Szerkesztő A
Fazekas Mihály Emléknap

Debrecen a XVIII. század második felében hagyományos paraszt-polgár település volt, „cívis város”, az óvatos gazdagodás, a helyben maradás és a megszerzett városi jogok megőrzésének városa. Ugyanakkor Debrecenben látott napvilágot több olyan alkotó, és kapott hangot több olyan eszme, amely már mind a közeledő változások, az új, polgári eszmevilág közeledtét jelezte. Csokonai volt a felvilágoso... dásnak, a magyar rokokónak kétségkívül legnagyobb alakja, körülötte azonban olyan nevek bukkannak fel, (Hírek)

Szerkesztő B
1828. február 23-án hunyt el Fazekas Mihály költő

Fazekas Mihály (Debrecen, 1766. január 6. – Debrecen, 1828. február 23.) költő. - Élete - 1766. január 6-án született jómódú debreceni kézműves polgárcsaládban. Apja állatorvos volt. Iskoláit szülővárosában kezdte; 1779-ben befejezte a gimnázium 6. osztályát. 1781. április 20-án a Debreceni Református Kollégium hallgatói közé lépett; tanára volt P. Szathmáry István, Hatvani István, Varjas János és Sinai Miklós. Azonban valami mellőztetés miatt összezördült tanáraival, és (Hírek)

Szerkesztő A
Josep Vallverdú: Legyen egy sziget

– Mi bántja, Uram? – Mi bántja, Uram? A kérdést meg lehetett hallani a fehér utakon át, pedig e a szavakat általában nem lehet hallani a fehér utakon át. De olykor némelyik szerencsés megállt, szemügyre vette az Úr arcát, és nem tudta megállni, hogy ne kérdezze meg: – Milyen gondolata támadt, Uram? Az Úr folytatta sétáját, és nem válaszolt. Hallgatott, miként a kérdéseknél, amiket idestova kétezer esztendeje tesznek fel neki a hatalmasok és a (Novella)

Jankovics Marcell
A VIZUÁLIS NEVELÉSRŐL 9/14

Mottó: „Mint mindenkinek, aki művészetről ír, nekem is meg kellett küzdenem annak nehézségeivel, hogy a művészi véleményeket és benyomásokat szavakkal fejezzük ki. A művészettel kapcsolatos mondanivalók tulajdonképpen csak képekben juttathatók kifejezésre.” Albert Schweitzer - 2011 őszén, amikor távoztam az NKA éléről, Halász János, akkor politikai államtitkár búcsúzóul megkérdezte, lenne-e kedvem miniszteri biztosként a vizuális nevelés ügyével foglalkozni. Mintha belém látott volna. (Tudomány)

Petrozsényi Nagy Pál
Nyúl a bokorban

Reggel kilenc óra. Ilyentájt még a népszerű Szabadidő Központ is meglehetősen kihalt. Alig lézeng valaki, csupán három-négy srác és két felnőtt kacérkodik a sápadt nappal. – Splendid! (Káprázatos!) – lélegzett fel a köpcös a naturista strandon. – Ez a levegő…! A másik, vállas. hasas férfi, bosszankodva tűnődött. Mindketten erdélyiek voltak. A köpcös brassói, a hasas kolozsvári. Az utóbbi három éve élt Magyarországon, s mint románul tudó em... ber (Novella)

Szerkesztő A
Wass Albert: Levél mindenkihez, aki magyar!

Erdélyi Véreim, megszólalok újra, mert fontosat kell mondjak, halálosan fontosat. Harangom, ha lenne, félre verném. Kürtöm, ha lenne, riadót fújnék rajta nappal és éjszaka. Kardom, ha lenne, vérbe mártva hordoznám meg köztetek. De csak a szó maradt meg nyelvem gyökerén, s a hang, hogy belefordíthassam ebbe a részvételen, megkergült világba: segítség, emberek! Pusztul a ma... gyar! Veszedelemben a nemzet! Ezeréves honában láncra verve vérzik és (Novella)

Turcsány Péter
Wass Albert a magyar jövő iránytűje

Wass Albert életművének megbecsülése és nemzeti önbecsülésünk egy alapvető kérdés párhuzamos tételei. Önértékelésünk része és – műveit megismervén – beteljesítője az Erdélyben született író minden mondata, minden munkája. Trianon előszelének, Kolozsvár román megszállásának sokkja tíz éves korában érte, s élete további nyolcvan esztendeje e magyar és Kárpát-me... dencei traumára adott válaszkísérletek sora volt. Versben, oratóriumban, (Publicisztika)

Szakács István Péter
Homokszemcsék, köd és betűk

„De ami a legnagyobb baj – sugdosta Ráki cigányné a kerítések megett, kemencék árnyékában, pajták sötétjében megborzongó vénasszonyoknak – az az, hogy azok a semmirevaló kommunisták megháborgatták egy ördöngös nagyúrnak a nyugodalmát, s ez azt jelenti, hogy mostantól kezdve míg világ a világ, kísértet járja ám holdtöltekor a falut! S akik oda építenek majd házat maguknak a kastély helyére, azoknak nem hagy békét az ördöngös kísértet, míg a (Egyéb)

Szerkesztő A
Wass Albert: Jönnek!

See video

Szerkesztő A
Wass Albert: Magyar cirkusz

Cirkuszról álmodtam az éjszaka./ Emberek, az álom szörnyű volt!/ Még le sem ment a nap egészen/ s már följött véresen a hold!/ Indulót kürtölt frakkosan a Halál!/ Körben a világ valamennyi népe/ megtöltötte a páholysorokat/ s minden szem az arénát nézte./ Ott gyilkolták egymást a magyarok,/ Torz jelmezekben részegen!/ Szemükben láz, kezükben kés/ s csorgott a vér a késeken…!/ Mindenki küzdött ott mindenki ... (Vers)

Koczeth László
Szobor helyett - Wass Albert emlékére

Ember jött le a Hegyről, / Bukó szél sodorta égígérő fák közül, / Kesernyés, boksaillattal telt levegőben, / Bogáncs és mácsonya között / Keresvén, az örökké nyíló virágot, / S talált, békétlenséget, panaszt, / Hontalanok szomorúságát. / Vad sziklák között / Csendes furulyaszó, / Szárnyával tájat simító madár, / Forráshoz inni járó Csodafiú-szarvas, / Kerekre koptatott kavicsú, / Magyarul muzsikáló patak, / Körtáncot járó lepkeraj, / Itthon vagy, / Hazaérkeztél. (Vers)

Kondra Katalin
Mindenhol Románul

Székelyföldön történt. Anya és fia vonaton utaztak, anyanyelvükön, azaz magyarul beszélgettek egymással, mire egy egyén, durva románsággal figyelmeztette őket, hogy Romániában vannak, beszéljenek románul. A többi utasban persze felmerült a kérdés, hogy eztán a turisták, akik valamilyen más nyelven tudnak csak beszélni, vajon mit szólnának, ha netán őket is a román nyelv használatára akarnák kényszeríteni. Tessék kérem megmondani, ilyen mértékű ostobasággal hol lehet találkozni Románián kívül? (Egyéb)

Szerkesztő A
A VIZUÁLIS NEVELÉSRŐL 8/14

Mottó: „Mint mindenkinek, aki művészetről ír, nekem is meg kellett küzdenem annak nehézségeivel, hogy a művészi véleményeket és benyomásokat szavakkal fejezzük ki. A művészettel kapcsolatos mondanivalók tulajdonképpen csak képekben juttathatók kifejezésre.” Albert Schweitzer - 2011 őszén, amikor távoztam az NKA éléről, Halász János, akkor politikai államtitkár búcsúzóul megkérdezte, lenne-e kedvem miniszteri biztosként a vizuális nevelés ügyével foglalkozni. Mintha belém látott volna. (Tudomány)

Szerkesztő A
Márai Sándor Napok

Márai Sándor a 20. századi irodalom nagy alakja, akit az utóbbi évtizedekben újra felfedezett az olvasóközönség. Kassán született, itt kapta egész életére kiható benyomásait a polgárságról. 1948-ban ment külföldre, ahonnan már nem is tért vissza. Márai költő volt, író és újságíró, de mindenekelőtt polgár: európai műveltségű, kassai élményeit és magyarságát olasz és német tanulmányokkal-tapasztalatokkal, filozófiai, esz... tétikai ismeretekkel felvértező művész. (Hírek)

Szerkesztő B
1989. február 21-én hunyt el Márai Sándor író, költő, újságíró

Márai Sándor, eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik[1] (Kassa, 1900. április 11. – San Diego, Kalifornia, 1989. február 21.) magyar író, költő, újságíró. Márai életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között. Már az 1930-as években korának egyik legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott. Amikor azonban 1948-ban elhagyta hazáját, tuda... tosan és következetesen kiiktatták műveit a hazai irodalmi életből, és (Hírek)

Erdély-szerkesztő
Márai Sándorról

Márai Sándor volt Karinthy egyetlen írótársa és barátja, aki nem látogatta meg, mikor agytumorja megállapítása után Stockholmba készült Olivecrona professzorhoz, súlyos koponyaműtétre. A beteg írót nagyon bántotta Márai elmaradása. - Fél tőlem a nyavalyás – morogta. – Azt hiszi, akkora a tumorom, hogy a fejem a lábára ejtem ... Az elutazás előtti napon az egyik telefonhívásra felfigyelt Karinthy. A kagylót ugyan a felesége vette fel, de hallotta, mikor (Humor)

Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap