Bogár László a MIL-nél!

Szerkesztő A, szo, 10/13/2012 - 06:37

Kedves MIL Írók és Olvasók!

A jövőben lapunkon ír Bogár László, az ország sorsáért aggódó, kulisszák mögötti titkokat leleplező politológus.

Üdvözöljük Lapunkon Prof. Dr. Bogár Lászlót!

Kedves Olvasók és Írótársak!

Üdvözöljük Alkotóközösségünk új tagját, prof. Dr. Bogár László közgazdászt, politikust, egyetemi oktatót, publicistát!

Bogár Lászlót elsősorban televíziós szerepléseiből ismerjük. Aktuális politikai események népszerű elemzője, aki felfedi a kulisszák mögötti világot, az erőviszonyokat, és rámutat a lehetséges magyar megoldásokra.

Országunk jövőjéért aggódó fáradhatatlan tanító, aki céljául tűzte ki, hogy ne maradjunk el a világtól, ne legyünk tenger hullámain hánykolódó papírhajó.

Lapunkon rövidesen folytatásban közöljük a Rendszerváltás kérdőjelekkel című elemző és tanulságos könyvét, melyhez jó szórakozást kívánunk.

A Magyar Irodalmi Lap
Szerkesztősége

 

Bogár László
Életrajz

1951-ben született Miskolcon, ahol az általános és közép iskoláit is végezte. 1973-ban szerzett diplomát a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen nemzetközi kereskedelempolitika és pénzügyek szakon. 1990-ig számos vállalati és államigazgatási poszton végzett tervező-elemző munkát. 1986-ban doktori címet, 1991-ben kandidátusi fokozatot szerzett. 1990-től 2002-ig országgyűlési képviselő, 1990-94, illetve 1998-2002 között politikai államtitkár. 1978 és 2008 között megjelent több mint 200 publikációja, közöttük nyolc könyve. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem docense. Alapvető kutatási területei a globalizáció, hatalmi viszonyok, ökológiai kérdések, szakrális kommunikáció.

 

Rendszerváltás kérdőjelekkel 1

De mi is az a „szocializmus”?

Mielőtt bele fognánk a magyar rendszerváltás részletes kifejtésébe, a közvetlen történeti előzmények rövid összefoglalása mindenképpen indokoltnak és szükségesnek látszik. Ennek a rövid összefoglalónak a főszereplője az a jelenséghalmaz, amely magát bolsevizmusnak, kommunizmusnak, szocializmusnak nevezte. Hogy pontosan mi volt, az még hosszú ideig marad vita tárgya, ám be kell látnunk, ha a „szocializmusból a kapitalizmusba” történő „rendszerváltás” elemzését akarjuk végbevinni, ez a kis kitérő elengedhetetlennek látszik.

A XX. század első évtizedeire végleg lezárult az első szakasza annak a folyamatnak, amely a XVI. századtól kezdve a westernitás civilizációjának létroncsoló expanziójával jellemezhető. E szakasz során a Nyugat fizikailag is teljesen birtokába vette a rajta kívül fekvő „maradék” világ öko-szociokulturális terét. A gigantikus méretű új erőforrások és az „anyagcsere végtermékektől” való könnyű megszabadulás lehetősége hatalmas esélyt adott az Occidens vezető hatalmainak arra, hogy sokkal harmonikusabban rendezzék be saját belső tereiket, és ez – a létkorrumpálás új módszereinek alkalmazásával összekötve – végleg elhárította a westernitás uralmi szerkezete elleni állandó erőszakos lázadás, a permanens polgárháború veszélyét a Nyugat centrumában.

Ezzel párhuzamosan végbement egy másik – eltérő irányokba mutató – folyamat is. E folyamat egyik elemét az jelentette, hogy a Nyugat hatalmi rendszerén belül kiéleződött a rivalizálás a centrum országai között a dominanciáért. Súlyosbította ezt a konfliktust az a régóta lappangó feszültség, ami a világ „maradék” tereinek felosztása terén az atlanti hatalmak és Európa kontinentális hatalmai között kialakult. A másik elemét pedig az jelentette, hogy ugrásszerűen radikalizálódott a helyzet a Nyugat szocietális terével közvetlenül érintkező kelet-európai perifériákon. Ennek fő ontoszociális oka az volt, hogy ezek a társadalmak sokkal átfogóbb darabjait őrizték meg a lassan pusztuló-erodáló tradicionalitásnak. S mivel uralkodó elitjeiknek a világtérben zajló gyarmatosítási folyamatba való részvételre semmi esélyük nem volt, így csak a minden elképzelhetőnél brutálisabb „belső gyarmatosítással” kísérelhették meg létmódjuknak a Nyugat elitjeinek létmódjához való igazítását.

Egészen különös helyet foglalt el ebben a világhatalmi szerkezetben az orosz birodalom. Mint a „Harmadik Róma” címre aspiráló ortodox civilizáció központi impériuma, egyszerre próbált felsőbbrendűnek is mutatkozni, mint a Nyugat, de újra és újra nekirugaszkodott a western modernizáció eszközével való világhatalommá válás kísérleteinek is. Eközben roppant kiterjedésű és természeti gazdagságú földrajzi terében a belső gyarmatosítás egész hierarchikus rendszerét hozta létre. A XX. század második évtizedére világossá vált, hogy a birodalom hagyományos uralmi rendszere nem képes többé egyensúlyban tartani az iszonyú feszültségek tömegétől szenvedő hatalmas országot, a változás tehát elkerülhetetlen.

A Nyugat formálódni kezdő globális birodalma számára igen komoly kihívást jelentett, hogy egyszerre váltak rendkívül kiélezetté a belső küzdelmek vezető hatalmai között a dominanciáért, és ugyanekkor kulmináltak az orosz birodalom évszázada megoldatlan belső feszültségei is. A Nyugat olyan stratégiai megoldást keresett, amely ennek a közvetlen földrajzi szomszédságában lévő roppant méretű szocietális tér átalakulása kockázatát és „árát” nem terhelné rá, sőt lehetőség szerint mintegy „előemésztené” ezt a hatalmas testet. Azokra az időkre, amelyekben az Occidens már rendelkezik azokkal a szocio-technikai és technológiai feltételekkel, amelyek egy, az övétől teljesen elütő, ökológiai és szocietális univerzumban is lehetővé teszik e tér értékeinek „rendeltetésszerű” kiszivattyúzását.

Az orosz uralmi elit értelmiségi csoportjainak jelentős része számára egyre brutálisabb kihívást jelentettek a megoldatlan civilizatorikus dimenziójú problémák veszélyesen egymásra csúszó tektonikai rétegei. Mentális és spirituális belső egyensúlyuk fenntartása érdekében mindennél fontosabbnak látszott egy omnipotens és dinamikus narratíva megtalálása. Nos, Lenin és a nyers radikalizmusával sokszor még őt is felülmúló Lev Davidovics Bronstein, aki az illegalitásban a Trockij nevet vette fel, éppen ezt kínálta, amikor a marxi elmélet militáns tartalmait felerősítve új narratívával, drasztikus forradalmi erőszakot, átfogó polgárháborút hirdettek.

E polgárháború deklarált végcélja ugyan a „munkásosztály felszabadítása” volt, ám a felkészülési fázis radikális teoretikus szómágiája valójában végig homályban hagyta e „felszabadítás” mibenlétét. Stratégiájuk lényege egyfajta kettős forradalom végrehajtása volt. Fogalomkészletükkel élve, a történelmileg elmaradt „polgári forradalmat”, majd ezt követően radikális „proletárforradalmat” kell végrehajtani. Később, amikor világossá vált, hogy az így ez utóbbit történelmileg először végrehajtó Oroszország aligha tarthatja fenn egyedül önmagát, a harmadik feladattá a „világforradalom” kezdeményezése vált.

 

A folytatások itt:
http://www.irodalmilap.net/?q=cikk/rendszervaltas-kerdojelekkel-1
http://www.irodalmilap.net/?q=cikk/rendszervaltas-kerdojelekkel-2
http://www.irodalmilap.net/?q=cikk/rendszervaltas-kerdojelekkel-323

 

Figyeld a folytatásokat!!

 

Ha nem tartasz igény erre a szolgáltatásunkra, honlapunk jobb szélén a „Leiratkozom” alatt tudsz leiratkozni róla.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap