Vörös és vörös 3/22

Jókai Anna, szo, 05/26/2012 - 00:00

 

 

 

Első fejezet

A táj és lakói

 

 

Reményiné csip-csup gondokkal nem zavarta férjét, inkább a megoldási javaslatot terjesztette elő, rendszerint már olyan érvrendszer birtokában, ami nem állította Reményit fölösleges dilemma elé. Most is könnyű volt a határozat. A három bizonyítvány – két elégséges és egy elégtelen az említett nyelvből – ott feküdt nyitva az asztalon. Reményiné harag nélkül, tárgyilagosan beszélt. Balázsé a döntő szó. De most kéne azt a lányt, akit Lajoska tanára ajánlott, nyárra és talán a jövő évre is idevenni. Éppen Kisbalázs bukott! Ha ez ismétlődik, fuccs a továbbtanulásnak. Ez az első szempont. Második szempont: ez a lány nemcsak tanulna a gyerekekkel, de ügyelne is rájuk. Nem olyan nagyok, hogy egy esetleges utazásnál magukba maradjanak. Eddig mindig vitték őket, ha meglátogatták édesmamát, de talán nem erkölcstelen kettesben menni, végre. Külföldre egyszer! A lány sok mindenre használható. Kihasználni persze nem szabad. Mosásra, vasalásra, kerti munkára természetesen nem veszik igénybe. Mari néni jön mosni továbbra is, a szomszéd Aranka vasal, Géza bácsi fölássa a kertet, a Pista át-átszalad gyomolni… És ő is kiveszi a részét változatlanul. Nem vágyik henye életre. A díjazás nem gond. Inkább zsebpénz az! De ha mégis megszorulnának, eladja Tekla néni brossát, túl nagy és papfeleségnek hivalkodó. Abból telik az esetleges utazásra is…

Reményinek mindössze egy ellenvetése volt. Kerülgetni kell majd a lányt, ha ide a manzárdba költözik. Be kell venni a családba. Meg kell szokni, sőt bizonyos fokig szeretni. S ha nem sikerül? Vagy megzavarja a fiukat? A templomból sem emlékszik rá, a sok utcai arc közül melyik lehet.

Úgy hírlik, a lány katolikus, mondta csöndesen Reményiné, és nem régen élnek Vámszentistvánban. De előítélet, ugye, az ő férjében nincsen? Rendes lány, nem olyan, mint a mai fiatalok. Színjeles volt, vámszentistváni méretekben nyelvzseni. Talán még szűz is, annyira visszavonult. Ő az anyja jobbkeze. Hát az anyja, az egy kicsit furcsa. Talán csak nagyon szerencsétlen. Mindenképpen olyanvalakit kéne idefogadni, akin ezzel segítenek. Lelki értelemben rászorulót.

Ez az érv Reményit meggyőzte.

Szomjasné őrjöngött. Juli hajthatatlan volt. Hiába pofozta. Elválnak útjaik. Nem beteg, dolgozzon az anyja! Erre várt Juli tudat alatt, erre a pillanatra. Ezért tűrt, ahelyett hogy Vámszentistvánt már régen odahagyta volna. Ilyen lehetőséget várt, szortyogva-fortyogva, látszatra tehetetlenül. Szállása, kosztja és környezete lesz. Hátország a szárnyaláshoz. Reményit látásból ismerte. Nem fiatal, de pap létére sportos, modern szabású férfi. Reményiné ápolt; jelentéktelen. Még az iskolában hallotta, a fővárosból is vannak haverjaik, költő, néprajzkutató satöbbi. Nagykorú. El kell, hogy az anyja engedje. Majd kap – ha a száját befogja – a fizetéséből valamicske könyöradományt.

Szomjasné megátkozta, vele együtt Reményiéket is. Reményinének Juli ezt őszintén bevallotta, Reményiné nem ijedt meg, eggyel több oka volt, hogy Szomjas Juli alkalmazását szorgalmazza. Kötelessége a leánykát a fertőből kimenteni. Ezzel a katolikus pap is egyetértett, akivel azért – bizalom ide, bizalom oda – a dolgot megkonzultálta. A katolikus pap a szomszéd községből járt át. Nagyon lefoglalta a gyűjteménye: gyűjtött szobrot, képet, kegytárgyat, mindent, aminek a valláshoz vagy a népélethez köze lehet. Turisták jártak hozzá, olykor szervezett csoportokban is. Idegenforgalmi nevezetesség. Irigyelték is érte a szomszédokat.

Nem gyakorolja az említett leány a katolikus hitét, mondta az a pap, legalábbis nem gyón, nem áldoz. De talán ezután kerül Isten ügyéhez közelebb. A fiúknak pedig úgyis van lelki vezetője, gondolta Reményi. Ő maga különben is a kölcsönösséget hirdeti, a dogmák ellen szól szüntelen. Az elszigetelődés nem helyes. Ez a cselekedet majd példa lehet.

S elérkezett a nap, amikor Szomjas Juli gyér személyi holmijával és kilopott könyveivel, irataival ott állt nagy rózsás, divat szerint vasalatlan ruhában Reményi Balázs nagytiszteletű úr előtt. Izzadt a tenyere, a feléje nyújtott kezet ezért nem fogadta el. Ezzel máris kitette Reményi Balázsnak az első kérdőjelet. Gőgös vagy alázatos?

Szomjas Juli külsejéről még nem esett érdemben szó. A szerző nem ért egyet azokkal, akik fennen hirdetik, a külső nem számít, de azokkal sem, akik csak a megjelenésre alapozzák értékítéleteiket. A szerző úgy véli, a külsőre figyelni kell. Nem véletlen a forma, amibe a tartalom töltekezik. A külső árulkodik a lényegről, de nem azonos vele. Fontos az arc, fontos az alkat: s még a ruha sem közömbös. Nem minősít, mégis segít az eligazodásban.

Ha valakit megpillantunk és véleményezzük, ebbe saját ízlésünk és bizonyos fokig szemléletünk is belejátszik. Reményi Balázs az előtte álló Szomjas Julit fölmérte.

Magas lány. Valójában nem vékony, de vékonyat mutat. A nyaka a testétől egy kissé előbbre nyúlik. Eredetileg hanyag, görbedt tartását idegesen korrigálja, hátát percenként ki-kiegyenesíti. Széles a csípőcsontja, keskeny a dereka. A mellét inkább rejti, semmint hangsúlyozza. A lábszára szőrtelen és arányos. Lábfeje és keze alakjához képest kicsi, ujjai hosszúak, túl csontosak az ujjperecek. Egy fiatal fiú szép keze ez. Arca kerek, de a fölfelé futó nagy szem és a szemöldök ívelése a kerekséget megbontja. A szemszín bizonytalan. Szürkésbarna, sárgásbarna, aszerint, a szemhéj mennyire takarja. Az orr közepes. A száj fejlett, duzzadt, a felsőajak két cakkja magasan szalad össze, az orral csaknem találkozik. Az arc felső fele légies, titokzatos, alsó fele nagyon is földi. A bőr túl piros a pofacsonton: szelíd kiütés vagy durva pirosító. A haj szabadon lebeg, nincs göndörítve, erős szálú, sötétszőke, a töveknél világosabb. De nem festett, valószínűleg. A homlokán ötcentis, kék gumiszalag, rábuktatott, tépett frufruval. Reményi a feleségén látott ilyet, takarításnál szorította le így a frizurát.

A benyomás egészében kedvező. Szép lány ez; nemes anyag, bár sok rajta a faragnivaló. Húszévesnek talán koravén; semmi tétovaság, semmi illetődés. Lesz tekintélye a gyerekeknél.

Reményi a gyakorlati dolgokba beleavatkozni most sem kívánt. Az előzetes prédikációt sem szerette. Valami, amit ha frissiben meg kellett neveznie, zavarában atyai ösztönnek nevezett volna, arra késztette, hogy a meghiúsult kézfogás helyett papos, lágy mozdulattal a lány homlokához nyúljon, és a szalagot hátrábbtolva, a tincset a homlokából kisimítsa.

– Hagyja mindig szabadon a homlokát – mondta, s Szomjas Juli nem kérdezte, miért. A fejét egy kicsit megemelte, csodálkozott, miért nincs megsértve. Reményiné az ura karjára tette a kezét, tulajdonosi méltósággal. Bólintott.

– El is dobhatja ezt a vacak pántot. S majd kap tőlem más ruhát. Szívem, ekkora rózsák csak a bokron stílusosak. Egyébként kitűnő, szellős szövés… nálunk szabad vasalnia is!

Gyűlölni fogja ezt az asszonyt – Szomjas Juli egy perc alatt tudta már.

Reményi elnézést kért, hogy elvágja a témát. Közölte a lánnyal, nem veszi rossz néven, ha a katolikus kápolnát kívánja látogatni. Ebben a házban tolerancia van.

Szomjas Juli egy kis gondolkodás után azt felelte, neki imádkozni a református templom is megfelel, Isten nem kémleli, honnan szólítják, ha szólítják tiszta szívvel. Majdnem azt mondta „kémleli” helyett: „kukkolja”. Éberebben kell a nyelvnek kiadni a parancsot.

Reményi tűnődve nézett utána. Sajnálta hirtelen, hogy lánya sose született. A fiúk okosabbak – de túl sokra becsülik a logikát. Ebben a lányban van valami. Valami hárfaszerűen érzékeny, valami finoman fogékony. Érdemes vezetni.

Szomjas Juli meghallgatta a manzárdszobában Reményiné instrukcióit. A fiúk később jönnek, mondta Reményiné, fociznak a pályán. Lakás, élelmezés, havi jövedelem. Nem végcél egy ambiciózus fiatal lánynak, ezzel tisztában van. De addig is hasznos. Ismerkedhet perspektivikus emberekkel. Csak megbízhatóságot, igyekezetet s természetesen eredményt kérnek mindezért cserébe.

– Ha a gyerekek házon kívül foglaltak, úgyszólván a maga ura lehet, szívem. Csak amihez kedve szottyan, abban segít. Egyébként sem kötjük semmiben. Nem kell velünk ennie, ha az ebéd vagy vacsora túl korai vagy túl késő éppen.

Szomjas Juli ebből rögtön azt szűrte le, nem akarnak egy asztalnál enni! Alárendeltnek tekintik, a férfi bármily udvarias, bármily nyájas az asszony. Dühéből – hát itt is ugyanaz a nóta! – azonban semmit sem árult el. A legszelídebben bizonygatta, neki mindegy, keveset eszik, nem válogatós, az ilyesmi számára másodrendű kérdés. Első a gyerekek érdeke és az a nagylelkűség, amivel a házi könyvtárat rendelkezésére bocsátották. A társaságban sem kíván zavarni, csöndes figyelő ő, aki nem szalaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy tökéletesedjen.

Reményiné elégedetten hagyta magára: csomagoljon, rendezgessen. Szokatlan lány. Miért annyira szokatlan – rövid tűnődés után megfejtette. A beszédmodorából hiányzik a zsargon. Mintha olvasmányt mondana fel. Jó benyomást akar kelteni. Önmagában nem hiba.

Szomjas Juli nem talált kivetnivalót a szobában. A bútor célszerű; sem a szőnyeg, sem a kép, sem a váza nem hiányzik. Elsőosztályú szálloda. Nincs benne komor, antik támlásszék és íróasztal, mint Reményi dolgozószobájában. Nincs toalett-tükör, süllyeszthető piperefiókkal, mint Reményiné hálójában. Ő itt legfeljebb vendég. Nem tartozik a családhoz, és nem is fog soha.

Fölkapaszkodott a kis, faragott létrán a tetőablakhoz. A parókia nagysága, állapota mutatta: itt a lelkészt egyháza és állama egyaránt megbecsüli. Nem hivalkodó, elegáns mégis minden. Szomjas Juli az ablakon kitekintett.

Alatta terültek el Vámszentistván módos és kevésbé módos házai. Híg, kora nyári idő volt, a sok zöld szín még nem mérgesedett el. Tisztára söpörték az utcákat. Még a „teknőben” is csillogott valami fény. Akár szépnek is láthatta volna a környéket. De Szomjas Juli a szépet is önmagához mérte. Neki ellensége ez a táj és ennek lakói. Örökre elmegy innen, ha a tervei beválnak – akkor lássa viszont Vámszentistvánt, amikor a háta közepét.

 

 

    

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap