Lukáts János
Az ülésszak hosszú szünetében…

A konferencia első napja azért csak véget ért! A résztvevők ádáz ellenfelekből estére megértő barátokká szelídültek. A könyvtár igazgatónője, aki „épített ékszerdobozának” egész esztendőben rettegett zsarnoka volt, ma estére mosolygós nagyasszonnyá változott, kezeit széttárva ekképp fejezte be a délutáni ülésszakot: - Most hosszabb szünet következik – holnap reggelig, legyen ez a nyugalom és a vidám... ság ideje - és egy pohár pezsgő (Novella)

Temesi Ferenc
Apám (részlet)

Mindent végig kell gondolni, mielőtt nem oltjuk el cigarettánkat. Felszínes vagyok. Félművelt. Mindenbe belekapok. De nem úgy a titkosrendőr elvtársak. Ők, akik mindent megtanultak: a marxizmus-leninizmus esti egyetemen, a foximaxin, később meg persze az estin, a jogon. Hogy tudják, mit szegnek meg mindennap. De nekik ilyen szellemi vértezetben mért volt üldözési mániájuk, mért féltek? Hiszen övék volt a hatalom és a bölcsek köve! A tudományos szo... cializmus, a tudszoc (Könyv)

Kalász István
Mit ér....

"hiszen lehetnénk/jóbarátok, együtt mehetnénk/a kávéházba s teát kavarva,/szépet, jót, igazat akarva/beszélgethetnénk irodalomról,/vagy más ily fontos emberi lomról" / - Beírtam a YouTube-ba: Mit ér az irodalom? Jött egy találat, „hogyan lehet irodalmat újra…”, kialvatlan lány állt egy antikváriumban, a remegő kamerába nézett, kezében mikrofont tartott, ötvenhatan nézték meg a klipet, a lány T. urat, a bolt tulajdonosát kér... (Novella)

Jókai Anna
Türelem

Ez idő tájt elszaporodtak a következtetés és magyarázat dilettánsai. Mert túl változatosak lettek és egyre kiszámíthatatlanabbul születtek újra a szenvedések; a nihilnél pedig még a hazug ok is nyugtatóbb – különösen, ha már oly kevesen hisznek a gyógyulás megfogyatkozott módozataiban, s a kuruzslók iránti bizalom ily erősen megcsappant. Az öntudat legalább a miért megfejtésével kacérkodik, s az olvashatatlan feleletből egy-egy összefüggéseitől megfosz... (Novella)

Bene Gábor
Bojana Petric halála

Evlia Bogdanović fel­húz­ta az in­gét, hogy jól lát­has­suk a se­bet az ol­da­lán. Csú­nya seb volt: sár­ga lé szöntyörgött be­lő­le, és sa­va­nyú sza­got árasz­tott. Szin­te a ma­gam bő­rén érez­tem, men­­nyi­re fáj­hat. – Pisz­toly? – kér­dez­te Predrag Jovanović szenv­te­len arc­cal. A szem­hé­ja azon­ban ide­ge­sen rán­ga­tó­zott be­széd köz­ben. – Pus­ka – he­lyes­bí­tett Evlia Bogdanović. – Orv­lö­vé­szek kap­tak el Sza­ra­je­vó­ban. Hat he­te. A fe­jünk fö­lött is­mét bom­bá­zó­raj zú­gott el, de mi (Novella)

Farkas Molnár Péter
Békés emberek csendje

Karcsit lefektették, megvacsoráztak, forró volt a paradicsomleves – benne rizs –, jó ízű a pörkölt csirkeszárnyból, rizs ahhoz is, galuska illett volna hozzá, de a tojás drága, Klári úgy hiszi azért, mert jön a karácsony. Olyankor felverik az árát mindennek. Károly szerint a felesége sötéten lát mindent, télen egyszerűen drágább a tojás előállítása. Péntek este. Csendes, meghitt, hó, akácfüst és paradicsomleves illatú, még beszélgetnek egy (Novella)

Lukáts János
Tűzemlék - Lovak Mohácsnál

Tűzemlék // Lobban a láng! A múlt falára / fölreszket aranyló képed. / Átnyúlsz felém, óh, perzselj még magadhoz… / Lohad a tűz! Foltozza rút korom / az édes arcot. / Ujjad hegyére lángot álmodom még, / de csókod ízét pernye keseríti. / Leszáll a füst. Vacogva ül helyébe / a szürkülő idő. / Vulkánunk csupa jégcsap. / És én magam már, óh, jaj, / a túlélő magányról álmodom. // Lovak Mohácsnál / Milliom napfény az erdő / a napsugár százezer szablya / bömbölve zúdul az ár / a tizenötezer magyar lovakra (Könyv)

Orosz T Csaba
Revolució

Egy forradalom végén. - 1989 jeges karácsonyát írtuk. Öreg katonaként a kiváltságosok foteljében ültem a klubhelységben és a televízió bömbölő képernyőjét bámultam megbabonázva többedmagammal. Valami megmagyarázhatatlan félelem kezdett felkúszni a gerincemen. Íme én sem maradhatok ki az emberiséget elemésztő métely szorításából. Minket is elért, vagyis a küszöbünkön toporog a háború. Határőrként hamarosan testközelből tapasz... talhatom, milyen is... (Novella)

Balogh Bertalan
Öreg ember

Láttad már az öreg ember szemét? Már szinte csak két sötét gödröcske az arcban... És ahogy néz, mint az opál, olyan tejes a fénye. Mire gondol, mit akar még a világtól? Teste elszáradt már, kiszökött bőre alól a feszülés, talán a vére is megsápadt, mert eljön az idő, amikor a test zsugori lesz, és a sejteket szülő sejtek szövevénye makacskodik, vagy csak elpilled, és nem épít többé. Mert csak ennyi az öregség. A test kimutatja lassan kóró vázát, a... (Novella)

Brickner Balázs
Az Ezeregyéjszaka hajnalai

Egyszóval így ingázol reggelente. Az öt tízes első busszal zötyögsz föl Pestre Somorjaújfaluból, jól ismert táj zötyög el melletted – a gyorsforgalmú út semmit látó fűzfasora, s így hajnalban a fák is csak elvakítva tápászkodnak a reflektorfényben. Te persze rettegsz ezektől az utaktól. Negyven perc utazás, és bármikor rád kerülhet a sor, ősszel, télen akár, vagy épp hazafelé menet, ezt nem sejtheted, de biztosan akkor történik majd, amikor a legkevésbé számítasz rá. (Publicisztika)

Szerkesztő A
TORMAY CÉCILE - BUJDOSÓ KÖNYV VII/16 (Kötelező olvasmány!)

Tormay Cécile (1876-1937) A századforduló legnagyobb magyar írónője. Lelkében izzón magyar, műveltségében teljesen nyugati. Stílusművészetének koronája hatalmas trilógiája; az "Ősi küldött", amelyben a Kelet és Nyugat két malomköve közé szorult tragikus magyar sors nagy regényét írta meg. Ő írta meg a világháború után bekövet... kezett összeomlás siralmas krónikáját látomásos erejű "Bujdosó Könyvében". A bujdosó ő maga, aki számkivetve bolyongott, de mindig hazai földön, (Könyv)

Szerkesztő A
Lóránt Gyula Emléknap (Aranycsapat)

Lóránt Gyula az Aranycsapat középhátvédje igazi küzdő típus volt. Edzések után továbbra is a futballpályán maradt és megállíthatatlanul, nagy alázattal gyakorolt. Állóképessége felülmúlhatatlanná vált, alappillére lett a válogatottnak. Mindent a labdarúgásnak szentelt. A mérkőzésekre úgy futott ki, hogy csak a győzelem az elfogadható, és ennek szellemében játszott. A válogatottban mutatott teljesítményével sok örömet szerzett nemzetének, hazájának. A sport iránti alázatossága ma is példaértékű. (Hírek)

Szerkesztő B
1923. február 6-án született Lóránt Gyula labdarúgó, az Aranycsapat tagja

Lóránt Gyula (született Lipovics Gyula, Kőszeg, 1923. február 6. – Szaloniki, 1981. május 31.) magyar labdarúgó, az Aranycsapat keménységéről ismert középhátvédje, labdarúgóedző. / Pályafutása / Klubcsapatban / Kőszegen - az 1937-ben megnyílt líceum második osztályába kerülve - 1940-ben kezdett játszani, 16 évesen a Kőszegi Sport Egylet első csapatában. Parádés játéka miatt felfigyeltek rá és bekerült az ifjúsági válogatottba. 1940. december 8-án Splitben 5–3-ra verték Horvátország ifjúsági válogatottját. (Hírek)

Eszterke
Mennyit internetezett a Neander-völgyi ősember?

Szakavatott tudósok megállapították, hogy a Neander-völgyi homo sapiens napi 2-3 órát internetezett. Ami persze csak átlagérték, mert nem mindegyikük volt ilyen mértékletes. Akadtak például internetfüggő törzsek, amelyek a szenvedélyük miatt elhanyagolták a mamutvadászatot, aminek következtében idővel kipusztultak. A Neander-völgyben a barlang díszének számító személyi számító... gép a tűzhely melletti lapos kövön kapott helyet. Csakis a családfő használhatta, vagy kivételes esetben, nagyjavításkor a (Humor)

Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap