Fehér József
Fecskék és a verebek (Mese)

Már régóta ott élt az idős fecskepár a piros tetejű istálló homlokzata alatt, a gerendák közötti fészekben. Még fiatalok voltak, amikor aprólékos munkával- sárból és száraz fűszálakból –nagy lelkesedéssel megépítették takaros, kis otthonukat. A magas épületek védelmében megbúvó alacsony istálló mindig is biztonságot nyújtott a számukra. Nem beszélve a rengeteg légyről, szúnyogról, mely táplálékul szolgált kicsinyeiknek. Évente... (Egyéb)

Szerkesztő A
1825. február 18-án született Jókai Mór regényíró, országgyűlési képviselő

Dr. Ásvay Jókai Móric (Komárom, 1825. február 18. – Budapest, Erzsébetváros, 1904. május 5.[1]) regényíró, a „nagy magyar mesemondó”, országgyűlési képviselő, főrendiházi tag, a Magyar Tudományos Akadémia igazgató-tanácsának tagja, a Szent István-rend lovagja, a Kisfaludy Társaság tagja, a Petőfi Társaság elnöke, a Dugonics Társaság tiszteletbeli tagja. Egyik... (Hírek)

Bogár László
Rendszerváltás kérdőjelekkel 21/23

12. Az “új” rendszer “új”pártjai Kezdjük talán azzal látszólag legalább is vadonatúj képződménnyel, amely már nevében is jelzi a rendszerrel, pontosabban inkább talán annak eddig megvalósult berendezkedésével való szembefordulást. A Lehet Más a Politika már a neve megválasztásával is jelezte alapvető attitüdjét, illetve azt, hogy professzionálisan kezeli azokat a politikai-kommunikációs eszközöket, amelyek a globális (Könyv)

Kaiser László
Egyéniségek és filmművészet (Hét portré) - Rendezőkről - Ranódy László

„Témaválasztásaimban bizonyára szerepe volt a nemzeti önismeret igényének. Ars poeticám sarkalatos pontja, hogy a művészet feladata és célja az ember maga-megismerése, cselekvéseinket determináló ösztön-erőink fölismerése és fölismertetése, munkává és műélvezetté finomítása. A magunk megismerése vezet el oda, hogy másokat (Publicisztika)

Orosz T Csaba
Búbánat blues

Megtörtént esemény -" Mész má tejér" ? - ordította Galamb a szakadt ingű lánynak. A próbaterem padlóján rengeteg sörösüveg hevert. A lány letérdelt, és szuszogva kezdte összeszedni az üvegeket egy kopott reklámszatyorba. A széles mozdulattól kipattant a felső gombja és érett, súlyos melle láthatóan himbálózott a kockás anyag alatt. Matyi vigyorogva figyelte. Végre Galamb nem őt zargatta. A lányt a koncert vége felé vették észre. A mélynyomó mellett állt és Galambot figyelte. Rajongással. Egyedül neki... (Novella)

Jókai Anna
A gondolat formát teremt

Barátaim, ezen a tanácskozáson Európa irodalomkritikusaié a főszólam: én viszont író vagyok, és csak alkalmanként kényszerülök teoretikusi szerepre. Most sem akarok olyasmibe avatkozni, ami nem tisztem, s aminek teljes átlátására sem időm, sem energiám nincsen. A kortárs európai regény fejlődési lehetőségei és az ezzel kapcsolatos sokféleség elméleti visszatükröződése a kortárs kritikában – bár a vállalkozás imponáló, de a véleménymondót... (Egyéb)

Turcsány Péter
Ki volt Wass Albert? 3/18

12 mondat Wass Albertről 1. Shakespeare óta ennyi drámai szituációt nem írt meg író – nem érlelt meg ember. 2. Honnan hozta, mi az őssejtben megbúvó ok ennél a drámákat a regényeibe kivetítő nagy poétánál? 3. Orphikusabb minden Homérosznál. 4. Krúdy még valóban mesélt, de a fájdalom lírai ezüstje vonta be alakjait. 5. Móricz robbantó energiájú író, mondatai szétvetik az idillel kacér olvasói (Novella)

Szerkesztő C
Wass Albert: Emese álma

A Kráter Műhely kiadásában: Messze keleten, a végtelenbe vesző, füves síkságon, békés, szép életet éltek a magyarok. Lassan terelgették nyájaikat legelőről legelőre a fű növése szerint, s asszonyaik, gyermekeik nehéz, hatkerekű sátorszekereken követték a nyájak útjait. Hosszú szarvú, fehér ökrök vonták a szekereket, serdülő leányok nógatták az ökröket, s a sátrak likán kék füst szállt föl az ég felé ahogy odabent... (Könyvbemutató)

Doma-Mikó István
Wass Albert titokzatos halála 2/2

Folytatás - Aztán ’98. február 17-én, egy fekete napon az újságokba visszakerültek a nekrológok. Ezúttal nem tévedésből. Túl a kilencvenen, a hazától és a szülőföldtől 53 évi távollét után, elhagyatottan, csalódottan halt meg a floridai Astorban. Halálát titkolózás és találgatás lengte körül. Felröppent a hír, talán nem is természetes halállal távozott. Válaszként előkerült egy „hivatalos verzió” az... (Publicisztika)

Szerkesztő A
Wass Albert: A titokzatos őzbak

(Novella az A titokzatos őzbak című kötetből) - Így indult el az életem, mely azóta sok céltalan, bolondos arabeszkkel cifrázta tele a vénülő időt. Bennem s körülöttem szélesre tágult a magány s messze, kívül a kerítésen jártak-keltek az emberek, kik életemet irányították. Abban az évben, hogy apám megházasodott, sokan jártak hozzánk. Többnyire olyanok, kiket nem ismertem eddig s kik bár... (Novella)

Szerkesztő A
A tanú hitelességével Wass Albert becsületének tisztázására

Bartis Ferenc: Wass Albert eljövetele - Wass Albert eljött. Megérkezett. Könyvei hódítanak. Sokan támadják: a mindenkori nemzetellenes hatalmi csoportosulás fizetett zsoldosai. Még többen oltalmazzák, hirdetik: ők az örökös eszmei önkéntesek, újságokban, folyóiratokban, könyvekben, katedrákon, művelődési házakban, világgá... (Publicisztika)

humattila83
Wass Albertől...

Aki kicsit is ismeri Wass Albert munkásságát, arról számomra elképzelhetetlen, hogy messzebbre ne menjek, legalább ne kapta volna fel homlokig szaladt szemöldökkel a fejét az MTA (Mások Tudományos Agymosodája) által fémjelezett nemzeti érzelmű íróinkat pocskondiázó előadás kapcsán. Még hogy Wass Albert napjai meg lennének számlálva? Hát nem látják, hogy soha nagyobb szükség nem volt még ilyen emberekre és műveikre, mint manapság, (Egyéb)

Szerkesztő A
1998. február 17-én hunyt el gróf Wass Albert író, költő

Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő. Magyarországon csak halála után fedezték fel Wass Albertet, mint az erdélyi magyar irodalom nagy alakját. Ő a magyar irodalom ellentmondásos figurája, a hivatalos irodalomtörténet mintha tudomást sem venne róla, miközben vannak, akik a legnagyobbak között... (Hírek)

Orosz T Csaba
Szandálos háború

Már hajnalban a pirkadó eget néztem az ágyamból. Felkelni nem mertem, hogy lenézzek a negyedik emeletről ahol laktunk, mert bátyám Laci hatalmas pofonokat helyezett kilátásba, ha a szünidő első napjaiban nem hagyom aludni legalább tíz óráig! - Háború lesz! – dalolta a szívem boldogan, és akkor tíz éves fejjel, bele sem gondoltam, hogy ennek a szónak milyen rettenetes jelentése van. - Meglakolnak a gazok! – akkoriban még ez volt a legmerészebb szitokszó amit gondolni (Novella)

Turcsány Péter
Ki volt Wass Albert? 2/18

Erdélyi magyarok nemzetmentő kísérlete 1943 nyarától Wass Albert Dálnoki Veress Lajos irányításával egyik jelentős szervezője volt a német majd szovjetellenes, de később a szovjettel kollaboráló erdélyi magyar ellenállási mozgalomnak. A Magyar Mentési Bizottság cionista vezetőségével közösen több mint 12 000 zsidó lakos életét mentették meg, elrejtve őket a német deportálások elől. Az író saját Ratosnya (Novella)

Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap