Fehér József
Lángoló pipacsok

Hűvös volt, és hajnali sötét, amikor Csanády Kálmán, a híres festőművész bezárta az üdülőházat, amit még a feleségével, a csinos és okos Anikóval építettek kemény kétkezi munkával évekkel ezelőtt hétvégeken. Öt esztendeje, amióta egy tragikus autóbalesetben elvesztette a feleségét (egy kamion halára gázolta, amikor budakalászi úton egy pedagógus kongresszusról haza felé tartott), mintha megdermedt volna benne a lélek, nem tud (Novella)

Lukáts János
Édenkert az ingoványon

Fekete István: Tüskevár Ha egyszer valaki számba venné, hogy hány magyar regény- vagy prózarészlet játszódik mocsárban, nádasban, ingoványon, - meghökkentően nagyszámú gyűjteményt kapnánk. Arany Toldijától kezdve, Jókai: Névtelen vár, Mire megvénülünk, Mikszáth: Két koldusdiák, Móra Ferenc: Rab ember fiai c. regényein keresztül, Szabó Pál XX. századi Ahogy lehet-je is kitüntetett (Könyvbemutató)

Szerkesztő A
1970. június 23-án hunyt el Fekete István író

Fekete István (Gölle, 1900. január 25. – Budapest, 1970. június 23.) író, számos ifjúsági könyv és állattörténet írója. Barátjával, Csathó Kálmánnal együtt az „erdész-vadász irodalom” legismertebb művelője. Jókai mellett, minden idők legolvasottabb magyar írója. 2002 decemberéig legalább 8 700 000 példányban adták ki műveit magyar nyelven. Külföldön tíz nyelven, 12 országban, 45 ... (Hírek)

Madarász Imre
A legyőzött nagyvad szemével

A Risorgimento ábrázolása Giuseppe Tomasi di Lampedusa A Párduc címu regényében Giuseppe Tomasi di Lampedusa szerette a pa-radoxonokat, remekmuvét A Párducot (Il Gattopardo) egy szállóigévé lett paradox mondat köznevesítette : Ha azt akarjuk, hogy minden úgy maradjon, ahogy van, mindennek meg kell változnia. 1 ebbol az idézetbol származik az olasz gattopardismo kifejezés. A paradoxonkedvelo író szelleméhez... (Könyvbemutató)

Mila
Vigh Rudolf könyvbemutatója

Az irodalmi est mindig hoz egy kis fényt az ember életébe. - Németh István szerint az „Öröknaptár vegyes prózai alkotásokat tartalmaz, de a vegyesség csupán látszólagos, hiszen valójában mindegyik a szerző magányáról, a közösségen kívüliség élményéről szól…” A kishegyesi tűzoltóotthon tanácstermében zsúfolásig megtelt közönség előtt tartotta meg Vigh Rudolf a könyvbemutatóját 2013. június 12.-én. A könyv címe: Öröknaptár,... (Riport-tudósítás)

Orosz T Csaba
Revolució

Egy forradalom végén. - 1989 jeges karácsonyát írtuk. Öreg katonaként a kiváltságosok foteljében ültem a klubhelységben és a televízió bömbölő képernyőjét bámultam megbabonázva többedmagammal. Valami megmagyarázhatatlan félelem kezdett felkúszni a gerincemen. Íme én sem maradhatok ki az emberiséget elemésztő métely szorításából. Minket is elért, vagyis a küszöbünkön toporog a háború. Határőrként hamarosan testközelből... (Novella)

Jókai Anna
Az értelmiség nyomorúsága

Az ember naivitása, hogy újra és újra azt reméli, rossz után csak jó jöhet. Ritkán van így. Már az is öröm, ha a rossz más, enyhébb formában, némiképp változatosabban köszönt a világra. Mint esetünkben, Magyarországon. De tragédia, ha a meg nem értett alkalom a lehetségessé vált jót teljes negativitásba fordítja. Mint Balkán-szerte és Oroszország táján. Nem, nem ezt képzeltem el én sem, ami lett. A realitás leszállított itt a földre, egy-kettőre... (Egyéb)

Balogh Bertalan
Agymosás

Amikor meghalt az öreg svéd király, a holttesttel végigrobogott az országon a gyászlimuzin, és meglepetésre, és minden szervezés nélkül, ott állt a nép úgyszólván az ország egyik végétől a másikig az autópálya mentén, száz és száz kilométereken keresztül, komoran, és fájdalommal a szívében, hogy lássa, legalább egy pillanatra, és legalább a kocsit, ami a holttesttel elszáguld előttük. Az a generáció állt ott (és ez benne a különös), ... (Novella)

Szerkesztő A
MÁSODIK TRIANON - A magyar föld kiárusítása

A televízióban láthattuk, a magyar föld sorsáról döntenek honatyáink. A szavazás nem zajlott éppen zökkenőmentesen, de az akadályokat szépen vette a kormány. A televízió képernyők előtt vajon hányan skandálták az ellenzékkel együtt, hogy hazaárulók! Hazaárulók! HAZAÁRULÓK! Ám a „forradalmi” kormánypárt tagjai nem törődtek az ilyen (Publicisztika)

Kiss Dénes
Velünk, vagy ellenünk

Kiss Dénes József Attila díjas költő, újságíró nyelvfantaszta „Velünk nagy ellenünk” című 1956-ban írt verse miatt húsz évesen börtönbe került. 1957. március 10-én tartóztatták le. Szabadulása után az ország összes egyeteméről és főiskolájáról kitiltották, és ez ma is érvényben van. 1996 márciusában visszautasította a Magyar Köztársaság Érdemrendjét. - Döntsd el magyar, mondd ki a szót! / Itt visszalépni nem lehet!... (Vers)

Fehér József
Kiss Dénes eltávozott örökre

Pótolhatatlan veszteség érte magyar irodalmunkat és a nyelvtudomány-kutatást. Június 21-én hetvenhét éves korában váratlanul eltávozott az élők sorából Kiss Dénes babérkoszorús költő, író, nyelvkutató, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Magyar Írók Egyesülete és a Trianon Társaság elnöke, alkotóközösségünk kiemelkedő tagja.1936. január 1-én Pacsán született, majd Pécsre járt főiskolára. 1956. október 24-én (Egyéb)

Szerkesztő A
2013. június 21-én elhunyt Kiss Dénes költő, író, műfordító

Kiss Dénes (Pacsa, 1936. január 1. – Budapest, 2013. június 21.[1]) József Attila-díjas (1975) magyar író, költő, műfordító. Kiss Dénes 1936. január 1-én született Kiss Ferenc és Varga Rozális gyermekeként Pacsán. 1956–1957-ben Pécsre járt főiskolára. 1960–1962 között elvégezte az Újságíró Iskolát. 1956. október 24-én megjelent verse miatt 1957-ben kizárták az ország összes... (Egyéb)

Szerkesztő C
Horn fejfájára

Mondják, halottról jót, vagy semmit! Ildomos lenne tehát az érintettről üres fehér lapon tudósítani. Vagy – Horn múltjához illően – inkább fekete lapon! „Forradalmi kormányunk” lázban ég. Hogyan gyászolhatná méltón az ’56-os forradalom leverésében tevőlegesen részt vállaló, volt pufajkás miniszterelnököt? A mérleg egyik tányérjában a sortüzek, a polgári lakosság lemészárlása, s a megkínzott, kivégzett hazafiak. Másikban a júdáspénz: előléptetés,... (Egyéb)

Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap