Wass Albert: Rézkígyó

Szerkesztő C, cs, 10/12/2017 - 00:02

 

 

 

 

Wass Albert Rézkígyója különleges olvasmány, s kétségtelenül nagy írói vállalkozás, hiszen az 1947-ben keletkezett regény az ember történetének-mítoszának a bibliai és meglátásom szerint sajátosan magyar hagyományon alapuló újraírása. A szöveget ezért – is – mitopoétikai eszközök, metaforák és szimbólumok szervezik, képi világa hiteles és a szó legnemesebb értelmében véve művészi: befogadóját elragadja és távoli, de a nyelvben átélhető meseközegbe röpíti, ahol az esztétikum mellett az önmegismerés és tudásszerzés is lehetőséggé válik. A műből tiszta elképzelés világlik ki: az élet, az emberi sors és történelem út, mely azonban haladási irányában nem arányos időbeli távlataival. Időben ugyanis előre halad, lényegét és értelmét tekintve azonban hátra, az élettől távolodva a pusztulásba tart. Ahhoz, hogy előre jussunk, az emberlét oltárára, a szeretetbe, a Teremtő közelébe – a Paradicsomba – visszafelé kell mennünk az időben és a történésekben, a kezdetekhez, ahol elromlott minden. A regény hőse, aki egyben az alkotás én-elbeszélője is, a szeretetet és a boldogságot keresve indul útjára a világba, minthogy azonban a vágyott lényeget sehol sem találja, visszafelé megy, a kezdetekig, hogy átélje és kijavítsa mindazt, ami Ádám és Éva bűnbeesésekor elromlott. Az eredendő bűn, az ember vétkének eredménye a történet értelmezésében a munkás, szenvedésekkel teli élet, de ez a létforma még jóra fordítható lenne; tragédiává a Bábel tornya teszi: az emberi közösség szakadása, darabokra, önző egyénekre töredezése. A vándor-főszereplő útján állomásonként halad, mert végső soron az emberi világ elromlása folyamatos bűnök eredménye, ennél fogva a bajok csírája felé tartó hősnek is át kell élnie e fokozatokat.

A műből egy tiszta, ősi hit és világmagyarázat tárul elénk: a szeretet lényege az egymás felé fordulás, az emberiség láncszerű volta. Sajátosan magyar világlátás, említettem fentebb, hiszen nyelvünkben is kódolt igazságon alapszik. A magyar nyelv szeretet szavának gyöke ugyanis a szer szó, mely egykor fonatot, sodratot jelentett. A lexéma fogalmi alapjelentése tehát az egymásba fonódás, az egymáshoz kapcsolódás. Szeretet és lánc a magyarság számára mindig is egyet jelentett. Wass Albert számára is ez a szeretet: lánc és út, mely összeköt és Isten felé vezet!

A szöveg határozott bűnfelfogásról tanúskodik, mely beilleszthető a keresztény hitrendszerbe. A bűn elkövetése jó időre – akár évezredekre – visszafordíthatatlan döntés. Ugyanakkor csupán egyetlen mozzanaton múlik a megtérés: ha akarjuk a jót, azzal lerakhatjuk az utolsó mérföldkövet tévutunk szélére, s megkezdhetjük új, a megtisztulásban és jó szándékban, jóra törekvésben fogant életünket, a visszatérést az Édenkertbe.

Wass Albert Bábel tornyát Ábel tornyának nevezi, és összekapcsolja a káini testvérgyilkosság történetével. Kitűnő megláttatása ez a valóságnak, hiszen a szójátékban benne rejlik a bábeli zűrzavar valódi jelentése. Mert a nyelvek keletkezésének magyarázatán túl vagy helyette egy mélyebb és szimbolikus jelentésrétegben a torony a magasba törés, az egyéni érdek hajszolásának képi megfelelője. Azé a tényezőé, mely voltaképpen a szakadást okozta az emberek között. És hogy ez az egymás meg nem értéséhez vezetett, nem abból ered-e, hogy az addig a megértést biztosító, közös nyelvként szolgáló szeretetet felváltotta az önzés, az ezernyi saját világ és nyelv kialakulása? A Rézkígyó mondanivalójában szintén ez az egyik alapelem. S a folyamat tagadhatatlanul a Káin és Ábel összecsapásakor, a hiúságból fakadó versengéssel kezdődött. Az Ábel tornya kifejezésben ily módon az emberi bűnbeesés és szeretetvesztés lényegi, fogalmi összegzését kapjuk.

Ezt a gondolatot folytatja a szöveg harmadik fejezete, amikor hat, a társadalom különböző rétegeit képviselő ember próbálja megmagyarázni városuk pusztulásának okait. A legszembetűnőbb beszédeikben, hogy mindegyikük másra hárítja a felelősséget. A regény ezen része tehát, kapcsolódva a többi fejezethez, a lánc-hiányt tematizálja. E motívum végigvonul a történeten, már egészen a kezdetektől: Éva Ádámra hárítja az almaevés felelősségét, az őket követő hűséges kutyának nem segítenek átkelni a folyón és így tovább Káinon keresztül a modernkor ideológiákban és egyéni igazságokban túl gazdag világáig. Ezért mondhatjuk, hogy a Rézkígyó a lánc = szeretet és a lánc-hiány = szeretet-hiány ellentétére épül. S ha jól meggondoljuk, ez valóban az emberiség alapproblémája, a bűnök és az emberiség létkudarcának forrása, másik oldalról pedig a jó törekvések célja.

A műben körvonalazódó ember mítosza a dantei elképzeléssel is rokon, ősi tudást rögzítő felfogás. Az út a paradicsomba visszafordulással kezdődik, pontosabban lentről kezdődik el: a pokolból a tisztítótűzön keresztül vezet az Éden felé. S bár a Wass-regény hőse szövegszerűen nem járja be mindezen szinteket, lényegileg és érzelmileg, filozófiailag és teológiailag tulajdonképpen átéli jelentőségüket és jelenvalóságukat. Dantét Vergilius, majd Beatrice vezeti, s Wass Albert én-elbeszélőjének is vannak társai. A segítők és a főalak kapcsolata egyén és közösség viszonyát példázza: mindenki maga járja a saját útját, de a törekvéseikben mégis ugyanazon az ösvényen haladnak. Külön- és együtt-állapot feloldása csakis a láncban megvalósítható. “Mindenki testvér, a moha, a fű, a virág, az állat, az ember. Érted? De mindenki testvér. És aki előbb van, az többet kell tudjon és segítségére kell legyen annak, aki hátrább van. Nem önmagának, hanem mindig annak, aki hátrább van. Mindenki a mögötte lévőnek segít, érted? Aki legelöl van, az mindenkinek segít.” Mily lényegre törő, hiteles megfogalmazása ez a cselekvő szeretet eszményének!

A Rézkígyó világában egyik létformából a másikba úgy lehet átkerülni, ha szellemileg-lelkileg kerülünk más minőségbe, ha levetjük rossz és az érésünket akadályozó tulajdonságainkat. A fejlődéshez – az egyéni és társadalmi fejlődéshez egyaránt – tehát szellemi törzsfejlődés szükségeltetik, s ebben bizony az ember marad el: nála szakad meg a lánc.

Az alkotásbeli Rézkígyó alakja a kísértésbe vivő, a Kísértő megtestesítője, ám az elbeszélő mindvégig hangsúlyozza, hogy az ember a felelős. Döntéseit ő hozza, így bűneiért is ő bűnhődik. A kígyó réz mivolta, megnevezése ebben az összefüggésben arra is utalhat, hogy az állat nem él, azaz valójában nem ő cselekszik, hanem az ember maga. A Rézkígyó kettős jelkép. Alapvetően a kísértő Sátán szimbóluma, ezt erősíti az a tény, hogy a történet során elpusztul, legalábbis eltűnik, mert a szeretet, a jóra törekvés, az Isten felé fordulás győzedelmeskedik. Tudjuk azonban, hogy az ószövetségi rézkígyó – melyet Wass Albert mottóként a regény elején szövegszerűen is megidéz – a XIII. századig a megváltó Krisztus jelképe volt. A történet Rézkígyója ezáltal sajátos üzenet hordozójává válik, és elsődleges értelmére egyéb érdekes jelentésrétegek rakódnak. A kígyó ideje a regény világában lejárt, mert elérkezett az igaz Megváltó, Jézus Krisztus. A könyvben szereplő tárgyak egyik legfontosabbika, a Biblia (Evangélium) az Ő attribútumaként azt jelöli, hogy a Mózes által póznára rakott rézkígyót is – és természetesen a sátáni figurát is – felváltja az Üdvözítő, az emberi törekvés és haladás egyedüli irányaként és céljaként. Mózes könyvében az áll: “… ha a kígyó valakit megmar vala és az feltekinte a rézkígyóra, életben marada.” (Mózes IV. 21. 6-10.) Az új törvény ezzel szemben a következő: akit a kígyó – a bűn, a gonoszság – megmar, és az követi Jézust, megmarad. Rézbálvány helyett az Élő Isten Fia a mérték, mert “akikben Ő van, azok megmaradnak”. A kétféle magatartásmód között lényegi, minőségbeli különbség van. A rézkígyóra tekintés ugyan hitet követel, de passzív megnyilvánulás. S ez már nem elég! Krisztus befogadása és követése szükséges: aktív cselekvés, a lánc újbóli összekovácsolása. A szeretet: cselekvés – Wass Albert allegorikus példázata voltaképpen teológiai-filozófiai mélységeket tár elénk.

A regény egyik részletében a különböző színű ingeket viselő csoportok fanatikusan, kizárólag a saját igazságukat elfogadva küzdenek minden és mindenki ellen, aki nem ért velük egyet. A Biblia szerepeltetése ebben a gondolatkörbe is szervesen illeszkedik, hiszen Krisztus éppen az egyedüli és örök igazságot képviseli, ugyanis csupán egyetlen Igazság van, a Szereteté. Ezért alapmű az Evangélium a történetben, olyan tárgy és eszme, mely elkíséri, valójában vezeti az úton járókat. Jelképes, hogy valódi értelmét – “akikben Ő van, az megmarad” – a Halász mondja ki, annak a foglalkozásnak a képviselője, amely voltaképpen Jézus munkájával és üzenetével is azonosítható.

Kissé távolabbi kapcsolódási pontként szólhatunk a szöveg azon jelentésrétegéről, mely a Grál mondakörébe vezet el. Véleményem szerint a regény én-elbeszélője parsifali utat jár be. Kalandok során ismeri meg az emberiséget, ő maga a jót képviseli, ám a megértésben van egy pont, ahonnan nem tud továbblépni. Ebben segít neki a Trevrizent-alak Nagyapa, aki ráébreszti a “lánc” fontosságára. Az ősi Grál legendának egyik központi mozzanata a sebesülés: a Halászkirály szenved, s a seb begyógyítására Parsifal hivatott. Mindez az emberiségen a Sátán által ejtett sebet is jelenti, ezt kell meggyógyítania a leendő Grál-királynak. A Rézkígyó történetében a lánc szakadása jelképezi a sebesülést, összekötése a gyógyítást. S ahogy Parsifalnak az Amfortast illető együttérző kérdést kell feltennie, úgy itt is a Jó Szándék segít a hősnek. Ez azonban a regényidőben a jövő feladata, hiszen a mű záró sorai ezek: “Gyorsan elindultam tehát vissza az emberek közé, hogy megkeresem a lánc másik szemét is. És magammal vittem a Jó Szándékot is, ahogy Nagyapám mondta.”

Wass Albert regénye a vándorlás toposz köré szerveződik. Hősével együtt mi, olvasók is bejárhatjuk az utat, mely – és talán ez a szöveg fő üzenete – a szeretethez, Jézus Krisztushoz vezet. A szerző megpróbálta összefoglalni az emberiség történetét, elsősorban szellemi tekintetben. S a feladat sikerült: a lényegi pontok kiemelésével-megláttatásával kitűnő, hiteles és elgondolkodtató útirajzot kaptunk. A mű elolvasása közben olyan érzésünk támadhat, mintha az elbeszélő mögött láthatatlanul, mégis jelenvalón járna valaki, aki látja az összefüggéseket, érti a titkokat, és mindig segít. Talán a Nagyapa az, aki útnak indítja a hőst, de nem csupán őt, hanem a világ összes vándorát. Egy ősz, bölcs öregember a magasban, aki lát és tud mindent, s akire mindig hallgatnunk kell, mert ő az Igazság, a Jóság és a Szeretet. 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap