Horváth Lajos
László herceg és Salamon király párbaja

A mogyoródi csatát elveszítve Salamon király Mosonba, majd Pozsonyba menekült a várfalak védelmébe az anyja és a felesége szoknyája mögé. Ám hamarosan összeszedte magát némi német segítséggel, királyként viselkedett, annak ellenére, hogy már Géza uralkodott az “uruszágban”, ahogy azt akkoriban mondták a magyarok. Sereget tartott, pénzt veretett (Tudomány)

Turcsány Péter
Séta egy kisvárosi táj turisztikai esélyei körül

Mi lehet turisztikai esélyeink erőforrása? Bicikliút bevezetése, lovas-túrizmus, lovas-póló, a Dera forrásvidékének horgásztavakká szelídített vonzása, a Pannon-sík növény- és madárvilága, a történelmi táj semmihez sem fogható mitológiája, s nem utolsó sorban a nagy múltú és rejtélyes szakralitás, ami már honfoglaló őseinket is ide vonzotta, s az Árpád-család vallási központjává tette legszűkebben (Riport-tudósítás)

Szerkesztő C
Szenteleky Kornél: Isola Bella

Szabó Szabolcs zongoraművész Mussolini Olaszországában nehéz döntés elé kerül. Elfogadja-e élete párjául a titokzatosan idegen északi lányt, akivel a varázslatos déli tengerparton hozza össze a sors? A regényben különböző filozófiák, világnézetek ütköznek, viharos érzelmek kavarognak, miközben a komor történelmi háttér előtt mégiscsak egy csodálatos szerelem képe bontakozik ki előttünk. (Könyvbemutató)

Kenessey Csaba
Magyar egység, vagy egységes-e a magyar?

Az ezeréves magyar történelem során talán sohasem volt a magyarság annyira egységes, mint 1956-ban. Ezt már sokan megírták és elmondták, nem mondok vele újat. Ami azonban foglalkoztat, az az új idők fejleménye, a nyugati és az anyaországi magyarság egymástól való eltávolodása. Ezt kell fejtegetnünk, az okait megismernünk, mert ha ennek a folyamatnak nem állunk ellen, akkor még nagyobb károk... (Könyv)

Jókai Anna
Kötél nélkül 2/4

Augusztus a vegetáció hónapja. Szeptemberben aztán feltápászkodik az ember a homokból, és megpróbálja újra és újra feltalálni a spanyolviaszt. Az ősz cselekvésre ingerel. Gyorsulnak a centrifugális erők. Néhányan nem bírják tovább, ezeket kidobja a masina. De a többség élvezi a forgást. Igen, a szeptember lehetőség. De mit lehet ebből a lehetőségből nyakon csípni, és mi csupán a vibráló illúzió…? – Helyben vagyunk! Hiába kalapálom össze a... (Novella)

Cserényi Zsuzsa
A bükkszéki szilvalekvár

Sűrű, nehéz köd ül a gyógyvizéről elhíresült, dombok közé szorult bükki falucskára. Bár a nyár utolsó napjait számláljuk, birkózik a hűvös reggellel a felkelni készülő nap. A párában nehezen bontja magáról a szürkeséget a dombra épült fehérre meszelt, piros cseréptetős katolikus templom, melyben hirtelen megszólal a harang (Novella)

Szerkesztő C
Herczeg Ferenc: Északi fény

A 30-as évek egyik kulcsregénye a Tanácsköztársaság idején játszódik. A kommunista forradalom az egész nemzet tragikus lesújtottságából származott és megmutatta mindazokat a betegségeket, amelyek a nemzet testét eléktelenítették s amelyeknek hatását ma is érezzük. A mű középpontjában egy arisztokrata ifjú áll, kinek humánumával nem egyeztethető össze a forradalmi népbiztosok és bolsevik... (Könyvbemutató)

Rudnai Gábor
Az űrkutatás Ikaroszai

Az oratórium narrátor és kórus váltakozására épül. A narrátor farmernadrágos, kockás inges férfi, a feketébe öltözött kórus öt férfiból és két nőből áll. A halottak kórusa az űrhajó héttagú személyzetét jeleníti meg. A nézőtérre érkező közönséget fogadó színpadkép: szobortalapzat-szerű emelvényen az űrhajó roncsa, a szobortalapzat körül ül a kórus, hátát a talapzatnak döntve, felhúzott, átkulcsolt térddel, fejét a térdére hajtva. Zene: az... (Publicisztika)

Balogh Bertalan
A gyilkos

A szegény norvégnak is valószínűleg elege lett az egészből, kilépett a munkahelyéről és elment az őserdőbe, a fjordokba, az égig érő illatos fenyőfák közé. Pecázott, vadászgatott, és azt ette, amit a természet adott: halat, bogyókat, fenyőmagot, nyúlsültet gombamártással. Boldogan élt. Ám az adminisztráció kereke hamar fennakadt, ugyanis nem jelentkezett munkanélküli segélyért, egyetlen... (Novella)

Jókai Anna
Kötél nélkül 1/4

Augusztus a vegetáció hónapja. Szeptemberben aztán feltápászkodik az ember a homokból, és megpróbálja újra és újra feltalálni a spanyolviaszt. Az ősz cselekvésre ingerel. Gyorsulnak a centrifugális erők. Néhányan nem bírják tovább, ezeket kidobja a masina. De a többség élvezi a forgást. Igen, a szeptember lehetőség. De mit lehet ebből a lehetőségből nyakon csípni, és mi csupán a vibráló illúzió…? – Helyben vagyunk! Hiába kalapálom össze a... (Novella)

Eperjes Károly
"Az igazat mondd, ne csak a valódit" 12/25

- Az Egyház tagjai számára kötelesség Jézus örömhírét hirdetni, és nem csupán kötelesség, hanem belső, lelki késztetés is. Az evangelizációnak azonban többféle formája, lehetősége van. Milyen útját választja szívesen a hit továbbadásának? - Én "Boanergész" -típusú vagyok (ez azt jelenti, hogy "mennydörgés fiai", így nevezi Jézus a Márk-evangélium szerint Jakabot és Jánost), vagyis vehemens, heves... (Könyv)

Szerkesztő C
Tormay Cécile: Az ősi küldött

Tormay nagyregénye, melynek befejező része, A fehér barát nem is készült el teljesen (hiszen Kállai Miklós fejezte be a jegyzetek alapján) , a tatárjárás időszakának grandiózus mementója. Az írónő egykori népszerűsége a külföldön publikált magyar írók közül csak a legnagyobbakhoz mérhető! A legnagyobb francia és német kiadók írásai kizárólagos kiadásának jogáért versengtek. Anatole France óriási (Könyvbemutató)

Jókai Anna
Variációk - Idő előtt

Azt a kettőt nem Máriának és Józsefnek hívták; név nem maradt utánuk. Csak a létezésük bizonyosság és a velük esett kudarc. Sem a helyet, sem az időt nem ismerjük, csak a feltételezést: ismeretlen terepen történhetett, s az igazinak még előtte. Ez az asszony még majdnem nem nélküli volt, ami a szüzességnél kezdetlegesebb állapot. A férfi simulásának sem volt még határozott iránya, külön-külön párolgott még testük göngyölege. Csak kérdő kiáltások a zöld növényzet alján (Novella)

Horváth Lajos
Csodaszarvas jelölte ki Vác helyét

A dicsőségesen megvívott mogyoródi csata után, melyben sikeresen elhárították a német hódítás veszélyét, ami Salamon király uralkodásának idejében valóságos volt, Fehérvárra mentek a hercegek. Ahogy megnyugodott az ország, a nagy sereget elbocsátották, csak kisebbet tartottak maguk mellett. Ekkor a magyarok ösztönzésére Géza herceg, akit Magnusnak, azaz Nagynak is hívtak,... (Tudomány)

Kalász István
Újratöltve: Szellemi stand by?

Egy nemzedék szellemi helyzete... - Ki Antigoné? Antigo felesége. Bulgária fővárosa? Oroszország. Gyerekek, hol van Skandinávia? Olyan nincsen, tanár úr, ne vicceljen velünk. Ki volt Berzsenyi? Ki most a miniszterelnök? ---- Méla, unott csönd az osztályteremben. Egy egész generáció hülyül. Nem tudják a Himnuszt, sem a Szózatot Egy egész generáció hülyül. Nem tudják a Himnuszt, sem a Szózatot, - mi az? - nem tudják, mit jelent az a kifejezés,... (Publicisztika)

Szerkesztő C
Indig Ottó: Kánikula

Az erdélyi származású író, dramarturg regénye a Cote D’Azur napos tengerpartjára repíti olvasóit. A szerző Franciaországban vészelte át a második világháborút, önéletrajzi ihletésű regénye kiváló társadalmi korrajz a 30-as évek nyugatjáról, dekadens szerelmekről, unatkozó milliomosokról, akik tudomást sem vesznek a világégésről… mert a francia tengerpart a béke szigete, ahol vágyak és titkok perzselik a látogatót. Főhősei egy... (Könyvbemutató)

Balogh Bertalan
Európa és az Iszlám

A keresztény Európa ijesztően keveset tud az arab-iszlám civilizációról, az információk pedig, amelyekkel a média traktál minket ma, mindenre jók, csak egy másik nagy kultúrkör lényegének a megértésére nem. Jellemző, hogy Dante is a pokol kilencedik bugyrába helyezte Mohamedet. Hasonló beállítottságnak se szeri se száma. Kora leghíresebb reneszánsz festője (Francesco Tarini,134O) például Aquinói... (Tudomány)

Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap