Murányi Róbert
Hétköznap, reggel

Rosszul aludt, rosszul ébredt. Nem szerette a reggeleket, az újrakezdés monotóniáját, a felesége által feltett teavíz fütyülését, ami mindig hajókürtre emlékeztette, noha életében nem hallott még hajót kürtölni, esetleg a tévében láthatott valamit, egy feledhető, kalandtalan filmben. A munkáját, a pontosságot mindig komolyan vette, felelősségérzete győzött a testmeleg paplan mágneserején. Lábával papucsát kereste, felállt, és megadta magát a reggelnek... (Novella)

Lukáts János
Felico-tortuo-gazdiomachia*

„Óh, százszor boldogtalan, én, ki e nagyszerü testben / élem az állati lét nyűgét, s keseregni e sorson / nincsen mégsem erőm, mert – lám! – lebilincsel a jólét. / Bármily szemtelenül heverészek a bársonyos ágyon, / csak simogat, dögönyöz, korhol s nem dob ki a gazdám. / Óh, a világba kinyávognám a bajom keseregve, / s álnokul elfutnék rögvest eme börtöni lakból… / Mégse teszem, mert, haj, hova lenne... (Vers)

Brickner Balázs
Boldogság

Első emlékeim az iskoláról, ahová hatesztendős koromtól vittek nap nap után, kilencéves koromból valók. Hogy mi történhetett eme három esztendő alatt, s hogy történt-e bármi egyáltalán, nehéz volna most már elmondani. Az iskola keveset vett el, s keveset tett hozzá az életemhez, csakúgy, mint másokéhoz, hiszen a betűket nemigen tiszteltem még, s tudtam, hogy amit a világról tudni lehet, az régtől, tán öröktől fogva birtokomban van már. Felesleges, unni (Humor)

Sebeők János
A Nagylábú

Többnyire nem tűnik föl, hogy járva-kelve nem hagyunk magunk mögött nyomot. Egymillió lépés Magyarországon. Naponta kétmillió ember kopog ide-oda Budapesten. Az hány milliárd lépés? Hány milliárd nyom nélküli lépés? Eltűntnek nyilvánítva? Hiába a megtett kilométerek, ha nincs utánuk nyom. Mennyire más átgázolni a hómezőn. A hó: Isten palatáblája, mely őrzi utad. Álmod és utad – maradandóság. Visszatekintesz, és... (Novella)

Papp Lajos
Újratöltve: Kunszentmiklósi beszéd

Szeretetben Testvéreim, Magyarok! Összefogás. Kivel? Kikkel? Ki ellenében? De kivel fogjon össze a magyar? Kik vagyunk, honnét jöttünk? Vajon ide sodort a szél valahonnét Ázsia belső területeiről, vagy másként van ez? Az összefogás első kérdése: kivel? A válasz egyértelmű: a teremtő Istennel! A teremtő Isten mindannyiunkat meghatározott céllal és feladattal küld e földi mindenségben. Mindannyiunknak, kivétel... (Egyéb)

Balogh Bertalan
Osztrák himnusz

Az osztrák csacsiság se kutya…Olvasom ugyanis, hogy a Himnuszukat most meg „kellett“ változtatniuk, mert legfelsőbb bíróságuk jóváhagyta, hogy beszúrják a Himnuszuk megfelelő sorába az „és leányaid“ szavakat, is. Mert, az eredeti szöveg valahogy úgy szólt, hogy “…nagy fiaid szülőföldje vagy…“, és ez az évszázadok folyamán már anyira felhergelte a osztrák nőket, hogy bírósághoz folyamodtak igazságtételért, (jó kis szőke-nő (Egyéb)

Pruzsinszky Sándor
A festészet veszélyei (1/3)

Doktor Schön, Mari, Ádi, majd Bodó. Alkonyi fény. Ádi a park szélén álldogál, elesetten, kezében mappával, rongyos ruhában, egyik cipőjéből kikandikálnak a lábujjai. Jobbról bejön Mari és Doktor Schön – nagy kunkorodó bajusszal –, megállnak a park másik szélén, csókolóznak. Mari csókolózás közben kuncog. DOKTOR SCHÖN Kuncogsz, kis, macska, kuncogsz? MARI Csiklandoz a bajszod, Doktor. (Egyéb)

Domonkos István
Kuplé

én nem születtem bonnban/ konyhánk előtt/ verebek hevertek a porban/ dicső Magia Polla// nevem a bibliába lett volna beírva/ (végül ott is áthúzták volna sírva)/ ha lett volna bibliánk/ mint tar koponyám/ lyukán kezében a kártya/ ültek/ ki ládán ki vödrön ki széken/ marakodtak a pénzen/ dünnyögtek nojja nojja/ mert meleg volt/ dicső Magia Polla// fürdettek cinklavórban/ cifra kubikosszalonban/ asztalon nyúl fácán szalonka/ vagyis hát kés (Vers)

Bakay Kornél
Őstörténet-kutatásunk jelen állapotáról

A nem szakemberek előtt is nyilvánvaló, hogy az őstörténet mindenhol stratégiai és nemzeti tudomány s ennél fogva mind a művelői, mind pedig az olvasói vagy résztvevői számára adott a kötődésből következő érzelmi viszonyulás és a pártossá. Ez egyáltalán nem ellentétes a tudományossággal, bármennyire is ezt akarják sugalmazni és elhitetni a néhány évvel ezelőtt még magukat büszkén marxista történészeknek (Tudomány)

Jankovics Marcell
Csontváry évszakai - Tavasz

Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) Mednyánszky egy évvel fiatalabb kortársa volt. Egy évben hunytak el. Hasonlóság is volt köztük. Mindketten Felső-Magyarország szláv nevű szülöttei voltak; mindkettőt lelki bajok gyötörték; mind a kettő a legnagyobbak közül való (az egész világon!). Csontváryról is elmondható, hogy festészete ön- és közgyógyító. Az ő világa azonban egészen más. Közkeletű vélemény szerint a plein... (Tudomány)

Szerkesztő A
Wass Albert: Patkányok honfoglalása

Wass Albert alig ismert tanulságos novellája... "Az ember háza ott állt a dombon és uralkodott. Uralkodott a kerten, fákon, bokrokon és veteményeken. Uralkodott a szántóföldeken, réteken és legelőkön, és uralkodott az erdőn is, amelyik a domb mögött kezdődött és felnyúlt egészen a hegyekig. A fák gyümölcsöt teremtek, a gyümölcsöt leszedte az ember, aki a házban élt, és eltette télire... (Novella)

Bene Zoltán
Forgácsok

.…azóta, hogy nyolcévesen egymásba kapaszkodva belefulladtunk a folyóba, valami különös kötelék fűz össze minket. Azt mondják, egypetéjű ikreknél szokott előfordulni hasonló. Nyolcévesen kimentettek bennünket a sodrásból, s az iszapra fektetve kipumpálták belőlünk a sárga, zavaros vizet. Először a tüdőnket kényszerítették újra lélegzésre, utána felfeszítették a szemhéjainkat. Látták, hogy tompa tekintetünkbe beleköltözött az örvény... (Novella)

Lászlóffy Csaba
Az Éden helye, a semmi

Már csak a képzelt hely, mely – – – /(betöltve, betöltetlen)./ Izzó erővel, csellel?/ Már csak a bútor reccsen;/ dúlt fiók, fedezetlen/ kéziratroncs; a hellyel/ küszködő emlék rezzen./ Az idő mindent elnyel./ magadra vagy – a tárgyak/ titkait őrző rend és/ rendetlenség: a csendért/ kiáltó számla vár csak –/ s a végtelen derengés.// * * * A semmi, amit feldúlt/ a gyűlölet hívatlan./ Arcod már régen elmúlt,/ csak fintorodra pattan/ a késdobáló (Vers)

Papp Lajos
Előadás 9\14

See video

Petrozsényi Nagy Pál
Nyúl a bokorban

Reggel kilenc óra. Ilyentájt még a népszerű Szabadidő Központ is meglehetősen kihalt. Alig lézeng valaki, csupán három-négy srác és két felnőtt kacérkodik a sápadt nappal. – Splendid! (Káprázatos!) – lélegzett fel a köpcös a naturista strandon. – Ez a levegő…! A másik, vállas. hasas férfi, bosszankodva tűnődött. Mindketten erdélyiek voltak. A köpcös brassói, a hasas kolozsvári. Az utóbbi három éve élt Magyarországon, s mint románul tudó... (Novella)

Horváth Lajos
Szent László hadosztálya

A török elleni háborúkban is előfordult, hogy a magyarok Szent László nevét kiáltozva rohantak a törökökre, akik a szent királyt a “föld félelmének” nevezték, mert az ő nevével ajkukon a magyarok sok győzelmet arattak a törökök fölött. Történt azonban újabb időkben is, hogy újsütetű pogány ellenség tört be a Kárpátok szorosain hazánkba. Ez vörös hadseregnek, szovjet hadseregnek nevezte magát és (Tudomány)

Zalán Tibor
Azért mégis hiányoznak

Azért mégis hiányoznak az olyan egzotikus szókapcsolatok, mint a rovátkolt barom, melyet (a csonkított névszók összerántásának módszerével) rovarrá alakított a nyelvújítás. A rovátkolt barom legalább olyan szépséges állatot képez meg az ember agyában, mint a lótetű. A lótetű nemes kiállású, kihalóban lévő, a rossz nyelvek szerint a ló és a tetű összekeveredésével keletkezett különös lény, a harcsák nagy... (Humor)

Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap