Szerkesztő B
Albert Flóriánról

Rendkívül szerény volt, rokonszenves a csapattársak számára is. Tisztelettudó, jó magatartású, jó modorú, intelligens fiatalember volt a magánéletben éppúgy, mint a pályán. Nem rúgott meg ellenfelet. Amellett hihetetlen, bámulatos cselezőkészsége volt, ami kivételes adottság, olyan, amit nem lehet megmagyarázni. Baróti így könnyen és gyorsan megtalálhatta a nagy hármast, Göröcs, Albert, Tichy személyében. A külföld is fölfigyelt erre a csodálatos mozgástechnikára és gólérzékenységre. 67-ben megérdemelten (Egyéb)

Balogh Bertalan
Széchenyiből kiindulva...

"Régi dicsőségünk fénye", és hasonlók... Amióta világ a világ, mindig siratta az ember a régi szép időket, szitkozódott a romlás térhódítása miatt, és ostorozta a jelent, mintha a jelen tehetne arról, hogy elmúlt a múlt. Széchényi is ezt tette, és egyáltalán, minden jóérzésű gondolkodó. Szerintem, sokkal józanabbul hangzik az ilyen siránkozásnál a "nem léphetsz kétszer ugyanabba folyóba" felismerés. Ugyancsak józanabb ... (Publicisztika)

Mészár Alexandra
Péter a háborúban (Arany Sas pályamű)

Péter őrülten szaladt hazafelé. A déli rádió bejelentette a háborút. Az emberek fejvesztve kiabáltak az úton, a tankok őrült morallyal haladtak a tér felé. Hatalmas káosz volt mindenhol. Péter lába már a lig bírta a megterhelést. Már egy órája rohant, hogy hazaérjen, és csak remélte, hogy felesége és gyermeke még otthon lesznek. Mikor a panel bejáratához ért, a pulzusa egyre gyorsult. Feszülten érzékelte, hogy egyetlen hang sem jött ki az épületből. Üres volt, szinte kongott az ajtó csapódása, ahogy berontott. Felszaladt a harmadikra és a szíve a torkában dogobott

Szerkesztő C
Polgárdy Géza: Herczeg Ferenc-redivivus

Fogalmazhatnánk persze úgy is, hogy a kényszeresen feledésre ítélt, ám újra felfedezett Herczeg Ferenc emlékezete. Mert az 1945 és 1990 közötti évtizedek nem csupán a történelem kificamodását jelentették, de az ezzel járó ízlés – vagy inkább ízléstelen! – terror uralmát is. Amikor mások mellett Hamvas Béla, Nyírő József, Márai Sándor, Tormay Cécile, Kosáryné Réz Lola, Somogyváry Gyula – és persze Herczeg Ferenc – neve és műveik is indexre (Publicisztika)

Jankovics Marcell
Varga, maradjon a kaptafánál?! 2/4

A címben szereplő közismert szólást nekem úgy mesélték, mint ami Nagy Sándor legendás udvari festőjének, Apellesznek ajkáról röppent volna világgá. Felszólítás formájában, kérdőjel nélkül természetesen. Az anekdota szerint Apellész egy alak saruját festette éppen, amikor a szomszéd csizmadia – a varga – benézett hozzá. Látván, min dolgozik a mester, elkezdte magyarázni, hogy a lábbeli a valóságban nem úgy néz ki, ... (Publicisztika)

Adorján András
A nép ellensége - IBSEN

…a liberálisok a szabad emberek legádázabb ellenségei – hogy a pártprogramok az összes fiatal, életképes igazsá-gok nyaktörői – hogy a célszerűségi szempontok fejtetőre állítják a morált és a becsületet, s tűrhetetlenné silányítják az életet. A pártvezérek kiirtása közszükséglet! Mert a pártvezér dúvad – éhes farkas.Új fölfedezésemről beszélek – arról a fölfedezésről, hogy összes szellemi forrásaink szutykosak, s hogy polgári társadalmunk a (Publicisztika)

Fedák Anita
Rézfán fütyülő rézangyal

Gondolná a kedves olvasó, hogy valamikor az osztrák-magyar monarchia idején büntették az ilyesmit? Egy nagyon régi könyvben olvastam, hogy 1748-ban például Beregszász város nemes tanácsa arra ítélt egy Dulszka nevű asszonyt, hogy „három pénteken keresztül meglapátoltassék”, mert azt mondá’ valakire, hogy a ménykű üssön belé... 1563-ban pedig a pozsonyi országgyűlés törvénybe is iktatta, hogy az, aki először káromkodáson lett érve, megvesztőztessék, a másodszor rávetemedő megpálcáztassék, és aki harmadszor is (Publicisztika)

Turcsány Péter
Ház, ami nincs a térképen

Arcok a panaszfal előtt 1972-80. Szinte városiasan öltözött, tisztességes tekintetű, bajuszos fiatalember és szép, nagy szemű felesége él hat gyerekkel ebben a kívülről rozoga, belülről egészségtelen, elaggott valamikori parasztházban. 1974-ben költöztek el a fiatalok a férfi mostohatestvérével közösen lakott házból. 10 000 Ft-ért vették ezt az épületet. Ezen a télen született a legkisebb, a hatodik gyerek. A házaspár 67-ben esküdött és 69-től kétévente születtek a kicsik. A feleség háztartásban van, dolgozni (Könyv)

Orosz T Csaba
A bamba nemzedék gyermekei

A sokat átkozott, de néhányunk számára áldott nyolcvanas évekről fogok most írni. Talán nem illik a témához a kissé nosztalgikus hangnem, de én, mint a „Bamba Nemzedék” tagja – azért ez a nevünk, mert a Nagy Generáció képviselői ezt a nevet aggaták az utánuk következőkre - elrévüléssel tudom csak visszaidézni azt a néhány nyüzsgő évet. Csöveskorszak. Életemet már előre meghatározta test... vérbátyám zenei ízlése, hiszen, mint a magnó korlátlan ura azt és akkor hallgatott rajta amit és amikor akart. Deep Purple, (Publicisztika)

Cservenka Attila
A nyugdíj

Miután a nyugdíj elképzelése létrejötte előbb volt, mint magának a pénznek a megléte, hallgatólagos társadalmi megállapodás szerint, az éppen adózók pénzét fizetik ki a nyugdíjasoknak. Vagyis a nyugdíjkassza létrejötte késik a kifizetéshez képest. Véleményem szerint, ha nem egy ember számláját vizsgálom, hanem egy közösségét, akkor teljesen mindegy, hogy a pénz előbb, vagy utóbb keletkezik. Ez a kérdés csak azok számára fontos, akik ezt a viszonylag nagy pénzmennyiséget kezelik, és közvetlen (Publicisztika)

Jankovics Marcell
Varga, maradjon a kaptafánál?! 1/4

A címben szereplő közismert szólást nekem úgy mesélték, mint ami Nagy Sándor legendás udvari festőjének, Apellesznek ajkáról röppent volna világgá. Felszólítás formájában, kérdőjel nélkül természetesen. Az anekdota szerint Apellész egy alak saruját festette éppen, amikor a szomszéd csizmadia – a varga – benézett hozzá. Látván, min dolgozik a mester, elkezdte magyarázni, hogy a lábbeli a valóságban nem úgy néz ki, ... (Publicisztika)

Kalász István
Memento mori - avagy Ön hogyan szeretne meghalni?

Aztán voltak még néhányan, bár számuk elenyésző, akik az emberekre, mint negatívumra gondoltak, azaz nem a fájdalmas részvéttől szerették volna megkímélni embertársaikat, hanem... Egy idős férfi otthonában akart meghalni, „Nem kórházban ahol unott nővérek, gépek tartanak életben”, és egy magányos, fiatal nő sem akarta, hogy megalázóan ápolják és a rokonok bámulják halálát, majd teátrálisan sírjanak körü... lötte. De még mindig a halálon innen mozgunk, és (szerencsére?) nem mindenki gondolkodott (Publicisztika)

T.Ágoston László
Fólialovagok

A két fiú a tér sarkán lévő padon ült, és mereven figyelte a szemközti dohánybolt ajtaját. Olyan tizenöt-tizenhat év körüliek voltak. Fésületlenek és pattanásos arcúak. Olykor ráemelték tekintetüket, végigmustrálták az előttük elvonuló lányokat, némelyiknek még utána is füttyentettek arra várva, hátha visszaszól, de aztán gyorsan visszatért a tekintetük a fóliával gondosan lefedett trafikajtóra. Most az volt a fontosabb, sőt a legfontosabb. Már egy hete figyelték a ki-be... járó vásárlókat, meg a két eladót, (Novella)

Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap