Wass Albert: A léleklátó

Szerkesztő A, k, 01/16/2018 - 00:03

 

 

 

Kele Jánosnak, a testvér szomorú szeretetével

Úgy jár itt az emberek között,
mint ki messzi nagy hegyekről jött.

s túl emberen és sorsokon felül
egy fenséges titokban elmerül.

Arcán a mindenttudók mosolyával
bölcs-szelíden néz szembe a világgal.

Hányszor gondolta már, hogy megtalálta!
De beleveszett újra a homályba,

Keresztül lát álarcon, jelmezen.
Előtte minden ember meztelen.

és nem maradt más, csak a vak zavar,
az örvény, amely sorsokat kavar,

Minden titok mélyébe belelát
és mosolyogva mindent megbocsájt.

a rontás, amely lelkeket emészt,
és bánatot lát csak és szenvedést,

Mert minden mögött, ami emberi,
a rejtett összefüggést keresi.

és embert, hitványt, pőrét, aljasat,
ki rothadást rejt rongyai alatt.

A titokzatos aranyfonalat,
mely valahol a mélységben halad,

Csak nézi, nézi tehetetlenül,
míg minden bánat benne összegyűl

s úgy áll a roppant súly alatt, hajolva,
akárha költő, vagy próféta volna.

Bajorerdő, 1947. november.
(A Szászrégeni néplap közlése alapján)

 

 

 

Megjelent: Kráter, 2004.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap