Arany Sas 2018. pályamű - Az öreg rác

Turi Török Tibor, p, 05/04/2018 - 00:07

 

 

Turi Török Tibor

 

Az öreg rác

 

Szeretjük szüleinket, testvéreinket, barátainkat, a kutyákat és a macskákat, de kedveljük önmagunkat is, legalább annyira, hogy a viszonzás igényével mi is részesüljünk általuk e földi mannában. Nem közömbös, hogy a szekér után futunk, avagy a bakon ülve sütkérezünk az elérhetetlenség mámorában.

A hazaszeretetben nincs kölcsönösség, mert nem fog soha visszaszeretni. Nem fog simogatni és becézni, nem ígér semmit, így be sem csap. Ha beteg, ápolnunk kell, ha virul, óvnunk kell, mint a kínai porcelánt. Tündöklése hazafi számára csak pillanatnyi lehet, mert ebből a sok is kevés.

Vállon sem veregethetnek önzetlenségedért, mert ők nem a szülőfölded, hegyek és vizek, nem himnuszok, Árpádok és Széchenyiek. Magasztos kötelesség, kellemes révedés, kicsit azonosulás nagyjainkkal.

Középiskolás koromban Budapesten, a Rákosmenti Kertvédelmi Társulatnál dolgoztam nyaranta. A hatvani vasútvonal sorompója és a Rákos-patak közé szorult telephelyre siettem reggelente, kis tarisznyával, még kisebb zsebpénzzel, valamint nagyfiús lelkesedéssel, mert felnőtt számba vettek. Tehették, mert igen veszélyes munkákat bíztak ránk. Rendesen csak nagykorúakat foglalkoztathattak volna, de azok nem érték be a tíz forintos órabérrel. Pest különböző pontjain veszélyes fákat vágtunk ki. Bérházak udvarán elöregedett, kiszáradt óriásokat kellett a tetejére felmászva, szeletekben elfűrészelni, és kötéllel leereszteni úgy, hogy a környezetében ne essen kár. Az elektromos művek kiselejtezett mászóvasaiban, biztonsági és mászó öveiben Fatia Negraként, avagy újabb módhatározóval: terminátorként mutatkoztunk a függőfolyosót megtöltő bámész asszonyok örömére, de jobban bánatára. Ahogy a társulás Molotov teherautójáról leugráltunk, hangos szemrevételezés következett. Aztán az előzőleg megfelelő méretűre csonkított fa döntési irányáról határoztunk. Máig sem tudom hogyan, de jobbára a tenyérnyi udvar legszebb virágágyása volt útban... Hangos hezitálásunkat a fentről alászálló nemtetszés először szaggatott, majd vízözönként nyakunkba zúduló artikulációja követte.

Jól kitanultuk a szakmát! Bátrak és süketek voltunk. Kisvártatva papucsos, fejkendős, mély dekoltázsú pongyolás követség érkezett. Ekkor derült ki, hogy a hagyma és zsírszagú lépcsőházakban sütemények is készülnek, mi több, még az is, hogy a sarki boltban sör is kapható. Másik irányba dőlt a fa...

Miután lenyaltuk ujjainkat és bátorra ittuk magunkat, tapasztalhattam, hogy a fűzfát magam alatt vágva, harmadnyi bevágásnál már a gallyal együtt landolhatok...

Az angyalföldi Rokolya utcában dolgoztunk. A szűk átriumos udvar közepén égig érő, elhalt akácot gyilkoltunk kézi szerszámokkal. Veszélyes volt, ezért jobbára lentről bámultuk, nem fentről fűrészeltük. A „tanács" külsős tagja volt egy köpcös, hetven év körüli ember. Apró széke volt, és délszláv sapkája. Kezét napellenzőként használva kémlelte a fát. Jó tanácsokat adott, és még mást is.

Kiderült, hogy több év előtt Jugoszláviából költözött fővárosunkba. Dicsérte hazáját és Magyarországot, aztán már csak a „saját" országát, végül azon vette észre magát, hogy jó rácosan senki magyarként aposztrofált minket.

Öten-hatan lehettünk. Ketten főiskolai előfelvételisek voltunk, a többiek csak a meccsen tudták, hogy mely nációhoz tartoznak, vagy ha belenéztek a személyiükbe. Jobbára bólogatás és hümmögés kísérte szavait. Sértődés nem esett, mert történelmi tájékozottságuk híján nem is tudták, miről van szó. Konklúzió: ők dicsők és szlávok, mi elnyomók és vad ázsiaiak vagyunk.

Beszélt Cirillről és Metódról, a pánszlávizmus nagyszerűségéről, Tesláról, a feltalálóról, valamint a szabadságharcról, mikor Szenttamásnál bedarálták honvédjeinket. Nekik sikerült a délszláv népeket Jugoszlávia néven egyesíteni, és a keleti tömb leggazdagabb országává tenni.

Én elmondtam, hogy a szlávság még a botot sem ismerte, hogy leverhesse az érett gyümölcsöt a fáról, míg mi, pártusok, már csillagvizsgálókat építettünk. Elárulták a forradalmi eszmét ’48-ban. A zsarnok Habsburg mellé álltak. Ha nincsenek Hunyadiak, a Dinári-hegységben már csak kecskék legelnének. Szóval, jól megvoltunk egymás dicséretének dolgában... Hajba nem kaptunk, mert körítéssel élét igyekeztünk venni a kijelentések súlyának.

Szeleteltük az égig érő fát változó szorgalommal, de változatlanul nem akart fogyni. Napok múltán, jobbára csak nekem beszélt az ember. Később partizán múltjáról is mesélt, ami izgalommal töltötte el a társaságot. Oldódni látszott a korábbi napok feszültsége, de éreztem, hogy végül is népem rosszakarója ez az alattomban magyar vért pohárból inni vágyó jópofa. Addig-addig ment a dolog, míg a többiek rajongtak érte, én pedig magam maradtam a nemzetféltéssel. Granicsárt láttam benne, ki bármikor kikaphatja zsebéből a gyíklesőjét, és torkunkat metszi. Észre vette rajtam, és érzésem szerint tetszett is neki a szereposztás. Íme, most, a hetvenes években is kudarcot szenvedünk ezektől? – gondoltam.

Utolsó napjaink egyikén orvosi vizsgálatra kellett mennie, így a nyugdíját nem volt ki felvegye. Nyelvem végére kéredzkedett: „Ezért a pénzért nem itthon dolgozott meg. Vegye úgy, hogy a szittyák ajándéka a sok „dicséretért"! Háttal álltam, mikor vállamra tette a kezét. Megfordultam.

– Megkérlek, fiam, vedd fel a pénzt te, itt van a meghatalmazás, add oda a postásnak. Jól tedd el, hogy meglegyen. Délben érkezem!

Meglepődtem. Pont énrám bízta a pénzét? Ellenségére?

Ebéd után meg is érkezett. A zsebembe gyűrt forintokat és a szelvényt kezébe adtam. Megszámlálatlanul elrakta.

– Örülök, hogy bízik bennem – mondtam.

– Benned lehet is!

– Ugyan miért?

– Mert szereted a hazádat, és kiállsz érte, tehát csak becsületes lehetsz, nem úgy, mint a haverjaid, akik hallgattak, vagy röhögtek, mikor a kisszéket kellett volna kirúgni alólam.

Én ezt az embert akkor tisztelni kezdtem. A fatörzs alsó és egyben utolsó darabjait egyben hagytuk, nem vágtuk át teljesen, hogy a reggelente érkező munkavezető dolgot lásson még, és hogy ülhessünk még az öreg rác lócája körül.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap