Arany Sas 2018. pályamű - A balsorsú felvidéki magyarok

Oláh Szabolcs, sze, 05/02/2018 - 00:10

 

A balsorsú felvidéki magyarok

 

 

            Egy tizenöt éves lány, Noémi családjával Svájcban él. Ő már itt született. Viszont felmenői magyarok. Azonban felmenői nem a jobb fizetésért mentek Svájcba. Hosszabb, balszerencsésebb történetük van nekik.

            Az egész 1947 áprilisában Pozsonyvezekényen kezdődött, egy Papp János nevű fiatallal. János ekkor 15 éves volt. Szülei úgy döntöttek, családjuk csatlakozik a csehszlovák- magyar lakosságcseréhez. Így János szüleivel és két testvérével Magyarországra települt. Jánost ezzel kapcsolatban két dolog bántotta. Ez egyik az, hogy el kellett hagynia szeretett otthonát. A másik az volt, hogy ott kellett hagynia vele egyidős szerelmét, Annát. Ami még jobban bántotta, az volt, hogy Anna is szerette őt. Ami pedig szintén zavarta, az az volt, hogy nem tudta mi vár rá Magyarországon. Mindössze annyit tudott, hogy családjával Tótkomlósra költöznek majd. Így Annának is csak ennyit mondhatott. János nem akart menni, de nem volt választása.

1947. május 25-én érkezett Tótkomlósra az „1. magyar vonat”. Ezzel ment oda János és családja. Mikor megérkeztek új otthonukba, János nagyon szomorú volt.

- Miért szomorkodsz, Jánoskám? – kérdezte anyja.

- Tudod jól – vágta rá.

- Hidd, el egy idő után megszereted Magyarországot. Bár tudnám, miért gyűlölöd!

- Nem Magyarországot gyűlölöm, és nem Csehszlovákiát szeretem.

- Hát akkor?

- Én Annával akartam maradni.

- Fiam, találsz majd másik lyányt.

- Nem akarok más lányt találni.

 János az asztalhoz csapott, majd kiment a szobából. Idővel kezdett kicsit boldog lenni Tótkomlóson, de teljesen még mindig nem volt az. Hiányzott neki Anna. Egy dolog nyugtalanította. Pozsonyvezekényen (mikor ők ott éltek) mindössze 1-2 szlovák család élt. Az egyik családban volt egy korabeli fiú, Anton Melis. János és Anton egész életük során rivalizáltak. Először gyermeki csacskaságok miatt. Majd 14 éves korukban Anna miatt. Végül Anna Jánost választotta. Anton nagyos dühös volt akkor. Gyűlölte Jánost. János attól félt, hogy miután ő otthagyta Annát, Anton mindent meg fog tenni azért, hogy megszerezze a lányt. Bár János bízott Annában, nem bízott Antonban.

Telt az idő, múltak a napok, hetek, hónapok, évek. 1952 júniusát írták. János a nyári konyhában ült az asztalnál. Leült mellé az apja.

- Fiam, beszélnünk kell.

- Miről, édesapám?

- Az egyik öcséd, Lajos 18 éves. Tomi pedig 15. Te 20 éves vagy. És nem mutatsz nekik példát!

- Miért nem?

- Amióta csak itt élünk, nem udvaroltál egy lyánynak sem. Az asztalunknál nem láttam melletted ülni még egyet sem. Mindig csak egyedül ülsz. Egyedül ülsz mindig. És itt iszol egy csuporból pötyőt. Ez a bajom, nagyon jól dolgozol a földeken. Kitűnően alkudsz a piaci kofákkal és az ószeressel szerszámokra. Nagyon jó munkás vagy. De nincs melletted egy szép, okos lyány sem. Pedig vannak a faluban.

- Énnekem nem kell Annán kívül senki.

- A tegnap elmúlt. Lépj túl Annán!

            A fiú apja nem volt bonyolult ember. Nem gondolkozott sokat a múlton. Mindig csak a jövő számított neki. Az apa, akit Gézának hívtak gyakran nem értette fia gondjait, emiatt került vele gyakran összetűzésbe.

János dühösen ment ki a nyári konyhából. Épp az udvaron sétált, amikor arra lett figyelmes, hogy valaki a kapunál kopog. Kerítésük nagy volt. Az udvarból nem láttak az utcára, az utcáról nem láttak az udvarba. János kinyitotta a kaput, majd hirtelen hátra lépett egyet, nem hitt a szemének. Anna állt a kapuban. Annyi év eltelt, de a két szerelmes mégis megismerte egymást. Összeölelkeztek. Mikor János elment Csehszlovákiából, akkor csókolta meg először Annát. Most viszont mielőtt a zavarodott lány bármit is mondhatott volna, megcsókolta.

- Hogy kerülsz te ide, Anna? – kérdezte meglepetten.

- Vonattal jöttem.

            János nevetett. Nem tudta miért, de mindig szerette Anna érdekes humorát. Anna ez után elmondta, hogy annyi éven át ő sem tudta feledni Jánost. És ezért jött ide. Anna apja vagyonos ember volt. Volt neki egy háza Genfben, egy Pozsonyvezekényen és annyi pénze, hogy abból még egyre telne. Anna három hónapig ott lakott Pappék házában. János két hónap után eljegyezte. Egy hónap múlva pedig megtartották az esküvőt. Miután Anna megint mellette volt, János végre teljes egészében boldog lett. Kezdett rendbe jönni az élete, de azt még nem tudhatta, néhány év múlva milyen rémes dolog fog történni vele. Telt múlt az idő.

            1956. október 24-e volt. 23-án úgy tűnt, győzött a magyar forradalom, és az ország nem sokára újra szabad lesz. Anna és János ekkor is Tótkomlóson lakott, de már egy saját házban. Úgy vették, de a padlást és a tetőt meg kellett javítani. Jó néhányszor fel kellett mennie a stróggal a kőmívesnek, de végül a ház tökéletes lett. Anna ekkor 4 hónapos terhes volt. Épp ebédeltek, amikor nagy kopogásra lettek figyelmesek. János nyitott kaput. János, mikor meglátta, kinek nyitott kaput, nagyon megrémült. Anton állt ott, szovjet katonai egyenruhában. János nem tett semmit, nagyon félt. Anton bement az udvarba. Bement a házba. János követte. Egyszer csak Anton megállt a konyhában, meglátta Annát. Anton beszélt szlovákul és magyarul is.

- Hát elkéstem! Mire sikerült elérnem, hogy törvényesen megszabaduljak tőle. Annát megáldották az ő gyermekével. Na, ezt elpuskáztam. De azért megszabadulok tőle – mondta magyarul Anton, majd elővett egy pisztolyt, és ráfogta Jánosra.

- Anton, ne csinálj semmi meggondolatlanságot! – mondta János.

- Anna! Menj ki, de nagyon gyorsan! És csukd be az ajtót! – parancsolta Anton.

- Tedd, amit mond!

Anna rémülten ment ki a konyhából, és aggódva, de becsukta az ajtót. A másik szobában rettegve leült a priccsre. János a konyhában maradt Antonnal.

- Anton, mire jó ez?

- Elvetted tőlem Annát! Pozsonyvezekény egyik legszebb nőjét. Talán azt hitted, hogy ebbe csak úgy belenyugszom? Ha Anna nem lehet, az enyém másé se legyen! - üvöltötte.

- Anna nem holmi tárgy, hogy így beszélj róla!

- És ha így beszélek róla, mit csinálsz?

János nem válaszolt. Anton ismét ráfogta a pisztolyt. Mire János nekirontott. Próbálta kicsavarni Anton kezéből a fegyvert, de nem volt könnyű dolga. Közben egyszer-kétszer elsült a fegyver, de senkit nem talált el. Közben Anna már a legrosszabbra gondolt.

- Tényleg képes voltál szovjetté válni? Elárultad a népedet, hogy rajtam bosszút állj? – kérdezte János. -  Holmi jöttment parasztgyereknek szovjet katona lett. Nem lehetetett egyszerű. De végül legalább megtudtuk mire vagy hajlandó a bosszúért. Gátlástalan vagy, Anton.

Erre Anton nagyon dühbe jött. A végére már a földön birkóztak a fegyverért, ami hirtelen elsült. János rémülten állt fel. Észrevette, hogy Anton mellkasát érte a lövés. Megrémült. És azon gondolkozott, vajon ő tette-e. Anna benyitott, és amint meglátta Antont, nagyon megrémült.

- Hát végül te nyertél. És még csak a bűntudat se fog mardosni, mert én húztam meg a ravaszt. Anna sajnálom, hogy ezt látnod kellet. Éljen Csehszlovákia!

            Ezeket mondta Anton, majd örökre lecsukta szemét. Anna és János tudta, hogy menekülniük kell. Bár János nem tett semmi rosszat, végső soron részben miatta halt meg egy szovjet katona. Még aznap összeszedték minden fontos holmijukat. És elhagyták az országot. Volt egy pulijuk, azt magukkal vitték. Elköltöztek Anna apjának, aki idő közben meghalt, genfi házába. Oda született Svájcba gyermekük és minden leszármazottjuk. Volt, aki már járt közülük Magyarországon, de Noémi még nem. Most utazik nyáron szüleivel Magyarországba. Ezért mesélte el neki ezt a történetet édesanyja, aki nem más, mint Anna ás János unokája. Ők ott Svájcban büszkék arra, hogy magyarok, és ez napjainkban bizony nagy kincs. Hisz annyit szenvedtek elődjeik a Felvidéken, mégis magyarok, akik egymással magyarul beszélnek. És ennyi év után. Gyakran ők ott Svájcban jobb magyarok, mint akik itt élnek Magyarországon. Kertjükben pedig a mai napig Puli kutya várja az esti játékot.

     

Tokod, 2018. III.2.

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap