Arany Sas 2018. pályamű - SZÁRSOMLYÓ és SZÁRHEGY TÖRTÉNETE

Harmatpatak, cs, 05/03/2018 - 00:10

SZÁRSOMLYÓ és SZÁRHEGY TÖRTÉNETE                                                                                                                                
 

Mottó:

„Kilenc Baba babana, / tátosokval utána, / érkeznek a nagy hegyhez, / szenti ős gyülekezethez."(Duma-István András)

 

Dél-Baranyában, a Villányi hegység legmagasabb pontjaként emelkedik az ég felé Szársomlyó. Különös hegy ez, a 442 méternyi képződmény, mert ha nyugatról szemléljük, akkor egy tökéletes kúp tárul elénk, délről pedig éles gerincű hegycsúcsot látunk, délkeletről egy meredek falba, az Ördögszántotta hegybe botlik a tekintetünk, melyet a helyi emberek még Ördögszántásnak is mondanak. Mondák bölcsője ez a hely.     

Messzire el lehet látni innen a hegy tetejéről, ahol valamikor egy gyönyörűséges tündérlány élt  itt magányosan, kedves Táltos Kecskéjével,  kacsalábon forgó, aranyozott Fergettyűvárában. A Napra lehetett nézni, de rá nem. Szépségének, eszességének és gazdagságának híre elterjedt a Kárpát-medencében, mondhatnám az egész Földkerekségen ... Ennek ellenére az udvarlók nem törték le a várkastély vasazott bejárati kapuját. Hja, pedig bizony - a pécsi, no meg a pécsváradi szent fazekak hamiskodó csacsogásai szerint - még a kisbojtárhoz is hozzáment volna szívesen, csakhogy még a hegy közelébe sem merészkedhettek a daliák, mert a közelben ólálkodó Böször Boszorkány mindenkit elűzött... Szüleit, akik az ómagyar Horka méltóságnév viselői voltak, hiába várta haza. A szülők réges-régen elmentek, hogy a Szársomlyó hegyére nemes borszőlőtöveket hozzanak telepítésre.

Ám egyszer - pontosan, hogy mikor, azt megmondani már nem tudnám! - mégiscsak kérő érkezett. Nem fehér lovon, hanem csak úgy, gyalogosan, patásan. Hamvas Horka-Harka, mert így hívták a szépséges tündérlányt, nagy örömében, s boldogságában észre sem vette, hogy kérőjének lólába van, aki Böször Boszorkány tanácsára érkezett Szársomlyóra.

Hogy mindent össze ne zavarjak, Böször Boszorkány már régóta ette a fejét az Ostoba Ördögnek, hogy próbálkozzon a templomi vásárral, Hamvas Horka-Harka tündérlány fejének bekötésével, mert így.., meg amúgy.., s nem fogja soha megbánni, mert lesz, amit a tejbe aprítania élete végéig, csak dolgoztatni kell keményen a tündérleányt! Az Ostoba Ördög még a nevét is elfelejtette, amikor szóba került Hamvas Horka-Harka. Csak akkor állott kötélnek, amikor Böször Boszorkány eskü terhe alatt megígérte, hogy melléje adja tanácsadónak, a Czyrmossházy-Kendermagossy nemzetségből származó Macskássy Macskáját. A minden hájjal megkent, doromboló Macskássy Macskának egyszeriben rossz előérzete támadt, s nem akaródzott az Ostoba Ördöggel leánykérőbe menni, de Böször Boszorkány szigorúan feltette neki a szónoki kérdést: A tudós macskájának a sorsára akarsz-e jutni engedetlenséged miatt?

Megérkezésük után Ostoba Ördög a szerelemről tartott egy rövidecske, de cikornyás prédikációt, ha jól emlékszem, ezeket nyekeregte: “Minthogy megérkezvén, s minthogy bolondul beléd lévén esve, az én szüvem gyükere, ennek okáért megszólítlak: Reményteljes szerelmetes szerelmem! Mert ezeket dobogja, veri és üti és ismételten veri és kalapálja a szüvem minden dobbanása: hisz nélküled az élet mit ér? Vaj mi? És én pediglen, éppenséggel azután, miután azonnal elmondanám, minnyá itt, azt, hogy kiváltképpen és kimondottan, s most ki is mondom… (Ekkor Macskássy Macska éktelen köhécselésbe kezdett, megszakítva ezzel a perorációt, de egyben jelezte Ostoba Ördögnek azt is, hogy már rá kellene térni a lényegre!), hogy jövetelünk, vagyis eljövetelünk, akarom modani eljövetelem célja különben pedig hát nem más, mint az, hogy… hát hogy is mondjam? Izé, mit is akartam mondani? Persze, hát azt, hogy megkérem a kezedet!” A szöveg további részében ékesszólóan ecsetelgette a rózsaszínű jövőt - Macskássy Macska sűrű bólogatása közepette -, amit Hamvas Horka-Harka csendes belenyugvással hallgatott. A lakodalmat hamarosan nyélbe is ütötték, s a mézeshetek legelső reggelén azt mondja Ostoba Ördög Hamvas Horka-Harkájának: „Nosza, igyekezzünk és menjünk, szántsuk fel a Szársomlyó hegyét, s ültessünk bele szőlőt!" Hamvas Horka-Harka ekkor pillantotta meg újdonsült férjének a lólábát, s ezért, a biztonság kedvéért magához vette varázsvesszőjét, amit még az apja adott neki, elmenetele előtt. Odaértek a mai Dobogó dűlőnek nevezett helyre, s miután kiszusszanták magukat, Ostoba Ördög ezt rikácsolta rekedtes ravaszsággal Hamvas Horka-Harkájának: „Asszony, te beállsz a járomba, Macskássy Macska  megragadja az egyágú ekeszarvat (mely szerszámot jelenleg Budapesten, a Mezőgazdasági Múzeumban állították ki közszemlére), én meg az ostorral diktálom az iramot!" - Jaj..., jaj..., drágalátos jó férjem, gyöngyszem férjecském, uram és parancsolóm - esedezve könyörgött Hamvas Horka-Harka -, csak éppen mutasd meg, hogyan kell ezt csinálni, tanuljam én is meg, s majd tovább én mindent úgy cselekszem, ahogyan te parancsolod! Az Ostoba Ördög nagy kínok közepette begyúrta magát a járomba, s kezdték volna a szántást, ha...., most fogózzatok meg! Hamvas Horka-Harka megsuhintotta varázsvesszőjével az Ostoba Ördögöt oly módon, hogy a varázsvessző szele Macskássy Macskát is, meg a közelben tébláboló, és a láthatatlanságba burkolózó Böször Boszorkányt is érintette. Uram, láss csodát! Az egész hegy megremegett, rengett és imbolygott, mint földingáskor, majd sárgás színű, sáros felhő, meg hamueső kerekedett, mely lassan leereszkedett a mészkőre, ahol löszös, agyagos talajréteget hagyott maga után! Az Ostoba Ördög még egy darabig körömszakadtáig kapaszkodott a mészkőbe, de a lezuhanó, lavinaszerű sártenger egy kis idő elteltével őt is elragadta, s a következő pillanatban el is temette, ám kapaszkodó körmeinek nyomát még manapság is láthatjuk. Nagy volt az öröme Hamvas Horka-Harkának, de ebbe az örömbe sajna, de való, üröm is vegyült: szomorúan állapította meg, hogy drágalátos és egyetlen Táltos Kecskéje a dobogó-dübörgés keltette ijedelem közepette, szarva közé kapta a Napkorongot, és kelet felé hanyatt-homlok, csillagösvényen elvágtatott... Ezt a nem mindennapi eseményt látta néhány földi halandó, akik e földrajzi térszínformát azonnal elnevezte Ördögszántásnak, amit azóta is így ismerünk, s így is  nevezünk a Kárpát-medence eme szépséges táján.  

Az ország keleti végein, a gyergyói havasok lábánál, pontosan a gyergyó-széki   Gyergyószárhegyen, a középkori várkastély pazarul berendezett lovagtermében, Szár László, magyar és erdélyi vérvonalú Csórényakú Kakasát babusgatta, tollait rendezgette, amikor égi tüneményként lábuk elé pottyant a holtfáradt és elcsigázott Táltos Kecske, Napkoronggal a szarva között. Táltos Kecske, a felocsúdás után  -, de a kimerítő fáradtságtól még mindig a levegő után kapkodva - töredelmesen elmesélte a vele történteket, melyet Szár László figyelmesen még most is hallgatna, ha villámló üstökösként a következő pillanatban be ne toppant volna vitéz Vylyan, I. István király küldötteként. Parancsot hozott rettenetest, ékes latin nyelven írottat. Nézegették a kutyabőrre írt latin szöveget, majd Táltos Kecskénk bevallotta a jelenlevők óriási bámulatára és ámulatára, hogy ő valamennyicskét tud deákul, s ha nincs senkinek ellenvetése, akkor fel is olvasná a szöveget. Mindenki egyetértett, s a tanult Táltos Kecske kezdte is a felolvasást: „Ego, Stephanus Rex Hungariae et…" Hoppá! - Kukorékolt bele Csórényakú Kakasunk a nyekergés további menetébe -, itt mindannyian csak magyarul értünk, következésképpen édes anyanyelvünkön olvasd. Megpróbálom - szabadkozott a világlátott Táltos Kecskénk -, de meglehet, hogy a szabad fordításban egy kissé akadozni fogok, s ezért elnézéseteket kérem! Pár pillanat múlva kezdte is: „Én .., Ist-ván, ... az ma-gya-rok-nak ... leg-el-ső ..., ki-rá-lya, ... a-dom ... tud-tá-ra ... min-de-nek-nek, ... kik-nek ... il-lik, s ... egy-ben ... meg-pa-ran-cso-lom ... Zaar La-dis-la-u ... u-no-ka-test-vé-rem-nek ..., hogy mel-lőz-zön ... min-den-fé-le ... ha-laszt-ga-tást ..., és ... sza-kad-jon ... ki ... a  ... szé-ke-lyek ... csa-va-ros-e-szű ... bűv-kö-ré-ből ... (itt két szót nem tudott magyarra fordítani a mester, mely valószínűleg a székely ember furcsa észjárására, csalafintaságára vagy kétkulacsosságára vonatkozhatott, s ezeknek a szavaknak nem ismerte a magyar megfelelőit), ... s ... men-ten ... in-dul-jon ... új ... bir-to-ká-ra ...Szár-som-lyó-ra ..., ne-ve-ze-te-sen ... Kis-har-sány ... fa-lu-ba, ... mely ... te-le-pü-lést ... ez ... ma-i ... na-pon ... ne-ki ... a-do-má-nyo-zom ... ö-rök-kön - ö-rök-ké ... Kelt ... Stry-go-ni-um-ban, ... Anno ... Domini ... (a dátum következett, de Táltos Kecskénk végleg megakadt, s a következőképpen értelmezte az évszámot): ... az ... nagy ... po-gány-lá-za-dás ... le-ve-ré-sét ... kö-ve-tő ... esz-ten-dő-ben ... etc."

Vesztegetni való idejük nem maradt, így nyakukba vették a bizonytalanságot: Szár László, Hamvas Horka-Harka jövendőbelije, vitéz villám Vylyan, akit fegyverhordozójául fogadott fel Szár László, a Táltos Kecske, aki még mindig a szarvai között szorongatta a Napkorongot, és Csórényakú Kakasunk, akinek ereiben magyar és erdélyi vér csörgedezett. Útjuk távolról sem volt veszélytelen, ám a kis csapat minden akadályt leküzdött. Útjuk első állomása a sepsi-széki Szármánytetőre vezetett, ahonnan körülnézhettek és kijelölhették további haladásuk útvonalát. Ahol elmentek minden verőfényben kezdett úszni, mivelhogy velük volt a Napkorong. Táltos Kecske időnként Pegazussá változott, s hátán átrepülték a Királyhágót, meg a mocsaras pusztaságokat. Csörsz-árkánál bokrosodtak meg, mert Böször Boszorkány lelke ide visszajárt, s minduntalan az útjukba fordította a vizes árkot, és égig érő szökőárrá korbácsolta a vizet. Ezt a gordiuszi csomót Csórényakú Kakasunk kis latolgatás után pofonegyszerűen oldotta meg: felszippantotta begyébe a vizet...

Kisharsányon ez alatt Hamvas Horka-Harka teljes sötétségben tengette napjait. Titkon azért remélte, hogy Táltos Kecskéje nem fogja őt cserben hagyni, és vissza fog jönni a Napkoronggal együtt. Úgy is történt. A kis csapat észrevétlenül érkezett meg Kisharsányra, azaz..., mit is beszélek? Mindenki észrevette, hogy gyökerestől minden megváltozott, mert kisütött a várva várt Nap. Hamvas Horka-Harka, amikor megpillantotta a vakító napsugárban Szár Lászlót, a daliás ifjú lovagot, érezte, hogy a löszös talaj csúszik ki a lába alól…, megtántorodott…, mert ájulás környékezte. Annyit még hallott a leendőbelije ajkáról - aki eközben finoman, de határozott mozdulattal derékon kapta -, hogy:  „... ásó, kapa, s a nagyharang sem választ el minket többé egymástól". A véletlen játéka, vagy nem, de ez a záróakkord a varázslatos és varázserejű Mandolás dűlőben zajlott le. A jelenlevők egymás nyakába borultak, örömkönnyet hullattak, minekutána Táltos Kecske hivatalosan is összeadta a fiatalokat. Mindvégig latinul beszélt, s érdekes módon senki nem kornyikált bele szónoklatába, hogy: „..ezt lehetne magyarul is !"

Bizony szükség volt ezután itt mindenre és mindenkire! Kezdetben dolgoztak vaspapucsos ásóval, kapával, telepítették a szőlőtöveket szép sorjában. Táltos Kecske állandó rágcsálással pusztította és irtotta a dudvát, a muhart, az égig érő vad indákat, a giz-gazt, a tövises bokrokat, a bábakalács családjába tartozó szúrós miegymásokat. Csak a fehérvirágú magyar kikericsnek kegyelmezett. Mézelő, fásrostú növényeket ültettek, présházakat építettek. A Csórényakú Kakas hosszú évszázadokon keresztül egyetlen reggelen sem feledkezett meg az emberek korai felébresztéséről, bár a magyar embert nem is nagyon kellett ébreszteni, hiszen szorgalmas embernek ismerik fajtánkat az egész földkerekségen. Meg is lett az eredmény, egymás után születtek gyermekeik, a magyar nemzet örök dicsőségére. Csak: jött a tatár, majd érkezett a török, s berendezkedett több mint százötven évre, s a kialakult rendet felrúgva, mindent az ő szája íze szerint átrendezett. Több évszázadon keresztül szinte minden tízedik évben pusztított a „dögletes nyavalya", melynek eredményeképpen sokuk lelke a mennybe szállt. Az élet azért nem halt ki, az Élet mindig lappangott búvópatakként, az Élet a hamu alatt pislákolt, amíg egyik szőlőnemesítő elődünknek köszönhetően aztán ismét benépesült a tájegység.  A szépunokák felzárkóztak: Rosé és Bogyólé. Munkájuk gyümölcsének nedűjét talpas kristálypoharakban sirítgetik, szimmogtatják, - közben koccintanak - majd csókolgatják, végül apró kortyokban nyelvük mellé öntik milliók, s ha „...többecskét ittanak... tánczokra perdülének..., s vígságukban énekelének..." – jegyezte meg merített papirosra egyik, erdélyi származású, borissza krónikásunk. A Szár és a Harka nemzetség utódaiban ötvöződött népünk majdnem minden jeles szellemi (Élénk, Kiegyensúlyozott, Forró), és alkati (Húsos, Markáns, Nagytestű, Fehér, Vörös), tulajdonsága, melyek mind a mai napig megmaradtak, más emberi tulajdonságokkal keveredve.

Ezek után akár írhatnám azt, hogy: „Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed, járj a mese-mondám végére!" Nem teszem ezt, mert szólnom kell még mondahőseim sorsáról, miként alakultak, változtak neveik az évszázadok során:

- Horka meg Harka, Szár és Hárs földrajzi neveinkben él tovább, jelentésüket kevesen értik, kevesen ismerik.

- Pogány kori vitézünk, vitéz villám Vylyam, Villányra magyarosította nevét a koraközépkorban. Feketehegyi Élénket vett feleségül, de sajnálatos módon e házasságból csak egyetlen gyermek született. Nemes ágacskájukat Villánykövesdnek keresztelték, Urunk 1290. évében. Villány testvéröccse visszatért a Székelyföldre, s Villánycsi/Villáncsi néven  ma is ismerik a kézdi-széki Csernáton község külterületén, az egyik erdőrészén.

- A Rizling borcímkéken szereplő mesebeli hősünk  Pegazus, akinek igazi neve:  Táltos Kecske. Jelenünkben azt érzékelteti, hogy a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet terméke szárnyas lovak hátán már réges-régen elindult világhódító útjára. (Érdekes módon, már az elmúlt esztendőkben  - 2012-es évről van szó! - Kézdivásárhelyen is megjelentek a Vylyan Szőlőbirtok termékei). Táltos Kecskénkre legyünk büszkék, mondai-mesebeli cselekedete mára szimbólummá nemesedett: a Bogyólé címke középpontjában értésünkre adja, hogy Napsugár nélkül nincs Élet, és az Élet egyik nélkülözhetetlen sava-borsa a Bor. A Napkorong előterében tálcán kínálnak egy pohár Bogyólevet, mely kandeláberként is értelmezhető, vagyis megvilágítja szürke hétköznapjainkat, esetleg felvidíthat nehézségeink közepette, talán feledtetni akarja a magyar nemzet ellen elkövetett  megbocsájthatatlan XX. századi, valós sérelmeket.

- Seprűnyélen száguldozó Böször Boszorkányainkat farsangfarkán szalma-, vagy rongybábu formában  sikerül elégetni.

-  Magyar és erdélyi vérvonalú Csórényakú Kakasunk (bár mindkét vérvonalát a kihalás veszélye fenyegeti!), előrelátásának bizonyítéka legyen az, hogyha még árvízveszély fenyegeti a Kárpát-medence településeit, akkor begyébe szippantsa fel a vizet, pontosan úgy, ahogyan tette a Csörsz-árkának a vizével.

A fenti sorokat papírra vetette Isten segedelmével, és jó hegyes pennája segédletével Nemes és Nemzetes (foglalkozását tekintve: szőlőmetsző mester), senior Franciscus Alexander de Kanthafalwa, nem unalmában, hanem tengermély keserűségében, melynek oka:

Az jó Vylyan Rosé és Bogyólé

helyett, ihatott csak kászoni rozslét.

SZÓMAGYARÁZAT:

Baba babana: jóindulatú varázsló, Duma András-István megfogalmazásában, aki a Bákó megyei Szeret-Klézse Alapítvány elnöke.

Fergettyűvár: egy székely monda szerint az Óriáspince-tetőn, egy magas vár állott, melynek megfigyelő tornya állandóan forgott, s az őrnek így nagyon egyszerű volt a dolga.

Nem törik le: kevesen használnak valamit, jelen esetben a kaput, s ezért nem is tud elromlani.
Szent fazekak: álszent életű emberek, főként nőkre vonatkozik.
Templomi vásár: a legény oltár elé vezeti szíve választottját.

Ette a fejét: meggyőzni akarta.

Fejbekötés: férjhez ment a lány.

Minnyá: azonnal, a háromszéki székely nyelvjárásban.

Szüvem: szívem, a háromszéki székely nyelvjárásban.

Begyúrta magát: szűk helyre gyömöszölte be magát.

Böször: a középkorban így nevezték a mohamedán vallású népcsoportokat a Kárpát-medencében. Mai értelme Háromszéken: alacsony növésű férfiember.

Földingás: földrengés.

Vaspapucsos ásó: a faásóra erősített patkószerű vas, mely erősebbé tette a kerti szerszámot.

Fehérvirágú kikerics: védett virág.
„Dögletes nyavalya": eredeti jelentése pestis, vagy kolera, értelme jelen esetben filoxéravész.
Bábakalács: tüskés, szúrós gyomnövény, a Kárpát-medence minden tájegységén előfordul.
Szőlőmetsző mester: tanító, tanár.

Sirít: fon, a háromszéki székely nyelvjárásban.

Szimmog: szagolgat, a háromszéki székely nyelvjárásban.
Rozslé: rozsból párolt kisüsti.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap