Határvidék (Arany Sas pályamű)

Kutasi, sze, 07/25/2018 - 00:04

– Szia! Mit hozhatok? – szólt az étlap sorai közt böngésző fiatalember fülébe egy fiatal, női hang.

– Szia! – kapta fel fejét a férfi, kicsit ijedten. – Bocsánat, nem vettelek észre! Elbambultam!

– Semmi gond! Nem csaptam nagy zajt a lépteimmel! – felelte mosolyogva a lány.

– Nem idevalósi vagy! – szegezte le tényként a vendég. – Honnan sodort erre a szél?

– Figyelj! Ne haragudj, de vendégekkel nem nagyon beszélgethetek! – mutatott egy alig észrevehető fejbiccentéssel a falra szerelt kamera irányába a lány. – Szorítkozzunk a rendelésre!

– Akkor hogy veszed fel a rendeléseket? – váltott vissza a férfi, mélyen a lány rémült szemébe nézve. – A felvételt nézegető főnököd olvas szájról?

– Nem tudom.

– Mit ajánlanál? – kérdezte a férfi, és már kapta is a részletes választ a hölgytől.

 

– Szóval, milyen tájszólásod van?

– Gúnyolódsz velem?

– Nem, mégsem! Köszönöm! Mégis inkább az étlapról választanék!

– Mi van? – nézett megrökönyödve a lány.

– Próbálom kijátszani a kamerát! – felelte a vendég mosolyogva, és kinyitotta az étlapot, egyesével végigkérdezve minden tételt, és a felszolgáló lány néma bólintására erőteljes udvarlásba kezdett.

 

Pár hét leforgása alatt szerelmespárként andalogtak a Várkerület padjai, szökőkútjai közt, és a lány egy váratlan pillanatban bejelentéssel fordult az ifjú felé.

– Biztos vagy benne? – kérdezte a legényember, mivel látta kedvese szemében a bizonytalanságot. – Hidd el, nem akarod! Elcseszed az életed! Tudod jól, hogy támogatlak mindenben, és annak köszönhető a találkozásunk is, hogy nem félsz belevágni az ismeretlenbe. Azt is tudom, hogy nincs beleszólásom, és teljes mértékben a te döntésed! De nem szabadna! És el fogunk emiatt távolodni egymástól!

– Szeretném! Nagyon. Nem tudom, mikor lesz újra lehetőségünk. Tudom, hogy nagy felelősség, de remélem, mindvégig mellettem leszel. Eddig is támogattad a döntéseim!

– Már így kaptalak! – kacagott az ifjú, kedves csókkal illetve kedvese ajkait. – Pár hete vagyunk együtt, és eddig nem nagyon kellett tanácsot adnom! Az, hogy idejöttél, már jóval előttem eldöntött, és megvalósított dolog volt. Te mondod mindig, hogy minden okkal történik! Látod, idejöttem Szolnokról, és a tájszólásom miatt most veled vagyok. Okkal jöttem Sopronba! Ezért jöttem ide.

– De nem miattam! Az a véletlen, hogy egymásra találtunk. És nem a tájszólásod miatt! Az csak segített a kommunikációban. Segített megtenni feléd az első lépést. Tudod, hogy elég zárkózott vagyok, ha új kapcsolatokról van szó! Kapóra jött, hogy nem idevalósi vagy, és látszott rajtad, hogy idegenül mozogsz itt.

– Mindegy, hogy nevezzük, édes! Véletlen, vagy okok láncolata! Itt vagyok, veled vagyok! Szeretlek! Tudod. És te is szeretsz. Nem mondod ki, mert félsz elkötelezni magad a múltad miatt. Nem mondod, de mutatod. Törődsz velem, és féltesz a következményektől. Nekem ez elég, hogy tudjam! És a hallgatásodból úgy vélem, igazam van. Épp ezért kérlek, hogy érts meg! Ez a gondolat hozott ide, nyugatra. Szeretném megvalósítani az álmaimat. Egyet már beteljesítettem azzal, eljöttem otthonról!

– Igen, törődök veled, és érdekel a sorsod! Épp ezért szeretnélek megóvni! Még csak pár hónapja élsz itt, én viszont itt nőttem fel. Tudom, milyenek erre az emberek. Nem akarom, hogy te is ilyen légy! Egy kedves, szeretetre méltó, édes lány vagy. Ilyennek ismertelek meg, és így akarlak látni húsz év múlva is. Ez a város megmérgezi az embereket! Azért, mert Sopron! Ne értsd félre, amit mondok, de az ország keleti feléből idetelepültek miatt az itt élők kapzsivá váltak. Kihasználják, hogy tízesével, húszasával jönnek keletről, mert azt hiszik, itt kolbászból van a kerítés. A határ miatt az idetelepültekkel is elszaladt a ló, és ők is kapzsi emberek lettek. Hidd el nekem, szívem, ez már nem az a kisváros, ahol én felnőttem! Magam sem ismerek rá! Schengen és az EU rátette a bélyegét! Megpecsételte! Az a kisváros, ahol éltem, már a múlté. Most százezer ember lakja. Az utak járhatatlanok autóval, mert az öt kilométerre húzódó határ miatt ide költözött a fél ország.

– Ha nem lennék szerelmes beléd, most megbántottál volna! Nagyon. És valószínűleg faképnél hagytalak volna! De megismertelek annyira, hogy nem kenyered a képmutatás és kétszínű beszéd! A nagy szád miatt szerettem beléd! Az igazságérzeted, és harciasságod miatt! És én nem kapzsiságból költöztem ide!

– Tudom! Azért kezdtem úgy, hogy ne érts félre! Kérlek, gondolkodj pár napot! Vedd figyelembe, hogy amit mondtam, az hatványozottan igaz a határ másik oldalán!

– Értsd meg, hogy muszáj! Ebből a fizetésből nem tudom fenntartani az albérletet!

– Nem akarlak eltéríteni a szándékodtól! Csak rá akarok világítani a lehetőségekre. Vagy inkább kényszerhelyzetekre…

 

… – Szia, édes! Jól vagy?

– Szívem! – dőlt zokogva a lány kedvese vállára, nehézkesen emelve karjait a nyaka köré.

– Mi a baj? – simogatta a lány haját kedvesen.

– Nem bírom! – csókolta a férfit remegő ajkakkal. – Fáradt vagyok! Alig élek! Reszketnek a lábaim. Hullik a hajam, táskák vannak a szemem alatt!

– Megint az a szemét? – dühöngött a férfi.

– Igen! – bólintott a lány hüppögve. – Azzal fenyegetett, hogy kirúg!

– Miért?

– Azt mondta, hogy elhányja magát, ha rám néz! Azt mondta, hogy egy pincérlány nézzen ki valahogy, még akkor is, ha magyar! Undorodva emelte meg a hajam végét, hogy megmutassa, milyen töredezett, majd lerázta a tenyeréből. Odavonszolt a tükör elé, és ujjait végighúzta a szemem alatti redőkön. Azt mondta, vagy rendbe szedem magam, vagy kirúg, és a környék összes éttermébe telefonál, és elintézi, hogy ne vegyenek fel! Ráadásul egy szürke bőrú, középkorú román nővel helyettesít, míg összeszedem magam.

– Nem akarok olyan kliséket mondani, hogy "én megmondtam", vagy "hallgattál volna rám", meg hasonlók! Sajnálom! Őszintén! Tényleg nem vagy már az a vidám, kedves leányzó, mint fél éve. Alig találkozunk! Ha látlak egy-egy órára a tizenhat órás munkanapod végén, akkor velem is kiabálsz, agresszív vagy! Próbállak vigasztalni, próbálok lelket önteni beléd! És tudod, mit kapok? Folyton azt hallom, hogy az a rohadék osztrák hájpacni! A főnököd! Hogy így hergel, úgy pattogtad, csicskáztat, ugráltat, aztán lehülyéz! Meg a dagadt középkorú vendég molesztál, és legszívesebben megfojtanád! Nem láttalak mosolyogni az elmúlt három hónapban. Nem mentünk el a kedvenc fagyizónkba, nem mentünk el táncolni! Majdnem ötvenezer forintot költesz havonta benzinre, mert kocsival jársz dolgozni!

– Mert a Bécs melletti éttermében dolgozok! – felelte a lány szipogva.

– Igen, de annak az újgazdag majomnak a határ mellett is van egy étterme! Azért küldött a távolabbi helyre, hogy azzal is szívasson! Egy-egy óra naponta az utazás. Csak azért, mert Nagy-Magyarország matrica van az autódon, és piros-fehér-zöld hajcsatot viselsz!

– Előbb voltam magyar, mint pincér!

– Akkor kérlek, légy újra magyar pincér! Teljesen tönkrementél pár hónap alatt. Fizikailag is, lelkileg is. Légy újra az a nagyszájú, bevállalós csajszi, akinek a tájszólásába annak idején beleszerettem. És kérlek, próbáld meg itthon, újra!

– Kimondtad, hogy szeretsz!

– Mit csinálnék? – csókolta meg úgy a lányt, ahogy első alkalommal.

– Akkor hazajövök! Ezért a vallomásért már megéri! …

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap