Csillag (Arany Sas pályamű)

Nagy Vendel, v, 09/16/2018 - 00:04

 

NAGY VENDEL

 

S FELNYERGELEM KESELY LÁBÚ LOVAMAT,
LOVAMAT,   DE LOVAMAT,
LERÚGATOM VÉLE A CSILLAGOKAT. 
 

 

    CSILLAG

 

   Mikor a csikó megszületett, nagy öröm volt az istállóban.
A gazda és a gazdasszony már várták a kiscsikó születését, mert a gazdaság gyarapodása mindig örömteli esemény a tanyán,
Ez a mai mégis más, mert a kis Jóska tizenötödik születésnapját ünnepelték, s nekiszánták ezt az új lovat.
Hiszen látták, hogy a gyerek mennyire érdeklődik a gazdálkodás iránt, és hogy szereti, és jól is bánik az állatokkal, kiváltképp a lovakkal.
A gyerek határtalanul boldog ghiszen első saját tulajdona állott előtte remegő lábakkal, és mindjárt látták rajta, hogy nem akármilyen állat.
Egyszerűen gyönyörű,  erős, szép állású, de legszebb a feje volt.   Nagy barna szemei fáradtnak tűntek, de a fiú tekintetével egymásra találtak,s ez boldogsággal töltötte el.
Mégis legkülönlegesebb a homloka volt. Hatalmas fehér csillag díszítette, ezer közűl is kirítt volna.
A lovacskát el is nevezte Csillagnak.    Igazán hozzá illő név, kifejezi a valós szépségét.
   Csillag boldogan szaladgált az anyja mellett, mikor kikocsiztak a földekre a termést hazahordani, vagy amikor télen szánkóval kihordták a trágyát az udvarról a tavaszi szántás alá.
Jól tartották,etették, ápolták, s ez meg is látszott rajta. Derék, okos állat vállott belőle.
Néhány év múlva lehetett  már vele dolgozni  is, de az idővel ifjú férfivá érlelődött Jóska sajnálta paraszti munkára használni a nemes , büszke járású paripát, hanem csak lovagláshoz szoktatta a Csillagot.
Titkos vágya volt, hogy ő is, mint a nagyapja, és az apja, huszár lesz, mint amazok, az első háborúban, ha majd egyszer őt is behívják katonának. Ált egy kis füzetecske a szoba asztalán,amit valami Petőfi Sándor írt, és abban szokta nézegetni a képeket a huszárokról, a János Vitéz hősi cselekedeteiről.  Aztán meg sokat meséltek az öregek is a maguk katonaélményeikről, nagy divat volt ez akkor tájban.
Egyszercsak eljött az ő ideje is. Kitörrt a második nagy háború.
   Saját lova hátán büszkén vonúlt be a tolnai huszárlaktanyába.  Otthon illőn elbúcsúztatták a katona fiút. Az apja büszkén nézett utána, az anyja kellőenn megkönnyezte, ahogy már csak az anyák szokták, ha katonának vonul a fiuk.
Nem gondolták még akkor, hogy ez már egy másféle háború lesz, mint az ezelőtti összezörrenések voltak, amikor még ember küzdött ember ellen, snem  gépek,  a földön és a levegőben.
   Kiképzés után, ló is, lovasa is beállt a sorba, ahogy akkoriban mondták.
Már alig várták az indulást, hiszen beléjük nevelték, hogy a hazát meg kell védeni a kommunizmustól.
Egy napon bevagoníroztak, vonatos huszár, de hát oroszország messze van.
Egy hét múltán már a fronton voltak.
Kiderült, hogy a lövészárokban a tankok, és aknák ellen  nem használható a ló. Hátra vitték őket, és fogatolásra, élelmezésre, sebesültszállításra használták a lovakat.
A nagy sárban, majd a hóban jobban bírták a munkát, mint az a néhány autó, ami még üzemelt a hidegben.
Jóska néha látta a Csillagot, és mikor közelébe jutott, néhány kockacukorral kedveskedett neki, amit a reggeli tejes kávéból spórolt ki.
Csillag mindig örült a gazdájának, és mindig szomorúan váltak el egymástól.
Ha nagyon hideg éjszaka volt, kaptak egy kis rumot a lövész árokban, és akkor halkan énekelgették a huszárnótákat.
 

 

Sárga lovam
Megbotllott a csatában
Rosszul ugrott
Be a rövid vágtába.
 

 

Vigyázz lovam
Vigyázz a vezényszóra
Jobban tudod
Mint egy bundás regruta.
 
 
 
   Néha a túlsó vonalak felől is hangos énekszó hallatszott, s tudták, ott is vodkaosztást tartottak. A lerészegedett katonákat másnap hajnalban rohamra vezényelték, s nem számított az ember, hiszen volt elég a nagy oroszországban. A mieink rendre visszaverték a támadásokat, dehát sokan jöttek, korszerűbb fegyverekkel, s a magyarok visszavonulásra kényszerültek.
Az oroszok az ágyúzás után nagy hurrázással, felegyenesedve futottak a lövész árkok felé, és megfutamították az átfázott , éhes magyar bakákat. A hátrálás végül nagy meneküléssé fajult. A maradék felszerelést, és a sebesülteket szekerekre rakták, és megindult visszafelé a vert sereg, ami ide oly büszkén, és dicsőségre vágyón érkezett.
Csillag is nekifeszült a nehéz kocsinak, s mintha tudná, hogy hazafelé indulnak, megsokszorozta erejét.
A maroknyi sereg, halottait a fagyos földbe temetve, visszavonult a nagy hóban, közeledett a Karácsony, s ez adott némi bizakodást, és reményt. Rossz utakon, dideregve érkeztek be egy ismeretlen falucskába, aminek a főutcája két domb közé szorúlvakét sor ház  között vezetett el.
A tisztek csapdát sejtettek, féltek bemenni a szűk utcába a házakközé, de visszafordulni nem lehetett.
Át kell vonulni minél gyorsabban, ez a parancs.
Egy nagykendős öreg asszony öklét rázta a bakákra, de azok oda sem ügyeltek.
-Hitler kaput   kiabálta
A férfiak betámasztották a kapukat karókkal, rudakkal, de senki nem akart sehová sem bemenni.
   A némán vonuló csapat hirtelen repülő gépek zúgására kapta fel a fejét.
Kettő Szovjet vadászgép közeledett vészjóslóan.
A Raták rárepültek az úton vonulókra, és alacsonyan szállva géppuska tüzet zúdítottak az ellenségre
Háromszor fordultak vissza, és verették a menekülö bakákat, akik hiába próbáltak a házakba bejutni, hiszen azok mindenütt zárva voltak.
Árokba, falak tövébe, kocsik alá próbáltak elbújni az emberek, nem sok sikerrel.
A csapda bevállt.
Amilyen hírtelen jöttek, úgy el is tűntek a vadászok.
Percekig nagy csend maradt utánuk.
Kezdtek felocsúdni a katonák, minden felé jajgató, haldokló enberek. és lovak hevertek. A kocsik szanaszét , mindenhol riadalom  lett úrrá a megtámadottakon.  Jóska ült az árokparton, kezét a füleire tapasztva, és nem értette, mi az a zúgás a fejében?  Mintha harangoznának valahol nagy zúgással.
Kiabállásra, parancsszavakra ocsúdott.
 Borzalmas látvány fogadta. Mindenütt halottak hevertek, ember, állat.
Gyorsan felrakták a kocsikra a sebesülteket s a halottakat, majd egy alkalmasabb helyen eltemetik őket.  A fiú titkon örült, hogy nem érte golyó, de sajnálta a bajtársakat.
Szemével a lovát kereste, mert sehol nem látta, sem elől, sem hátul, mert összekeveredtek a fogatok.
Rosszat sejtve kissé lemaradt, és az árok partján meglátta az út szélén fekvő Csillagot. Ordítva odaszaladt hozzá, s letérdelt melléje. A ló testét kettő lövés érte, de a gyönyörű csillagos feje sérttetlen maradt.
Azonnal látta, hogy élettelen a barátja. Szólongatta, simogatta, de hiába.
Védtelennek, magányosnak, és elveszettnek érezte magát a nagy orosz télben, s a kilátástalan, reményvesztet helyzetben.
A csapat már előrehaladt, észre sem vették, hogy lemaradt. A fiú utánuk nézett, szeme megtellett könnyel.
Szájába vette a puskája csövét, és szép lassan meghúzta a ravaszt.
Ott feküdt a kedves lova mellett.
A többiek csak egy távoli csattanást hallottak, de oda sem ügyeltek. Igyekeztek ki a falu szorításából, s csak nagy későn vették észre, hogy eggy társuk elmaradt acsapatból, de visszamenni már nem lehetett érte.
 

 

   Azon a napon a békésebb helyeken Karácsonyt ünnepeltek. Este meggyújtották a gyertyákat, s örültek a Názáreti Jézus születésének.
Jóska szülei is a fiukra gondoltak, és aligha hitték, hogy őérte is gyújtották a gyertyát.
 

 

nagy vendel
 

2016  februárján

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap