Messze van Szeged (Arany Sas pályamű)

Valkovics Edit, p, 09/07/2018 - 00:03

Népes család, hat gyermek és mind fiú. Egy apának nagyobb öröme nem is lehet, hisz a családi nevet van ki tovább vigye. Öten már élik világukat, mind városban, és a háború ellenére sikerült is mindnek adni a kezébe szakmát, nem is akár mit, mert Bandi állomásfőnök úr lett. Fercsi még nőtlen. Ő az, akit legjobban megviselt a háború, igaz hazakeveredett, de nem tudja elviselni, hogy a Csongrád megyei kis faluból elment, és hazatérvén ugyanabba a faluba, már egy más országban találta magát. Öt bátyja, Magyarországon maradt, mert pár kiló-méterrel távolabb találtak munkát, alapítottak családot, mint a szülőfalujuk, Horgos. Évek múltak keserűségben és szegénységben. Mindenkit megviselt a háború és a Trianoni béke. Julianna, Fercsi anyja nagyon csendes szorgos teremtés volt a kora ellenére, panaszra soha nem nyitotta száját, még inkább a panaszkodót is vigasztalgatta, annak ellenére, hogy lelke sírt a fájdalomtól, nap, mint nap, a legnagyobb panasza csak annyi volt, hogy de messze van Szeged. Öt fia Szeged környékén lakott, egy másik országban. Bár a háborút sértetlenül mind megjárta, de mintha elveszítette volna őket. Fercsi nyughatatlan természete, hangot is adott a történelmi eseményeknek, de csak családon belül, ott sem olyan hangosan, mert Matyi bácsi, a törvényes apa nem igazán tűrte a hangos szót. Meg hát nem is igazán értették ezt a Trianon dolgot Julianna nénivel, csak hogy hatból, már csak egy gyereket tudnak átölelni, a többi is csak egy-két órányira van kocsival, lóval, de mégis olyan messze. Amúgy meg Fercsi volt mind közül a legfiatalabb, hát már ne az magyarázza meg az öregnek, hogy mint is folyik az a politika, meg mért is ott a határ ahol azelőtt nem volt. Matyi bácsi azzal vigasztalódott, hogy ez az állapot így nem maradhat, akárki is szabta szét az országot, egy megyéből egy falut nem lehet csak úgy jókedvből lerekeszteni, ennek vissza kell formálódnia. Hogy mikor azt senki sem tudta, de Matyi bácsi meg volt róla győződve, hogy ez csak tévedés lehetett, és a nagy emberek, merthogy így hívta az öreg az ország főket, kiküszöbölik hamarosan a félreértést. Fercsi próbálta apjának elmagyarázni, hogy itt most a nagy emberek is kicsik, mert vesztesen lépett ki az ország a háborúból és még nagyobb emberek döntötték így sorsunkat, de Matyi bácsit nem győzte meg senki. Nem azért, mert aluliskolázott volt, talán, csak a szíve fájdalmát próbálta enyhíteni, hisz vágyakozott fiai után. El is magyarázta Fercsinek, hogy tudja ő, egy háború veszteséggel jár, hát még ha kiterjed az egész világra, sokan ott maradtak, de mi mind megvagyunk, nem baj a szegénység sem, az is vele járó dolog, no meg azelőtt se volt nekünk száz lánc földünk, meg hát villánk se ott kamráson a szegedi urak közelében, hát mit szóljanak a Kárász grófék, vagy a Reök, a Vermes család,  amikor azoktól mennyi földet, javat elvitt a háború, szabályosan kifosztották őket és mégis köztünk maradtak, ugyan olyan méltóságos uraknak, mint vagyonnal, mert nem ám a vagyon teszi méltóságosnak az urat, hanem az embersége, de hogy egy falut levágni egy megyéből, amikor az oda tartozik, ez csak valami tévedés lehet. Fercsi tudta, hogy nem tévedés, de tehetetlen egy ember, és sok ember is, jobb híján csak hallgat és tűr, mint Julianna néni is. Julianna néni, ha nem is tudta, de érezte, hogy krumpli híján, még sok csicsókát főz meg ebédre, mire megváltozik a helyzet és, hogy visszaáll-e valaha a régi, tartozunk-e még Csongrád vármegyéhez, kell-e Szegedre menni a hivatalba, mint azelőtt intézni az ügyeinket, vagy itt rekedünk a határ túl oldalán? Julianna néni nem csak fiait, neki testvérei és idős szülei is egy országra lettek tőle, csak kendje maradt, aki hajtogatta a nagy tévedést és az igazát, meg Fercsi, aki talán mert legkisebb volt, legkedvesebb is számára. Mosoly még sem hagyta el az ajkát, hosszú időn keresztül, s szinte egy időben a sors hozott egy váratlan szép, és egy váratlan rossz fordulatot Juliannának. A váratlan szép, egy fiatal lányka volt, akit Fercsi bemutatott egy vasárnap szüleinek, mint menyasszonyát. Veronika, kilenc évvel fiatalabb volt, mint Fercsi, sugárzott róla a fiatalság, hisz még szinte gyermek volt. Egyszerűsége, kedvessége és bájos mosolya elvarázsolta Juliannát, hisz önmagát látta benne, no Matyi bácsi azért nem olvadt el, mert vidéki volt Veronika, és akkor már ki tudja, hogy miféle, meg a szülei is mifélék lehetnek? Meg is jegyezte Fercsinek, hogy oszt a faluban meg nincs tán elég jány, hogy ki tudja honnan hozol a házba? Julianna néni ajkán akkor jelent meg hosszú idő után mosoly. A valamikori Bács Bodrog megyéből, Péterrévéről származott a leányzó. Julianna a szívébe zárta, s nem szerethette volna jobban akkor sem, ha ő szülte volna erre a világra, s akkor az egyszer mondta, hogy tudod Fercsikém, most az egyszer nem haragszom annyira arra a Trianonra, mert ha Csongrád megyéből ezt a falut nem szakítsák le, és Magyarországhoz tartozik, te soha nem találkozol ezzel a tüneményes teremtéssel, mert akkor már határ lenne köztetek. Ezt olyan tiszta szívvel és elégedett mosollyal mondta fiának, hogy bizonyára úgy is gondolta. Igazából, Julianna néni nem volt sohasem tisztában Trianonnal, hogy az egy személy, vagy város, vagy minek a neve, mert ahhoz túl egyszerű asszony volt. Veronika attól a vasárnaptól a család tagja lett, s még két vasárnap sem múlt el, mire Julianna ágynak esett. Talán a lelke megemészthetetlen fájdalma döntötte úgy ágynak, hogy orvosságot nem találtak a bajára, vagy csak a kor, ezt már sohasem tudjuk meg, de két évig ágyban feküdt, mire a teremtő magához szólította. Veronika becsületesen ápolta őt végig, mintha csak szülőanyjáról gondoskodott volna, ő volt mellette utolsó óráiban is, és csak évek múltán értette meg, amikor hét gyermekével át kellett élnie negyvenegyben a visszacsatolást, és negyvennégyben az újabb szétszakadást, hogy mit jelentettek anyósa utolsó szavai,”de messze van Szeged”.    

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap