Papp Lajos
A nemzet, mely írott irodalmában a halálra készül

Mindent, amit elérhettem, elolvastam. Visszalapoztam ismereteimben. Tanulmányaim során tanultam egy másik Morbis Hungaricusról, a tüdővészről. A múlt század végén, e század elején. S miközben e kort sikeresen áttanulmányoztam, ráakadtam arra, hogy a középkorban volt egy másik Morbus Hungaricus, magyar betegség, a kiütéses tífusz. Az első tehát a kiütéses tífusz volt, a második a tüdővész, a harmadik a... (Tudomány)

Turcsány Péter
Téli tízsorosok

I.// Az élet tanulható,/ minden, mint az ÁBC,/ a gyermekek, a hó,/ a hűség, a szerelem,/ pályán fölbukkanónak/ a ködből kibukó nap,/ a játék és a hit,/ mit a sors elénk terít,/ s nélkülünk nem végzi be/ sem Isten, sem senkise.// II.// Mit is tanulhatunk még?/ Isten szemével látni/ a vonuló nap ívét,/ a csúcsokat, völgyeket/ érintve, melegítve,/ s alant ragyogni arcok/ fölhevült csillagait,/ miket újjá Ő alakít,/ s nélkülünk ki lesné meg/ titkait földnek, égnek! (Vers)

Szerkesztő A
Január 26-án elhunyt Dr. Hegedűs Lóránt nyugalmazott református püspök

2013. január 26-án délután, hosszas betegség után elhuny Dr. Hegedűs Lóránt nyugalmazott református püspök, a magyarországi református zsinat egykori elnöke. Dr. Hegedűs Lóránt a magyar nemzet történelmi személyisége. Briliáns szellemi képességei mély keresztény lelkülettel és kiemelkedő nemzeti elhivatottsággal párosultak. Az ’56-os Magyar... (Hírek)

Eperjes Károly
"Az igazat mondd, ne csak a valódit" 21/25

- A köpeny a művészettörténetben is a gondviselésnek, a védelemnek a szimbóluma. A keresztény művészetben Máriát gyakran ábrázolták hatalmas köpenyben, ami alól kikandikálnak az emberek, akik hozzá fohászkodnak védelemért. Ez a "védelmező köpönyeg"- motívum valószínűleg azóta létezik a művészetben, amióta az emberek palástot, köpenyt hordanak. - A "skapuláré"-imádságban is ezt kérjük Máriától... (Könyv)

Szerkesztő C
Rendszerváltás kérdőjelekkel 18/23

9. A reformok végnapjai. A megszorítás és reform két olyan liberális mantra, amelyek most már lassan három évtizede a hamisan megkonstruált magyar közbeszéd talán legfőbb toposzai. Az első mai értelemben vett megszorításra 1979-ben került sor, amikor a szocializmusnak nevezett politikai kapitalizmusnak végleg kimerültek a rendszer-adekvát erőforrásai, és amikor az új birodalom... (Könyv)

Szerkesztő C
Ady Endre: A föl-földobott kő

Föl-földobott kő, földedre hullva,/ Kicsi országom, újra meg újra/ Hazajön a fiad.// Messze tornyokat látogat sorba,/ Szédül, elbúsong s lehull a porba,/ Amelyből vétetett.// Mindig elvágyik s nem menekülhet,/ Magyar vágyakkal, melyek elülnek/ S fölhorgadnak megint.// Tied vagyok én nagy haragomban,/ Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban/ Szomorúan magyar.// Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,/ Kicsi országom, példás alakban/ Te orcádra... (Vers)

Orosz T Csaba
A sas oltalmában

Néha az segít amire nem is gondoltunk... - Kondor Imre professzor felháborodva rohant át az egyetem főigazgatói irodájába. Nem nézett sem jobbra, sem balra, amikor berontott a hatalmas helyiségbe. •Igazgató úr, kérlek, az egész egyetemi tanári kar nevében, elképzelhetetlennek tartom, hogy egyetemünk homlokzatán ne az ország címere legyen, hanem a német birodalmi sas! – a felindult professzor nem vette észre a szoba másik felében feszesen álló ezredest. Az igazgató zavartan köhintett, majd (Novella)

Szerkesztő A
Sorsunk - Ady Endre

See video

Jókai Anna
Ady ajándékai

A gyermek- és serdülőkor határán találkoztam vele. Ő volt az első költő, aki megfenyegetett. Beoltotta kis életemet a bizonytalanság félelmével: aminek elébe megyek, amibe sürgetően kívánkozom, az nem az eddig elibém tartott képeskönyvek és lovagregények világa, hanem inkább a népmesék kegyetlenségéhez hasonlatos – a mesék igazságtevése nélkül. Ady kicserélte a fejem fölött a Holdat, andalítóan buta, tejfehér bámészpofa helyett zöldezüst, kemény, titokzatos hatalommá... (Egyéb)

Kolta Dóra
A Kelet-motívum újjáéledése - Orientalista gondolatok Ady prózájában

Európa és a Kelet. Az európai ember gondolkodásában a történelem kezdete óta fontos szerepet foglal el a Kelet, ez a titokzatos, gazdag vagy szegény, elbűvölő vagy primitívnek ítélt távoli hely, amelyet a kontinens lakója hallomásból, útleírásokból, ritkábban saját tapasztalataiból ismer. Ez a „Kelet” lehet (Publicisztika)

Szerkesztő A
1919. január 27.-én hunyt el Ady Endre, a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője

Diósadi Ady Endre, teljes nevén: Ady András Endre[2] (Érmindszent,[1] 1877. november 22. – Budapest, Terézváros, 1919. január 27.[3]) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést és a haladást.. (Hírek)

Szerkesztő A
Arany Sas Díj pályázati mű: Lőrincz Anna - Égiriadó

Konyha, piszkos kő, kevéske liszt, egy tarka fejkendő, meggondolatlan röhögcsélés – ennyi maradt csupán a régi világból. Az ócska, recsegő rádió egyre csak szólt: ontotta magát a pocsék muzsikát és a politikai híreket. Testvérkéimmel, Marcsival és a kicsi, görbelábú Zsuzsival éjjel-nappal zsibongtunk. Szidott minket édesanya miatta; csak ránk nézett és máris sírtunk. Hárman voltunk... (Novella)

Lukáts János
„Ez légyen ostorod…” P.E. grófné levelei Rodostóba, M. K. úrfinak - 26/37

XXVI. - Venécia 27. Septembris 1730. - Nagy bikfic vagy ám te, lelkem, fiókám, mondhatom. Úgy jártál el a dolgomban, ahogyan egy gyakorlott bujdosó teheti, akinek minden fontosabb, mint a maga dolga meg az „édes nénje” dolga, aki… szóval, aki olyan, amilyennek én a bikficeket szeretem. Köszönöm néked, hogy Perában jártál, még ha... (Könyv)

Fehér József
Az alkotás öröme

Még kisgyermek voltam, amikor az egyik délután szántóvető nagyapám behozott egy általa faragott széklábat a konyhába, és megmutatta a mamának: „Nézd! Ilyen lett…” S kutató tekintetével nagymamám arcát, mozdulatait figyelte, hogy az elkészült művet milyennek találja. Napokkal előtte eltörött az öreg konyhaszék lába, s nem volt bognár a közelben, aki megjavítsa. Hogyan is lett volna, amikor nagyszüleim kint laktak a tanyán, jó messzire a falutól, ahol... (Egyéb)

Bakay Kornél
A Szent Jobb és a Szent Korona

SZAKRÁLIS MAGYAR EREKLYÉK. Előadás 2003.december 8-án. - István király szentté avatásakor 1083-ban az 1038.augusztusában eltemetett király holttestét a fehérvári Szűz Mária tiszteletére szentelt székesegyház középső hajójának közepén létesített sírjából felemelték (elevatio). A test fehér márványból faragott szarkofágban nyugodott, amelynek fedelét azonban három napon... (Tudomány)

Tusnády László
Az anya ábrázolása a török és az olasz irodalomban 1/5

A „Termő ékes ág” című kötetünkre hivatkozom, ha az anyáknak írt, róluk szóló olasz és török irodalmi alkotásokat akarom felvillantani. Az Olvasó számára a szép alkotások ismertetése, bemutatása mellett a téma megközelítésével is újat akarok mondani, ezért fordítok figyelmet több olyan nyelvi jelenségre is, amely élmény lehet mindazoknak, akik a nyelvben nem... (Tudomány)

Szerkesztő A
Wass Albert: Előhang (Virágtemetés)

Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer, meg ezer apró csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze. És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond. De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének. És amikor... (Novella)

Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap