Arany Sas Pályázat 2015., Nyelvi különdíj: Önfatolvaj?

Bíró Ernő, k, 04/30/2019 - 00:02

   Játszik az ősz a fák lombjával. Szinte festéket használ a tájalkotásra. A barna minden árnyalatával festett már, a világos sárgásbarnától, a sötét rozsdavörösesbarnáig, de a zöld még tartja magát, egyre gyengébben ugyan, de még élénk a napsütésben. A Gyímes völgyén ereszkedek lefelé, kocsival az országúton és akaratlanul is vitéz Sebő Ödön főhadnagy jut eszembe, amint védi a völgyzárat, a Palánka felől közeledő, II.Ukrán Front előtt. Most csend van és nyugalom, szinte elképzelhetetlen, hogy egy ilyen festői szépségű helyet, valamikor az ágyúszó úgy ölelt át, mint országot fojtogató óriás.

   Azóta sok víz lefolyt a Tatroson, a partját lakó embereknek is sok szomorúság jutott. Előbb a négyéves álom három hét alatt szertefoszlott, azután, elvették az erdőt, az egyetlen megélhetést. Az utolsó helység Gyímesbükk a legtöbb vihart látott. Az ezeréves határnál a Rákóczi vár romjai még állnak, szemben pedig az „Akasztottak erdejének hősi temetője”, Palánka határában, hírdeti az igazságot, amit ezután minden székelynek tudnia kell, hogy a múltbéli állapotokhoz nem lehet visszatérni, de emlékezni kell és erőt meríteni lehet belőle. Az egységes Gyímes völgy erőtlenítése végett Gyímesbükköt, a Bákó megyei, Kománfalvi járásba sorolták a hatóságok. Elképzelhető milyen eséllyel jár-kel hivatalos ügyben a bükki székely ember a moldvai megyében. De a bükki székely ember, ahogy a neve is mutatja, ebbe egykönnyen nem törődik bele.

 

   Van példaképe a bükki székely embernek: az 1983 január 4-én vértanú halált halt, Dani Gergely plébános. Ott nyugszik a Gyímesbükk közepén 1974-ben épült új templom tövében. A völgy első templomát, amelyik a Rákóczi-várral szemben a hegyoldalt őrzi, a bükki ember „Anyatemplomnak” hívja. Ilyen neve nincsen egy templomnak sem Erdélyben. Úgy vigyáz a völgyre mint egy székely anya. Nagyboldogasszonyra van felszentelve, aki a székely embernek csak „Anya”. Gergely atya nincs ugyan az erdélyi vértanúk sorába sorolva, mert misemondás közben halt meg. Azt azonban minden bükki székely tudta, hogy a titkosszolgálat „békés” kihallgatásai után, belső sérüléseket takaró, eltorzult arccal, hajtott térdet Úrfelmutatáskor a szentmisén.

   Az új templom építése a hatalom szemében nem szálka, hanem éppen gerenda volt. A templomépítéshez az is hozzátartozik, hogy a kománfalvi pártbiztottságnál nem kapott jóváhagyást Gergely atya az építésre. A helybeli párttitkár, akinek nagyon csángómagyaros neve volt, azt mondta, hogy amíg ő él, addig Gyímesbükkön templom nem lesz. Erre Gergely atya elrendelte, a templom építéséért, a rózsafüzér rendszeres imádkozását a régi templomban és a székely otthonokban. A párttitkár úrnak igaza lett, mert nem telt bele egy év és épülhetett a templom az ima hatására, csakhogy akkora a párttitkár elvtárs, már alulról szagolta az ibolyát. Bukarestig kellett mennie Gergely atyának az engedélyért. Az történt, hogy az új kománfalvi párttitkár, amikor hallotta görögkeleti atyjafiaitól, hogy az elődjére milyen nagy hatással volt a bükki katolikusok imádsága, azt mondta a reverendában élébe álló Gergely atyának, hogy nem az ő hatáskörébe tartozik ez a döntés, menjen a pap a megyéhez.

   Elment Gergely atya a megyéhez, de a megyei pártelnöknek is hamarabb szóltak a görögkeleti atyjafiai a bükki imádság hatásosságáról, mint az építkezési tervek részleteiről, így Gergely atya itt is azt a választ kapta, hogy nem az ő hatáskörükbe tartozik a templomépítés, hanem a Kultusz-minisztériuméba. A végén Gergely atya bement Bákóba, felült a bukaresti gyorsra, és reverendába öltözve, annak rendje és módja szerint, elment Bukarestbe, a minisztériumba.

   Ott értetlenül álltak a helyzet elé, hisz ilyen még nem volt. Az ehhez hasonló ügyek eldöntése a megyékre tartozott, de amilyen sűrűn épültek az országban a katolikus templomok – 1948 és 1989 között négy –, senki nem dolgozott már azok közzül a minisztériumba, akik az elöző eset idején is ott dolgoztak volna. Amíg egyik irodából a másikba küldték és a folyósókon órákat várakoztatták, megérkezett telefonon a hír a Bákó-megyei görögkeleti atyjafiaktól, a bükki katolikus imádság erejéről, és estére már jöhetett vissza Gergely atya a jóváhagyott építkezési engedéllyel.

Az építkezésről szóló krónika így emlékeztet: „Nagy összegekkel támogatták a helybeliek az építkezést. Érkeztek adományok Dani Gergely külföldön élő rokonaitól, ismerőseitől. Mégis a legnemesebb áldozat, a kaláka, hívta életre a templom épületét. Önkéntes munkával, nagy összefogással végezték a téglahordást, a malter- és betonkeverést, az építési anyag helyszínre szállítását, a templom falainak külső vakolását és a templom körüli járdák öntését. A völgy katolikus lakói 928 fuvaros és 12690 gyalogos napszámot végeztek.”

 

   Közben kocsimmal a falu közepén levő ezeréves-határ vonatállomása elé érkeztem. Az állomás előtt, állt egy atyafi és kocsimba kérezkedett. Szívesen felvettem, hosszú úton újat, mást hallani csupa élvezet, meg az út monotonitását is megtöri egy-egy történet. Bákóba tartott, az igazát kereste. Helybeli gazda, tíz hektár erdővel, őseitől örökölte. Ennyi járt vissza a törvény alapján mindenkinek, akinek több is volt azelőtt. Ez az ország a tulajdonjogot védi, íme egy példa: a székely atyafi ősei földjéből, bármennyi is volt az, tíz hektárt kapott vissza, ha kérte, hozzá venni nem tud csak hasonló székely atyafiaktól, de azok ugyancsak a törvény értelmében nem adhatnak el tíz évig a visszakapott földből, erdőből.

   Az állami kézen maradt birtokokat egy cég kezeli, amelytől vásárolni törvényellenes. Uniós csatlakozásunk nevében azonban a külföldi állampolgárok vásárolhatnak földet a helybeliektől, jogi személyen keresztül. Bejegyeznek egy száz lejes törzstőkéjű céget és már indulhat is rá a felvásárlás. Semmi sem fogja megakadályozni az átlag paraszt, „jobbágysorba” kerülését tulajdon földjén, ha a saját anyagi problémáit, botor módon, földeladással akarja helyre állítani.

   A mi emberünk a szerencsésebb fajtához tartozott. A visszakapott földjének a háromnegyedén még volt erdő, ebből fát vághatott, vagy vágathatott volna, ha a községházáról erre engedélyt szerez. Voltak mások, akik úgy kapták vissza a tíz hektárjukat, hogy annak csak a negyedén volt erdő, vagy csak a görbe fák maradtak meg és a lepocsékolt fatörmelék. Az állami kézben maradt nagyvállalat vérszemet kapott attól, hogy a gazdák elhitték: az erdőt csak később kapják vissza, és ezalatt a gazdák jövendőbeli tulajdonán vágattak. Vágás után pedig tulajdonába helyezték a gazdát, hadd gyönyörködjön benne, majd az unokái, nyolcvan év múlva, úgyis vágathatnak.

Csakhogy a szerencsésebb fajta sem volt éppen szerencsés, mert az egyéni fakitermeléshez senki a községházáról engedélyt nem kapott. Voltak egy páran, akik a nagy állami cég vágásbizottságaival összedolgoztak és ők szállították nagyban a konstancai araboknak a rönkfát, szíriai és egyiptomi exportra, ahonnan mehettet a székely fából készült arab bútor, a világ minden tájára.

   A sors fintora, hogy ezek az összedolgozók kaptak ugyan saját területet is és kitermelési engedélyt is, de ők megvették a kivágott fát szekerenként száz lejért, feketén, a falu többi lakóitól. Egy szekéren három darab, hat és nyolc méter közötti rönköt lehetett beszállítani. Így a fának a megvásárlástól kezdve már tökéletes papírjai voltak, csak azt nem ellenőrízte le senki, hogy a vágási engedélyes parcellákon úgy áll a fa, ahogy azt hetven éve hagyták az ősök. Amikor elfogy majd a mások által törvénytelenül beszállított fa, akkor ezekre a parcellákra ki lehet osztani még egy rend vágási engedélyt, mert csodák-csodája itt minden fa a helyén lesz.

   Azok, akik száz lejért hozták be a fát, vagy nagyon megszorultak, hogy a saját erdejüket ilyen olcsón pusztították, vagy tényleges fatolvajok voltak. Így több ízben is kiszállt a bizottság a beszállított fák bárcáját – vágási engedélyét – ellenőrízni, természetesen nem a felvásárlókat, hanem a beszállítókat megbüntetendő. A mi emberünk nem prédálta az erdejét száz lejért, ő a fát deszka vagy bútor formájába szerette volna értékesíteni, erre már piacot is talált. Pénzét gáterbe és szállító kocsiba fektette és mikor mindennel kész volt, elment a községházára bárcát kérni. Csakhogy annak, aki nem dörzsölködik, bárcát nem adnak.

   Az utóbbi tíz évben a községházán vágási engedélyt nem osztottak, így a bükki székelyember a saját erdejéből engedély nélkül hozta a fát, mert az üzletnek mennie kellett, csakhogy egy szép koratavaszi napon szállítókocsiját megállították.

  – Jó napot kívánunk, faellenörző bizottság, a bárcáját kérjük!

  – Hát nekem olyan nincs. – Mondta ki kereken a mi emberünk az igazságot.

  – Ön fatolvaj!? – kérdezte szinte kijelentő módba fogalmazva a rendőr, aki a bizottságot volt hivatott elkísérni.

  – Hát fa van a kocsimon, önfa, mert az én saját erdőmből származik. Toll van a hátamon, mert már tíz éve madárnak néznek a községházán, mert elhiszem, hogy mindig csak másoknak jár a bárca. Azt pedig, hogy vaj van a fejemen, most tapasztalom, – próbálta a bükki székely a dolgok élét elütni, s már nyúlt is a zsebébe, mert ilyenkor mindig zsebbe szokás nyúlni.

  – Nem, nem! Ne fárassza magát, az inspektor úr ugyanis a megyétől van, és ma azt a megbízatást kaptuk, hogy elrettentő példát kerítsünk, ne csak a fogatosok, hanem a szállító kocsisok közül is, és ön ennek a célnak tökéletesen megfelel, – adta vissza a trómfot a bizottság helybéli tagja.

  – Hát így lettem én önfatolvaj a saját erdőmbe, – folytatja a bükki székely, mostmár – tolvajként vagyok nyilvántartva, bűnügyi jegyzőkönyvet nyitottak a nevemre, céget többé nem vezethetek, és a fellebbezéseknek még nincs vége. Kománfalván nem adtak felmentést, így Bákóba kell folytassam. „Hogy mi lesz a vége nem tudom”, mint a nótába, – mondja kissé keserű szájízzel az ember, de el is mosolyodik hozzá, – de két dolog van amin nem érdemes búslakodni –, tudja-e ön?

  – Mi tagadás nem tudom, melyik az a két dolog?

  – Hát azon nem érdemes búslakodni, amin lehet segíteni, és azon, amin nem lehet...

 

Magyar Irodalmi Lap

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap