Arany Sas 2018. pályamű - Az élet megy tovább

Akai Katalin, h, 05/07/2018 - 00:16

Csehszlovákia, 1935, Felvidék, Várkony. Magyarok lakta terület. „Trianon” után lakosai egyik napról a másikra nem Magyarok, hanem Csehszlovákok lettek. Az ott élőket szlovákosították, akár erőszakkal is.

Az élet megy tovább! Szántani, vetni és aratni kell. Az esküvőket is többnyire ősszel tartották, mert már volt mit tenni az asztalra. A pincékben volt újbor, a hízók vágásra érettek, és a munka is kevesebb volt a földeken.

Amikor József először kérte fel táncolni Máriát a lagziban, rögtön érezte, hogy megtalálta élete párját. Eleinte félt odamenni hozzá, hátha visszautasítja. Összeszedte minden bátorságát, és a csinos, ünneplőbe öltözött lány elé pattant.

  • Mária, lenne kedve egy csárdáshoz velem?
  • Örömmel, Józsi! Már vártam, mikor kér fel.
  • Igyekeztem én, de féltem, hogy visszautasít, mint az előbb Pistát.
  • Na, az is csak maga miatt történt! Tudja-e?

Józsi mélyen Mária szemébe nézett, és úgy elvesztek egymás tekintetében, hogy szinte nem is hallották mi történik körülöttük. Mária azt hitte, elájul, olyan remegés fogta el, amikor Józsi erős kezei átfogták a derekát. Már legalább egy éve nézegették egymást, sokszor találkozott a pillantásuk. Ha úgy adódott, szóltak is egymáshoz, de Józsi még nem jelezte, hogy udvarolni szeretne. Figyelte Marikát, hogy milyen szép a járása, büszke a tartása, tetszett neki csípős nyelve, tűzrőlpattantsága is. Amikor a földeken dolgoztak, megfogta a munka végét. Magára is nagyon tiszta leány volt, a szomszéd faluban, Várkonyban élt. Máriának is tetszett a kissé félszeg fiatalember, pedig tudta, hogy szegény, mint a templom egere, hiába lakott Nyékben, a „nemesek” falujában, ő meg Várkonyban a cselédek településén.

A „Nyék” nemzetség tagjai a XII. században, III. István Árpád házi király oldalán harcoltak, dicső hadi tetteiknek köszönhetik nemesi rangjukat. Huszonkét család, köztük a Méhes, Kósa, Nagy, Zeke, Végh stb. kaptak nemesi kiváltság leveleket és a Csallóközben földbirtokokat. A nemesek többnyire Nyékben, a cselédek zömmel Várkonyban éltek. Mára a hatalmas földbirtokok felaprózódtak, - hiszen minden családban sok gyermek született.

A lagzi után József engedélyt kért Mária szüleitől az udvarlásra, és ők beleegyeztek.

A két falu fiataljai mindig rivalizáltak, csúfolódtak egymással, és ritkán nősült nyéki legény a „cselédek” falujából.

  • Nyéki nemes nemzetes, a feneke reznekes! - Mondták Várkonyban.
  • A várkonyi legények, mint az egér szegények! - Kiabálták a másik faluban.

A csúfolódások ellenére, a fiatalok őszre tervezték az esküvőt.

Ám mégis hiba csúszott a számításba, mert Józsit elvitték katonának az ország másik végébe. Marika pityergett bánatában, de Józsi vigasztalta.

  • Ne sírj! Az élet megy tovább! Újra szántani, vetni kell, és betakarítani a termést, mire mindez meglesz, már itthon is leszek.

Egyetlen haszna volt a katonaságnak, hogy meg tanult a Magyar és Szlovák mellé Cseh nyelven is. Mária türelmesen várta haza, amikor lehetett leveleztek, és megegyeztek abban, hogy januárban, amikor leszerel, megtartják a lagzit, felesleges várni vele.

Így is történt. Jó hangulatú lakodalom volt, a legszűkebb rokonság is több mint nyolcvan ember, plusz a rengeteg kisebb-nagyobb gyerek. Egy nagy pajtában rendezték a lagzit, máshová ennyi ember be sem fért volna. Disznókat is vágtak, a szülők „kitettek magukért”. Az ünnepi asztalok mellett szűkösen fértek el, egyiknél Józsi szülei ültek. Kissé furcsán festettek, mert az apja két méter magas, megtermett ember volt, mellette az alig száznegyven centis felesége, aki már tizenöt gyermeket szült neki. Itt az esküvőn, „csak” a tizenkettő életben maradt gyermekük volt, többnyire férjestől, feleségestől, gyerekestől, Józsi volt a legfiatalabb. A másik végén a menyasszonyos asztalnak, Mária szülei törölgették a szemeiket, hogy immár négy gyermekük közül a legkisebbet is férjhez adták. A fiatalok náluk laknak majd. Az ifjú pár szép volt, és boldog. Végre testileg is egymásé lehettek, meg is lett a gyümölcse, szeptemberben megszületett Bözsike.

  • Ugyan már, biztosan eltátottad a szádat! Úgy látszik, te csak leányt tudsz csinálni! – Cukkolták az ifjú apát a rokonok, barátok. - Mert az első gyereknek fiúnak kellene lenni! – Szokták mondogatni.
  • Ne törődjetek ti azzal! Olyan szép az a kisleányka, hogy felér tíz fiúval is! – Felelte hetykén Józsi, és úgy is gondolta. Kigördült a könnycsepp a szeméből, amikor először meglátta gyermekét, de gyorsan félrefordult, hogy letörölhesse. Nem illik az egy férfinak, még megszólnák érte.

Egyre szűkebben voltak a kis szobában, amelyen többen osztoztak. Morgolódtak, hogy sokat sírt a baba, nem tudnak aludni tőle. Józsiék törték a fejűket, hogyan szabadulhatnának a szegénységből, mindketten többet akartak az élettől. Szerettek esténként olvasni, Marika szavalni, és tudták a könyvekből, újságokból, hogy létezik másfajta, jobb élet is. Azzal tisztában voltak, hogy itt, életük végéig sem keresnek annyi pénzt, hogy saját otthont vegyenek. Pedig már ki is néztek egy szép házat maguknak. Legalább van miről ábrándozni! – Sóhajtott Marika.

Ne szomorkodj! Az élet megy tovább! Újra szántani, vetni és aratni kell, és nekünk van egy gyönyörű kislányunk. Majd csak történik valami! – vigasztalta feleségét Józsi.

A sors segített megoldani a dolgot, legalábbis felcsillantotta a csalfa reményt.

1938 November 2. után, az „I. Bécsi döntés” értelmében ismét Magyarországhoz csatolták a Felvidéket is. Újra Magyarok voltak! Pedig ki sem tették lábukat a faluból. Látogathatták az elszakított rokonokat, és nem kényszerítették őket más nyelven beszélni.

  • Figyelj! Azt írja a nővérem, aki Tatabányára ment férjhez, hogy ott a kőbányában, meg a bányában jól lehet keresni, és ők is lakást kaptak, ráadásul kétszobásat! – Mondta egyik nap Marika a férjének.
  • Nem is butaság! – Kiáltott fel Józsi. Már nem kell a határon átmenni. Összeszedhetnénk annyi pénzt, hogy visszajöjjünk, és megvegyük azt a házat, ha akarod.

Lázasan tervezték a jövőt. Kigondolták, hogy először csak Józsi menne el, dolgozna, hét közben a sógornőjénél aludna, hétvégén haza utazna a családhoz. Azután, ha lesz lakás, Marika is odaköltözik a babával. József elment, szorgalmasan dolgozott, pengőt-pengőre raktak, és hétvégén, ha nem vállalt plusz munkát, hazautazott Nyékre. Kemény, embert próbáló munka volt a kőbányában, de Józsi szívós volt, és céltudatos. Megszerették, megbecsülték a munkáját, minden pótműszakot elvállalt.

Az idő szaladt, a világ forrongott körülöttük.

1939 márciusában, Hitler elfoglalta Cseh és Morva Országot, létrejött az önálló Szlovák állam. Ők csak egymást, és a reményeiket látták, Bözsike szépen cseperedett, és Marika ismét babát várt.

  • Mit mondtak a lakással kapcsolatban? – Kérdezgette a férjét.
  • Hát, az a helyzet, hogy lakást csak családos ember kaphat, aki sok pótműszakot vállal.
  • Meg van mind a kettő, akkor mi a baj? – kérdezte Marika.
  • Az igaz, de nem laktok ott, van hol élnetek. Előre veszik a rászorulókat.
  • Holnap megyünk veled Tatabányára!
  • Ugye ezt nem gondolod komolyan? Bözsike pici, te nemsokára szülni fogsz, hogyan menjünk így, a nővéredék nyakára? Jó pár hónapot, lehet, hogy félévet is várni kell, amire üresedik egy lakás. Azt mondom, legyél túl a szülésen, erősödjetek meg a gyerekekkel itt vidéken, azután már könnyebb lesz talán megszoknotok a füstös, poros levegőt. Ott élelem is kevés van, főleg most, a zavaros időkben.
  • De én ezt már nem bírom! Csak hébe-hóba látlak, és minden gond az én nyakamban van, hiányzol! – Sírdogált Marika, a férjéhez bújva.
  • Ne pityeregj, édesem! Az élet megy tovább! Újra szántani, és vetni kell, de aratáskor már biztosan együtt leszünk, ráadásul már négyen.

Juliska 1940 márciusában született. Olyan gyorsan igyekezett erre a szép, új világra, hogy Marikának még a szobába sem volt ideje bemenni, ott szülte meg a kazal tövében, ahonnan az állatoknak vitte a szénát. Aratás idején már valóban együtt volt család, beszorulva tízen egy lakásba. Szerencséjük volt, mert pár hónap múlva kiutaltak nekik egy szoba-konyhás lakást.

Azt a boldogságot leírni sem lehet, amikor végre a „saját” otthonukban voltak, együtt, mind a négyen, annyi szenvedés után.

A háború egyre közelebb ért hozzájuk, de ők boldogok voltak. Nem sokáig örülhettek, mert a háború szétszakította őket. Csak mérhetetlen szenvedések, és borzalmas évek után találtak ismét egymásra.

De az már egy másik történet.

Tanultunk mindezekről az iskolában, de nem érintett mélyen. Amióta összeházasodtunk, rendszeresen látogatjuk férjem Szlovákiában élő Magyar rokonait. Sokszor mesélik, hogy úgy lettek Magyarból - Csehszlovák, Csehszlovákból – Magyar, majd Magyarból – Szlovák állampolgárok, hogy ki sem léptek a faluból.

Férjem Édesanyja -, akit sajnos nem ismerhettem -, a történetben szereplő Marika, szavát vette gyermekeinek, hogy az ő halála után is tartani fogják a kapcsolatot a Szlovák területen rekedt rokonokkal, és virágot visznek, gyertyát gyújtanak anyai és apai nagyszüleik, rokonaik sírjánál. Ezt a hagyományt én is ápolom, amióta a családba kerültem. Mindenszentekkor meglátogatjuk a nyéki és várkonyi rokonaink sírjait, gyertyát gyújtunk, és emlékezünk.

Azután bemegyünk valamelyik Nyékvárkonyban élő rokonunkhoz. A hír, hogy ott vagyunk, gyorsan terjed, és hamarosan mindenki odajön, aki találkozni szeretne velünk.  Sajnos egyre kevesebben vagyunk. Ma már csak Méhesékhez, férjem unokatestvéréhez és családjához látogathatunk, ahol igazi magyaros vendégszeretettel fogadnak, és mi hálásan viszonozzuk szeretetüket. Először végigkérdezzük, és kérdezik ők is az élőket, kivel mi történt, fényképeket, videókat nézünk, majd előjönnek a régi családi emlékek és fotók. Amikor az ebéd utáni házi borocska beolajozza a férfiak torkát, énekelni kezdenek, majd halkan bekapcsolódnak az asszonyok is. Olyan gyönyörű, régi, magyar nótákat hallok tőlük -, melyeknek felét sem ismerjük -, hogy a könnyem kicsordul.

Ők talán még jobban féltik, őrzik Magyarságukat, hagyományainkat, mint mi, hiszen nekik csak ennyi maradt.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap