinek nincs egy
délibábos álma:
Szegény a lelke, jaj, nagyon szegény

14 sorban a birtokos jelzős szerkezetekkel együtt 19 (!) jelző. (Álló betűkkel jelezve, T. P.) Bizony, a kezdő versfaragónak ezt a versét ez a burjánzó bővítési (díszítési) mánia teszi és tette már akkor is az olvasó számára túl édessé (parnasszien szentimentálissá, szebbítő kifejezéssel: impresszionista utóérzéssé). De: valami figyelemre méltó lírát mégis a vers melankóliájában: hasonlatrendszerek helyett metaforikus sűrítést, a zsúfoltság mögött nyiladozó képiséget: a vers az „alkonyat varázsát” és az életkezdet finoman jelzett remény nélküliségét a maga kontrasztjában teszi érzékelhetővé.
Egy későbbi, személyesebb hangú költeménye az 1905 után született nemzedék alapélményére, történelmi és társadalmi kisemmizettségére utal, vallomásos módon nevezi meg a generáció léthelyzetét, s a számukra, a nemzet-centrumtól elszakítottak számára kijutó társadalmi tetszhalált, szív-némaságot. A vers Szent Ferencre emlékeztető lelki levetkőzöttsége a kortárs lírában csak a Szépség koldusa című kötettel jelentkező József Attila lírai alapállására emlékeztet távoli, de lényeges rokonsággal:

Szegény vagyok21lbj

Szegény vagyok, szegényebb, mint a koldus,
aki az utcasarkon kéreget,
mert felette tiszta ég ragyog,
s az ég szereti a szegényeket.

S a koldusok nagynéha hinni tudnak,
Istenben, égben, s abban, ami szent,
és imádkozni tudnak és szeretni
s a lelkük álma: Léthe-parti csend.

És jó annak, kit szánakozva néznek,
és megsiratják fátylas csillogását
mosolytalan két könnyező szemének.

Rólam hiszik, hogy végtelen a kincsem:
pedig érzem, tudom, hogy semmim sincsen:
mindenkinek adósa maradok.

Mert szeretetben, hitben és reményben
a koldusnál is koldusabb vagyok.

 

Wass Albert a Virágtemetés kötet Hangulatok című ciklusának legszebb darabjai közé helyezte el a fenti verset: a Házsongárdi temetőben és a Sajó-parti dal közelébe. Az író naiv ügyeskedése és ravaszsága a ciklus címadásában, hogy impresszióként rejtse el a létlírát, illetve az allegorikus történelmi helyzetjelentést, ügyes önvédelmi stratégiára vall.
E versekben illik felismernünk, amit az akkori kortárs kritika nem tehetett meg, az utókor pedig úgyszintén értelmezetlenül hagyott: a nemzedéki-történelmi helyzetmeghatározás szinte elsőnek megvalósított poétikai érvényességét. Mindkét rokon allegóriájú versből álljon itt szokásunk szerint egy-egy beszédes részlet:

Nekünk csupán a hervadás maradt:
sárga mezők, és sárga levelek,
merengő nóták és kisírt szemek,
temetetlen vágyak, haldokló remények,
temetői álmok, koldusok, szegények,
és hervadás és csend és fájdalom.”

 ( Sajó-parti fájdalom) 22lbj

Ősz volt. Halálos. Lomb-hullásos. Szent.
Olyan lélek-csitító volt a csend:
a némaság és a néma ajkú holtak.

Akkor láttam: a fényvirágos álmok,
amik a lelkem szent csodái voltak,
halottak lettek: néma ajkú holtak.

És éreztem: egyszer majd újra ősz lesz,
s a hervadásban meglassul a vérem.
akkor az őszt majd könyörögve kérem.

A holtaktól megirigylem az álmot,
s cserébe nyújtom minden álmomat,
hogy én legyek az őszi csendtől áldott
.” 23lbj

 (A Házsongárdi temetőben)

Amit a tankönyvek Vörösmarty Előszava és a Vén cigány értelmezésében természetesnek vesznek, azt az 1849-es világosi vereségnél nagyobb trauma, a trianoni diktátum elszenvedőinek költői reakcióiban ki kell mondanunk és felismerhetővé kell tennünk.
Wass Albert már ekkor, (a román királyi időkben is!) a nemzeti közösségéhez átcsempészett verseivel súg kortársainak s nekünk is, csak meg kell hallanunk. Szimbólumait ki kell bontanunk, ahogy mondják, szívünkkel is kell olvasnunk.
Kritikusaink bizony a mai napig nemigen tették meg! Át is aludtak vagy háromnegyed századot. Nem csak ebben a kérdésben! Inkább a lelkes versmondók s a nagyszerű színészek vették észre a mezőségi költő lírájában is megbúvó esztétikai lehetőségeket. (E helyt is köszönet érte: Szeleczky Zitának, Sinkovitsnak, Bánffynak, Bubiknak, Dörnernek s a többi neves művésznek s a még névteleneknek is.)

Személyes, maghatározó fiatalkori élménye Wass Albertnek: az erdő, a csönd, mely nála mindig Istenhez kapcsolódik. Már első kötetében figyelhetünk az alapélmény erőteljes megfogalmazásaira. Több ez a tapasztalat, mint a rousseau-i „vissza a természethez”. kierkegardi, személyiségalakító: „Istenhez hanyatló napfény”, módosíthatnám e kérdésben Ady egy vallomásos erejű ön- vagy (én-)képét.24lbj
A hagyományos természetlírától, a Vadász Újságban „vadászverseknek” álcázott közéleti szimbolikától messze eltérő, izgalmas költői vállalkozás tanúi leszünk. Mintha A csönd című vers jelezné először az Én dacos elfordulását a világ „egzisztenciális vakságától”, a nagyobb, lelket betöltő Csönd-valóság irányába:

Ma már várhatsz, te gyilkos élet,
Erdő-magányban maradok.
Nekem ma költő-marsot zengenek
A vadvirágos kardalok.

Ma megszűnt minden régi bánat,
Begyógyultak az új sebek.
Ma ünneplő tündér-körömből
Örvény fenékre nem megyek.

Hadd zengjenek a régi húrok,
Hegedűmből ma dal fakad…
Ott fent, a Csend-tündér lánya
Vonul a bükkfa-bolt alatt
.”25lbj

S első szépen, igényesen szerkesztett kötetében, a Virágtemetésben még két nagyszerű verse poétikailag is új eszközökkel avat be a költő felfedett (felfedezett) titkaiba:

Csak csendesen

Testvér, csak lábujjhegyen jer velem,
csak nagyon halkan, nagyon csendesen.

Amerre járunk,
ne rezzenjen egy kis levél se meg,
ma lelkem olyan, mint a tó:
legkisebb rezzenéstől megremeg.

Gyere a templomunkba:
a bükkerdő ma vár,
a Csend harmóniája
ott megint a lelkünkbe talál

Gyere velem…
csak szótlanul, csak csendesen,
csak csendesen…

Jelentős – máig alig folytatott! – új hang az erdélyi lírában, Dsida Jenő transzcendecia hajlamú költészetéről ekkor még semmi jelzés nem volt, a kortársak figyelme is másfelé kalandozott.
Itt, most talán Tompa László magányban fogant metafizikáját nevezhetjük párhuzamos költői útnak.
Első versei közlése után két év lepergése alatt26lbj váltott át a fiatal költő új, transzcendens, létélményt körülíró és megnevező költeményekre.
Ezek legtisztább megvalósulásai előtt– most – elnémul az életpálya megrajzolója:

A magány templomában

Itt nem lehet
csak áhítattal járni.
Szent tölgyfa-bolt:
itt mindent megtalálni,
ami volt.
Itt a Csend lakik
és a szent Magány,
csak itt lehet
imádkozni talán.
Csak itt lehet
szívet megnyugtató
nagy Estre várni
és megtalálni
a mosolygó Halált.
Itt látni kell,
milyen megnyugtató
ez a furcsa szó,
ez az este szó.

Itt látni kell:
hogy szép is a Halál,
villámfényben
ha néha arra jár,
mikor áldozati tűz
lobban
és orkán orgonál.

Mert templom ez:
a Magány temploma,
A Szépség temploma,
Az Idő temploma,
Az Élet temploma,
A Halál temploma,
az örökkévaló
nagy Csend temploma.

Lehet-e itt
Isten-tagadva járni,
és a Halált
remegve, félve várni
és megtagadni,
hogy szent a Magány,
s tagadni, itt,
hogy szent a temploma?

 

 

Jegyzetek

1. Wass Albert: Csaba
2. A továbbiakban a versidézetek Wass Albert Minden verse című kötetből valók, Szelek. Kráter, 2003
3. Wass Albert: Fenyő a hegytetőn. Hajdúföld, 1928. december 28. Írója, s pár, ma már azonosíthatatlan személy.
4. Wass Albert Emlékezete, Dsida Jenő kritikája. Wass Albert: Eliza, Kovács Attila Zoltán fordítása, Kráter 2004.
5. Maksay Ágnes – Marius Tabacu: Erdélyt nem lehet elfelejteni. Magyar pólus, Kráter, 2004.
6. Huber András szíves közlése. Feltehető, hogy a Mért sír a szél? című, később a Virágtemetés című kötetben közölt versről van szó, bár uo. van egy Miért? című szerelmes költeménye is. A verset a kötetben oldalági unokabátyjának, a valamikor Désen lapot is szerkesztő Wass Györgynek ajánlja.
7.  Miért? című vers utolsó szakasza.
8. Wass Albert: Magyar örökségünk, Elkésett levél Reményik Sándorhoz. Kráter, 2000
9. Kuncz Aladár: Tanulmányok, kritikák, Búcsúzó klasszikus álmok, Kriterion, 1973
10. Szakács János gyűjtése. Brassói Lapok, 1923. VII. 22. 
11. A Fenyő a hegytetőn című kötetben változtatás nélkül Rádió címen közli, Apámnak küldöm mottóval ellátva. A teljes vers elolvasható T. P. tervezett kötetének „Percek, amik esztendőknek számítanak” című részében.
12. Ifjú Erdély 1923. nov. – dec. 25. o.
13. Vadász Újság, december 1. Hókirály. melyet később több lap átvesz utánközlésre.
14. Balázs Ildikó: Wass Albert életmű-bibliográfiája 1923–2003, Kráter, 2004.
15. A vers dőlt betűs kiemelései – elsősorban kompozíciós szemantikai és versszerkezeti elemeket jeleznek, T. P.
16 Nyári éj, Vadász Újság, 1924. szeptember 1.
17 Titok, Vadász Újság, 1924. november 1.
18. A lap kéthetenként (1920–1924), később havonként (1924–1940) jelenik meg Aradon.
19. A Pásztortűz hetilap, majd folyóirat, 1921–1944 között jelenik meg hetenként, kéthetenként, majd havonként.
20. A Wass Albert Minden verse című kötetben (Kráter 2003) az újság- és lapmegjelenéseket több ciklusba szerkesztve Tavaszvárás címen jelentette meg a szerző. Egyesület. Hasonlóan jártunk el ugyanebben a kötetben a csak kéziratból előkerült háború utáni, illetve amerikai versek esetében is. A szerző által kötetbe szerkesztett verseket sértetlenül hagytuk, az abból kimaradtakat tematikailag szerkesztve tettük közzé, T. P.
21. Szegény vagyok
22. Sajó-parti dal, Ifjú Erdély, 1926. október 2.
23 Házsongárdi temetőben
24. Ady Endre sora: „Istenhez hanyatló árnyék”.
25. A csönd. 1926. június, részlet.
26. A kiemelt verseket a szerző beválogatta a Virágtemetés / Bércek énekelnek című ciklusába. Három vers megjelentetésére már korábban sor került, 1926-ban: A csend, Vadász Újság, 1926. július 1. Látható az Isten (Ifjú Erdély, 1926. július), Csak csendesen, Ifjú Erdély, 1926. november. Csak kötetben közölt újdonság az átütő erejű: A magány templomában
27 .„Mysthikus csendjében semmi sem pótolja
 Komoly valójában a mélységes űrt…
 Hókirály hatalmát hirdeti örökre
 Harsogó hanggal a havasi kürt.”

28. Kiss Mihály művészettörténész hívta fel először a figyelmet a Wass Albert-i csönd értelmezési lehetőségeire és ennek filozófiai jelentőségére.
29. A költő az ég köntösére vágyik (ford. Szabó Lőrinc)
30. Kabdebó Lóránt elemzése a 2008. február 14-én a Pomázon megrendezett Wass Albert Emlékkonferencián hangzott el. L. PoLíSz 113. szám.
31. Uo.
32. Vö. Juhász Gyula húszas évek elején írott A rém című költeményével, a verset a szegedi költő katatóniájának tünetmeghatározó leírásaként tartjuk számon.
33. Éjjel.
34. Tetőn, a vers megírásának helye: Szent László-hegy, 1926. X. 12.
35. Őszi ajándék.
36. Miért?
37. A völgy vándora

 

 

Forrás: Polísz, 2009. 114. szám

 

Folytatjuk...

 

 

 

 Magyar Irodalmi Lap 

 

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap