Arany Sas 2018. pályamű - Rege a szigeti szobámról

Sramkó B., szo, 04/27/2019 - 00:08

 

Mostanában sokat látogatom szigetvári ismerőseimet. Esténként szeretőink ölelésében karcsú poharakból bort iszunk, és vígan mulatunk a jelen korok békéje biztonságában. Máskor történelemről és politikáról beszélgetünk, például a minap szó volt többek között Böszörményiék régi, a várban bölcsen álló házáról. Mesélik róla, hogy az 1566-os ostrom ideje alatt is állt, bár később az akkori ház teljesen leégett egy szoba kivételével.

       Böszörményiék furcsa emberek. Mégis kedvelem őket, családjukat egyfajta ősi melegség járja át, olyasmi mivel a jelen század embere egyre ritkábban találkozik. Házuk apró, a macskaköves utca szombat délutáni forgatagába tökéletesen búvik meg a kíváncsi látogató szeme elől.

       Böszörményi régi barátként köszöntött engem, nagyon jól esett szavainak melegsége és tapintatossága. Vacsorára hívták a kedvesemet és engem, amely később igencsak az éjszakába nyúlt. Hiába kérleltem, győzködtem a derék Böszörményit,hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy náluk aludjunk, már csak tiszteletből is, de el kellett fogadnom a házigazda szállását éjszakára. Hálószoba gyanánt egy belső udvarra néző, szerelmeseknek való szobácskát kaptunk. Keskeny, karcsú ablakán pajkos kisgyermekként futott befele a holdsugár, biccentett felém, majd elnyelődött a házból a szobába szűrődő világosságban.

       S most, hogy így elmélázgatok magamban a fehér falak, mintha itt-ott komor, szürke sebhelyeket viselnének.

Azóta 452 esztendő vackolta be magát a falak közé és 451 távozott decemberben jól nevelt vendég módjára. S az idő, ez a nagyszakállú eszelős öregember vagy egy tucat nemzedéket fújt rideg szelével a szigeti temetők felé.

       Azt is mesélik még, hogy a nevezetes ostrom idején egy Bakay Gáspárnak nevezett vitéz élt itt feleségével, míg el nem estek ők is a harcban.

       S bár az embereken e szörnyű idő oly’ könnyen fogott, alkalmasint 1566 augusztusának végén is az asztalom feletti keskeny, karcsú ablakon támolygott be a holdfény Bakay Gáspárnak s feleségének a szépszemü Éva asszonynak szobájába.

       Augusztus 29-én este csupán Éva volt otthon. Magába roskadva ült szerény asztalkája mellett, s két kezét gyöngéden imára kulcsolta.

-Istenem, ki Magyarországnak őrized pajzsát

Mentsd meg az töröktől Szigetnek várát

Kívánjad vesztét pogány Szolimánnak

Ne kesergesse szerelmes Hazánkat!

Ezenképpen imádkozott 1566 augusztusában Bakay Gáspár felesége Éva. Haján játszott a kerge holdsugár, s a titokzatos fényben jól látszott, mint lengi körül őt a fény a sötét fátyolos éjben.

       Réges-rég öreg este szakadt a szigeti várra, mire Gáspár vitéz hazaért. Ő nem volt olyan tiszta és ápolt, mint Éva, ajkán és szeme körül szürke sebhelyek vöröslöttek gorombán. Tárcsapajzs ült karján, s jó kardja fáradtan pihent hüvelyében. Ajkai mosolyra álltak, mikor meglátta kedvesét. Éva szemei szintén nevetni kezdtek és így szólt a férfihez:

-Sokat imádkoztam kardja oltalmazójához, s látom meghallgatta fohászaim!

Gáspár felesége szavait hallva megbillentette fejét, közelebb lépett hozzá, majd szelíden átölelte.

                -Üdvözlégy, földi halandók és égi csillagok közül a legkedvesebb! –súgta halkan Éva fülébe.

Mindezek után csöndesen levetette viseletes ruháit, megmosta porlepte arcát, és leült felesége mellé az asztalkához.

Aznap este puliszkát készített a szépmosolyú Éva asszony, amolyan szerény, szerelmeseknek való étket. Kis idő telt csupán el, s Éva máris megterített és kimérte ura számára a puliszka javát.

                - Megszánhatnád magad is egy kicsit több ennivalóval! – szólt Gáspár vitéz

                - Asszony és férfi közötti egyenlősének nincsen helye ezekben az időkben. – válaszolta Éva

                - No ha nem, hát nem – mosolygott a sorsába mindennemű keserűség nélkül beletörődő Gáspár – emlékszem édesanyám volt olyan makacs, mint maga.

                Ezekre a szavakra Éva szelíden elmosolyodott, majd csatlakozott urához az evésben. Gáspár vitéz jóízűen falta a szerény vacsorát, néha mosolygott is egy-egy méretesebb túródarab szájába kerülése közben.

                -Mikor vége az ostromnak, mi lesz velünk?- kérdezte Éva- olyan egyedül maradunk az idő múlásával.

Felesége ártatlan szavai hallatán Gáspár így felelt:

                -Elmegyünk innen! Ha kell halálbüntetés terhe mellett is, én megszökök!Tudod kedves, nem tudok olyan falak közt élni, melyek közt annyi szenvedést, és halált láttam már!

                -Sokan haltak-e ma meg?

                -Farkasics Péter, s még jó néhány magyar vitéz veszett oda, mikor a pogányok ágyúi rést ütöttek a falakon, s a törökök özönlöttek rajta befelé, mint a hangyák! Harcoltam én is! Úgy álltam ott a romlott bástya ormán a harcba merülve, hogy észre se vettem, miként esett el a jó Farkasics! De lásd, mégis itt vagyok!

                -S örvend a szívem ennek! – felelte Éva

Hosszasan beszélgettek még a lobogó rőzseláng, és a halovány holdsugár fényében. Éva gyümölcsként csüggött derék ura szavain, és a vitézből ömlött tova a végtelenségbe a sok szó.

                Istenem, milyen szépek lehettek ők! Alakjuk fátyolosan leng a szemem előtt a hajnali fényekben, és szavaikat magamban idézgetem halkan.

                Másnap a szörnyű harcokban elesett Gáspár vitéz, felesége két napig siratta őt. A harmadik napon kardot ragadva rontott egy roham során a törökre. Küzdött, ölt, vitézkedett  ő is a vad forgatagban, végül egy aszab szablyája oltotta ki drága életét.

                Nem sokkal szeptember kezdete után elesett Sziget. A hős bán történetét, és a maradék vitézek és asszonyok történetét oly’ sokan ismerik. Az idő nem csorbítja nagy hírüket immár 452 esztendeje.

                Szigeti vendéglátóim szobájának keskeny, karcsú ablakán egyre lelkesebben szökdécsel befelé a felkelő nap fénye. .A fehér falak szürke évszázados sebhelyei között puliszkaillat leng. Kintről néha betámolyog egy-egy smaragdhátú virágbogár. Az ablakpárkányon virágcserépben élő ibolya virít.Ahol hajdanán Éva asszony ült, most az én szeretőm ül és ring a karomban csöndesen. Ki tudja hány fiatal lányka ül ugyanitt majd a távoli jövő rőt függönye alatt?

                Mindenesetre mi e békével átszőtt korban várunk s mit is tehetünk mást, mint emlékezünk!

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap